Azon a napon Magyarországon minden a legnagyobb rendben zajlott, akár csak az előző, vagy azt megelőző napon, nem beszélve a megelőző hét csütörtökéről, ami a Nemzetegyüttgazdálkodási és Propagandaminisztérium szerint a minden rendben zajlás tekintetében kiemelkedőnek mutatkozott. Ezért okozott váratlan riadalmat, amikor délelőtt megérkeztek az ufók.

Technikai értelemben persze meglehetősen pongyola megfogalmazás az érkező idegeneket ufóknak hívni: bár valóban repülő eszközökkel érkeztek és meglehetősen azonosítatlanok voltak (hacsak a nemzetközi pénzügyi körök megfogalmazást nem tekintjük definitívnek), az mindenesetre kétségtelen volt, hogy gépük leszállása után szemmel láthatóan semmilyen jelét nem mutatták annak, hogy tudnának repülni. De persze még hátra voltak a tárgyalások.

Hogy az idegenek miért pont ezt a magyarországot szemelték ki leszállásuk célpontjának, szinte mindenki számára rejtély volt. Ebben az időben ugyanis az ország már teljes egészében elszigeteltnek volt minősíthető, olyannyira, hogy az ide szánt leveleket, nemzetközi felszólításokat, elmarasztaló bírói ítéleteket és segélycsomagokat már csak hülye nagy csúzlival volt hajlandó belőni ide a NATO külön erre a célra kiképzett, különleges egysége – az országból kiérkező leveleket viszont, mivel teljesen feleslegesnek bizonyult elolvasni őket, annyi eszement hülyeséget tartalmaztak, postafordultával lőtték ki a Naprendszerből. (Sokak szerint egy ilyen, intellektuális értelemben súlyosan fertőző csomagot fogtak el az idegenek. Ki tudja

Érkezésük rejtély volt tehát, de nem mindenki számára: az ország Első Számú Vezetője természetesen már várta őket. Sőt, ő tulajdonképpen már hónapok óta egyebet sem csinált, mint őket várta – már persze ha a megfelelő és illő kérdésekre adott megfelelő és illő válaszokat és az idiótábbnál idiótább eszközökkel és egyéb adóemeléssel és megszorításokkal gyakorolt országmegmentést nem tekintjük egyébnek. (Nem tekintjük.) Nem csoda hát, ha ő már kész forgatókönyvvel állt elő az idegenek megérkezése utáni legelső tizedmásodpercben: és igaz ugyan, hogy ez a forgatókönyv még nem létezett az idegenek megérkezése előtti utolsó tizedmásodpercben, mindez semmit sem von le a kész forgatókönyv előkészítettségéből, átgondoltságából és tökéletes mivoltából. Az egyébként is úgy en bloc kijelenthető, hogy eddigre semmi, de tényleg az égvilágon semmi sem vonhatott le már semmit sem a kormányfő tevékenységéből – kivéve persze azt az egyébként rendkívül gyakori esetet, hogy a levonás voltaképpen összeadást, sőt szorzást, mi több négyzetre, vagy még ennél is nagyobb, szinte már csak kozmológiai fogalmakkal leírható hatványokra emelést jelentett. Ebben az esetben, de szigorúan csak ezekben az esetekben természetesen előfordulhatott, hogy kormányfő valamely tettéből valami valamit levont. (De csak és kizárólag ezekben az esetekben. Nem győzzük hangsúlyozni

Nem csoda tehát, ha a Kormányfő ekkor már réges-régen tudta, mi a terve. Olyan nagyon tudta, hogy bár az idegenek csak délelőtt érkeztek meg, ő már kora reggel tudta. Ez egyértelműen objektív módon kiderült az őt a korai időpont ellenére is kíméletlenül és objektív módon faggató, közszolgai tisztességtelenségben méltán megőszült lakájának adott válaszából. Ebben a Vezető egyrészt elárulta, hogy elmegy maga a picsába óbersturmann, vagy hogy a picsába hívják magát, ezekkel a faszságokkal, valamint ezt követően félreérthetetlenül jelezte azt is, hogy szarik az egészre. Mi több, ezután lehúzni sem volt hajlandó ezt a szarságot, közölve, hogy a rendszer marad – komoly gondot okozva ezzel protokollfőnökének, akit a Nemzeti Egyesített Közszolga- és Pincsikutyaképző Egyetemen nem készítettek fel az olyan, kényesnek mondható szituációkra, mint az elnöki fekália szakszerű eltüntetésének kérdésköre. (Saját hatáskörében végül lehúzta a méltóságos elnöki szart a klotyón, de egyúttal azonnal el is határolódott önmagától

Mivel ilyen formán a Kormányfő hűséges, ámbátor meglehetősen undorító táplálkozási és országirányítási szokásokkal rendelkező pincsikutyáinak egy része reggeli, más része egyértelmű utasítás nélkül maradt, kénytelenek voltak maguk intézkedni. Először persze az izgága, de egy bizonyos, és nem is akármennyire bizonyos személy által kivételes pénzügyi zseninek tartott, egyebekben nyáladzó idiótára gondoltak, de a nyáladzó idióta rendes nyári szabadságát töltötte ebben az időben, ahol is megfigyelők szerint eltévedt a szabadstrand kizárólag óvodásoknak fenntartott homokozójában. (A kis lurkók által készített homokvár zegzugos alagútjait és völgyhídjait, valamint a pénzügyi zseni kiemelkedő debilitását elnézve ez nem is volt éppen meglepő.) Észlelve a problémát ekkor első körben a korábban Fejlesztési Minisztériumi Pincsikutyának kinevezett, de később Nemtárgyalási De Úgy Teszünk Mintha Tárgyalni Akarási Különmegbízottként is nagyszerűen bevált szakemberre gondoltak, de hamarjában senkinek sem jutott eszébe a neve őneki. Tekintve, hogy utódját még ennyire sem tudták felidézni (valaki szerint hasonlított a nagycsoportos óvónénijére, de ezt agyonverték nagyon gyorsan, a biztonság kedvéért), végül is a Régi Kedves Koleszos Fiút vették elő. Ő, miután lerázta magáról a port és kiszellőzött a naftalinból, legalább képes volt okosan és komolyan nézni, amivel el is érte, hogy bár semmilyen okot nem adott rá, elhiggyék róla, hogy ért bármihez is. (Nem értett.)

A terv tökéletes volt: a gépezet olajozottan gördült tovább, minden a terv szerint zajlott, ráadásul a kommunikációs stáb újabb modoros, sablonos kifejezéseket is kiagyalt, miszerint egybevágott minden és semmi sem állhatott a megegyezés útjába, valamint satöbbi. Ezzel, megadva az alaphangot, a delegáció fogadta az idegeneket. Hamar kiszivárgott a szenzációs bejelentés, miszerint a tárgyalások nyugodt, tárgyilagos mederben folynak, és bár már az első tárgyalási napot megelőző napon legyőztük az idegeneket, most emelt fővel fogadjuk a diktátumaikat, de nem engedünk nekik, továbbá Alcsútdoboz non coronat, és Brüsszel sem mákostészta. Ezzel a fontos bejelentéssel elvoltak egészen a megbeszélések tizenharmadik másodpercéig, amikor is a vendégek lemondóan felálltak az asztaltól és a magukkal hozott miniatűr teleportáló berendezéseken keresztül egy pillanat alatt eltávoztak.

Az ezután három tizedmásodperccel megjelenő, a szivárvány minden színében pompázó fénysugár bámulatosan szép volt: a Londontól Moszkváig látható jelenség sokak szerint minden bizonnyal a Föld történetének legfelemelőbb, legcsodálatosabb tüneménye lehetett. Nem csoda, hogy mindenki ámulva tekintett az égre – leszámítva persze a magyarokat, akik ebből mit sem érzékeltek, mivel a sugárzás következtében kábult, feloldhatatlan és kómaszerű álomba merültek országszerte, és nagy valószínűséggel örökre, hála a Jóistennek. Ez a kis kellemetlenség azonban senki örömét nem tudta elvenni a Földön: egyszerűen csak gyönyörködtek a jelenségben, és örültek, hogy a magyarok ügye ilyetén módon mindenki számára megnyugtatóan lezárult végre.

A fénypászma azonban hamarosan elenyészett az égen, és mindenki ment a dolgára, ügyet sem vetve a továbbiakban az egészre.