Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Bajnai, valamint a férgek

2011.10.05. 11:20 Humperdickk

Közvetlenül az előtt, hogy ebben az országban végre rend lett, illetőleg szabadság lett, meg béke lett és egyetértés lett, valamint végre szabad lett békésen egyetérteni is, sőt, egyenesen ajánlva lett az a kibaszott egyetértés, volt itt két zavaró momentum is.

Egyrészt le lett ugatva a Vezér egyszer, még hozzá tökre nyilvánosan, valamint sikerült darab (kevés) ideig értelmesen is kormányozni ezt az országot. És ez baj. Első esetben például azonnali, akár több frontos harcot kellett indítani még azt megelőzően, hogy maga az ominózus tévévita egyáltalán elkezdődhetett volna. Olyan ugyanis nincs, hogy a grundon leugatják az alfahímet: a vikikét természetesen nem verheti orrba valami taknyos kis kiszes. Abban az univerzumban ugyanis, ahol a nagyon buta, ám ennek mintegy elleplezése gyanánt titokban szexmániás jobboldaliak élnek, az a szabály, hogy vagy te dugsz, vagy téged dugnak. A biológiában faszkardozásnak hívják az ilyet: bizonyos (tengeri) laposférgek szokták ugyanis művelni, és az a lényege, hogy aki a faszával lekardolja a másikat, az lesz a fiú. A másik meg nem menstruál egy darabig, meg mehet a tizenakárhányadik havi ultrahangra, valamint darabig nem ihat alkoholt, gondolom, de nem vagyok biztos benne: viszonylag ritkán érintkezek (tengeri) laposférgekkel. (Ez egyben súlyos fogyatékosságom nekem, elismerem; de erről majd később.)

A laposférgek egyébként ennyivel megoldják a problémát: nem érdekes, náluk ez faji, mondhatni, genetikai sajátság. Egyéb genetikai sajátságú népeknél ez kicsit komplikáltabb: ott egy kicsit hagyni kell magad megdugni ahhoz, hogy aztán te is dughass. E nélkül nem megy: mondhatni a farpofa átvitt értelemben vett, mégis érzéki felkínálása nálunk egyfajta belépő a felsőbb körökbe, ami abból a szempontból tűnik felettébb gusztustalannak, hogy ezt (legalább) az egyik résztvevő biztos, hogy nem élvezi. Tudom, miről beszélek: éppen ebben az időszakban vagyok kénytelen minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy jövő ilyenkor is legyen munkahelyem valahol, mivel nem voltam hajlandó élvezni, hogy baszogat egy laposféreg. Félreértés ne essék: baszogatni baszogattak, csak épp az élvezése nem ment könnyedén. Ami nyilván az én hibám, mondanom se kell; lásd fent.

A baszogatás egyébként ezekben a körökben ugyanarra szolgál, mint amikor én, a józan, bár nyilvánvalóan alkoholfüggő parasztember időnként belerúgok a kutyába: na, nem, mintha komolyabb okom lenne rá, csak azért köll, hogy ne felejtse az a büdös dög, milyen is az, amikor belerúgok. Erre a kutya megfigyelésem szerint egyébként szinte vágyik is: ebben is magasabb rendűnek tűnik az embernél, mármint azokban a körökben, ahol a vérvonal, a törzskönyv, sőt a nemzet (meg, felteszem, a Jedi-rend) fontosabb a mindennek alapját képező népnél. A nép ugyanis nem ért semmit, az bizony folyton lázad: nem érti például, hogy a nemzet nagyjainak adócsökkentése nem potyog az égből, hogy azt bizony a népnek kell kigazdálkodnia. Meg azt sem érti, hogy az egykulcsos adó attól lesz egykulcsos, hogy azt mondjuk, hogy egykulcsos; hogy olyan ez, mint amikor a misén azt mondjuk, hogy ez a nápolyi most akkor játszásiból legyen a Jézus teste. És a nápolyi ezt érti, vagy legalábbis azt mondjuk róla, hogy érti, ergo köteles azzá is lényegülni. Konkrétan persze az is elképzelhető, hogy Jézus fetreng a röhögéstől ezekben a szerintem minősítetten bugyuta esetekben, de mégis végigjátsszuk a partit, mert része a nagy, közös „mi dugunk, addig se minket dugnak” fantázianevű játéknak. És a végén, ha nem a mienk a robber, akkor sírunk, valamint vesszen Trianon.

De hogy szavam ne felejtsem: szinte tegnap volt, hogy a volt miniszterelnök előtti volt miniszterelnök épp a minap nem mondott semmit a mi kis nemzeti ügyészségünkön. (Mert nekünk már ilyen is van: köllött a dzsakudzi mellé, mert rohad kifele a hamisciprus a gőztől, így most végre eltakarja valami.) De ha nem beszél, nem baj: kiderült ugyanis, hogy közben ő ráadásul terrorista is lett, mármint az emdéef kádéen fideszes független alkotmánybíró szerint, aki teljesen komolyan gondolja, illetve gondolta egy fél éve, hogy a vonatkozó fegyencjelöltnek semmi más, mint az állt érdekében, hogy a rendőrök botrányosan megverjék a révészmáriuszt. Ez persze teljesen hülyeség így elképzelve, vagyis nagyon nem logikus, de biztos a paranoiás hatalomakarás (pdf, 120. oldal) okozza ezt is, ami utóbbi egyébként olyan lehet, mint a gátlásos sorozatgyilkos: ölne ő, de nem mer. Ebben a tehát kurvára nem logikus kultúrkörben elvész így az a nyilvánvaló magyarázat, hogy ha valakinek, akkor éppen az akkori ellenzéknek (igen a révészmáriusznak is) állt érdekében a rátolás, azaz a minél nagyobb balhé, azaz a kormány megbuktatása unortodox, vagyis nem demokratikus eszközökkel. Az is véletlen, hogy az akkori budapesti rendőrfőnök éppen az egykori és mostani fidesz-kormány belügyminiszterének lett később üzlettársa. Gondolom, ettől függetlenül mentették fel azt a drága, bár kétségkívül nagyon csúnya rendőrembert jogerősen is pár évvel később. A csúnyaság, akár a fideszesség, egyelőre nem büntetendő, ezek szerint.

Minden rendben is volna: a fletógyerek most vagy lopott valamit a Sukoróban (egy rúd parizert csak rábizonyítanak!), vagy megtámadta ezt a tévészékházat, koszos terrorista módon, majd kiderül ez. Börtönbe kerül, mert így volt megírva, ezen már igazán ne izgassuk magunkat. Ellenben itt van még ez a bosszantó kis Bajnai-gyerek is: vele konkrétan meg az van, hogy jogerősen nem csinált semmit, ami baj, nagy baj. Sőt, még egy rohadt bérmakeresztanyja sincs, aki sokkal pártagszerűbb lett volna, mint bárki a Kövér-családból: ez mondjuk még nagyobb baj. De a legnagyobb baj, hogy ez a Bajnai stabilizálta az ország költségvetését, ez a Bajnai kihúzta a szarból a hazát, azt pedig nem lehet, mert csak az a jó stabilizálás, csak az a jó szarból kihúzás, ami egyenesen Őtőle, a Vezértől ered. Szarból ugyanis ebben az országban szakszerűen csak Ő húzhat ki, de stabilizálni sem tud senki oly hetykén, mint Ő. Tőle ráadásul virágba borul minden ebben a hazában, de, ami több, fing se szállhat szabadon a határban, hacsak nem ő eregette szabadjára.

Azaz törvénybe iktatjuk, hogy ez a Bajnai nem érvényes. Hogy ez nem volt. És ha ez nem elég, alkotmányba tesszük, hogy az egész Bajnai egy tévedés volt. Mint ahogy az is tévedés, hogy ezt ilyen fostalicska külföldi egyetemekre hívják pofázni, meg ilyen cikkeket ír fontos helyekre. Hazugság az is. A véleményvezér is beszél hülyeségeket, hogy Bajnai ide meg oda. Messiásvárás, hogyne, picsognak az elárvult konzervatívok. De majd megadjuk nekik. Van azonban egy rossz hírem minden rendű és rangú magyarember számára: kár kepeszteni, ez a Bajnai, na, ez nem jön vissza. Több esze van ugyanis annál: tudja ő, hogy nem érdemeljük meg. És a demokráciában ez éppen elég ahhoz, hogy ne is kapjuk meg.

Marad a zorbán, meg a fletó. Meg a kivándorlás. De sietve, mielőtt végképp szart se érne a fizetésünk a Lajtától nyugatra.

Szólj hozzá!

Címkék: orbán gyurcsány börtön bajnai

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr473279721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása