A miniszterelnök bejelentés nélkül tett látogatást vasárnap egy nemrég elkészült hajléktalanszállón: a kormányfő arra volt kíváncsi, hogy mennek a dolgok – ismertette az egyik hétfői napilap.
Az eseményről mit sem sejtő lap meg sem jelent cikke szerint a kormányfő bejelentés nélkül érkezett: szerény kisbuszát is maga vezette és testőrök nélkül, titokban tartott szemlét. Azt akarta, hogy ne tudjanak az érkezéséről, és minden olyan legyen, amilyen lenni szokott. Ellenőrizni kívánta ugyanis, hogy pénteki üzenete, melyben arra kérte őket, hogy ne reménykedjenek, célba ért-e. Arról értesült ugyanis, hogy a hajléktalanok jelentős része még mindig, a kormányváltás után közel két évvel sem rendelkezik rádiókészülékkel, ami bizonyos felmérések szerint megnehezíti a számukra, hogy hallgassák azt. Így azt gondolta, biztos, ami biztos, személyesen is elviszi nekik az örömhírt.
Az Elnök kedvenc, még dénagymamája által kötött kockás ingje és nagypapája megkopott „csirkeetető” bőrkabátja társaságában elsőként azt vette szemügyre, megfelelő ellátást kapnak-e a hajléktalanok. A szemügyrevételezést megelőzően azonban még kezet fogott mindenkivel a külön erre célra rendszeresített hajéktalankézfogó kezével. (Ennek kicsit gyengébb a szorítása, hogy ne keltsen kellemetlen érzést a szegény nyomorultakban, de azért kemény és férfias, mert az értük végzett munkában acélosodott.) Ezt követően a szobákba és a vizes helyiségekbe vezetett az útja, ahol is a kormányfő hosszan elbeszélgetett az ott élőkkel, akik kisebb-nagyobb dolgukat végezték többé-kevésbé guvadt szemmel vagy anélkül.
“Rend és biztonság van, nincs balhé. Volt, aki börtönből szabadult, és azért itt kellett meghúznia magát, másoknak a nagy hidegben nincs hová menniük. Úgy látom, sokaknak épp ennyi segítség kell egy utolsó esélyhez” – nyögte látogatása közben a miniszterelnök az egyik fajanszon ülve, majd kezet mosott ő is. A helyszínen tartózkodó szociális munkások megköszönték a jótanácsokat, és megígérték, hogy ezentúl már ezeknek a vezérelveknek megfelelően fogják végezni a dolgukat, valamint elnézést kértek a diplomájuk és a megalázóan alacsony fizetésük miatt, végül lehúzták utána a vécét.
A kormány vezetője a nap további részében sem tétlenkedett: először egy repceföldre látogatott, ahol ellenőrizte, hogy a nagy hideg miatti fagykár enyhítése érdekében hozott intézkedések meghozták-e a kívánt eredményt. Itt a gazdák örömmel újságolták, hogy az utóbbi napokban leesett, nem ritkán 15-20 centiméter vastag hóréteget képző bunda alatt a repce éledezni kezdett, így most már elképzelhető, hogy lesz repcetermés is az idén. Köszönetüket fejezték ki amiatt is, hogy ilyen szép ebben a vakító napsütésben a csillogó, tiszta fehér hópaszomány, bár jelezték, hogy a szemnek kissé bántó lehet, ha sokáig nézi. Az Elnök ígéretet tett a probléma miharamabbi, tüzetes átvizsgálására.
A kormányfő útja innen a sarki kocsmába vezetett, ahol a helyszínen tartozkodó alkoholisták arról számoltak be, hogy az aznapra tervezett szilva ízű szeszesital elfogyasztása közben vették észre, hogy erősen csinálja a savat. Az elnök itt sem tétlenkedett: kenyérfelszelő és zsírral megkenő kezével azonnal zsíros kenyereket készített, majd hagymaszeletelő és pirospaprika-szóró kezével meg is ízesítette azokat. Az alkoholisták örömmel fogadták a gondoskodást, sőt, jóízűen el is fogyasztották a sercliket, és miután a miniszterelnök megbüfiztette és tisztába tette őket, mély álomba merültek.
Az elnök halkan kilopódzkodott, majd sietősen kisbuszába ült, és kis gázt adva, hogy részint a hóban ne kaparjon el az első kerék, részint az alkoholisták se ébredjenek fel, elhajtott: hosszú út várt rá, mert épp a minap értesült róla, hogy egy nyíradonyi férfinak szombat délután óta rettenetesen viszket a háta, és pont középen, marha bosszantó, sehogy sem éri el. És hogy segítsen már valaki, mert megőrül, hogy nincs egy ember ebben a kurva országban, aki megvakarja neki.
