Az osztrák extrémsportoló, Felix Baumgartner még idén egy űrkapszulából lép majd ki a sztratoszférába, hogy 36 kilométerről szabadesés közben, gép nélküli emberként először átlépje a hangsebességet. (Index.hu)
Felteszem, nem kell magyarázni, miért eszméletlenül fontos, hogy valaki harminchat kilométeres magasságból kilépjen a jéghideg, torokszorító semmibe, hogy öt és fél perc zuhanás után földet érjen – jobb esetben élve, de gondolom, nem ez az elvárás. Simán elképzelhető ugyanis, hogy legközelebb asztronautákat kell megmenteni azzal a módszerrel, amit most ez a Baumgartner tesztel. Emiatt ő tehát felmegy abba az eszement marha nagy magosba, veszen egy nagy levegőt, illetve tiszta oxigényt a palackból, és leveti magát a mélybe. És mindezt a tudományért.
Tényvalóság ugyanakkor, hogy viszonylag ritkán tartózkodnak életveszélyben lévő asztronauták a föld légkörének ebben a szegmensében. Ami engem illet, én természetesen nem jártam ott, de egész határozott értesülésem van arról is, hogy eddig még igen pontosan mérve is egyetlen egyszer sem fordult elő ez a mind biológiai, mind biofizikai értelemben vett anomália. A felmérések szerint ugyanis azt megelőzően, hogy egyes asztronauták teste ebben a magasságban a légkörbe került volna, egymillió darabra esett szét, és azt is csak azután, miután teste nagyjából szénné égett és az űrjármű ízzé-porrá tört darabjaira ráolvadt. Ebben az állapotban pedig a keringés, légzés, horribile dictu emésztőrendszer vizsgálata nem kis optimizmusról árulkodik, már ami az emberi fizikum teljesítőképességéről vallott elképzeléseket illeti.
Nyugodtan kijelenthetjük tehát: olyasminek a feszegetése történik itten, amit bátran besorolhatunk a filozófusbölcselkedés tárgykörben már megismert hellerésbandájaizmusba: ilyen jelenség eddig a világon nem volt, most sincs és nem is fenyeget annak a veszélye, hogy lesz, tehát tiszta fikció, elméleti konstruktum ez az egész. Joggal merülhet fel a kérdés: megéri-e többtrilliómillió amerikai dollárért kipróbálni, hogy mi lenne, ha legközelebb arra járna egy félelemtől reszkető űrhajós, és hogy túlélné-e, hogy és mi módon élné-e túl. Merőben unortodox ugyanis azt gondolni, hogy ez a helyes megoldás az űrhajóséletek megmentése terén: talán nem járunk el egészen helytelenül, ha amellett törünk lándzsát, hogy jobb lenne talán, ha az asztronauták inkább nem ugrálnának ki az űrhajójukból a sztratoszféra eme kies szakaszán (-23 Celsius-fok, de lesz az még -56 is pár másodperc elteltével!), hanem inkább maradnának a seggükön. És nyilván a tudomány fejlődésének ívét megtörni nem kívánjuk, mégis okosabbnak, mi több, logikusnak tűnik olyan űrhajókat gyártani, amelyek nem hogy nem rohadnak széjjel a légkörbe való belépést követően, hanem, épp ellenkezőleg, úgy huppannak a festői új-mexikói Roswell sivatagába, mint a parancsolat, vagy nem tudom, a huppanat. Mondhatni, karcolás nélkül, a megállást jelző kötelező irányjelzést sem mulasztva, a parkolójegyet is esemesben előre megváltva. Ez ugyanis lényegesen olcsóbb lenne, olyannyira, még az esetleges telefonadó megfizetését terhelő általános forgalmi adót megterhelő tranzakciós adót is kilehetne belőle gazdálkodni.
Bár fenti projekt költségvetéséről a szponzor, a Red Bull Stratos nem árul el semmit, talán nem lövünk nagyon mellé, ha egy másik, felettébb unortodox projekt költségvetésével vetjük össze. Történt ugyanis, hogy nemrég egy középkelet-közép(kelet)-európai országban kitalálták, hogy mi lenne, ha kivágnák a logikus, mi több, konzisztens közgazdaságtani alapvetéseket a náthás picsába, és inkább összevissza csinálnának mindenféle hülyeségeket (adócsökkentéses adóemelést, egykulcsostöbbkulcsos adót, kizsarolás útján megmentett magántulajdont, ilyesmiket), kvázi ötletszerűen. Ez, kombinálva mindenféle felemelő, de teljesen idióta beszédekkel, amiknek nem hogy a tényekhez, de önmagukhoz sincs semmi közük, szerintük hozzá kellett volna, hogy járuljon ahhoz, hogy nem lesznek gyarmat. Merthogy tudniillik attól lesznek gyarmat, ha olcsó hitelt kapnak, amit viszont nem engednek nekik elkölteni idióta hülyeségekre, mondjuk közszolgálati szappanoperára.
Mint a fentiekből következik, hogy az ily módon abba a retkes büdös sztratoszférába kivágott gazdaságpolitika az ő számára idegen közegben (tudniillik: teljesen és egészen inkonzisztens közgazdasági hülyeségben) először fuldokolni kezdett, majd mintegy két év elteltével odáig sikerült eljutni, hogy annak érdekében, hogy az Európa adjon neki pénzt a további zuhanáshoz, inkább úgy tesznek, mintha sohase akarták volna, hogy a diktatúra teljes egészében kiépüljön. Nem, dehogy is, a nyugdíjrendszer befoltozása miatt volt szükség a kekec adatvédelmi ombudsman kicsinálására – vagy az központi bankvezető fizetése miatt volt? Fene tudja már követni: mindenesetre minden vissza lesz vonva, legkésőbb a bírósági per lezárulta utánig (ez is milyen, megígérik, hogy betartják a saját törvényeiket, elmebaj), csak adjanak már biztonsági védőhálót ennek az unortodoxnak unortodox, de attól még eleve elbaszott gazdaságpolitikának. Mert különben a lakosság után a simicska is éhenhal, nem beszélve a borókairól, bajerzsoltiról, jáksólaciról. Cserébe vállalják, hogy ha holnap felrobban ez az Európa, megosztják tapasztalataikat az Európán kívüli élet lehetőségeivel kapcsolatosan.
És Európa ebbe természetesen belement, amin nem csodálkozunk, hisz nála ez több évszázados tradíció, ez a szabadság és a demokrácia tisztelete és szeretete. Mármint az otthoni szabadságé és demokráciáé: Bécstől keletre és Nápolytól délre mindegységesen le van szarva mindenki. Leszarja ezt a fos kis észak-balkáni országot is, neki tudniillik attól nem lesz baja, ha ez a magyarország fékezés nélkül baszódik bele a saját maga épített sivatagba, akár egész Európát is magával rántva. Neki ugyanis van ejtőernyője. Több ezer milliárd ejtőernyője van. Euróban.
És mi ezzel szemben csak ezt a szegény bugyuta matolcsit bírjuk felmutatni. Hát, nem a legjobb kilátások, ami azt illeti.