Igen Tisztelt Államtitkár Asszony, Édes Erika, Kicsi Cicám!

A szinte még forró, 2011. augusztus 26-án kelt drága Leveled megkaptam máma. Izgatottan bontottam ki, de csalódnom kellett: csak valami hivatalos izé. Most már persze mindegy, de legközelebb elvárom, hogy a családról is tudósíts! Gabi néni szegény például, hogy van? És a kicsi Dávid, megkapta az állást abban a minisztériumban? (Gondolom, hogy meg, de azért még írhatnátok!) És a többiek? Gyurka kijött már a lábkörömgombából? Van itt egy asszony, amolyan unortodox javasasszony-féle, na, az a vérehulló fecskefűre esküszik. Ti tudjátok, de én a helyében megbíznék benne: a fia alapító tagja a járási pártbizottságnak. (Meg ne kérdezd, melyiknek, mert torkonhánylak.)

Na, viszont a lényeg: írod ebben a memorandumban, hogy szeptember egyre, azaz reggelre tegyünk ki valami flott kis asztalt, meg bokrétázzuk fel, valamint kúrjuk ki rá az alaptörvényetek is rája. Plusz ültessünk is mellé valakit, aki eladja azt a fost. Na, mindegy végül is, csak gondoltam, szólok, hogy ez így együtt azért kibaszta itt nálunk a biztosítékot, jobb, ha tudod.

Mert most először is az, hogy akkor mindez holnapra köll. Bazmeg, Erika, én holnapra két épkézláb cigánygyereket nem találok tizenhatodik századi értelemben vett bozótirtásra, nemhogy asztal, meg nemzetiszínű zsinór, megafaszom. Mer' a kurva leveletek is csak most hozta csak fel a Bélabá a postáról, aki, mint ti azt nagyon jól tudjátok, sántít egy kicsit. Azért is küldtétek, hogy nálunk legyen küldönc, ugye. Jó, hogy nem gyorsfutár, baszod. Na, ez a szökkenő szarvas két bottal meg a tőletek kapott EU-forrásos kerekes székkel még eldöcög valahogy, de mondjuk az, hogy a szájában volt kénytelen emiatt elhozni azt a béna levelet, hát mit mondjak, nem tett igazán jót az olvashatóságnak. Máig nem tudom, hogy most akkor az első pontban, ahol az „Alaptörvény megrendelésével kapcsolatos ügyfélforgalom” szerepel, ott az ügyfelek „fogadására” szerepelt-e az eredetiben, vagy inkább mégis csak az, amint a Kistibó mondott a Koccintóban, hogy „fogazására”. Mindenesetre berendeltük a szülési szabadságról a fogatlan Terit, az a Szittya Íjászkör szenior tagozata szerint erre is, arra is jó.

De persze a kurva posta sem kapkodta el: ha nem dugom a tavalyi búcsú óta a Rittinger Sacit (el ne mondd az urának, hirtelen ember), jó, ha holnap tízre megkapom a hülye leveled, akkor meg már minek, ugye. De mindegy, a Béla szerencsére beesett, és tettük, amit ilyenkor tenni követel a Haza, akarom mondani, a Nemzet. Először is alkalmas helyet kerestünk, úgyhogy bedeszkáztuk az ügyfélváró előtti hullámpalás féltetőt majdnem plafonig, és kibasztuk a Teri néni ránk hagyott, kimustrált Singer típusú varrógépét a közepére. Széket könnyű volt szerezni, csak kicsit nehéz volt lerugdosni róla a Sanyi bácsit. Tudod, tíz éve, amióta korengedményes kohásznyugdíjas lett, ott ül a hülyéje. Sztrájkol állítólag. Mondjuk csak gondoljuk, hogy sztrájkol, mert kimondani nem tudja, hogy sztrájk, de múltkor erre járt a fogorvos Óvárról, azóta jobb lett egy kicsit az artikulációja. Ellenben egészen rágyógyult már a Teri néni kerek forgós varrószékére, úgy kellett levakarnia a körorvosnak spaknival, meg a gyémántkorongos nagyflexszel. (Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, csak gondoltam, elpletyizem, hogy kislány korában, mondják, zongorált a Teri mama. Vitte volna a Ferjáncsik is, de az a kurva komcsipárt, már nem a tietek, hanem az előző, na, az nem engedte.)

Ezzel tehát megvoltunk, de hátra volt az Alaptörvény, meg az üveglap. Itt egy kicsit gondban voltunk, hogy melyik legyen előbb, de miután harminc üveglapot baszott szét a kőműves Lali, rájöttünk, hogy előbb az üveglap, aztán az Alaptörvény: ez lesz a helyes sorrend. Mindegy, időt addig sem vesztettünk, mert az asszonyok legalább kivágták formabetűkből az Alaptörvény Asztala feliratot (ja, maradt két felesleges A betű, hova küldjük?), Marikám meg kisodorta a nemzetiszín zsinórt zsákvarrócérnából. Tollat adott a kocsmáros Pali, neki mindig van, a totó végett.

Ja: a fosotokhoz a megrendelőlapot, hogy aki meg akarja rendelni, annak legyen, na azt mondjuk lekopizta a Gyuri menye (ja, vettek a Vegyesbe egy másolót, mondtam?), de bajban voltunk, hogy most akkor a település lélekszámához mérten mennyi köll. Mer' hogy nem tudtuk biztosan: a település szorosabb értelemben véve ugyan csak háromezer lélekbe' van, de mi legyen az agglomerációval? A felső Öreghegyi dűlő például most ideszámít-e? Vagy a Lomnici tanya? Nem beszélve a teljes Sárrétről – és az magában is van vagy ezerötszáz, és persze jó, hogy zömükben írástudatlan romák, de mittomén, azokra is számolni kéne, gondolom. Mindegy, lenyomattunk a Gyuri menyével hat darabot, biztos, ami biztos. Legfeljebb, ha nem fogy el, majd jó lesz a kultúrba, az origami-szakkörbe.

Lényeg, megvolt ez is. Gondoskodtunk egyébként az asztalt gondozó munkatársról is! Igaz, véletlenül: Sanyi bácsi, mint kiderült, jobban ragaszkodott a székéhez, mint azt a körorvos meg a nagyflexes Tibi gondolta volna. Hát ez van, de sebaj, most ez a szerencsétlen ül ott naphosszat a varrógép mellett, és kukkolja mamikat az origami-szakkörben, mint eddig is. De most már hasznát vesszük legalább: a lényeg úgyis az, hogy a kezdeti nehézségek után mindenki megtalálta a helyét a Nemzeti Összefogás Rendszerében. (Ja, apropó, összefosás: a Sanyi szaros klottgatyáit azért majd remélem, átveszitek mosásra, ha már ilyen fontos állami feladata lett az öregnek!)

Na, ennyi voltam. Minden jót nektek! Millió puszi, és írj hamarost! (Már csak a Sanyi gatyái miatt is. Nagyon számít rátok ám az öreg!) Üdvözöl Bátyád:

Kálmán (Ubrizsi),
Kiskunpalattyáról.
A Család nevében is!!!