Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Győztesek és győztesek

2010.12.18. 22:38 Humperdickk

Kivételes örömhírrel kezdem a mai posztot - sőt mi több, rögtön kettővel!

Mint azt bizonyára már mindannyian tudjátok, Tolvai Renáta nagyváradi leány lett az év hangja 2010-ben, nagy harcban legyőzve vetélytársát, Kökény Attilát. És hogy örömünk teljes legyen, a semjénzsoltot ismét a kádéenpé elnökévé választotta a kádéenpé! Izgalomra itt is volt ok, hiszen sokáig úgy nézett ki, más is jelölteti magát e nemes tisztségre, ám támogatóival történt egyeztetés után az illető úriember visszalépett (nevét borítsa jótékony homály, nem akarnánk mi rosszat neki). Ezzel a bátor visszalépéssel egyébként elő kívánta segíteni a fidesz és a kádéenpé előtt álló fontos kormányzati feladatok teljesítését, amit csak helyeselni tudunk. Igaz is: kár volna, ha a keresztény, mit keresztény, keresztény ÉS demokrata belharcoktól lenne hangos a bulvármédia!

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni: az az áldozatkészség, amit Pártunk és Kormányunk tanúsít nap mint nap, példa nélkül áll Szeretett Nemzetünk történetében. Nemcsak selmecigabi kész rá, hogy napi szinten csináljon hülyét magából: tőle, valljuk be, nem is vártunk mást. (A matolcsigyerekről nem is beszélve: doszt elég neki a számfóbiája.) De hogy újabban a vásárhelyi arszlán is tud tévedni (mármint ha előtte időben és nem túl bonyolultan szóltak neki, hogy tévedett), minden várakozásunkat felülmúlja! Hiszen "ha az ember pontosan tudja, mi a cél, az ehhez rendelt technikai lépésekkel kapcsolatban tiszta a lelkiismerete"! Maga Kossuth Lajos sem mondhatta volna szebben! (Már ha egy cinikus machiavellista barom lett volna, persze.)

De vissza a győzőkhöz: Reni, Zsolti: gratula! Büszkék vagyunk rátok, fénylő csillagok vagytok Honunk Egén! Őszintén reméljük, sokáig visszhangzik fülünkben még bársonyosan csilingelő hangotok és csodálhatjuk bájos pofitok, amint rendíthetetlen, teljesen ostoba arckifejezéssel tűrt feleslegességgel álltok a szórakóztatóipar eme két órjás pódiumán! Srácok, tartsatok össze! Zsolti: remélem, Renire szavaztál a döntőben! És Reni: nem soká már te is szavazhatsz Zsoltira! Illetve majdnem, de ez ne szegje kedvedet: a fideszkádéenpére szavazni legalább akkora élmény!

Bár igaz, az is emelt díjas. Ráadásul visszamenőleg!

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr542524941

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nagy Megafaktor szavazás 2010.12.20. 00:53:52

Érdekesen alakult ez a két döntő. Érdekesen egyformán. A recept: Harmadik helyről kiesik az, akit addig a közönség kedvenceként a többség végső befutónak várt, hogy aztán a döntőben az utolsó kettő közül az esélytelenebbnek tartott versenyző vigye el ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.