Azt mondja nekem a kedves feleségem, hogy most már igazán elég, ne beszéljek neki az orbán viktorról. Hogy neki elege van az orbán viktorból. De most nem feltétlenül abban az értelemben, hogy belőle van elege, hanem hogy neki igazából belőlem van elege.

Szeretném leszögezni, mert az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az én kedves feleségemnek egy rakás más egyéb dolog miatt is elege van belőlem, és ennek a maga sajátos módján gyakorta hangot is ad. Talán már tettem említést róla: a kedves nejemet barátságos vadállatok nevelték fel egy alföldi tanyán, így kicsit karcos a modora, tehát én tulajdonképpen már ezt megszoktam, sőt, az életem részévé vált. És bár nem mondom, hogy hiányozna is, ha nem volna időnként végleg, de tényleg végleg, ilyen elválásig, sőt, vacsoramegvonási jegyzékátadásig torkollóan elege belőlem, az azért tény, hogy bosszantóan sok olyan dolog van, amiben konkrétan egyet is tudok érteni kedves őnagyságával az elegenlevés okainak megfontolhatóságát illetően.

Hisz mi tagadás: tényleg sokat beszélek az orbán viktorról.

Mármint ahhoz képest, hogy van ez a félművelt, dagadt szotyolaköpködő köccsög, akiből ugyan merem állítani, van még vagy hárommillió ebben az országban, már ha a szotyolaköpködést leszámítjuk, mert az tényleg egy türhőbunkóság, de mégis, szóval hogy miért pont ez a köcsög szúrja a szememet énnekem? Mert hogy az kevés, hogy gazdag: gazdag köcsögből is ugye, hogy mennyi van. Kettő közülük épp most veszett össze Pécsett, nem érdekes. Majd megeszik egymást, marad elég.

És még nem is az, hogy azt a kurva sok lóvét ő állítólag lopta −de ne menjünk ennyire messzire: kidolgozta azt az eljárást, amelynek a segítségével kreatívan elkülöníthette a közösből. A lényeg, hogy ez nem gáz: nekem legalábbis, de hát én szokva vagyok, én konkréten személyesen ismerek olyan rektorszemélyeket, akik hosszú időn át háromnégy helyről szakították a tetemes állami javakat, háromnégy ember megfeszített pofátlanságával, majd mikor már úgy tűnt, végre megbuknak egy helyi korrupciós ügy apropójából lefolytatott telefonbeszélgetés kapcsán megrendezett hangjátékban nyújtott érdemeik elismerése mellett, gyorsan megválasztotta őket rektornak a tekintetes grémium. (Hátha rájuk is vetül a dicsfényből, gondolom. Hát, mit ne mondjak, vetült is, az kurvaélet.)

Szóval nem is ez: lopik itt mindenki: ki kiflit, ki krumplit, ki tendert, trafikot, stadiont, vagy azt, ami éppen arra járt, és nem vigyázott kellőképpen arra, hogy szart se érjen. Tényleg csak tehetség és akarat, meg lelemény kérdése az egész − és mi tudjuk, leleményes nép a magyar. Hopp, itt egy bámulatos gyorsasággal felépített agrárbirodalom, ott egy negyedmilliárdos megtakarítás a szuzuki benzinköltségén, mintegy hanyagul a stelázsin felejtve, arra trehányul reávetve, jaj, tedd már el fiam azt a köteg húszezeruróst, beleesik a pacalpörköltbe, aztán moshatom újra, tudod, hogy foltot hagy.

Nem, nem hagy foltot: hisz ha neadjisten arra tévedne valami szélütött, szerencsétlen finánc a hátsókertbe, hogy né má, Bandi, hogyan keveredett ide ez a stadion, tegnap még birkák legeltek itten, nézzünkmábe, hát majd megmagyarázzuk azt is, nem érdekes. És ez megint annyira piti, hogy igazán nem is értem, miért kellene beszélnem nekem az asszonynak ezekről a piti dolgokról.

Vagy hogy lehet, az okozza nálam a fennforgást, hogy ez az ázalékember jelenleg ennek a magyarországnak a miniszterelnökének képzeli magát. Onnan gondolom, hogy képzeli, hogy ez kulminálódik nála (de mit kulminálódik, csúcsosodik, a hátsókertben, de mint a makovectemplom), és időnként megkéri nemmagyar zsidó barátait, hogy majd a húsvét után lennének szívesek nemtetszésüknek hangot adni az idegenrendészeti, vagy egyéb náci logika szerint lefolytatandó eljárás keretében hamarost (ha lehet, még húsvét előtt) felállítandó hortiemlékmű kapcsolatában. Hiszen ünnepeljük együtt a Messiás feltámadását, zsidók, magyarok vegyest, a virágzó barackfa alatt, a békés egymás mellett félés jegyében, kolbásszal.

Mi több, az évszázados sikertörténet apropóján, mondaná erre a helyettesmajom, makogva. De még csak nem is ez: mindannyian kiválóan tudjuk, hogy ezt drága hülyénk a magyar nemzet felemelkedésének érdekében, azaz a fideszkádéenpé választási győzelmének, még közelebb a nácifasiszta szavazók érdekében mondta, a helyettesmajom nemkevésbé, így ez sem érdekes. Mi hálásak vagyunk érte, egyrészt, másrészt már élesítjük a tüntetőkardigánunkat tavaszra, amikor is az elcsalt választások miatti jogos közfelháborodás milliós tömegeket vonz az utcára. Forradalom lesz itt megint, akár a szomszédos Ukrajnában − annyi különbséggel, hogy hazánkban egy emberként fogjuk követelni a fideszkedéenpé négyharmados győzelmét, a gyurcsánybajnai kenyéren is vízen való térdepeltetéssel súlyosbított fogva tartásának meghosszabbítását, valamint a felcsúti kertben elhelyezendő, ízléses, muskátlis, nádfedeles piramis mihamarabbi befejezését. És követeléseiknek nem leszünk restek arany vécékefékkel és kalocsaimintás nukleáris fűtőelemekkel nagyobb nyomatékot adni! Lesz itt még 199 fős fideszparlament, plusz szilikatalin! (Vagy, ha vállalja, sifferbandi.) (Vállalja. Már ha a külhatalmak nem gáncsolják el a nemes kezdeményezést, amit a kiegyensúlyozottság következtében a fasizmus terjesztésében vállal. De ez egy másik poszt lehetne, hagyjuk.)

De mondom, nem is ez. Ezekkel tisztában vagyok, ezeket már felülmúlni még ez a szerencsétlen sudribunkó sem tudja. Hiába próbálja pedig: látszik, hogy nem megy. Csak szenved a szerencsétlen. A legutóbb is személyesen szemlélte meg az ukrán határt, hogy megvan-e még, és hogy töltik-e már a homokzsákokat a közmunkások, hogy be ne folyjon az a forradalom. Az az ember már nem normális, sőt, darab ideje joggal tűnik teljesen elmeháborodottnak: így van ez, néhány évtized után ez a teljesen szokásos ügymenet dtiktátoréknál, a különbség, hogy emberüknek ez néhány év után is összejött. (Nem tom, mondtam-e, tehetséges nép vagyunk. Mindegy.)

Viszont. Hogy az én feleségemnek elege van az orbánviktorból. Hát hiszen miért van elege?! Hogy eddig csak belőlem volt elege, most meg már ez a viktor is?! Hát mit akar az én feleségem ettől az viktortól?! Mert mi az, hogy elege van belőle – is?! Hát hogy mi van ezek között?! He?!

Én mondom, ha ebben is sáros, kiherélem azt a kurafit!!!