Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Kocsis Zoltán és a rasszizmus

2011.02.28. 23:48 Humperdickk

.

Kedves Kocsis Zoltán!

Ha megengedi, én nem bocsátkoznék holmi léha tegeződésbe. Részemről megértem, ha Szeretett Vezérünk 2001 óta kedvenc hetilapja jobban véli ismerni Önt, mint szerénységem, minek okán ők médiakiegyenlítő küldetésük teljes tudatában megtehetik, hogy tiszteletbeli Zolivá, sőt, „nehagydmagad, kocsiszolivá” avassák hazánk egyik legnagyobb művészét. Mondjuk én lehet, habzó szájjal kérnék elégtételt, ha le kocsiszoliznának, mint holmi futballsztárt (v. ö. „Bólints, Tibi!”, „Gyere, Egérke!”, „Hajrá, Fradi!” stb.), de én mondjuk masszívan iszok, így nem csoda, ha eldurran néha az agyam. Isten ments, hogy összekeverjem, magam Önnel!

Már csak azért sem, mert hát, mi tagadás, zongorálni se tudok, vezényelni meg pláne se. Nem vagyok azonban teljesen haszontalan: vannak bizonyos képességeim, amelyek, azt gondolom, megismerésre méltók még azok számára is, akik nálam lényegesen jobban zongorálnak, illetve vezényelnek. Különösen igaz ez azokra, akik emiatt, vagy akármi más miatt, tőlem merőben eltérően, szoros időközönként Süddeutsche Zeitungoknak kénytelenek (illetőleg érzik magukat kénytelennek) nyilatkozni. (Hosszas keresgélés után sem leltem rá az ominózus Barbara Doll-interjúra, bocs. Ez van helyette: magyarhírlap, de célnak pont megfelel.) A lényeg, hogy akármilyen türhő vidéki paraszt vagyok is, nekem is vannak némi kvalitásaim.

Ezen temérdek mennyiségű vidám képességeimből most kettőt emelnék ki: tudok számolni és racionálisan gondolkodni.

Az első képességemet egy példával világítanám meg. Olvastam nagy ívű gondolatait, egyben korrekt népszámlálási adatait zenekara nem magyar jellegű állományáról, és nem hagyott nyugodni a gondolat. Magam is végeztem tehát némi számításokat, melynek során kijött, miszerint négytagú családomban 2,375 magyar, 0,625 ukrán, 0,5 cigány, 0,25 szlovák, 0,125 német és 0,125 zsidó él. Hangszeren játszani állításuk szerint egyikük se tud (illetve én gyerekkoromban egész jól tudtam trombitálni, de elmúlt szerencsére), de ettől függetlenül mindegyikőjük családunk megbecsült tagja – bár családom tót részével nekem időnként meggyűlik a bajom: rendre rosszul lép be a harmadik tétel végén az üstdobbal.

Oppardon, megint keverem magam Magával!

De visszatérve a rassz, illetőleg alrassz szerepére a modern szimfonikus vagy filharmonikus zenekarok összetételével kapcsolatosan, egyrészt tájékoztatom, miszerint nyilvánvaló, hogy pigmeust pl. nagybőgővel nem traktálunk, másrészt örömmel értesítem, hogy Ön nem rasszista. A rasszizmus ugyanis „olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.” (Wiki.) Így tehát amennyiben Ön nem az alapján választ mondjuk első hegedűst, hogy az mennyire szereti a pörköltöt, illetve mekkora nagymagyarország-matrica van a segge partjára tetoválva (mármint a hegedűsnek, nem Önnek, természetesen), Ön nem, ismétlem, nem rasszista. Rosszabb.

A rasszista ugyanis (őszerinte) racionálisan végiggondol valamit, amiből kijön, miszerint az emberiség szívcsakrája a nyárikonyha mögötti régi budi helyén van, illetve már az ókori görögök is magyarul főzték a juhtúrót, valamint rovásírással fogjuk felírni az ellenség vérével az égre a mittomit. Amit a hülyéje állít, teljes idegbaj az elején meg a végén, de közben azért végez némi agytevékenységnek tűnő műveletet. Kijön például, hogy ugyan minden nem magyar külföldi, ami baj, de mondjuk például a nemkülföldi nemmagyarok dögöljenek is meg. (Legalábbis első körben, aztán majd meglátjuk a továbbiakat.)

Nos: Ön nyilvánvalóan mindezt nem teszi, hisz Önnél dolgoznak cigányok és zsidók is, sőt, lám-lám, pontos statisztikai adatokkal rendelkezik zenekara zsidó és cigány származású tagjairól! Ezek szerint amit Ön folytatólagosan űz, nem rasszizmus, hanem kvázi szociográfiai kutatás. Nincs tehát kétségem afelől, hogy a ruszinok és a bunyevácok képviseletével kapcsolatosan is hasonló kiválóságú, precíz adatokkal bírna szolgálni zenekarát illetően, ha valamilyen hivatal neadjisten ehhez kötné a kottapénzt.

Nem ragozom. Kocsis Úr: amit Ön tesz, az a racionális gondolkodás minősített hiánya kombinálva a szakszerűtlen belekotyogással. Látszik, hogy Ön nem ért az ésszerű, felvilágosult és demokratikus közbeszédhez, ami nem baj. Az viszont már baj, hogy azt hiszi, hogy mégis ért. Tehát, ami ilyenkor törvényszerű, szomorú sorsú sorstársaihoz hasonlóan megszólal a témában, melynek során kifejti meg nem gondolt gondolatait, azaz szörnyűségeket beszél.

Drága Művész úr: ez olyan, mintha én akarnék zongorálni Maga helyett. Ne akarja megtudni, az milyen. Cserébe azt tudom ajánlani, hogy engem sem érdekel, Ön milyen ideális faji összetételt tart ideálisnak Beethoven-szimfóniák játszásához.

Higgye el, Ön járt jobban!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr332700063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nadeeznincs 2011.03.01. 15:31:03

Kritikák Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok 2011. februári németországi hangversenyeiről

Nyers - Müller-Schott a magyarok ellen játszott

Valami nincs rendben az akusztikával a (müncheni) Filharmóniában. Már a „B” szektor 8. sorában is jól hallani, hogyan küzd egy olyan kiváló zenész, mint Daniel Müller-Schrott 1727-ben készült finom Goffriller csellóján Dvorák gordonkaversenyében a terem akusztikájának kioltó hatása ellen. Ilyen körülmények között még inkább csodálatra méltó, hogy sikerült néhány finom, lírai intenzitású pillanatot teremtenie. Bár a Nemzeti Filharmonikus Zenekar megpróbált jó partnere lenni, a rézfúvósok a tuttikban kellemetlenül harsányak voltak, a hegedűk hatalmas hévvel, de olykor lapos nyersességgel játszottak, a gordonka szólam pedig sápadtnak tűnt. A karmesteri pulton álló Kocsis Zoltán puhány jeladásaival világossá tette, hogy nemigen érdeklik a finomságok és a frazírozás művészete. Így azután a lassú tétel erőteljes cselló témája híján volt minden költészetnek. A színvonaltalan zenélés áldozata lett Beethoven hetedik szimfóniája is, amelynek nem tesz jót a folyamatos espressivo játék, még ha a záró tétel meggyőzően energikus volt is. Liszt Ferenc bevezető Les Preludes-jének hangosabb helyei úgy dübörögtek, mint annak idején a náci híradókban, míg a halk részek jelentéktelenségbe sűlyedtek.

Klaus Kahlschmid, Süddeutsche Zeitung, 2011. február 17.(Az eredeti német cikk szószerinti fordítása)

--------------------------------------------------

Kocsis Zoltán, aki 1997 óta a Nemzeti Filharmonikusok karmestere, se nem tartozik az érzékenyen formálók, sem a pontosság fanatikusai közé (ahogy néhány elrontott belépés is igazolta). Zenészeit mindig ugyanazokkal a gesztusokkal ösztökéli. Azok selymes vonós-, levegős fafúvós és fékezetlenül súlyos rézfúvós hangzással reagáltak, már Liszt Les Preludes-jében is, de a nem túl csillogó műsort záró Beethoven hetedikben is.

Gabriele Luster, Müchner Merkur, 2011. február 17.

-----------------------------------------------

Liszt Les Préludes-je menetindulóként

Felületes és durva szövésű: a karmester Kocsis Zoltán hiába próbál meg összhangot teremteni a [müncheni] Gasteigben a szólista, Daniel Müller-Schott és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar között. A gordonkaverseny lassú tételében hirtelen zavar támad. Egy madár kezd csicseregni. A rejtély megfejtése: egy ki nem kapcsolt mobil telefon. A tulajdonos pedig jó sokáig matat kézitáskája mélyén, míg sikerül a rakoncátlankodót elnémítania. Néhány zenész a színpadon még mosolyog is.

Ezen túl a Nemzeti Filharmonikus zenekar kevés okot adott a mosolygásra a Gasteigben. A karmester, az egykor figyelemreméltó zongorista, Kocsis Zoltán, most, mint interjúiból kitűnik, a budapesti jobboldali rendszer hajthatatlan támogatója, nem sokat tud bájról, eleganciáról, vagy finomságról. Liszt Les Préludes-je olyan volt, mint egy menetinduló. Beethoven hetedik szimfóniája felületes volt, a karmesternek csak a dallamszólamok voltak fontosak. A mélyvonósoknak, akik tőle jobbra voltak, Kocsis szinte végig hátat fordított. A fúvósok is kizárólag magukra voltak hagyva. Ezen a durva szövésű szőnyegen az érzékeny Daniel Müller-Schott nehezen tudott érvényesülni. Dvorák gordonkaversenyében tökéletes összhangra van szükség a zenekar és a szólista között. Ezen az estén ez nem valósult meg. Az este legfajsúlyosabb darabja Müller-Schott ráadása volt, Britten Op.80-as csellószvitjének első tétele, amelynek Largo-nyugalma már-már bachi intenzitású volt.

Volker Boser, Kulturvollzug, 2011. február 17. (Az eredeti német cikk szó szerinti fordítása)

----------------------------------------------

A billentyűnyomogató: Kocsis Zoltán a {berlini} Filharmóniában vezényelt

Rossz néven kell vennünk Kocsis Zoltántól a pályamódosítást. Ha a világ egyik legjobb zongoristája a zongorát a karmesteri pálcára cseréli fel, ez komoly veszteség. Főleg akkor, ha az eredmény egy középszerű karmester. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarral adott koncertje alapján arról sem győzött meg, hogy többre képes. Mindegy volt, mit vezényel, Liszt Les Préludes-jét, Dvorák Gordonkaversenyét, vagy Brahms negyedik szimfóniáját – Kocsis minden műhöz az önelégült maestro-attitűddel közelit. Zenekarát zongorának tekinti. A hangszerek neki billentyűk, amiket le kell ütni. Nem csoda, hogy egy Brahms szimfónia kibontakozási folyamata szétaprózottnak hangzik és a tempók inkább elrendelten, mint organikusan alakulnak És mekkora szakadék tátong a zongorista Kocsis finom Liszt-játéka és feszültséget nélkülöző Liszt vezénylése között! A Dvorák darabban is egymás melletti zenélést kapunk, bár színvonalasan. Az egyik oldalon ott van a gondosan bepróbált zenekari szólam, a másikon a 34 éves Daniel Müller-Schott, aki a csellóversenyek leghíresebbikét szerényen abszolválja, de hangszíne nem virágzik ki. Milyen jó lenne, ha Kocsis újra zongorázna.

Jörg Königsdorf, Der Tagesspiegel, 2011. február 22.(Az eredeti német cikk szó szerinti fordítása)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.03.02. 10:04:40

@nadeeznincs: szerintem nincsenek jobboldali karmesterek. A zenéhez meg eléggé nem értek ahhoz, hogy ehhez a részéhez ne tudjak hozzászólni. Pár éve viszont a Kálmán volt egy Kocsis-hangversenyen, és tetszett neki.

Mondjuk igaz, hogy már akkor is masszívan ivott.