Olvasom, végleg befulladt a baloldalon az együttműködés: nem lesz közös lista, megbukott tehát a sifferizmus után a bajnaizmus is. Szomorú, de vannak itt komolyabb dolgok is: Balázs Péter ugyanis megpályázta a Vígszínház igazgatói posztját.

Azok számára, akik a festői Patagóniából, a jégvirágos Kanadából vagy az egzotikus Új-Zélandról éppen ezekben a napokban települnek vissza több évtizedes emigrációt követően, vagy egyéb módon degeneráltak, mondjuk el, hogy nevezett Balázs Péter egy semmilyen egzakt mércével sem mérhető területen bizonyította ellentmondást nem tűrő, már-már matematikai szigorúságú erővel (valamint emberöltőnyi kidagadt nyakerű ordítozással és egyéb szeszélyes évszakozással), hogy egy tehetségtelen ripacs.

És ez az ember megpályázta Budapest legnagyobb, jól működő és Eszenyi Enikő személyében kiválóan vezetett színházának direktori székét. És ha megpályázta, az újabban azt jelenti, hogy meg is fogja nyerni a kívánt trafikját – tekintve, hogy illető kultúrpestis megfelelő módon pozícionálta enmagát a balliberális elnyomás (értsd: demokrácia) sötét majdnemévtizedében. Ebben az országban ugyanis csak az nyer trafikot, akinek az értekezleten megmondták, hogy meg fogja nyerni, továbbá az, aki nem ért hozzá. És Balázs Péter mindkét feltételnek kiválóan megfelel.

Namármost. Fent nevezett, balázspéteri értelemben vett entitás, vagy hogyan is sérthetném meg még ennél is jobban, szóval ő nyilván teljesen komolyan gondolja, hogy ért a színházhoz. És, mi tagadás, igaza is van. Mármint nem abban van igaza, hogy ért ahhoz, amit annak tart a Európa színházművészete Jászvásártól Avignonig, hanem amit annak tart a kerényi izé, meg az a másik, az a vidnyánszky izé.

Balázs Péter tehát ért a trafikbizniszhez: azaz ért ahhoz, amihez érteni kell ahhoz, hogy értsen hozzá. (Az orbánizmus idiotizmusának báját nehéz szavakba önteni, nem csoda, hogy én is ritkábban blogolok mostanában.) Nos: Eszenyi Enikő, a jelenlegi direktor (igen, direktrisz, de hagyjuk meg a nemi identitás esztétikai erőre emelését a jól megfizetett kormánybiztosoknak) szintén ért valamihez. Mondjuk látott már trafikot belülről. Franc tudja, talán még dohányzik is. Vagy, hogy durvábbat ne mondjunk, tehetséges művész, aki még igazgatónak sem teljesen kutyaütő.

Tehát veszíteni fog, ez sorsszerű; de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy ezt ő is tudja, hisz ő is olvas újságot, és bár nem feltétlenül a sportoldallal kezdi, tisztában van vele, hogy a haza és haladás ügye jelenleg nemhogy egy területre, de egyetlen kézbe látszik összpontosulni. És ez a kéz is inkább csak egy láb: egyetlen görcsbe rándult, csirkeszarnyi méretű agytevékenységgel is felfogható mélységekig sem merülni képes, a művészetet a gyanús küleurópai slemperáj elválaszthatatlan részének gondoló, gacsos térdboka, csámpás csűd. Sőt, egy lúdtalpas, tehetségtelen szar, akinek oly mértékben vette el az eszét önnön tévedhetetlenségébe vetett hite, hogy ma már akkor sem talál be a kapuba, ha ő maga határozhatja meg, mit tekint kapunak. És akit persze emiatt menetrendszerűen vernek agyonba a legkisebb balkáni kecskefingató telepen is a kecskefingatással ideiglenesen megbízott, betanított kecskefingató segédmunkások. És még csak észre sem veszi, hogy ütik: csak köpi ki magából a stadionokat, mint más bunkó drukker a nyálkás szotyolahéjakat.

Mindezek mellett tagadhatatlan tény, hogy ez a megereszkedett tokájú, potrohú és elméjű baromember fogja megenni jövőre a teljes baloldali összefogást. Mármint nem azt az összefogást, ami úgy megy, hogy hozunk kompromisszumokat, meg feladunk ezt-azt, hogy megtarthassunk másokat, vagyis azt az összefogást, amiben össze is kell fogni, hanem azt az összefogást, amiben széjjel kell barmolni az össze fogását, meg minden mást is, csak hogy még négy évig lehessünk listás képviselők, ha mégoly csökkentett létszámban is. Tehát most ez lesz, az összefogásnak ez a forradalmian értelmezett, új válfaja, amelyben nem lesz megint balliberális diktatúra, viszont tovább élvezhetjük olyan hazai érdekeltségű sztárok csillogó játékát, mint Gúr Nándor, Szekeres Imre, Baja Ferenc. És mivel ezen a ponton nem tudom nem elképzelni, amint Hiller István ruganyos léptekkel kifut a gyepre bemelegíteni, elfog a kétségbeesés.

Mindegy, ők így döntöttek. Ezt sikerült kiizzadni. Elárulták a hazájukat, szót sem érdemel.

Úgy vannak ők vele, hogy nem tudják, hogy vannak pillanatok az életben, amikor tudni kell jól is dönteni. Ezek a pillanatok nincsenek sokan, ráadásul a többi pillanat szart se számít, hisz elmúlik úgyis: kifolyik belőlünk, mint a szánalmas, vízízű, múlandó testünkkel ihatatlanná melegített és minden eredeti értékétől megfosztott cseh sör, francia pezsgő, magyar tokaji. Az ember ugyanis, amit tud, azt úgyis legfeljebb elrontani tudja, és nem is baj ez. De éppen ezért, valakinek, néha, csak hogy ne menjen már minden pocsékba, szarba, balázspéterbe, teremtenie is kell valamit. A teremtéshez viszont ennél kicsit több szükséges. Tehetség, mondjuk. Meg bátorság. Erő. Vagy legalább annyi, hogy tudjuk, mit csinálunk. Hogy biztosan tudjuk, mit csinálunk.

Jut eszembe: amikor Eszenyi Enikő, akit most balázspéteresít a nemzeti fodbalhatalom, annak idején beengedte Alföldi Róbertet a Mefisztójával a színházába. És ő biztosan tudta, mit csinál.

Nem való az ilyen balázspéternek.

UPDATE:

Eltűnt a Vígszínház honlapjáról az Alföldi Róbert rendezte Mephisto előadás, írja a 7óra7.hu.

Így kerek a történet.