Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Ki a korrupt?

2014.05.30. 12:35 Humperdickk

A Pedagógusok Szakszervezete szerinte az OLX egyik reklámja megsértette a pedagógusokat, rombolja a szakma becsületét, a pedagóguspálya presztízsét. Követelik, hogy vegyék le a képernyőről – írja a hvg.hu.

A busz a hivatal előtt állt meg. Gyomra egy merő görcs lett, amint az épületre pillantott, és a tenyere is izzadni kezdett, akár fiatalkorában. Hiszen hogyne, itt volt régen a Pártház, mellette a Munkásőr-laktanya. Most a rendőrség használja, a készenlétisek, vagy kik. A pártházat meg a klebensbergesek.

Belépett a kétembernyi, nyikorgó kapun. A portás hideg közönnyel nézett ki rá a kuclijából. Csendben megkocogtatta az üveget, mire az ingerült rántással csapta félre a tolóablakot.

– Mi tetszik? – kérdezte barátságtalanul. A fülkéből kicsapott a kolbászszaggal kevert pálinkabűz, szinte émelygett tőle. „Vilmoskörte lehet, a kolbász meg nyilván teszkógazdaságos lángolt gyulai. Összetéveszthetetlen.”

– Kezitcs… illetve napotnok, mit akarok mondani, én csak a portfólióval… – gyűrögette kezében az aktatáskából hirtelen előkapott papírköteget – Hogy merre lehetne… ha nem-e tetszik esetleg tudni, hogy… – nyökögött, akár harmincöt éve, amikor a párttagságit felvenni jött, mert szólt a titkárságról a pártbizalmi Klárika, hogy be kéne menni érte, már két napja megjött, Kardos elvtárs mit fog szólni. Maga is tudja, milyen Kardos elvtárs, amikor olyan. Na, ugye.

A portárs, miközben egy kenyérmorzsát söpört le a mandzsettáról, undorral vetette oda:

– Harmadik emelet lift mellett jobbra dé lépcsőház első ajtó balra. Sarlainé – hadarta.

Köszönetet hebegve indult el. Elhaladt a portásfülke mellett, de alig tett meg néhány lépést, kivágódott az ajtó:

– Hova megy?! – ordította magából kikelve a portás, hogy csak úgy repkedtek kifele a kolbászdarabok rossz fogai közül – Az istenét magának, hogy nem érti?! A LIFT – mutogat a másik irányba – ARRA van! Hát nem látja?! Ki is van írva?! Nem tud olvasni?! Vagy nem lát a szemével?!

Szégyenkezve fordult meg, és indult a másik irányba, elnézést hebegve.

– El, persze, elnézést, az van dögivel… – morogta a portás, majd visszatakarodott a kuclijába.

A lift persze nem működött, karbantartás. Egy hete is az volt, amikor a jelentkezési lapért jött. Mindegy, megtalálta a réztáblát, rajta fekete vinyettákkal kirakva, Sarlai Oszkárné (Etus). A második „s” egy kicsit ferde volt, az „l” meg lepotyoghatott, mert filccel volt csak odafirkantva. Kopogott.

Megint kopogott. Pár másodperc múlva kivágódott az ajtó.

– TESSÉK!!! – testes, festett hajú asszony állt az ajtóban, paprikavörös arccal – Mondom, tessék!

– Elnézést, én nem hallottam…

– Pedig ordítottam, ahogy torkomból kifért! – Visszapréselte magát az asztala mögé. – Na győjjön be! – Belépett az zsúfolt irodába. Mindenütt aktakötegek, a polcokon, az asztalon, még a székeken is.

– Nem hallotta, persze… – korholta Sarlainé (ha ő volt, nem mutatkozott be) –, meg a táblát sem látta odalent… Ne nézzen így, hívott a Pista, hogy gyön fölfele. Milyen ügyben?

– Én… tudja a portfólió, a harmincöt éves tanári munkám, az óravázlatok, meg amit… – kezdte.

– Na, adja ide – szakították félbe – Foglaljon helyet. – Tanácstalanul nézett a széken az egyik ott terpeszkedő aktakupacra. – Na, adja azt ide azt, ne szerencsétlenkedjen annyit!

Odaadta, leült. Az ügyintéző szakszerűen két ujja közé csippentette a nyomtatott A4-es lapokat, és olvasni kezdte. Kis idő elteltével a monitor felé fordult, és az egérre tette a kezét.

– No lássuk… Felvisszük először az adatait. Tehát: Baradlai Endre, fizika–magyar szak… Fizika… magyar… Hogy lehet ilyen hülye szakpárt választani?! Nekem itt nincs ilyen a rendszerembe’! Most micsináljak én magával?! – fordította felé a monitort.

– Talán ott, alul… egyéb szakpár…. Tessék arra klikkelni…

Klikkelni, mi?! – süvöltötte. – Ne tessék humorizálni itten velem!

– De nem, én nem úgy…

– Hogyne, kisbetűvel mondta, nyilván. Csak tudja, én sem hallottam azokat a kisbetűket!– mondta fenyegetően. – Ne szórakozzon velem, én még az Pártfőiskolán végeztem, megvan a marxista közepem is.

– Az speciel nekem is…

– Az más – rögzítette. És közben szúrósan nézett. Egyszerre megenyhült:– Mindegy, folytassuk. Nos, óravázlatok rendben, bár látok itt egy kis kihagyást nyolcvannyolc környékén…

– Autóbaleset, tudja… Elgázolt egy rendőrautó a tüntetés…

– Magánügyekkel nem foglalkozhatunk. Nos, távlati tervek, tervezett óravázlatok, igen, megvan, Wass Albert lírai költeményei, iggen, Tormay Cecile jelentősége a magyarországi kisebbségek hagyományainak ápolásában, iggennnn… Nyírő?

– De Nyírő, kérem, már mégis… – próbált engedményt kicsikarni.

– Legközelebb legyen bent. – Vágta erre rá az asszony, ellentmondást nem tűrően, majd továbblapozott. Egyszerre megállt: – Ez mi. – Az asztalra csapta az egyik lapot.

– Nos, a fizika, második osztály, csillagászat, asztrofizika… Tudja, a heliocentrikus világkép fejlődése, Einstein és a relativitás…

– Nézze, Baróti elvtárs…

– Baradlai…

– Akkor az. Nem lesz ez így jó. Nézze, nem tudom, olvasta-e a legutóbbi központi irányelveket… Hagyja, látom a fején, hogy nem olvasta. Szóval ez, hogy a Világegyetemnek nincs kitüntetett középpontja… Vannak magának gyermekei?

– Három fiam és négy unokám van! – vágta ki büszkén.

– Csak a lényeget, ha kérhetem… kicsit bőbeszédű maga. Erről majd szokjon le. Nos: ne akarjon az unokáinak rosszat. Kell az a kis pénz, ugye, meg a magasabb kategóriába besorolás…? – kacsintott a szemével, mire ő tétován bólogatni kezdett. – Tudja, kis pénz, kis fizika. Hagyja ki ezt a rosszízű utalgatást a nemlétező központokra, nem veszi az most jól ki magát.

– De hát Einstein…

– Einstein, Zweistein, nem jiddisórán vagyunk, ha érti, mire gondolok! Hagyjuk ezt a kocsmaszagú kóser vitaestet azokra, akiket illet. Központ van, volt, mindig is lesz, és ezt kell beleírni. Hisz központi akarat is van, maga tudja a legjobban, hiszen idejött. – Kissé gondolkodóba esett. – Nincs valami olyan fizikus, aki jobban illeszkedne, hogy is mondjam, ezekbe a központi irányelvekbe?

– Arisztotelész, Ptolemaiosz…

– Persze, meg Kacuranisz, Zagorakisz, Dzsannakopulosz. Fel ne sorolja nekem a kettőezertízes görög válogatottat, a fodbal mélypontja volt az is. Ne rontson tovább a helyzetén. Nézze, a legjobb lenne valami szent… szent nevű fizikus nem volt?

– Nem tudom, a skolasztikusok… Vagy Aquinói Szent Tamás esetleg…

– Tamás… Mindegy, ha nincs más, azzal is beérjük. Cserélje ki ezt a oldalt arra, és tegyen még bele valamit a Bibliából. A gravitációt ugye már kivette? – Megadóan bólintott. – Nos, akkor rendben leszünk… Végeztünk is.

Megkönnyebbülten felállt. A nő a kezében szorongatott papírlapra sandított.

– Mi az még ott magánál?

– Mi…? Ez? Ja, semmi, ez semmi… Illetve a szakszervezet. Tiltakozunk egy, a kereskedelmi médiában sugárzott reklám… Hogy a szakma becsülete, ilyesmik…

– Adja ide. – Meglobogtatta kopott körömlakkos ujjaival, olvasni kezdett. – „…cseppet sem vicces reklámmal megsértsék, hiteltelenítsék…”, „a szakma presztízse…”, „elég szegény, gyáva és megalkuvó ahhoz, hogy korrupt is legyen…” És mit akar ezzel? – kérdezte értetlenül. – Ja, hogy közlemény. Mindegy, hagyja itt. Majd iktatjuk.

– Köszönöm, a szakma nevé…

– Hagyja, hisz ez a dolgunk. Várom a jövő héten! – kiáltott utána, míg az ajtót zárta.

A portásfülke előtt minden idegszálával arra koncentrált, hogy sikerüljön észrevétlenül kisurrannia. Felesleges volt: a portás fel se pillantott a Mezőkövesd–Paks rangadóból.

13 komment

Címkék: reklám korrupció fizika pedagógusok portfólió klik

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr326234757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.05.31. 15:08:38

Ki a korrupt? Vadai Ágnes a 10 ezer forintos honlapjával.

babakék 2014.06.01. 11:11:38

Fűegér! Te idióta vagy. Hogy jön ide a Vadai és a tízezer forintos honlap.Szánalmasak vagytok ti állampárti bérencek. Szerinted Vadai érv arra a szarkupacra, amit a fidesz a totális hatalom birtokában velünk csinál már négy éve? Nem szégyelled kicsit sem magad a jellemtelenségedért? Ennyire nem fizethetnek jól a fideszben! Ti voltatok a nyilasok, a rákosisták és a többi barom népveszejtő politika talpnyalói, ti, akik ilyenek, mint amilyen te vagy!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.06.03. 15:47:20

@babakék: Fűegér viccelt. Tagadhatatlan, hogy nems sikerült neki, de a szándék a lényeg. Szegény Orbán is, milyen szép liberális demokráciát akart, csak ez jött neki össze. (Vicc.)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.06.04. 22:49:40

@Humperdickk:

Mondjuk kormánypárti bérkommentelőnek még nem néztek.

Tényleg nem ez volt életem legnagyobb poénja. :)

imres 2014.06.13. 08:09:15

Az utolsó bloghoz nem lehet hozzászólni, de ide azért leírom.
Először is. Nem az AB, hanem az EU meszelte el a szabad kommentelés lehetőségét. Persze az igaz, hogy az AB hozta a határozatot... követve az EU-ban elfogadott gyakorlatot.
Tudod, elvtárs, engem mindig zavart, ha hülye voltál. Hogy most szándékosan vagy véletlenül. Tulajdonképpen tök mindegy.
Én örülök, hogy abbahagyod. Ez olyan, mint amikor kipusztul az autóból műanyag flakonokat dobáló népség egyik ocsmány figurája.
Tisztul a közélet. Ráadásul ketten nem fogjátok tovább szennyezni.
Dupla haszon.
:)

Doberdo 2014.06.13. 08:46:03

@imres: A szólásszabadság valószínűleg többet ér az Ön kedves véleményénél....Én a HUMPERDICKK és kedves
FELESÉGE mellett teszem le a voksot, akkor is, ha most és itt meg kívánnak szűnni.....

egyfejű 2014.06.13. 10:24:25

@imres: erről a neked tetsző baromságról "az EU meszelte el a szabad kommentelés lehetőségét" adnál linket?
Mondjuk úgy nehéz lesz, hogy fogalmad sincs neked sem, mint a legtöbb agyhalott baromnak, mi a tököm az a szólásszabadság, de itt örömködsz meg ökörségeket mondasz.
Remélem már bontjátok a pezsgőt, mert győztetek. Magam részéről sajnálom, de bejött a taktika. Seggfej trollhegyek szétbarmolnak valamit egész addig, amíg bele nem un az illető. Miközben bőnyállal kezedben van-volt a választás joga, nem olvasod, ami nem tetszik.
Faszkalap izlésrendőr.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.06.13. 19:29:38

@imres: gondoltam, írok erre valami választ. Hát, nem írok.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.06.13. 20:07:59

@Doberdo: kívánja a fene. De a voksot köszönjük, jó lesz a télikertbe, a lélegeztett pázsiton jól mutat. :)

Untermensch4 2014.06.16. 11:09:42

@Humperdickk: ne hagyja. ha a trollkodás emberi jog akkor ellentrollkodni is lehet.
@imres: "nem lehet elvenni az emberektől a jogot hogy seggfejek legyenek"
akkor se ha blogot ír. akkor se ha kommentet :)
az idézett rész biztosan igaz, maga wesley snipes mondta és filmre is vették :)

JuAn 2014.06.17. 17:45:47

@Humperdickk: Pedig akkor lehet, megpróbáltam volna valami trollkodót én is, hátha azzal sikerül az odázás malmára hajtanom a vizet a befejezés tekintetében, bár a posztjaidat sokkal jobban bírom, ill. bírtam, szóval kár. :(
süti beállítások módosítása