Különböző ide nem tartozó okokból kifolyólag (dilettáns főnököm ki akar vágni a munkahelyről, de nem érdekes, kezelem a problémát) sokat jár az agyam: nézegetem az álláshirdetéseket, meg informálódom, mennyi lesz a munkanélküli segély (ez egyébként valószínűleg időközben férjhez mehetett, mert most már álláskeresési járadéknak hívják), illetve bölcseleti tárgyú kérdéseket vetek fel a lét és a nemlét összefüggésében is. És egy ilyen alkalommal hasított belém a gondolat: Orbán Viktor egyszer meg fog halni.
Na persze nem kívánom azt állítani, hogy nevezett Szeretett Vezetőre is igazak a fentiek. Kész vagyok ugyanis minden további nélkül biztos lenni abban, hogy Őt a legmesszebbmenőkig forró szeretet övezi nem csak szűk családi körben, hanem gyakorlatilag amerre jár. Nekem ugyanis egyrészt ingyen van ezen érdekes felvetések fenntartás nélküli elhívése, másrész evidenciát tudok reá, miszerint van az úgy, hogy Szeretett Vezető nagy tömeg által folytatólagosan történő szeretése nélkül illető esemény nem történhet meg. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ha Szeretett vezető nincs valahol, akkor az a dolog egyszerűen nincs, megszűnik létezni, sőt, lefolytatása okafogyottá válik, azaz mindközönségesen elmarad. (Azaz Brüsszel diktál, azt a kirelejszomát!)
Nagy csapás ez, gondolom, minden igazhitűnek. Hisz eleve nem maradtak már sokan, most meg az a kevés se lehet ott mind a kétmillióan a Fülöppel, hogy meghallgassa, ma kit mentünk meg a mitől, ha beledöglik is. Mert ezen igazhitűeknek fontos, hogy a tömegben közösen imádják Őt, és ennek során megmentsék a mindenkit a mindentől: kecskét a káposztától, drogost a rehabilitációtól, melóst a munkahelytől, a bárkit meg a bármitől – amennyiben annak során jól megmondhatják, ma ki miért fogja be a pofáját. Régóta így van ez, nekik ettől áll föl, nincs mit tenni, kár keseregni rajta. De az, hogy egy nyamvadt tömegrendezvényt sem lehet megrendezi Őnélküle, még ehhez képest is új.
De persze van, aki erre is tud hazudni valamit: mint azt szinte azonnal megtudtuk a miniszterelnöki pincsikutyától, egész másról van szó. A magyar miniszterelnöknek ugyanis mindig ott kell lennie, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá. Persze az nyilvánvaló, hogy ismét sikerült úgy pofázni két bekezdésen át, hogy egyúttal az eredetileg feltett kérdést ne válaszoljuk meg – hiszen nehéz belátni, hogy attól, hogy a Szeretett Vezető Brüsszelben védi meg a magyart az eurótól, még miért ne lehetne megemlékezni 1956-ról. Nekem ugyan papírom van róla, hogy hülye vagyok, de attól még nem biztos, hogy teljesen Istenkísértés lenne, ha leakasztanának a szögről egy navracsicsot, vagy két kósát. Szája annak is van, beszélni hellyel-közzel tud, célnak tehát éppen meg is felelne.
De nem, nem felel meg. A célnak csak Ő felel meg. Az ő szája. És ezen a ponton döbbentem reá: mi van, ha majd ez az ember meghal? Ki fog akkor vezetni, beszélni, megmenteni? Ki léphet az Ő helyébe? Ki merné vállalni ezt a hálátlan szerepet: ki lehet orbánabb a zorbánnál?
Nem tudom, Chuck Norris-szal felvette már valaki a kapcsolatot?
