Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Fidesz: miért győztek?

2013.11.17. 20:44 Humperdickk

Mert sikerült: keresztülverték a társadalmon nem csak a saját, új alkotmányukat, de a központosított média, közoktatás, művészetpolitika, autópályaépítészet és egyéb nyilvánosvécé-direktíva (tudniillik sok pénzért szart termel) minden komolyabban vehető szegmensét úgy, hogy toronymagasan vezetik a közvélemény-kutatásokat. Hogy csinálták?

Föl, föl, ti rabjai a népnek

Mielőtt továbblépnénk, soroljuk azért tovább: a világon sehol sem látott mértékben rontották le a szabadságjogokat (állítólag még a távoli Chile is felhőtlenül röhög kifinomult hajléktalanpolitikákon); semmit sem tettek a leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatása érdekében (integrálásról eleve nem volt szó); hogy akármely, akár értelmes cél érdekében is képesek meghozni azt az egyetlen helyes döntést, ami a célt véletlenül sem, saját érdekeiket viszont hajszálpontosan kiszolgálja; és mindezek mellett akármilyen sumákságot, törvénytelenséget, sőt, gyalázatot képesek elkövetni úgy, hogy vagy letagadják, vagy az ellenkezőjét sulykolják. Összefoglalva: folyamatosan rontják a társadalom alsó hetvenöt százalékának életszínvonalát a felső tíz érdekében úgy, hogy közben, passzióból saját szájízük szerint alakítják a közjogi berendezkedés akármely szeletét, amennyiben kiderül, hogy orbánviktornének van még egy kedves barátnéja.

Akármeddig sorolhatnánk: a magyar kormányzat, ezen keresztül az egész ország rohamosan zuhanó nemzetközi megítélését például nem is említettem.

A győzelem napjai jönnek

Ehhez képest nem hogy össztársadalmi elégedetlenség nem tapasztalható, de a katasztrofális gazdaságpolitika sem döntötte be az országot: mert bár a magyar államadósság nem csökkent, nem is nőtt; a munkanélküliség, ugyan részben a közmunka és az emigránsok hatására, de csökkent; sőt, újabban a nemzetgazdaság értékteremtő képessége, azaz a bruttó nemzeti termék (igen, a GDP) is nőni kezdett. És az a gazdaság, ahol az adósság nem nő, a munkanélküliség csökken, a termelés meg egyenesen növekedik, minden tankönyvben sikeresnek mondható. Akkor is, ha ehhez elvették a magánnyugdíjakat és elkergettek félmillió embert: hisz mit ne mondjunk, mindennek ára van.

Rabságodnak vége már

És ez így zseniális, meg kell hagyni. Mert tudjuk persze, hogy amint egy kicsit csődbe megy egy kisebb-nagyobb déli ország az EU-ban, vagy amint komolyabban felmerül a válság legkisebb előszele Amerikában, dőlni kezd a dominó: aki azonban abban reménykedik, hogy majd egy újabb világgazdasági válság fogja ezeket eltakarítani a francba, egyrészt hülye, másrészt sosem látott még vargamihályt ájemeffel „tárgyalni”. Ebben reménykedni egyrészt perverz, másrészt olyan, mint komolyan elképzelni, amint az Európai Néppárt kizárja kedves magyar barátait a soraiból, hogy másnap feldüböröghessenek a hetescikkely testvéri tankjai. Tényleg, hallott efelől bárki bármit is április óta? Na ugye.

(Szigorúan zárójelben: volna itt még a demokratikus ellenzéki összefogás földomlásszerű győzelme, mint alternatíva. Ja, meg az ufók.)

Létrejött tehát egy szigorúan, hierarchikusan felépített maffiaállam, amely részben családi, részben baráti alapon felosztotta maga között a hatalmi struktúrákat, és szépen, sorban kebelezi be a társadalom, a gazdaság, a kultúra minden területét. És ennek a rendszernek csak kiszolgálója, beszállítója vagy hűbérese lehetsz: mert a közvélekedés szerint nem muszáj szeretned a focit. Akkor viszont csengetned kell.

A múltat végképp eltörölni

Az okokat persze nálam okosabbak biztosan sokan megírták: itt van például a rendkívül ötletes magyarázat a magyar néplélek szolgai mivoltáról − ha nem is mindjárt kertészákosi mélységekben. És én bár nem vagyok egy szociológus-politológus alkat (bár egyszer majdnem jártam egy néprajzos lánnyal, az meg rokonszakma), de azért ennél komolyabb okokat sejtek a háttérben.

Mégpedig: végiggondolták. Mindent, pontról pontra: tudták, hogy az EU egy ponton túl meg fog hátrálni, hogy a válság nem tart örökké, és hogy az embereket nem érdeklik például az energiaellátás biztonságának gazdasági-stratégiai szempontjai − többek között azért, mert az előbbi öt szóból hármat nem is igazán értenek. A rezsit értik, meg hogy drága. A többi meg úgyis csak arra jó, hogy a politikusok ellopják.

A lényeg az volt, hogy ne hirtelen történjenek a dolgok: hisz a magyar, de semelyik nemzet sem szereti ezt a hamari kapkodást. Olyan nincs, hogy megígérem az egészségügy reformját, majd hűbelebalázs módjára bevezetem a vizitdíjat: az kell, hogy nem ígérem meg, aztán megpendítem, hogy bevezetem a felét, majd bevezetem a kétszeresét, végül letagadom az egészet. Az egészségügy például, ha már szóba került, menthetetlen: ebben az országban nincs annyi pénz, hogy jól működjön.

De ki mondta, hogy jól kell működnie?

Rabszolgahad, indulj velünk!

A lényeg csak az, hogy a család, és annak barátai, beszállítói és egyéb üzletfelei számára jól működjön az egészségügy − vagy akármi más. Annyi pénz viszont van: beszedik a néptől adó, nemmegszorítás vagy rezsicsökkentés formájában (mert áthárítják, igen, a pékek mondjuk biztosan), és elverik protézisre, stadionra, vagy bármi hülyeségre, kisvasútra Felcsúton. A többi meg kit érdekel. Még azokat sem, akiknek tényleg fáj.

A lényeg: eleve nem volt cél Magyarország felzárkóztatása, fejlődése, jobbá, szebbé, igazságosabbá tétele: azt ugyanis helyből reménytelennek ítélték, magukat meg nem elég tehetségesnek, vagy akár csak becsületesnek ahhoz, hogy belevágjanak mégis. És ez már eleve látszott, még a választás előtt: senki sem értette, hogy ha mindent csak tagadnak, mit fognak csinálni „a választás másnapján”. Pedig hát világos: semmit. Ők a történelem legelső gazdasági-politikai érdekcsoportja, amely választási program nélkül nyert választást: azt viszont betartja, kőkeményen.

Semmik vagyunk, minden leszünk

Tudjuk, a Föld fog sarkából kidőlni: dehogy fog. Jövőre legfeljebb választások lesznek, azok meg tudjuk, mekkora megtakarítást jelentenek a magyar emberek, a magyar családok, magyar háztartások számára. Lesz majd ingyen nyugdíj, ingyen kakasos nyalóka, meg ingyen tűzifa mindenkinek: így mulat egy magyar úr. Az meg, hogy a mi erdeinket vágják ki miatta, legfeljebb a semjénzsoltnak fáj.

De neki is csak a le nem lőhető szalonkák miatt.

150 komment

Címkék: fidesz maffia eu imf maffiaállam hatalomátvétel hetedik cikkely

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr745639665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pánpéter 2013.11.18. 12:22:48

@Brix:
" Hagyjad már ezt a hülyeséget , hogy Bajnai, aki 2009 áprilisától lett miniszterelnök produkálta a 2009-es GDP csökkenést"

no, az igazsághoz tedd szépen hozzá, hogy az azt megelőző időszuakban meg gazdasági miniszter volt (2008. május-2009. április)
remélem most nem az jön, hogy a gazdasági miniszternek aztán semmi köze nem volt a gazdaság állapotához...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.18. 12:25:52

@Egy igaz ember:

Kevered az SZJA-t az Áfával. De ha már az áfát szóba hoztad, pl az alapvető élelmiszerek esetében is 27%-os áfa tényleg szopó. Főleg a csóróknak.

pánpéter 2013.11.18. 12:26:11

@Brendel Mátyás:
" ma, ha 2 százalék lenne, a békemenet végigtáncolná Budapestet."

nem csak a békemenet, de egész Európa.
"A Businesseurope előrejelzése szerint 2014-ben uniós szinten 1,4, Magyarországon pedig 1,3 százalékos gazdasági növekedés várható, az eurózónában a GDP ennél alacsonyabb, 1,1 százalékos emelkedésére számít a szervezet"

Brix 2013.11.18. 12:29:02

@Egy igaz ember: "Az állami dolgozók kompenzálva lettek" Hol élsz te? Az állami dolgozók többsége , az egészségügyi dolgozókat és a pedagógusokat kivéve 6 éve semmilyen béremelést nem kapott, közben a kumulált infláció közel 40% volt!
"A félmillió ember nagy része még 2010 előtt kiment." Ez megint nem igaz. A kivándorlás felgyorsult az Orbán-kormány alatt. Ez persze ne csak Orbánék miatt van, de növekvő dolgozói kiszolgáltatottság, lsd. új "rabszolga" munka törvénykönyv, lecsökkent munkanélküli segély nagyban segítette.
Orbánék nyíltan kisember-ellenes politikája is hozzájárult ehhez, bár most a választás előtt ezért tettek populista lépéseket is.

Kalmár 2013.11.18. 12:29:36

@Brendel Mátyás: Az ma még 2013-ban nem világos valaki számára, hogy egy hitelből 2%-os GDP növekedés, az recept a csődre?
Ha duplára nő az adóság, akkor miért eredmény 2-3% növekedés???

Nem kell ész felvenni x milliárd euró hitelt és elkezdeni piramisokat építeni.
A hitel lejártáig remek adatokat fog indukálni.
Ezt játszotta a baloldal.
A jövő hiteléből tartotta fent magát.

Köszi nem kérünk többet ebből.
Sokkal jobban megleszünk 1% növekedéssel, ha az adósság csökken vagy stagnál.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 12:30:28

A kedves fideszkommentelők kedvéért: igen, tudom, hogy a fideszgyőzött, és hajrá. Érdemben tessék viszont megmagyarázni, hogy ez miért jó ez maguknak. Ne azt, hogy miért volt rossz a bajnai, hanem hogy ez, ami tehát immár nembajnai, hogy ez miért jó. Teccikérteni. És ne nekem, engem nem érdekel, hanem a többieknek, hátha fideszmagukra szavaznak ők is.
Ne tessék tehát soxor megint leírni kommentbe', amit leírtam a posztba, mert annak nem sok az értelme. És igen, tudom, hogy már az őskorban is büdös volt a kommunistafing. A lényeget kérem, ha lehetne. Hogy a maguk fingja, hogy az milyen.
Köszelőre.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2013.11.18. 12:32:21

@pánpéter: relatíve jól teljesített, Orbán meg rosszul. ennyi.

ha te azért szavazol Bajnai ellen, mert legutóbb válságban vette át az országot, Orbán meg mindig beleült a készbe, akkor te nem a személeykre, és pártra szavazol, hanem a recesszió ellen. csak ennek annyi rételme van, mint a gravitáció ellen tüntetni, te hülye

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 12:33:51

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: na, ezt linkeld be, mert erre gondoltam. Most utólag, legalábbis. :)))

willdattaa 2013.11.18. 12:34:39

Ami a Fidesz kormányzásában jó, azt a Jobbik programjából nyúlta le. A rezsicsökkentés például 2010-ben csak a Jobbik programában szerepelt.

komplikato 2013.11.18. 12:34:59

@willdattaa: Az lehet, de cseszd meg Angliában van a világ jegjobb és egyik legrégebbi MŰKÖDŐ szociális hálója, Tudod az ami iss osem volt ...

@imres: Mivel van több ápoló ismerős és tőlük TELJESEN mást hallottam erről, szeretnék egy forrást.
Másrészt itt jegyezném meg, hogy a 2012-es "orvosi béremelés" hatására is rengeteg orvosnak ESETT 80-100.000 nettoval a "megemelt" fizetése. Kb. mint most apedagógusok jó részének is ...

nnnnnnnn 2013.11.18. 12:35:40

"Együtt-PM a biztos pártválasztói kör 4, a DK 3, az LMP 2 százalékára számíthat"

régen volt ilyen szép napom hétfőn.

panelburzsuj 2013.11.18. 12:36:37

@Brendel Mátyás:
Mondjuk azt maga Orbán is kapisgálja, hogy nem jó az úgy neki, ha csak 12 évenként húzzák elő a sublótból, végső nekibúsulásból...

csak egy néző 2013.11.18. 12:39:47

Micsoda szép koalicíó lesz. Fidesz a jobbikkal. Szép jövő!

komplikato 2013.11.18. 12:40:16

@barli: "Három éve még az imf hitel nélkül mindenképpen államcsöd lesz volt a mantra."

Ööö, a 15 milliárd dolláros kötvény bevétele az meg gondolom nem az ország működőképességének fenntartására, hanem pl. gumikacsa és a Parlamenti karácsonyfa díszeinek megvásárlásához kell??? :D

ermi71 2013.11.18. 12:40:37

Azért azt csak meg kellene magyarázni, hogy miért van az,hogy ha itt diktatúra van, és elnyomás, meg minden szar mégis, hogy vezethet toronymagasan a fidesz.Az nagy hiba lenne úgy előadni, hogy azért mert faszkodik a baloldal, meg a fidesz körülbelüli 1.8 millió szavazója mind agymosott. Nincs a másik oldalon semmi sem feltálalva, hogy ezt csináljuk ha nyerünk és ezzel az emberrel. Itt van lassan december semmit nem hallottunk a programról. Abban merül ki minden, hogy a diktátor Orbánt el kell zavarni. Ugyan gyerekek. A decembert elviszik az ünnepek, itt a kutyát sem fogja érdekelni a politika. Maradt nekik szűk 3 hónap valamit előadni. Bajnait már hallottuk ismét fájni fog. Hogy lehet a választások előtt ilyen magaslabdát feldobni? És most tök mindegy. hogy értette. Teljesen alkalmatlan ember. Mesterházy is detto. A neten a nevét sem tudják helyesen leírni, annyira alkalmatlan a faszi.Titokban mindenki Gyurcsányt szeretné, az meg odavág nekik lépten nyomon, és teljesen vállalhatatlan. Szerintem ezt a helyzetet csak egy valami mentené meg. Egy olyan név bedobása ami teljesen megfordítana mindent.Mondjuk előszednék a panoptikumból Német Miklóst, vagy valami ilyesmi.És azzal sem lenne nagyon megoldva semmi. Nincs már ilyesmire idő. Elkúrták.

pánpéter 2013.11.18. 12:40:48

@Brendel Mátyás: szerintem relatíve rosszul, nagyságrendekkel rosszabbul teljesített. a 2006-2010 közötti politika közvetlek részese volt kormánytagként. recesszióstól, IMF hitelestől, stb stb. ha ez neked relatíve jó, akkor legyen úgy. én ennek pont az ellenkezőjét gondolom.
gondolkodás nélkül végrehajtotta az IMF diktálta feltételeket, gazdasági minisztersége alatt 30%-ort ugrott az államadósság, és a sor hosszan folytatható. jó dolgok ezek, igazad lehet.
dilettáns, hozzá nem értő, antipolitikus. tökéletesen jól mutatja a hozzáértését a mostani szereplése.
annyira jól teljesített, annyira jó a megitélése, hogy már csak 4%-on áll a fantomszervezete. hagjrá gordon, csak így tovább. ha minden jól megy, a csak sikerül kívül kerülni a parlamentből. mondjuk akinek ilyen remek szónoka van, mint matyika, annak nem is kell sokat tennie ezért.

Brix 2013.11.18. 12:41:17

@pánpéter: Az előző kormány alatt voltak gazdaságilag nagyon prosperáló évek is: 2002-2006 ig a GDP nagyon jelentősen nőtt: 4,3- 4,1, -4,6- 4,3- 4,2 %-al. A lassulás 2007, 2008- ra következett be de recesszió akkor sem volt, kizárólag 2009-ben, amikor a világválság beköszöntött... és később Orbán regnálása alatt.
A legkönnyebb dolga pedig Orbánéknak lenne, hiszen a bázis amire számolják a GDP-t kutya alacsonyan van. Tavaly nagy recesszióban voltunk, alacsony a bázis. DE a 2009-es mélypontra jött mini emelkedésre sem lehetnek nagyon büszkék!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 12:42:26

@$$$=$$$: hajrá! Hajrá! Én drukkolok, rohaggyak meg!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.18. 12:45:59

@Humperdickk: Hát, ha nem is pont 75, de elég riasztó:

"A választ adók 20 százaléka legfeljebb egy hétig tudná fenntartani magát és családját, amennyiben valamilyen okból hirtelen elveszítené állását. A legtöbben – 41 százalék – legfeljebb egy hónapig tudnák finanszírozni az életüket, és a válaszadók mindössze 9 százaléka tudna megélni a tartalékaiból egy évig."
www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CDIQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.origo.hu%2Fgazdasag%2F20131024-a-magyar-felnottek-60-szazaleka-legfeljebb-egy-honapig-birna-a-tartalekaibol.html&ei=D_2JUrjQMsaktAb54IGQCw&usg=AFQjCNFp9wa4Xu-y-xtC-siMLr0wq38IFA&bvm=bv.56643336,d.Yms&cad=rja

Vagyis 61% egy hónapig húzná, aztán kalap. Ez Uganda, úgy kábé. Csak ott nem kell fűteni.

willdattaa 2013.11.18. 12:46:09

@komplikato:

Vagyis ordas liberálbolsevik hazugság az hogy a hajléktalanok életvitelszerű tartózkodásának meghatározott közterületről való kitiltása az valami antidemokratikus dolog lenne, lévén hogy a liberálbolsevikok által is elismerten minta demokráciákban is létezik a szabályozás.

csak egy néző 2013.11.18. 12:47:03

@Egy igaz ember:
Segíts már egy kicsit te tájékozott ember. Hol dolgozik most Horn fiacskája?

sírjatok 2013.11.18. 12:49:38

@$$$=$$$: Lmp lehetne többön, de amúgy valóban szórakoztató :)

$pi$ 2013.11.18. 12:50:36

@Brix: "Az előző kormány alatt voltak gazdaságilag nagyon prosperáló évek is: 2002-2006 ig a GDP nagyon jelentősen nőtt: 4,3- 4,1, -4,6- 4,3- 4,2 %-al."

A "prosperáló" szót elég fura olyan időszakra alkalmazni, amikor végig kölcsönökből finanszíroztuk a hatalmas hiányt. Olyan ez, mintha azt mondanád, hogy "hurrá, jó magas a pénzmozgás a családban, tizedik hitelt vesszük fel pár éven belül és mind elköltöttük pillanatok alatt".

Ráadásul ezekben az években a lakosság is szépen vette fel a valutahiteleket, ment a pénz belőlük az építőiparban.

Ez nem gazdasági növekedés, ez zuhanórepülés volt. Bizony!

$pi$ 2013.11.18. 12:53:27

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "Vagyis 61% egy hónapig húzná, aztán kalap. Ez Uganda, úgy kábé. Csak ott nem kell fűteni. "

Amióta az eszemet tudom ez így megy. Legutóbb talán a 70-es években volt ez másképp, de azokra az évekre nem emlékdszem. :(

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 12:57:06

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: köszi. Én egyébként az egykulcsos adó kedvezményezettjeire gondoltam, de csak tudat alatt, és nem linkeltem be, mert gondoltam, egyértelmű az adat. Ma sem gondolom másként, csak többen itt szóvá tették, forráskritikailag.

Érted, akiknek újabban a legmagasabb Forrás mondta el, hogy nem mondta, hogy forradalom volt, és akkor sem mondta, amikor, mint Forrás, azt mondta, hogy forradalom volt. És ők kérik most a forrást.

Már nevetni sincs kedvem ezen. Mondj Te valami vicceset! :)

nnnnnnnn 2013.11.18. 13:00:35

@Humperdickk: hát, ha szeretnél, rohagyj :D

♔bаtyu♔ 2013.11.18. 13:02:22

@Brix: Na hogyne, sőt a zsidók dunába lövése is megkezdődik, csak a gonosz Orbán megvárja, amíg rájuk szavaznak.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.18. 13:03:03

@Humperdickk:

Magyarország jobban teljesít! Bár ez inkább röhejes...

♔bаtyu♔ 2013.11.18. 13:03:39

@Brendel Mátyás: Megnézném helyedbe mennyibe került az a 2%. Úgy Orbánéknak is menne, de azért jobb, hogy nem csinálják.

komplikato 2013.11.18. 13:04:16

@willdattaa: Hát végül is csak az eredeti Alkotmányt, a 6x átvariált eredeti Tákolmányt és az EU jogi chartát (EU alkotmány) szegi meg, de ja ...

Brix 2013.11.18. 13:06:32

@$pi$: Abban van igazság, hogy abban az időszakban nagyobb lakossági fogyasztásból adódott a GDP -növekedés. DE, ha csak a zemberek szemszögéből nézzük voltak előnyei. Medgyessy Péter 40%-os közalkalmazotti béremelése, azért elég jelentős lépés volt!
Most meg 6 éve nem volt közalkalmazotti béremelés, ami sokaknál 40%-os reálbér-csökkenést jelent
A stadion-beruházások helyett, egy szerény mértékű béremelést kellett volna adni ennek a szférának is..

komplikato 2013.11.18. 13:06:45

@$pi$: Elég pocsék információid vannak, a 70-es évek pont pocsék volt ilyen szempontból a 80-as években volt rá (na nem sok) embernek, hogy tartalékokat képezzen túlórával (akkor még fizették), GMK-val, maszekolással, és mindenféle kis "vállalkozással", amit akkor még másképpen neveztek ... Szerintem akkor volt a legtöbb építkezés és kocsi vásárlás is (pláne amikor már nem kellett éeveket várni egyre), így előtte és utána romlott a helyzet.

♔bаtyu♔ 2013.11.18. 13:06:47

@$pi$: Érdekes, hogy ezek a balliberális "szakértők" most ugyanúgy nyögik az árát, de még sem látják, hogy Gyurcsányék egyszerűen nagyon rendesen kiköltekeztek a semmire.

Amikor pedig az ember szóvá teszi, hogy nem lenne pld. bankadó, ha nem lenne ekkora az adósság, ott a válasz, meddig elmúltnyolcévezel.

Tyrion Lannister of Caster 2013.11.18. 13:06:49

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Nem kedveljük Rózát, de nem is volt olyan botrány az érettségikkel H.R. államtitkársága során, mint amilyet Magyar Bálint produkált.
Ettől még Hoffmann Rózsa nem lesz elfogadhatóbb személyiség, de Magyar Bálint sem volt az, ráadásul még ennyit sem volt képes felmutatni, hogy megszervez egy érettségit úgy, hogy nincs előre eladva a tételsor...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.18. 13:12:24

"folyamatosan rontják a társadalom alsó hetvenöt százalékának életszínvonalát a felső tíz érdekében"

Ez nem igaz.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.18. 13:12:59

"ha ehhez elvették a magánnyugdíjakat és elkergettek félmillió embert"

Ez sem igaz.

vider 2013.11.18. 13:13:48

@Brix: Könnyű dolguk? :D Mert nyilván európa szárnyal igaz? :D
Ideje lenne már egy kicsit körülnézni a világban és nem mindent elhinni amit a TV-ben mondanak..

Tessék itt van, színes, szagos GDP kimutatások (a második tabon rajzoltass grafikont ha nehezen megy a százalék számítás..):
epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&init=1&plugin=1&language=en&pcode=tec00114

komplikato 2013.11.18. 13:15:55

@$pi$: Legyünk realisták, a "gengszterváltás" óta kormányon lévő összes csapat "elfelejtette" (magyarul f*stak tőle) megreformálni magát az államot, elosztórendszereit, EÜ és nyugdíj rendszert, stb. Így bár kaptam érte nem egyszer, fenntartom, hogy az ország 1972 óta FOLYAMATOSAN hitelből tartja annak látszatát, hogy működik, miközben NEM.
Mindezt tetézi egy érdekes számítás, amit egy blogon láttam, ahol valaki azt bizonygatta, hogy kb. az összes hivatalos GDP növekedés nagyrésze a hitelek miatti látszatt volt. És akkor most gondoljunk bele milyen rossz a GDP jó ideje, miközben annak jelentős részét teszi ki a gonosz kizsákmányoló EU által idetolt pénz ...
Tehát nem csak most állunk sokkal rosszabúl mint gondolnánk, hanem végig.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.18. 13:16:20

@Tyrion Lannister of Caster:

Nem, most a tornaterem nélküli tornaórákkal, meg a tankönyvekkel van baj.

konrada 2013.11.18. 13:16:58

@Humperdickk:
No hogy értsed: Az emberek többsége nem szereti mondjuk a spenótot.
Ha azt látod, hogy mégis a választékból azt veszik el, akkor azt nem lehet anélkül megmagyarázni, ha kihagyjuk azt, hogy a másik választható a híg takony.

...azaz, mint a régi angol tengerész mondásban is: két rossz közül a kissebbiket érdemes választani.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 13:18:39

Csak a rend kedvéért: ma pont annyi hitelt veszünk fel időarányosan, mint mondjuk meggyesi vagy gyurcsány idejében, sőt, kicsit még többet is. Ez azért van, mert a lejárt hiteleket ugyanúgy vissza kell fizetni (plusz kamatok), viszont továbbra sincs miből, közalkalmazott, nyugdíjas, stadion meg nem maradhat ellátatatlan ebben az országban.

A különbség az, hogy az IMF olcsóbban adta a hitelt, mint ahogy most kapjuk. Igaz, cserébe nem ugat bele a stadionépítéseinkbe. Mert hogy nem vagyunk gyarmat. Kapisi?

komplikato 2013.11.18. 13:19:51

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: OFF:
Csütörtöki METROPOL címlap (sponsored by Széles "Rába privatizáló" Gabi):

"10%-kal több kilakoltatás!"

Na ez alá kellett volna szép narancs logos "Magyarország jobban teljesít!" :D
Vagy egy cikk mellé, hogy "megmnetették" a devizahiteleseket ...

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 13:20:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: szeretném, ha tételesen felsorolnád, még mi nem igaz. Gyűjtöm ezeket, van itthol egy polcom, már félig tele van. Ne hagyj cserben!

barli 2013.11.18. 13:21:44

@ermi71:
"Titokban mindenki Gyurcsányt szeretné"

őt is csak azért, mert "feltörölte a zorbánnal a padlót 2006ban", nem azért, mert olyan bazijó politikus vagy államférfi. A mai napig nem értem, hogy miért büszkék arra a 2006os tv-vitára..

Sírköves Slomó 2013.11.18. 13:27:11

Tetszik a nyafi.

Jó 5letnek tünik a baller tábort előre felkészíteni az újabb fidesz 2/3-ra.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.18. 13:30:05

@Humperdickk:

A nyugdíjak kérdése nem ilyen egyértelmű. Ezek eleve adók voltak, kötelezően beszedett pénzek, melyeket eleve elvett az állam az emberektől. Ezután az állam átadta e pénzeket magánalapoknak, majd visszavette tőlük. Az egyén szempontjából semmi sem történt, gyakorlatilag a már elvett pénzzel bűvészkedett az állam.

Hozzáteszem: ROSSZ lépésnek tartom az elvételt a magánalapoktól, s ugyanígy rossznak tartom azt is, hogy a magánnyugdíj-rendszer kötelezően be lett vezetve pár éve. A Fidesz egy eleve rossz intézkedésre reagált rosszul.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.18. 13:30:45

@Humperdickk:

Félmillió ember elkergetése - ez pedig nyilvánvalóan hülyeség. Semmi ilyesmi nem történt.

Sírköves Slomó 2013.11.18. 13:32:44

@Humperdickk: Az olcsó hiteltől nőtt az állomány 55%-ról 82%-ra, most meg a drága hiteltől stagnál 80%-on.

Ez nagyon logikusnak hangzik, maradj a patásorbánnál inkább.

'ma pont annyi hitelt veszünk fel időarányosan, mint mondjuk meggyesi vagy gyurcsány idejében, sőt, kicsit még többet is.'

Ennek mi köze van bármihez? És mennyi hitelt is fizetünk vissza, időarányosan? Forrásokkal pedig ne is bíbelődjél.

www.tradingeconomics.com/hungary/government-debt-to-gdp

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 13:35:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: ezt már mondád immáron, kedves maxval. (Ellenőriztem, hidd el, fent van a polcomon, közvetlenül a "forradalom volt az, hogy azt mondtuk, hogy nem volt forradalom, amiről azt mondtuk, hogy nem mondtuk, hogy forradalom volt, hogy nem volt" címke mellett.) Nem tudom, a szemkilövetésről tudsz valamit? Ott vannak még foltok a breviáriumomban, jelentsen az bármit is.

sírjatok 2013.11.18. 13:37:48

@Humperdickk: "A különbség az, hogy az IMF olcsóbban adta a hitelt, mint ahogy most kapjuk. "

Aham, akár kéttized százalékkal is olcsóbbra, csak éppen ők tudnak menet közben kamatot változtatni :) Tudom, hogy mindenki attól hiszi magát okosnak, hogy megnéz két számot, és meg tudja mondani a kisebbről, hogy ez kisebb, csak a dolgok általában nem ilyen egyszerűek.

privatbankar.hu/kotveny/ennyi-az-imf-hitel-kamata-valojaban-es-ezert-nem-tul-kedvezo-jelenleg-255578

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.18. 13:41:42

"újabban a nemzetgazdaság értékteremtő képessége, azaz a bruttó nemzeti termék (igen, a GDP) is nőni kezdett"

Aminek az oka alapvetően az, hogy az EU-ban a válság lassan távozik, s ez kihat Mo-ra is.

Én, mint pártoktól független ember, jót röhögök azon, hogy ezt a helyzetet a kormánypártiak Orbán teljesítményének tudják be, az ellenzékiek meg toporzékolnak dühökben, hogy miért nem rosszabbak az adatok, hiszen, ugye, a szemét cigány Orbán tönkretette a gazdaságot. (Hozzáteszem: fordított esetben ugyanez pont fordítva lenne!)

Mi a valóság? Az, hogy a Fidesz alapvetően se nem javított, se nem rontott a gazdaságpolitikában. S egyszerűen Orbánnak éppen szerencséje van, hogy a válság csökkenése egybeesik a választási kampánnyal.

willdattaa 2013.11.18. 13:45:22

@komplikato:

Nem szegi meg, mert ha megszegné, akkor ugyanazt az angolok is megszegnék. Nincs kétféle szabály országokra.

barli 2013.11.18. 13:46:19

@Humperdickk: pont ezért (is) vesztetek, mert még arról a nyomorult 2006 okt. 23-ról sem tudjátok végre belátni, hogy ott márpedig szétverték a jónépet. Igen, volt csőcselék, igen, volt gyújtogatás, de nem, nem ez volt a történtek lényege.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 13:48:40

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: ha az adósságállomány nem csökken, akkor (elvileg) ugyanannyi pénzt kell visszafizetni ma, mint tegnap. Azaz: ha felveszek x összeget, és ezzel növelem az adósságállományt (mszp), majd nem fizetem vissza, hanem csak szinten tartom az adósságaimat (fidesz), akkor ugyanannyit veszek fel minden évben, mint amennyit a legelején felvettem, mivel a régi adósságaimat egyszerűen csak újakra cseréltem.

Más szóval: ha ásol egy gödröt, lesz egy rakás felesleges földed. Ennek megint ásol egy gödröt, hogy abba beletemesd az előbbit. Majd megint ásol, most már ennek az új földnek, és így tovább, sosem érsz a végére. Csak ásol, mint a hülye.

Ráadásul minden visszatemetéskor veszítesz helyet a nem tökéletes tömörítés miatt: ez a kamat. Azaz folyton csak nagyobb gödröket kell áss ahhoz, hogy eltűnjön a felesleges föld. Tehát az, hogy nem növekedett a hitelállomány, csak azt jelenti, hogy a kamatállományt sikerült valahogy nem növelni. Ez volt a magánnyugdíjpénztári szektor, de hát mindennek ára van, ahogy írtam is.

Kapísi?

feryke 2013.11.18. 13:53:21

AZÉRT GYŐZ MERT 1 AZAZ EGY SZÁZALÉKKAL KEVESEBBET HAZUDOTT MINT AZ MSZP E14 DK EGY PICIVEL JOBBAN HIHETŐ AMIT MOND BOCS AMIT CSINÁL KÜLÖNBEN A MAGYAR POLITIKA KAPUFA

konrada 2013.11.18. 13:53:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Pedig így igaz!
Ha a patászorbán 68 ezerről nem 93-re, hanem 300 ezerre emelte volna a minimálbért - annyira, amit egy feketemosogató kap Londonban,
ha 130 nettóról nem 200-ra, hanem 800 ra emelte volna egy kezdő orvos bérét - annyira amit svédben kap....

Úgy sokan nem mentek volna, de a patás zorbán direkte azért nem emelte ennyire, hogy így kergesse el őket!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 13:54:22

@barli: hanem a szétverés, meg a szemkilövés. Fent van már a polcon, de azért köszönöm az értékes információt!

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.18. 13:58:20

@konrada:

Alapvetően az, hogy nőtt a magyarok mobilitása egy abszolút pozitív tény. Nem siránkozni kell miatta, hanem örülni neki.

Kivlov 2013.11.18. 14:00:30

azért mert nincs ellenfél...

konrada 2013.11.18. 14:02:19

@Humperdickk:
...no és ha nő???
Mert mitől csökkenne, vagy maradna ugyanannyi az adósságállomány, ha a kölcsönt pántlikázva - megmondva, miből lehet, miből nem lehet kifizetni, mire lehet költeni - kapnánk esetleg alacsonyabb kamatra??

...mert azért azt nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy ahhoz, hogy pár évvel ezelőtt az EU gazdaság után kullogva - attól %-okra elmaradva egyáltalán növekedjen, minden %-nyi GDP növekedést 3-4x annyi hitelből tudta az ország kihozni....

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 14:02:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: így van. Legközelebb megtanulunk hátrafele nyilazni is. vagy elkergetjük a zsidók után a cigányokat is.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 14:04:37

@konrada: ezért is költjük stadionra. Abban van a nagy pénz, akárki megmondhassa.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.11.18. 14:05:15

@Humperdickk:

Ezzel mit akartál mondani? Vagy ez valami viccblog, amit én tévedésből komolyan vettem?

konrada 2013.11.18. 14:20:34

@Humperdickk:
Na látod, ezért nem te ülsz ott, hanem ők.;))

...mert egyébként: ha teljesítménynövekedés nélkül adsz ki pénzt, az legfeljebb az inflációt növeli. Ezért egy jó politikus tudja, hogy válság idején szükség van valamiféle New Deal jellegű beruhÁzásokra, hogy ne csak bele lapátolják a ventilátorba a pénzt, hanem valamiféle munkahelyet teremtsenek.
...ez egyébként annyira régi módszer, hogy már a fáraók is alkalmazták a piramisok építésénél.
No zorbánéknak a stadionok a maguk piramisa...
...valamire el kell b...ni a pénzt.;))
(A stadion meg látványos, és kevesebbe kerül, mint a valszeg a majd soha ki nem használt 4-es metró, vagy alagút az 5 méteres domb alatt...)

barli 2013.11.18. 14:36:47

@konrada: vagy a szappan a kórházi mosdóba

Anselmo 2013.11.18. 14:40:17

Ha rossz kedvem van, szeretem ezeket a kesergő balos posztokat olvasni. Kicsit felvidít.

konrada 2013.11.18. 14:42:08

@barli:
No és azzal hány %-nyi GDP növekedést, mennyi munkahelyet lehet teremteni?

...nem mintha nem lenne fontos - teszem hozzá, a világ összes szappanja nem lenne elég, kedves olajos kezű honfitársainknak köszönhetően - de mint írtam, egy valamennyire hozzáértő gazdaságpolitikusnak érdemes valamiféle MIX-et alkotnia, hogy növelje a kereslet-kínálatot, és erre mint írtam, alkalmas az állami nagyberuházás, de nem alkalmas a szappan-osztogatás.

Pendejo 2013.11.18. 14:46:32

Újabb ékes bizonyítéka annak, hogy fityisz-mszp ugyanaz a velejéig romlott, gátlástalan korrupt maffiabanda:
index.hu/belfold/2013/11/18/az_mszp_es_a_fidesz_egyutt_furta_meg_az_ezermilliardos_csalas_miatt_kezdemenyezett_vizsgalobizottsagot/
El kellene zavarni mind, mert gyomorforgató már, ami itt folyik

barli 2013.11.18. 14:47:47

@konrada: nyugi, én csak a képmutató lélegeztetögépes hasonlatra próbáltam utalni, ami mostanában szappanná zsugorodott a ballibeknél

Sieg 2013.11.18. 15:27:14

Hát a gazdaság helyzetének megítélése enyhén szólva csúsztatás.
Az NETTÓ adósság jelentősen nőtt, ha beleszámolod azt, hogy a megtakarítások mekkorát csökkentek. Nem atomfizika, hogy az adósság növekedése ugyanolyan nettó pozícióromlást jelent, mint a megtakarítások csökkenése, ami pedig az időszakban a GDP 10 százalékára rúgott.

Vicces, hogy egy negyedéves nem jó, csak éppen nem nagyon rossz GDP adat már "növekedésileg is jó" gazdaságot jelent az embereknél. Fideszdrukkeréknál nyilván érthető, de másnál miért is? Az elmúlt négy évben kumulálva a szlovák és a lengyel gazdaság közel 10 százalékkal jobban növekedett, mint a magyar, amely a régióban sereghajtó. Ezt kicsit nehéz sikernek eladni, már ha valaki nem fanatikus.
A következő negyedévben még jobb adat várható a nagyon gyenge bázis miatt. Mi lesz akkor? Magyar csodáról cikkeznek az emberek? A Magyar Nemzet nyilván, de a nem nyalonc média is?

A foglalkoztatást tekintve pedig a hazai versenyszféra foglalkoztatása alig növekedett. De legalább nem csökkent! Siker!

zengjen a dalunk fajtárs 2013.11.18. 15:34:03

@ermi71:
"előszednék a panoptikumból Német Miklóst"

Arra a Németh Miklósra gondolsz, aki még Horn Gyula temetésére se tudott időben odatalálni?

Az egész mozgalmi baloldal egy szánalmas panoptikum, pénzért lehetne mutogatni, másra úgyse jó

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.11.18. 15:34:21

@Brix: A jómódú, politikailag legaktívabb rétegeket megnyerték maguknak az egykulcsos adóval,"
ideje már, hogy huszonakárhány évvel a váltás után végre nem az inaktív tömegek kegyét lesi és szolgálja a politika. vagy legalábbis kisebb mértékben.

barli 2013.11.18. 15:40:11

@Sieg: lenne olyan adat, amire azt mondanátok, hogy igen, ez egy biztató adat?

Sírköves Slomó 2013.11.18. 15:41:09

@Sieg: 'Az NETTÓ adósság jelentősen nőtt, ha beleszámolod azt, hogy a megtakarítások mekkorát csökkentek.'

Kár hogy egyik állítást sem lehet igazolni adatokkal.

A magyar GDP adatok csak a szoci GDP adatokhoz képest jók, egyik országban sincs SZOCI 80% adósság, de mind2 országban emelkedik a GDP arányos adósság, tehát fújják a lufit mint a szocik 2008 előtt.

'A foglalkoztatást tekintve pedig a hazai versenyszféra foglalkoztatása alig növekedett. De legalább nem csökkent! Siker!'

Azér megint csak ahhoz képest hogy 2002-ben 6,8%-on kapták meg a SZOCIK ebben is rekordot döntöttek 12% körül.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 15:44:38

@Sieg: engem ne győzz meg, nincs jelentősége, nem vagyok senki. Azt azonban el kell ismerned, hogy már régen egyre nehezebb mentségeket keresni, mitől is nem omlott még össze ez a tragikus matolcsizmus. Az ok pedig végletesen egyszerű: mert finanszírozzák. És első sorban nyugatról. Persze, elmondják a német kölyökidőben, hogy mekkora egy diktátor a viki (az), de az audi, meg a mercedes ezt meg pont keresztbeszarja, amíg kereshet a bolton. Ugyanezek a (pl. német) multik dolgoztatják szarrá a kínai szerencsétleneket is, miért pont minket sajnálnának?

Volt persze kis ejnyebejnye, meg világraszóló tavaresjelentés, de ez inkább csak a látszat miatt volt. Egy ponton túl az EU feladta - és ezt ezek pontosan tudták, mármint hogy fel fogja. És ha majd szarabb lesz a financiele láge, mint amilyen szar volt 2008-ban, majd megint adnak pénzt, csak hogy a saját seggüket mentsék. So it goes.

stim 2013.11.18. 15:45:10

Az van, hogy amíg a hvg-nek fontos a hitelesség és egy videóbotrány miatt lemond a főszerkesztő addig az indexnél bárki bármit írhat és ezeket a cikkeket pont annyira is kell komolyan venni.

De válaszolva a kérdésre. Hogy miért nyernek? Mert demokráciában a többség választ kormányt és az emberek érdekeit védik mégha emiatt konfliktusokat is vállalniuk szolgáltatókkal, bankokkal, külfölddel. A baloldalnak és liberálisnak hívott valami ehhez gyáva és ötlettelen volt; soxor kifejezetten az ellenkezőjét tette annak amiről az emberek (szavazópolgárok, hahó, ébresztő, demokrácia van!) úgy gondolták, hogy az érdekük.

Aztán azért fogják őket még megszavazni mert amikor bejössz ebbe az országba az van kiírva: Magyarország. Ez már ezer éve így van mégha néha el is akarták felejtetni velünk. És ők ezt nem tévesztik szem elől, nekik ez olyan fontos mint annak a többségnek aki elmegy szavazni. Tudják, hogy a magyar kormányt döntő többségében magyarok és egykilencedrészben magyar állampolgárságú kisebbségek választják meg. Ez egy ilyen hely. Magyarország fővárosa, Budapest. Itt van az Országház ahol a magyarok ügyeit rendezik. Helló turiszt.

notC 2013.11.18. 15:46:59

@komplikato: "Szerintem akkor volt a legtöbb építkezés és kocsi vásárlás is (pláne amikor már nem kellett éeveket várni egyre), így előtte és utána romlott a helyzet."

Csak nagyon csöndben kérdezném meg, hogy akkoriban milyen autója volt az embereknek, milyen idős TV-je, hány mobilja, mekkora és milyen lakást fűtött, hova járt nyaralni, stb...?
A gulyáskommunizmus relatíve jó volt, de már akkor is fenntarthatatlan.

A poszthoz: jó érzés a felső 10%-ba tartozni (a definíciód szerint; átlag pesti melósként 3 gyerekkel), de sajnos jó, ha látom az 50%-ot. Mégsem gondolom azt, hogy jogaim lábbal lennének tiporva, hogy a kormány éjszakákat agyalna azon, hogy lehetne még szarabbá tenni az életem, hogy jobban tenném, ha a dunának mennék, vagy világgá. Teszem a dolgom, felveszem és elköltöm a fizetésem, jutok egyről kettőre, kettőről háromra, cseperedünk, boldogulunk, dolgozunk és építgetjük az életünk. Ez a kormány valami ilyesmit támogat.
Sajnálom a lemaradókat, sajnálom a hajléktalanokat, a rokkantakat, a munkanélkülieket. Nem könnyű nekik, de egyre másra vannak programok, pályázatok, ösztöndíjak, közmunka lehetőségek, amik segítenek kilábalni a szarból. Ebből sokkal többre és sokkal jobban szervezettre lenne szükség. Ahhoz meg sokkal több pénzre.
Sajnálom azokat a közalkalmazottakat (egészségügy, oktatás, államigazgatás, egyéb közszolgáltatók), akik nem vihetnek haza félmillás fizetést, de kérdezzük meg az átlag versenyszféra-dolgozót, hogy fizetne-e duplaannyi adót, hogy a rendőr mercivel járjon be az örsre, lehet, hogy ellenezné. Én igen...
Nem sajnálom viszont a léhűtőket, a dolgozni nem akarókat. Nem sajnálom azokat, akik punnyadnak egy faluban, félhektáros telken termelik a parlagfüvet, miközben krumplit lopnak a szomszédból. Nem sajnálom azokat, akik segédmunkás alkalmi bérből plazmát, meg "béemvét" vettek devizahitelre, meg a Kovács Bélát sem, aki szakácsból felavanzsált rendszergazdaként 30 millás kecót vett, ebből 25 milla devizahitel, öt millát meg anyuka adott bele a kisszoba tulajdonjogáért, meg kézkezességért cserébe...

Nehéz ügy ez a politika. Az emberek azt szeretnék, hogy kevés vagy semmi munkával sokat, de inkább mindent, ingyen, vagy még olcsóbban megkapjanak. S ha lehet nagyon gyorsan, de inkább azonnal...
A politikus meg csak ígérgetni tud. Vagy ha nagyon szegény, még azt sem. (Persze amióta a nemzet anyósa visszajött a politikába visszajött a remény is. Vagy nem)

Balt 2013.11.18. 15:49:50

@I_Isti: Na ugye: most a leves is mennyivel jobb! :)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 15:59:20

@notC: gratulálok, te vagy az ideális fideszszavazó. És ennél jobban nem is tudlak megsérteni.

blah 2013.11.18. 16:07:22

@stim: hahaha... szerintem a mai nap demagóg pufogtató díját te nyerted.

panelburzsuj 2013.11.18. 16:08:53

@Humperdickk:

Annyira ideális, hogy tán hivatásos is... :)

ephart 2013.11.18. 16:12:39

Fidesz: miért győztek?

mert a judeobolsi oldal egy fospumpa

azéé

notC 2013.11.18. 17:01:52

@Humperdickk: köszi, nem sértettél meg. Nem ideális vagyok, hanem idealista. Szeretném azt hinni, hogy a kölkeimnek lesz egy szebb jövőjük, hogy útnak tudom indítani őket, ha majd eljön az ideje, stb...
És megtartva a fennkölt mosolyt az arcomon: a Medgyesi-Gyurcsány korszak legnagyobb hibája az volt, hogy nem tudtak élni a lehetőséggel. Volt nekik egy rohadt nagy sanszuk, hogy történelmet írjanak, hogy csodát csináljanak, és még olyan nagyon sokat sem kellett volna tenniük érte, de elszarták.
És már nincs mosoly: a tököm ki van azzal, hogy 30 éve nekem kell eltartanom az összes nyugdíjast, beteget, munkanélkülit, segélyből élőt, hivatalnokot, tanárt, postást, vasutast, katonát, kórházi dolgozót, gyereket, öreget, cigányt, hajléktalant, devizahitelest meg ki tudja még mimindenkit, aki tartja a markát a kincstárnak, hogy még-még-még, adjatok még mert ez nem elég!

Ne értsd félre, nincs senkivel sem bajom, ami jár, az jár, ami jut az meg jut... Önző vagyok. Most épp nekem jut: adókedvezmény annak, aki dolgozik, akinek fizetése van, és moderált segélyek annak, aki nem igazán tesz azért, hogy járjon is neki...
Míg Bajnai kivont kardal akarja kaszabolni az éppen fellélegző középosztályt és zászlóra tűzi a "gazdagok megsarcolását", addig nem nagyon tudok melléjük állni... Még akkor sem, ha néha tényleg elég ratyi a politikai kommunikáció...

2013.11.18. 17:10:38

Miért győztek, még 2010-ben? Erre igazán könnyű válaszolni, egyetlen szóval, sőt, egyetlen névvel: Gyurcsány. Legalábbis a korábbi kormánypártokra és képviselőire mérsékelt számban leadott szavazatokat ez magyarázza. Hogy miért épp a fidesz győzött, és nem mondjuk az LMP vagy a Jobbik, az talán az ismertség, társadalmi beágyazottság és a kormányképességbe vetett bizalom számlájára írható.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.18. 17:29:42

@notC: ne haragudj, de a helyzet az, hogy most is te tartod el őket, pl. a nyugdíjasokat. Sőt, továbbmegyek: újabban téged, vagyis a gyerekeidet tartja el az éhbérért dolgozó cigány (igen, ilyen is van, sőt, ez a jellemzőbb), de hagyjuk a rasszokat: mindenki, aki adózik, és nincs, vagy már nincs gyereke, mert felnőtt, vagy nincs elég bevétele ahhoz, hogy ki tudja használni a gyerekkedvezményt. Mert ápolónőnek vagy tanárnak ment, mondjuk.

A szocikhoz képest most annyi történt, hogy belekerültél az "ingyenélők" táborába, mert van három gyereked. Nem többet keresel, hogy eltarthasd őket, hanem kevesebbet adózol, hogy rájuk szavazz. Megvettek, és ez tényleg szomorú.

Nem ironizálok, hidd el. Az előbb is inkább szomorú voltam, amikor "megsértettelek". De vagyok én egy altruista fasz, szarni bele. :)

jet set 2013.11.18. 17:30:41

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: És ezek a családok mennyit költenek baromságra? Hidd el, hogy sokat.

toportyánzsóti 2013.11.19. 05:13:36

@Humperdickk: Süt belőled az intelligencia,vagy csak a szociopátiádat éled itt ki.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.19. 08:49:13

@toportyánzsóti: jé, ilyeneket én is tudok: "vérbeli álmos kesergő vagy, pedig csak a kelkáposztafőzelékedet ette meg valaki". Tudsz még ilyeneket? Jujj, tök izgulok!!!

toportyánzsóti 2013.11.19. 17:41:23

@Humperdickk: TGM szentelt a fajtádnak 1 pár sort.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.19. 18:07:05

@toportyánzsóti: zsír! Figyelj: HSCS kivajazta a típusod 3 pár virslit! Na? Erre mit szósz? Jó vagyok, mi?!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.20. 11:46:51

@toportyánzsóti: az út melletti fákon túli fák fábbak. (Wazz, ismerd el, brillírozok!!!)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2013.11.21. 09:18:37

Valaki kérdezte, hogy jöttek ki a posztban a százalékok. Elárulom: hasraütéssel. Azóta van róla viszont elemzés is:

index.hu/gazdasag/2013/11/19/ezt_tette_velunk_az_egykulcsos_szja/

(A cikkben lehet van link magához a tanulményhoz is.)

Igen, ez a Virováczféle, amitől a Századvég elhatárolódott. Hehe. Lottószámokat tippelném meg ilyen faszán.
süti beállítások módosítása