Ennek a magyarországnak a miniszterelnöke ismét nagyot alkotott. Csak nehogy úgy járjon, mint a Kisvágner nálunk a faluban.
Volt nálunk a faluban egy cingár, seggdugasz kis legény, kislabdával a harminc métert orkánszerű hátszélben sem dobta meg, de pofája, az nagyon volt neki. Valamiért mégse verte meg senki: olyannyira nyilvánvaló volt, hogy síkhülye a gyerek, hogy senki se vette komolyan, vagy csak megsajnálták, fene tudja, de valahogy mindig megúszta. Kisvágnernek hívták egyébként, a bátyja után, aki szintén ott tanult, a tanárok meg simán csak Vágnernek. A keresztnevét talán még az osztálytársai sem tudták, de nem is kellett, Kisvágner, húzz már el, meg Kisvágner, pofán váglak egyszer, ennyi volt vele a kommunikáció, nagyon mást senki se mondott neki, ehhez meg aztán tényleg nem kellett tudni a keresztnevét. (Később tudtam meg, hogy Győzőnek hívták, de ne szaladjunk ennyire előre.)
Ez a Kisvágner egyébként egy istencsapása volt. Buta volt, mint a föld, és, amint már említettem, harmatgyenge legény, és ez akkoriban (13-14 évesen) még nem volt mindegy. De ez a Kisvágner tényleg egy állat volt, ez nem vette tudomásul önnön korlátait, ez állandóan verekedést provokált, de úgy, hogy az udvar túloldaláról ordította át a mocskosságait. A nagyfiúkhoz csapódott mindig, mert azok megvédték: amolyan faluhülyéjének tartották, röhögtek rajta, meg ugratták minden szarral, de amilyen hülye volt, nem vette észre. Csak azt fogta fel, hogy ott van a nagyokkal, ezért aztán kinyílt a pofája, élő fába belekötött. Egyszer még a sánta, félszemű udvarosba, a Kazemirovics bácsiba is, hülyenyomorék, vakard a szartot, annyit is érsz, azt mondta neki. Na, akkor kapta meg szerintem élete első tarkónverését (vö.: tockos; olyan, mint a saller meg a koki, csak keményebb), és ráadásul rögtön az emelt szintű fajtából, hólapáttal. És, amennyire emlékszem, akkoriban még nem volt teszkógazdaságos, formatervezett műanyag hólapát: a Kazemirovics bácsi is egy ilyen szívlapát-szerű szeneslapátot használt. Volt vagy tíz kiló a szerszám, nem csoda, hogy repült vagy négy métert a Kisvágner.
Két hétig nyomta az ágyat, de még ebből se tanult. Elintézte, hogy a Kazemirovics bácsit a rendőrök vigyék el: nem tudom, mi lett vele, de a Kálmán szerint a börtönben halt meg. Kisvágner viszont két hét múlva már jött a suliba, vigyorgott, mint a vadalmafa. Pedig ettől kezdve még a nagyfiúk se álltak vele szóba: a Kazemirovics bácsi nagy spanjuk volt, mindig adott nekik a dohányából, ha épp kint volt nagyszünetben. Kemény volt ugyan az a mahorka, kaparta a torkot rendesen, de legalább ingyen volt. Kisvágner így aztán végképp egyedül maradt, de nem adta fel: egyik nap kölcsönkérte a bátyja motorját, egy szanaszétrohadt kék Simpsont, és azzal jött le a suliba, menőzni. Hazafele már nehezebb volt a mutatvány, mert délutánra lemerült az akksi, tolhatta fel a Cserbokrosra a gépet. De még akkor sem adta fel: ki is ment a tükörjeges szerpentinre januárban, és az első kanyarban rögtön aláfeküdt a Simpsonnal egy nyergesifának. Szörnyethalt azon a hétfőn.
***
Innen szeretném üzenni minden kedves, magát miniszterelnöknek, sőt, államférfinak képzelő szarházinak, hogy eljön az a hétfő. Lehet, hogy nem most hétfőn, sőt, lehet, hogy szerdán, vagy húsvéthétfő után, kedden, de eljön. Mert lehet pofázni, beleugatni mindenbe, de van az a pont, ahol aztán végül tényleg nagyon pofán vágják az embert. Mert nem gond, én elhiszem, hogy múlhatatlan szükség összevonni a Simort a szászkárollyal, mert szépen csillog az a harminchatmilliárd euró, meg hogy a bankárok nagyon várják már a Jézuskát (Télapót, bazmeg, Ausztrián túl nincs ilyesmi), és én is leszarhatom, hogy nekem azt ígérték, hogy lesz nyugdíjam, de most inkább mégis azt ígérik, hogy akkor innentől 10%-kal több járulékot fizetek, a lófaszért cserébe, amit kapok érte, ellenben örömmel fogadják a kétésfélmillió forintomat a nagy, közös lefolyóban, sőt a másodrendű állampolgároknak kötelező sárga, vagy akármilyen más színű és ágú csillagot is kitűzöm magamra, amit majd jövőre, vagy azután találtok ki a kétharmaddal, de az a helyzet, ti nagyon hülye szarháziak, hogy ez a hétfő eljövetelében nem okoz fennakadást. És a hétfő után, ha nem is kedden, de előbb-utóbb oda kell állni a bíróság elé is, és meg kell mondani, hogy mi is történt, hogy mi volt az elképzelés, hogy mittom, bevenni egyetlen lovasrohammal Brüsszelt, és arra kellett az a sok pénz. A lószerszámra, lódingra, dali pár pisztolyra. De valamit mondani kell majd, mielőtt a bíróság kiszabja rátok az életfogytiglanit.
De ez még a szerencsésebb helyzet, a bírósággal. Mert jöhetett volna Kazemirovics bácsi is, a nyergesifával.