Először is tisztázzuk: ez, ami jelenleg körülvesz, beterít és síkosságával csapdába ejt minket, semmiképpen sem disznószar.
Érthető természetesen, hogy sokakat megtévesztenek a jelenleg tapasztalható körülmények, mégis fontos, hogy ezt az alapvető és nemzetgazdasági szempontból sem utolsó helyen szereplő szempontot helyre tegyük. Tény, hogy első látásra és szippantásra, hogy ne mondjam, kóstolásra ez a matéria mindenek előtt szarnak tűnik, szarnak szaglik és szarnak is ízlik, ennek okát azonban botorság volna magának a matériának a sajátosságaiban keresni. Érzékeink sokszorta csalnak meg bennünket; hiba volna tehát azt gondolni, hogy nincsenek végzetes tévedésben szerte a világon azon, magukat függetlennek hazudó, mégis pártos és ezzel együtt oktalan anyagminősítők, akik jelen helyzetünket csak távolról szemlélve, a szakértőink által prezentált anyagokhoz hozzá sem szagolva széles körben terjesztik bűzös rágalmaikat! Nem, kérem: mi ezt a bűzt, amit árasztanak, már ismerjük: ez kérem, ugyanaz a bűz, amivel nem csak az elmúlt nyolc, de az elmúlt nyolcvan, sőt nyolcszáz évben mérgezték nemzettudatunk tiszta kútját, forrását.
Egy percig sem szabad tehát bedőlni a praktikáiknak: egész egyszerűen nem igaz, amit állítanak. Nemzetünk, közösségünk nem ücsörög bambán valamiféle, talán általuk sem pontosan definiált szarban, még hozzá ujjongva, mert azt hiszi, rózsavíz! Mi soha, egyetlen percig sem állítottunk olyan sületlenséget, hogy ez a barna, helyenként sárga, folyós, csúszós anyag rózsavíz lenne! Ez pontosan az a jól ismert, szabadelvű, a lényeget gyáván elkenő tempó, amivel nemzetünk kétharmada elsöprő döntésével egyszer és mindenkorra leszámolt akkor, amikor úgy döntött, alámerül ebben az első pillanatra talán szokatlan, hogy ne mondjam, unortodox dzsuvában. Akkor, a fülkeforradalom dicső órájában nemzetünk még egyszer felemelte fejét, hogy azzal a lendülettel ugorjon fejest az ismeretlenbe! Ez a fajta bátorság, meglehet, bírálóink előtt ismeretlen; mi azonban, akik a történelem során annyiszor mutattuk meg a világnak, mit jelent helytállni a zavaros áradásban, a fejünk felett összecsapó hullámokra fittyet hányva, csak nevetünk szánalmas próbálkozásaikon. Ők, akik már odáig süllyedtek a vérvaló számunkra tiszta és egyértelmű fogalmainak szándékos, gonosz meghamisításában, hogy nem átallják a nyugdíjvédelmet lopásnak, a csak dolgozatvégi, de ott viszont gondos forrásmegjelölést plágiumnak, a hitelből finanszírozott költségtérítést tandíjnak nevezni, ismét hazánk ellen fordultak: szerintük az, amit a nemzeti patkányügyek kormánya két év megfeszített munkával elért, szar. Hát, nem az. Dehogy az.
Félreértés ne essék: mi is tisztában vagyunk vele természetesen, hogy a helyzet nem rózsás. Tudjuk: a kedvezőtlen nemzetközi helyzet sajnos jelenleg nem teszi lehetővé a kilábalás gyorsítását, vagy akár csak átütemezését. Jelenleg, vegyük tudomásul, ez a realitás: a globális pénzvilág sok évtizedes ámokfutása, a hitelből finanszírozott jólét, a színes-szagos, esztelen vásárlásra és fogyasztásra csábító takarítószerek, valamint a gyakran érdemein felül értékelt higiénia oly mértékben tette tönkre a munkalapú társadalom kis- és nagydolgok létrehozásán és annak egyenletes, igazságos szétterítésén, szétkenésén alapuló rendszerét, hogy helyreállítására nem elegendő egy, két, de nyolc vagy kilenc választási ciklus sem. Igenis meg kell értenünk, és meg is kell értetnünk mindenkivel, hogy az, ami jelenleg a szarban tétlenül ücsörgésnek, fejetlen rombolásnak, a foshalom helyenkénti felpúpozásának és baráti patkányoligarcháknak való átjátszásnak tűnik, szükséges, sőt elkerülhetetlen az új, minden korábbinál sikeresebb gazdasági fejlődés megindításához szükséges lépések megtervezésének előkészítéséhez. Pontosan tudjuk, hogy jelen helyzetben mindenkinek meg kell hozni a szükséges áldozatokat ahhoz, hogy akinek sok van, annak még több juthasson, valamint hogy aki akar, az focizhasson. Az életerős, vásárlóképes nemzeti milliárdosréteg létrehozása és a Videoton kupagyőzelme a legsürgetőbb nemzeti érdek: ilyen helyzetben semmi csodálatos nincs abban, ha kevesebb jut olyan, másodlagos apróságokra, mint amilyen a kultúra, a tanulás vagy az egészség ügye.
Próbáljuk tehát elfogadni a helyzetet! Nem tudjuk persze egészen pontosan, mi az, amiben jelenleg tapicskolunk apró, szőrös kis lábainkkal, de ez nem is csoda, hisz napról napra formálódik, változik is – mindahányszor csak eszébe jut fent valakinek, hogy már megint lehúzzon valamit a vécén. Ami viszont onnan érkezik, mi több, potyog a fejünkre minduntalan, legyen bármi is, szar biztosan nem lehet. Disznószar meg pláne nem.
Állapodjunk abban, hogy disznószar-közeli.
