Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Az ellenzéki összefogás hatása a bunkókra

2014.01.13. 13:36 Humperdickk

A Népszava információi szerint Bajnai Gordon többek között Heller Ágnes, Konrád György, Parti Nagy Lajos és Závada Pál javaslatára döntött az ellenzéki megállapodás bővítésének szükségessége mellett. Szily László információ szerint viszont döbbenetes ezen kártékony zombik akciója.

A Népszava cikkében olvasható az is, hogy a demokratikus erők összefogásának hírére neves közéleti személyiségek felhívást tettek közzé. Szily László cikkében ugyanakkor az olvasható, hogy a kártékony zombik azt csinálták, amihez igazán értenek: megint aláírtak.

Ezek után nem csoda, ha a kikellennekjonni.blog.hu szakembergárdája időt, energiát és teszkós nagyfröccsöt nem kímélve utánajárt a kérdéskörnek. Elemzésünk alant olvasható.

Elemzés

(Azért írtuk ide, hogy lehessen tudni, hol kezdődik az elemzés. Nem mindenki járt bölcsészkarra. Igazán nincs mit.)

1929-ben megszületett Heller Ágnes, majd 1933-ban Konrád György. Talán korai kijelenteni, de mindenesetre, bár nincs bizonyítékunk reá, majdnem teljes bizonyossággal kizárható, hogy rögtön zombiként jöttek volna a világra. Erre tehát nyilván csak valamikor később kerülhetett sor.

1944-ben a (magyar) nácik deportálták Heller apját, ő csak szerencséjének köszönhette megmenekülését. Konrád szüleit is deportálták, de nekik is disznó szerencséjük volt: Berettyóújfalu mintegy 1000 fős zsidó lakosságából a Konrád-család egyetlen kivételként életben maradt. Szily László ellenben ekkor még nem élt, így nem fejthette ki az esettel kapcsolatos véleményét sem.

1945-ben édesanyja Hellert árvaházba adta, hogy így szakítsa ki az éhezésből. Heller 1947-től kezdődően előbb cionista, majd kommunista, később rákosista,majd marxista elveket is vallott. 1949-ben kizárták a pártból, és csak 1953 után térhetett vissza. Lukács tanítványa lett, minekutána 1958-ban politikai okokból megint eltávolították. Szily László ugyanakkor zseniális módon ekkor még nem élt, így bizonyos, hogy nem volt marxista (se).

1950-ben Konrád apjának üzletét és a család lakóházát államosították. Polgári származása miatt 1951-ben csak az Egyetemi Orosz Intézetbe vették föl, de 1953 áprilisában onnan is kizárták. 1953 őszén kezdhette meg tanulmányait az ELTE bölcsészkarának magyar szakán: két ízben innen is kivágták ellenzéki politikai magatartás miatt, de professzorai közbenjárására folytathatta tanulmányait. Ezen a ponton jegyeznénk meg, hogy érdekes egybeesés, de saját bevallása szerint Szily László is járt egyetemre − bár igaz, ekkor még nem.

1953-ban megszületett Parti Nagy Lajos, 1954-ben pedig Závada Pál. Szily László egyébként már ekkor mélyen hitt saját véleménye és az ehhez elengedhetetlen megszületése mihamarabbi bekövetkeztében, ami mindenesetre elgondolkodtató kellene, hogy legyen.

1968-ban Heller Ágnes a filozófiai tudományok doktora lett. Elítélte a prágai forradalom elnyomását és a kommunista rezsim véleményterrorját, minek utána Lukács halála (1971) után eltávolították az Intézetből. Ezzel szemben 1970-ben, ahogy az várható volt, megszületett Szily Géza festőművész fia, Szily László. (Nem festőművész.)

Konrád 1973 júliusában a politikai rendőrség nyomására elvesztette állását. Egy évvel később egy külföldön megjelent könyv társszerzősége miatt a politikai rendőrség lakóhelyét lehallgatta, őt magát mindenüvé követte, lakásán házkutatásokat tartott, amelynek során Konrád naplójegyzeteinek jelentős hányadát elkobozták és szerzőjét letartóztatták államellenes izgatás címén. Bár tájékoztatták arról, hogy családostul kivándorolhat, Konrád maradt, és a belső emigrációt választotta.

Érdekes egybeesés, de szintén 1973-ban történt, hogy Szily László örömmel fedezte fel, hogy van pénisze.

1977-ben Heller Ágnes emigrált, és (többek között) a berlini, a melbourne-i, a torinói és a São Pauló-i egyetemen, valamint New Yorkban is tanított mint a Budapesti Iskola egyik jelentős képviselője. Szily László viszont ez idő tájt csalódottan szembesült vele, hogy másnak is van pénisze.

1980-ban megjelenik Parti Nagy Lajos első kötete, amit 2012-ig 18 másik követ. 1986-ban Závada Pál is megjelenteti első kötetét. Nem tudjuk, hogy szabad idejükben ők is ugyanolyan szenvedéllyel hódoltak volna hobbijuknak, a horgászatnak, mint Szily László.

1981-ben Heller Ágnes Lessing-díjas, 1983-ban Konrád György Herder-díjas lesz. A Kossuth-díjat Konrád György 1990-ben, Závada Pál 2005-ben, Parti Nagy Lajos 2007-ben kapja meg. Ők négyen ezen kívül még mindenféle kormányoktól mindenféle soktucat díjakat kaptak, igaz, a magyarokon kívül főleg németektől, franciáktól és ausztráloktól, ami nem ér, így vissza kellett volna dobniuk. Vagy eltenni snecinek.

Ezzel szemben Szily László 2005-ben megkapta a Minőségi Újságírás Díjat az Epiláltatott-e Szent Margit? című cikkéért. Később, 2009-ben állítólag elő is adott valamilyen konferencián a blogvilág pusztulásáról, ami sokak szerint állítólag lehet, hogy érdekes volt, főleg az azóta is virágzó blogvilág szerint.

Akárhogyan is: vizsgálódásaink alapján az kétségkívül megállapítható, hogy Szily László sohasem írt alá semmit, nem alkotott semmi maradandót, sőt, semmi érdemlegeset nem csinált, és a világra értelmes behatással sem volt még soha életében.

Pedig nem kizárt, hogy képes lenne rá. És mégsem teszi. Egy bámulat ez az egész ember.

85 komment · 1 trackback

Címkék: parti nagy lajos bajnai gordon lukács heller ágnes závada pál konrád györgy szily lászló marxizmus bunkó magyar

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr195756299

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.01.14. 12:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuszkusz1 2014.01.13. 14:57:32

Lehet, hogy a Bajnainak javaslattevők héroszok és heroinák, de a Gyurcsány importálása a Bajnai-féle ligába már csak azért nem káros, mert már úgyis mindegy.

Ezzel az erővel akár Hasfelmetsző Jacket is lízingelhették volna. Akár.

banyácska 2014.01.13. 15:35:51

kuszkuszka, neked mindenről Gyurcsány jut eszedbe? Születési hiba, vagy Orbán klónja vagy?

Mitya Ivanov 2014.01.13. 16:15:15

Tehát szily bloggernek semmi joga, hogy véleményt nyilvánítson, értem, vagy nem
viszont azt snem értem, hogy mind Heller, mind Konrád esetében ki van hangsúlyozva, hogy zsidóként akár meg is halhattak volna. Ez igaz,de szerencsére élnek. Azonban mi köze van ennek ahhoz, hogy valaki bírálja őket? Emiatt ők sérthetetlenek? NEm lehet kritizálni őket? Nem lehet zombinak (átvitt értelemben és nem úgy ahogy a walking deadban látjuk) nevezni őket ?

toportyánzsóti 2014.01.13. 16:43:48

@kuszkusz1: Bajnai nagyot húzott,neked meg heroina mentes napot.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2014.01.13. 16:44:39

A bloggernek teljesen igaza van: a sokszor díjazott kiváló filozófusok és írók szégyellhetik magukat, hogy egy bloggerújságíró így leiskolázza őket politikai éleslátásban, és náluk sokkal pontosabban látja, hol a helyük. Vagy nem ezt akarta üzenni a poszt? ;)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.13. 16:47:16

@Mitya Ivanov:

Mindenkinek mindenhez joga van, de aki zombizik, az meg ne csodálkozzon, ha cserébe bunkózzák, mint ahogy Szily viszont láthatólag elcsodálkozott (lásd CINK kezdőlap).

Az roppant érdekes vita lehetne, hogy pl Konrád és Heller, vagy Schiff András, vagy Fischer Iván közéleti tevékenysége mennyiben jó, mennyiben rossz, Hont Andrásnak például van igazsága abban, hogy nevezett, egyébként az emberi kultúrában Szily-nél valóban lényegesen nagyobb lábnyomot hagyott személyek mintha jóval kevésbé impulzívan reagálnának a saját oldaluk faszságaira, mint a jobboldaléra. Persze még így sem vethetők össze Huth Gergely, vagy Kálomista szerű órabéres pojácákkal. (Ebben sem).

Ez azonban általában nem történik meg, vita vagy elemzés helyett friss, üde elektronikus újságírók zombiznak, Heller hasát és Vadai dudáit, valamint Teddy maci klotyóját fényképezik, úgy is, mint minőségi újságírás. Amíg nem szólnak nekik, hogy van a világon kés, meg villa.

Hogy ez a vita pedig nem lenne eleve reménytelen, azt jól jelzi Heller és a mandis "Lelkylola" levélváltása, jelzem, ha Heller helyében én ekkora intellektuális különbséget érzékelnék a javamra, én pl menthetetlenül arrogánssá válnék.

Itt még egy cikk, ami még egy kicsit talán színezgeti, mire is gondoltam zombizásilag:
www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0CC0QFjAA&url=http%3A%2F%2Forulunkvincent.blog.hu%2F2013%2F11%2F22%2Fnomenklatura_767&ei=awnUUv_fK8eYyAPNh4DQBg&usg=AFQjCNE1dApdk3-4SHUN4VNu-MmRDjBB8g&bvm=bv.59026428,d.bGQ&cad=rja

(Zárójelben: Szilytől azért ne vegyük el, hogy a közeli jövőben mondjuk szimfóniát ír, vagy egyetlen egyenletben egyesíti a négy alapvető kölcsönhatást. Ez esetben igénytelen kommentem egy részét készségesen visszavonom.)

toportyánzsóti 2014.01.13. 16:52:32

Szily lehet az első túlmozgásos böszme díjas,jár a szája mint a kacsa picsája.Kevesebb több lenne belőle is mint az adóból.

Módfelett Kényelmetlen 2014.01.13. 17:04:52

a négy felsorolt komcsi zombi közül te melyik vagy humperdickk?

valószínűleg heller ágnes, mivel úgy látom eléggé foglalkoztat a pénisz; bár végülis a másik három vén buzi is lehetsz ez alapján

Sir Bates dö Hól 2014.01.13. 17:19:45

Lehet, hogy nem volt helyes/elegáns szily szóhasználata, nem tudom, mit ért a "zombi" alatt.
Azt a véleményt én is osztanám, hogy az aláírók közül néhányan fullasztóan és akadémikusan, s emiatt inkább károsan hatnak a mai moi társadalomra. Erről pedig ők tehetnek.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.13. 17:20:54

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: ez esetben én is visszavonom a posztot.

De a lényeg tényleg zombizáson volt. Valamint: nevezettek lényegesen több élettapasztalattal rendelkeznek, mint a nagy horgász. Ezt illene tisztelni, ha a véleményüket nem is mindenben osztjuk is.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.13. 17:23:13

@Módfelett Kényelmetlen: igen, mi itt a kommunizmusban mind szeretjük a faszt.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.13. 17:24:30

@Sir Bates dö Hól: ha lenne bárki más, aki üdítően, fiatalasan vágja a pofánkba a tutit, rázavaznánk. Ja, hogy van, csak az meg kilövette a szemet. El van kúrva ez az egész. :)

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.13. 17:39:32

Azért szemkilövetés ügyben nem olyan egyszerű a képlet. Bár tényleg gondolkodnék, hogy ENSZ kitüntetésre kellene előterjeszteni a 2006-ban randalirozókat, és kormányelismerésre a atasztrófatúristákat.

A nagy élettapasztalatot, illetve a kort pedig feltétlen tisztelet illeti. A 7-es buszon amikor átadom a helyem. Egy ilyen levél megírásakor, éppen az élettapasztalat miatt elvárható lenne, hogy számoljanak a levelet jegyzők a köznapi politikai következményekkel. De nem vitatom, hogy baromi kényelmes okosságokat mindani egy szobában úgy, hogy annak a következményeit más viszi el a hátán. Heller biztos nagyon okos filozófus, és nálam bizosan sokkal jobban tudja idézni Platont, Lenint, és még sokakat.
A prolik, mondhatni plebejusok életképét azonban nem Arisztotelész határozza meg. S ez biztosan igaz a többiekre is. Egy percig sem vitatom, hogy a Jadviga párnái egy remek mű, ami sokakanak tetszik. Nekem nem, de ez magánügy. Ellenben attól, hogy Parti Nagy meséi nekem tetszenek, még nem jelenti azt, hogy mindenben igaza van.

Sir Bates dö Hól 2014.01.13. 17:48:02

@Humperdickk: nem a szavazásra gondoltam, hanem arra, hogy eddigi életművük (melyet minősíteni nem az én dolgom, bár sokuknak kedvtelve olvastam munkáit) és abból imázsuk mintegy a megkérdőjelezhetetlen tekintély elveként telepszik rá az ún. "ballib" oldalra, ezáltal gátolva és akadályozva annak megújulását, a mai kérdésekre/problémákra adandó

Sir Bates dö Hól 2014.01.13. 17:53:48

@Sir Bates dö Hól: adandó adekvát válaszok és a jövőt illető víziók megalkotását. Tapasztalatukat és tekintélyüket nem a jövő, hanem a múlt érdekében használják. Ebben a tekintetben abszolút konzervatívizmus jellemzi őket.
Így valóban "El van kúrva ez az egész. :)".:-)

DarthVader 2014.01.13. 18:18:22

Hát ja. Szily - szokásához híven - amúgy bársonyosan kritikailag lezombiz valakit, majd nagy szemeket mereszt, hogyaszongya: - Hé, némá' miket mond rólam! Ezhülye! És sértetten néz. Vagy ne zombizzon, vagy ne nézzen.

Orica Középföldi 2014.01.13. 18:45:43

@Sir Bates dö Hól:

Nem vagyok benne biztos, hogy Heller ne tudna válaszolni Ungváry miért? kérdésére, tekintettel kutatási területeire.

Igen ránehezednek a ballib oldalra, de ez miben is gátolja a 30-40-50-es korosztályt?

Cavalcanti 2014.01.13. 18:48:29

eJJ NO! Nyilván ha Szily aláír, nincs ez az egész, vagy tévedek? vagy akkor is fellibbented ezt a sarkos véleményt ha ott szerepel a neve?

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.13. 19:26:01

@Sir Bates dö Hól: Szia! Ide hozom a választ, mert ide való :-))
Ne becsüld le magad :-) Szerintem nem értettél félre. A "gúzsba-kötés"en nem biztos, hogy értem, hogy mit értesz. Amennyiben azt, hogy az adott emberkék a más területen szerzett tekintélyükkel agyonnyomnak és cimkéznem mindent, amihez hozzáérnek, akkor lehet, hogy igazad van.
Lehet, hogy kellő sznobizmus esetén ez is befolyásolja az olvasókat, a további csatlakozókat. Így annak sem mond ellent, amit én írtam.
Átlag, de nem hülye, Józsi szemében azonban a tekintély nem alanyi jogon jár. Ha tőle azt várják el, hogy azért üvöltsön Halleluját, mert felkapott filozófus mondja, akkor pont úgy fog reagálni, mint Platon idejében. Ezért lep meg a szociológus néni csatlakozása.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.13. 19:52:39

@Humperdickk:

Szerintem ezt mondtam.

Másfelől valamiféle diskurzus, ha nem is eredményes LOL, de legalább izgalmas "lehetne".

házelnök 2014.01.13. 19:53:10

@Humperdickk: Eszméletlen sok embernek nem lőtték ki a szemét.Ráadásul könnygázt sem kapott aki nem volt ott.
Amúgy a csuti tolvaj biztatott embereket, hogy lövessék ki a szemüket.

házelnök 2014.01.13. 19:59:13

egyenlito.blog.hu/2011/02/24/a_fidesz_a_tomegbe_lovetett_volna_2006_ban

A tévészékház 2006-os ostromának másnapján együttes ülésen tárgyalta a történteket az Országgyűlés rendészeti és nemzetbiztonsági bizottsága. Az ott elhangzottakat 80 évre titkosították, de ezt a minősítést a Fidesz most eltörölte. Mindenki számára megismerhetőek a dokumentumok a Parlament honlapján. Ezekből az anyagokból egyértelműen kiderül, hogy Nyitray András, a Fidesz akkori országgyűlési képviselője szerint éles lőfegyvert kellett volna használni a tüntetők ellen.

Sir Bates dö Hól 2014.01.13. 20:09:31

@Orica Középföldi: a körülmények miatt, értem ezalatt az árkokat, szekértáborokat, az elmulasztott párbeszédet a két oldal közt, a forrásokhoz való hozzáférés az egyik oldalhoz sem tartozók és a valamelyik oldali fősodorhoz kritikusan viszonyulók számára, a valóban független szellemi műhelyek finanszírozásának a mindenkori politikai elvárásoktól mentes megteremtését, s ebben -tekintve a "baloldal" kormányzati lehetőségének túlsúlyát- vastagon benne vannak... ha a lé(t) a tét nem könnyű hősnek/nem kliensnek lenni.
lehet, rosszul látom vagy csupán nem tudom érthetően megfogalmazni:)

De fordítsuk meg:-)... kik hozzák azon az oldalon a megújulást, kitől várható a fejlődés (már, ha egyáltalán szükség van rá), ha nincsenek ilyenek, akkor miért nincsenek (már, ha szükséges-e ez)?

R.T. Flakfizer 2014.01.13. 20:15:54

nem értem, hogy a leírtak mennyiben támasztják alá, hogy -az általam többnyire mélyen tisztelt - fent nevezettek olyan éles látással bírnak a h jelenlegi honi közéletre, hogy némi nyomásgyakorlással, jòtanáccsal, nyílt levelekkel próbálnak meg a háttérből befolyással lenni. tulajdonképp ez sem probléma, de miért is ne lehetne megkérdőjelezni mindezt? fent nevezettek továbbra is bukott politikusokat támogatnak, egy olyan politikát ami nem előrelépést, pusztán egy másik politikus leváltásának igéretét hordozza. miért kéne páratlan életutat bejárni ahhoz, hogy ezt kritizálni lehessen? ez milyen marhaság?

ezen kívűl: a dramaturgia megkivánja, hogy a színpadra rángatott fegyver el is süljön - az 1973-ban felfedezett pénisz későbbi sorsa... v ez csak pusztán hatásvadászat? nem is merném hinni!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2014.01.13. 21:01:04

Nem mindegy, hogy ki mekkora író, filozófus vagy nemtudommi, ha a tanácsa az egyesülésről minden jóérzéű emberben hányingert kelt?

centenárium 2014.01.13. 21:05:21

Liberálbolsevita szar összeérése.

Mitzimackó 2014.01.13. 21:19:32

@RAMBO: netán magadat nevezedjóérzésű embernek? Pffffffffff :-)
@centenárium: a jobboldali fasiszta szar már 2010-re összeérett.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.13. 22:19:21

@R.T. Flakfizer: az a bukott politikus, akire nem szavaznak. Orbán megbukott 2002-ben és 2006-ban se, sikerült bizonyítania, mégis szavaznak rá. Ne beszélj hülyeséget, kérlek, mert nem való ahhoz a sok okossághoz, amiket egyébként szintén mondtál.

Még egyszer (többet nem írom le ide, rohaggyak meg): nem az a baj, hogy kritizál. Kritizáljin. Annak viszont van egy kidolgozott módszertana, és pont az ilyen hellerfélék dolgozták ki. A zombizás meg nem fér bele. Ennyi erővel leírhatnám, hogy a szililaci egy drogos pecabuzi, mégse lenne igazam. Kapis?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.13. 22:23:17

@GeoCracker: sokkal egyszerűbb kiherélni a nemi erőszaktevőket, meg levágni a tolvajok kezét stb. Mégse élünk a muszlim, de bánom is én, a keresztény(!) középkorban. Viszont van internetünk, ahol megírhatod a hellerféléknek, miben tévednek akkor is, ha muszlimok, keresztények vagy akár zsidók. A zombizás ebbe viszont továbbra sem tartozik bele.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.13. 22:25:19

@Sir Bates dö Hól: senki sem gátol meg minket, hogy okosabbak legyünk náluk. Mégse megy. Illetve, ahogy a szililaci képzeli, úgy biztos, hogy kurvára nem megy. (Én is szeretném ha menne, de a zombizás ebben szerntem engem nem segít.)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.13. 22:33:07

@RAMBO: biztos igazad van, de a "jóérzésű ember" definíciója hiányzik a kommentedből. Pont erre valók a költők, filozófusok, egyéb éhenkórászok, hogy ezeket definiálják. Vagy legalább kísérletet tegyenek a definiálásra. És neki inkább hiszek, mint a pecás arcoknak. Akkor is, ha a pecás arcok szerint ezek a költők, filozófusok stb. inkább mégis zombik. Főleg, hogy a pecások basszák definiálni a zombi fogalmát, mielőtt óvatlanul beleírják az internetbe.

Sir Bates dö Hól 2014.01.13. 22:55:41

@Humperdickk: a zombiról jeleztem a véleményem már, nem láttam továbbra sem eddig, hogy szily a megszokott jelentéstartalomtól eltérő definíciót tett volna közzé az esetre vonatkozóan, így számomra sem elegáns a jelző.
nem kell mindenféleképpen okosabbnak lenni náluk, nem ezt mondtam, számomra tekintélyük már-már teokratikusnak tűnő jellege oldalukon vet fel némi aggályt, főleg az elmúlt 23 év eredményeinek és a most támogatásukat megkapók eddigi tevékenységének tükrében.
klasszikussal élve: "El van kúrva ez az egész. :)" :-)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.13. 23:21:39

@Sir Bates dö Hól: persze, hogy ők se tudnak jobbat. De a nagyfatert sem röhögöd ki, mert kalapácsot javasol a szögbeverésre. Csak ért hozzá, hiszen bevert párat, nemigaz? (Főleg, hogy szögbelövőre kurvára nincs esélyünk.)

Sir Bates dö Hól 2014.01.13. 23:42:44

@Humperdickk: ekkor nem, természetesen, bár az analógia tán egy picit csúsztat:)... s itt pont az általuk is befolyásolt eddigi eredményt tekintem egy picit kritikusnak (nem a szakmájukban elért eredményeiket értem ezalatt, hanem a társadalom állapotát... közülük néhányuk személyére nem érzem túlzásnak az "árokásó" vagy "véleménynáci" jelzők használatát, bármennyire is furcsának hatnak ezen minősítések ezen oldal képviselőinek esetében), de ez szigorúan magánvélemény, s így nem adekvát feltétlenül a valósággal:-)... lehet, hogy hozzájárultak ahhoz egy picit, hogy esélytelenek vagyunk a szögbelövő tekintetében:-)

házelnök 2014.01.14. 04:11:43

Idézet:
Orbán felismerte, hogy az országnak egy jelentős része olyan intelligencia hányadossal rendelkezik, mint egy debil víziló és bizony elegen vannak ahhoz, hogy ha a saját bázisukhoz hozzácsapódnak, akkor választást lehet velük nyerni. Akár kétharmadot.

Szúrófény 2014.01.14. 04:27:49

@banyácska: Gyurcsány Kerenszkíj hasonmás! Érdemes megnézni!

belgabela 2014.01.14. 04:31:22

@házelnök:
"Az MSZP hagyományosan idős szavazótábora némileg fiatalodott a Demokratikus Koalíció
kiválása óta (mely a legidősebb szavazótábort tudhatja magáénak), ám ezzel együtt is igen
magas az idős, hatvan év feletti szavazók aránya

A szavazótábor egyik legmarkánsabb különbsége az iskolai végzettségben mutatkozik: a
szocialista szavazók fele legfeljebb nyolc osztályt végzett: ez jóval magasabb arány, mint amit
bármelyik másik párt táborában látunk."

www.republikon.hu

R.T. Flakfizer 2014.01.14. 07:09:14

@Humperdickk: a bukottat nem választásilag értem! nálam orbán is bukott politikus - most látszik igazán, mennyire -> abszolút inadekvát válaszokat ad a kihívásokra. (csak, hogy pontosítsunk.)

a zombiságot meg nem életkorilag, vagy nem tudom, hogy kell értelmezni - én legalábbis politikai értelemben, v megmondó értelemben dekódoltam. nem, nem sértő. a levél egyébként marhaság. a saját életművüket rogyasztják meg ezekkel - viszont azzal meg azt tesznek amit akarnak.

Bajnait egyébként szépen leradírozták, ismét bábként jelenik meg az ember szeme előtt - ennyit elért a levél!

R.T. Flakfizer 2014.01.14. 07:13:13

(ja! és szükségét érzem - nem! nincs jobbikos irányultság! jesszus! dehogy!!)

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.14. 08:10:46

@Humperdickk:
Szedjük szerintem szét a problémát.
Zombilag hajlok @Sir Bates dö Hól: véleményével egyet érteni. Kiegészítve azzal, hogy sokszor a trollok sem hülyék, hülyeségekkel, csak rosszkor, rossz módon,....

Véleményileg megírtam a véleményem. Alkalmasint az is jellemző, hogy erre a véleményre érdemi reakció nem érkezett az érdekeltektől, vagy a levelet közzétevő népszava-tól. Sem a blogra, sem a gépnarira. De lehet, hogy én is csak zombinak lettem minősítve, hiszen nem értek egyet a nagy írók és filozófusok alanyi jogú tiszteletének mitoszával. Amúgy valóban nem vagyok hajlandó senkit tisztelni másért, mint amit az én olvasatomban letett az asztalra, és azon a területen, ahol letette.

"miben tévednek akkor is, ha muszlimok, keresztények vagy akár zsidók. "
Szerintem a tévedés nem származásfüggő, és nem is okvetlen vallásfüggő. Ha csak nem vallási dogmákról szól a vita. De alig hiszem, hogy Bajnai vallásos áhítatot várna el. Az inkább Orbánra jellemző. Egyébként senki származására, világnézetére nem is hivatkoztam. Egyszerűen azért sem, mert az említettek kapcsán a Korán, a Biblia, és a Tóra egyaránt elolvasásra érdemes. Aztán mindenki higyjen tőlem abban, amiben akar.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.14. 08:18:17

@Humperdickk: Még annyit, hogy a zombizába szándékosan nem mentem bele. Az adott esetre is igaz az a véleményem, hogy az adott ügyet az adott helyencélszerű megvívni. Nekem ott zavaró ez, hogy ennek szinte személyeskedő kritikáját átvitték a cink-re. Viszont tartalmi torzítást a levéllel kapcsolatban ott sem éreztem. Viszont eszembe sincs a kettőtök vitájában a megmondóember látszatát kelteni. Ezért próbáltam inkább a Hellerék által írtakra koncentrálni. Egyébként jellemző, hogy mindenki, én is Hellert emlegetem. Holott nem egyedül jegyzi azt a zöldséget.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.14. 08:23:37

@Humperdickk: "De a nagyfatert sem röhögöd ki, mert kalapácsot javasol a szögbeverésre. "
Viszont fáradtan legyintek, ha az egycentis képszöghz az ötkilós samut javasolja, mert éppen az van a kezében :-)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2014.01.14. 09:29:27

@Mitzimackó: Nem ártana elgondolkoznod azon, hogy vajon hová lett Gyurcsány szavazótábora? A jóérzésűek már lemorzsolódtak. És nem ártott volna matekórán figyelni, mert ha ők vannak többen, akkor nem volt nagy ötlet Fletót reaktiválni.

királyindiaivédelem 2014.01.14. 09:32:11

Ezért jött a LÉT
Ha Lúd legyen kövér -:)

királyindiaivédelem 2014.01.14. 09:33:04

Ezért jött a LÉT.
Ha Lúd legyen kövér -:)

belgabela 2014.01.14. 09:39:00

@királyindiaivédelem: És ráadásul a fizetéseket kicsit csökkentve tud létrejönni a LÉT, azt meg bárki bátran elviseli. (Vagy a maradék is elhúz a picsába nyugatra.)

belgabela 2014.01.14. 09:42:34

@belgabela: Ma sokan vannak minimálbéren, hatvanegynéhányezerért, vagy hetvenegynéhányezerért dolgoznak. Megveszik a bérletet, már nem is éri meg dolgozni. A legkisebb fizetéseket meg kéne dobni egy harminc- negyvennel, nem csökkenteni, mert, ha azt teszik, akkor aki annyniért dolgozik, (többszázezer, majd egymillió ember), az nem fog dolgozni. Helyettük meg nem jelentkezik senki. Nagyon jó koncepció a LÉT. A bolsik már kezdik is szeretni.:))

Ezek Mennek · http://ezekmennek.hu 2014.01.14. 10:16:36

Azét az kimaradt, hogy mit csinált Konrád 1974-ben.

sierrahun 2014.01.14. 10:38:03

Látod, Dick, Szily Laci a pöcse felfedezése után se lett kizárva a nácipártból és sem Alfred Rosenberg, sem Julius Streicher keze alatt nem tanult, nem vallott mussolinista, francóista és egyéb elveket. Jó ez a Szily Laci összességében. Nagyon jó. Sokkal jobb, mint azok a zombik.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.01.14. 11:59:49

Hát, a fityisz jól beszopta a LÉT-et. Na, most kiderül majd, mit ér a magyar. Vannak sejtéseim... :DDD

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.14. 12:27:10

@Sir Bates dö Hól: @GeoCracker: amit mondani szerettem volna, az az, hogy aki már látott nácit, felismeri akkor is, ha orbánviktornak maszkírozza magát. Lehet emiatt őket, a zombikat lesajnálni, de egy-egy kövér (ti. vaskos...) interjút olvasgatva az ember belátja, hogy ezek y fideszesek fasiszták. Ha még hozzá antiszemiták is lennének, már ki is jönne a náci. És ezt nem érdemes elbagatellizálni, mert abból nagyon, nagyon nagy baj is lehet. Mint volt huszonakárhányban, Moszkvában, harmincakárhányban, Berlinben, vagy negyvenakárhányban, például Budapesten. Béka meg a langyos víz esete, megvan?

És higgyétek el nekem, éhező bérrettegő munkanélküli szarnak, hogy nem azért nem zsidózik a parlamentben a miniszterelnök, mert meggyőződéses anitifasiszta/nácista, hanem mert jelenleg nem látja értelmét: nincs rá megfelelő kereslet, azaz jelenleg (még) ezzel nem lehet választást nyerni - plusz hajlamos lenne az EU is elzárni a pénzcsapot. Lásd szegény Jörg Haider esetét: semmi baj nem volt vele azon kívül, hogy náci volt a szentem.

Hitler, meglehet, meggyőződéses elmebeteg volt, ott rohadjon meg, ahol elkaparták. Ezzel szemben a jelenlegi fideszvezérkar nem elmebeteg, de bármikor fel fogja fedezni magában az elmebeteget, amint kiderül, hogy a habony szerint ezzel lehet csak igazán győzedelmeskedni. És, bár nekem se a szívem csücske, ezt a szemkilövetőről nem lehet elmondani: ő se egy szentember, de nála van egy határ. Ezért fogok rászavazni: neki még a mesterházi belefér, de a rogán már nem. Érzi a határokat. És ennél többet reményleni hiúság lenne ebben az országban.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.14. 12:29:49

@sierrahun: sok boldogságot kívánok nektek. Én azért maradok a filozófiánál meg a szépirodalomnál, mint minden rendes, kulturált, művelt zombi.

Cirmos Cica 2014.01.14. 12:45:46

@házelnök: Abszolút így van! tehát az akkori rendőri vezetés egyértelműen azt adta parancsba, hogy nem lehet fegyvert használni! Másnap a FIDESZ EZT KÉRTE SZÁMON, HOGY MIÉRT NEM HASZNÁLTAK FEGYVERT az garázdák ellen, majd 80 évre titkosították az aktákat, mert ciki lett volna a választóik miatt ha kiderül, hogy ők használták volna fegyvert. Ugyanezt támasztja alá az is, hogy a rendőri vezetők ellen Polt Péter ügyészsége büntetőeljárást indított, mert nem lövetett a tömegbe? Majd kormányon hoznak egy semmisségi jogszabályt, hogy nem vonhatók a felelősségre a randalírozók, ha csak rendőrségi tanúvallomás áll velük szemben? Mi tanulság? a FIDESZ GARANTÁLJA A GARÁZDASÁGHOZ VALÓ JOGOD, HA CSAK RENDŐR LÁTTA.

csi szi 2014.01.14. 14:44:25

Válasszuk azért szét a tévészékház-ostromot, ahol magukra hagyott vidéki rendőrök csak azoknak a mocskos randalírozóknak a "jóindulatának" köszönhették, hogy életben maradtak (a szétszedett vízágyúból kiszedett megszeppent rendőrök azt hitték, most végük, de nem bántotta őket senki végül... egy másik elhagyta a fegyverét menekülés közben, de egy zavargó sem vette fel, vagy nem vették észre, vagy nem merték), és nem lincselték meg őket (pedig valószínűleg ez lett volna a forgatókönyv...) és a későbbi eseményeket, amikor "bosszúhadjáratot" vívtak a rebiszesek (akiknek az iwiw adatlapjain ott virított a szegfűs pártlogó akkoriban) a belvárosban, "mocskos fideszesek"-et ordibálva agyalták véletlenszerűen az útjukba kerülőket stb.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.14. 14:55:11

@csi szi: a vízágyúból civilruhás titkosrendőrök szedték ki az embereket. Olyantól tudom, aki ott volt. (Persze, hazudhatott is.)

csi szi 2014.01.14. 14:58:00

@belgabela: Hát ja, 2002-ben a nyugdíjasoknak szóló egyszeri 19 ezer forintos ígéret is elég volt a nyeréshez (na meg drasztikus a közalkalmazotti béremelések, bár azok hatása már inkább az önkormányzati választásokon mutatkozott meg, ahol kipirosodott az egész ország a "gyűlölet apró szigeteit" (C) Kovács Laci bácsi leszámítva), a mainál jobb időkben, ez a LÉT, ha tényleg be merik ígérni, a társadalom legalacsonyabb státuszú és képzettségű alsó decilisét mozgósítani fogja a baloldal mellett (sőt még a felettük levők egy részét is).
Persze ha megvalósítják, belepusztul az ország, ennél drasztikusabb redisztribúciót nehéz lett volna kitalálni is, gondold el, a kukázó hajléktalan is havi 50 rugóra lesz jogosult állambácsitól, amit elihat majd. Van egy egész "roncstársadalom", amelyet alkalmi fekete munkák, rokoni segítség tartott fenn, segélyt nem nagyon kapott eddig. Most a havi 50 ezer "ingyenpíz" ígéretével megveszi a szavazatukat a ballib, ha eljut hozzá, van még 3 hónapjuk a tudatosításához... A cé kategóriások esetében meg ugye felesleges is taglalni (pl. négy gyerekes c. család várandós anya = 225 ezer Ft a költségvetésből havonta). Minderre csak úgy lehet pénz, ha mindenkinek, aki nem a legnyomorultabbak közé tartozik, durván megnövelik az adóterheit (többkulcsos szja, összes adókedvezmény eltörlése, ingatlanadó, vagyonadó stb. de még emellett sem lesz fenntartható, így majd azok is tömegesen lelépnek külföldre, akik a "fidesz rezsim kedvezményezettjei" voltak, és ezért még nem tették meg, visszajönni meg ki jönne vissza egy olyan országba, ahol közvetlen állami apanázson tartott proletárok döntik el az ország sorsát minden választáson ezentúl? Lásd Róma és ingyengabona-ingyencirkusz)

Sir Bates dö Hól 2014.01.14. 17:32:23

@Humperdickk: ebben nincs semmi nézetkülönbség köztünk:-)... csak nem erről beszéltünk eddig...

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.14. 18:17:37

@Humperdickk:
"belátja, hogy ezek y fideszesek fasiszták. Ha még hozzá antiszemiták is lennének, már ki is jönne a náci. "
Van egy rossz hírem. Antiszemiták. Lehet, hogy csak szavatszerzési fogásból, de számos antiszemita megnyilvánulást hallhattunk, láthattunk a kormánypárt részéről.

"És ezt nem érdemes elbagatellizálni, mert abból nagyon, nagyon nagy baj is lehet. "
Eszembe sincs elbagatelizálni. Ez nyomon követjető talán a firkálmányaimon is.

" Béka meg a langyos víz esete, megvan?"
Jelenleg már baromi módon lobog a láng a kukta alatt. s már senkit sem érdekel a béka. az Schrödinger békájává vált a kuktában, ami szinte már robban.

"És higgyétek el nekem, éhező bérrettegő munkanélküli szarnak, "
Egy éve vagyok munkanélküli.

"hogy nem azért nem zsidózik a parlamentben a miniszterelnök, "
Zsidózik. S bocs, ha reklámnak tűnik, de nincs kedvem sokat kopizni.
endresy.blogspot.com/2012/12/orban-lappango-antiszemitizmusa.html

Azzal a szemkilövetéssel kapcsolatban szerintem nincs igazad, de legyen Neked. Majd egyszer megdumáljuk. Egyébként nem rémlik, hogy imádnám a jelen kormányt. De ettől még hadd ne kelljen imádnom a levelezőket sem.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.14. 18:24:24

@csi szi: @Humperdickk:

Ahogy másutt egyszer már írtam: A francnak sem hiányzott a kötelező sorkatonaság, de olyan helyen töltöttem az első hónapot, ahol ilyesmire kiképzéssel, mint ojjektumvédelem is műlatták az időnket.
Aki TV-székház védelmét úgy állította fel, ahogy, azt a vezénylő tisztet a hetvenes évek végén úgy elviszik futira, hogy máig kavicsot csákányozna. S ahogy a hasonló helyzeteket elnézem Amerikában, Párizsban, az elvek nem változtak. Az egészet egy normális vezényléssel meg lehetett volna előzni.
Ott a csőcselék nem képezett erőt. Az látszott a hirTV-s örömködés hátterén.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.14. 18:27:27

@csi szi: @Humperdickk:
Egyébként Révész Máriusz is hálát adhat az úrnak. Amit ő előadott azért az USA-ban először lelövik, kicsit agyonverik, majd újból lelövik, és utána magyarázkodhatott volna.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.14. 19:09:12

@GeoCracker: árnyalatokban van csak vita köztünk. Most vagy mindketten zombik vagyunk, vagy nekünk is össze kéne fognunk orbánpatásördög leváltása érdekében, balliberálisilag. Vagy mindkettő.

Adhatom ezt az előző két mondatot epilógusnak? :)

Sir Bates dö Hól 2014.01.14. 19:31:18

@Humperdickk: "Adhatom ezt az előző két mondatot epilógusnak? :)"

Ez igen, már csak az ilyenek miatt is fogok ide járni:-)

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.14. 20:03:59

@Humperdickk:
"Adhatom ezt az előző két mondatot epilógusnak? :) "

Megdumáltuk :-)))

Ezek Mennek · http://ezekmennek.hu 2014.01.14. 20:59:27

Kedves posztoló! Nézz már utána légyszíves, hogy szeretve dicsőített Konrádod mégis mit csinált 74-ben. De ha nem tudod, vagy nem vagy képes használni a google-t szívesen segítek:
ezekmennek.info/szubjektiv-velemeny-konrad-gyorgyrol/

Mert lehet, hogy Szily abban az időben, csak épp ismerkedett a péniszével, Konrád viszont besúgta saját sógorát, ezzel tönkretéve további életét.

floborm 2014.01.15. 02:29:07

@Mitya Ivanov: egyetértek, ennél aljasabb antiszemita írást mint ez, hát bizony a kuruc.infon is keresni kell.

szégyelhetik magukat az írói, remélem h minden rendes társaságból kinézik a magukfajta nácikat.

belgabela 2014.01.15. 07:42:15

@floatleft: És miért baj a szidókon kívül bárkinek, ha valaki antiszemita? Ami messze nem egyenlő a nácival. A kommunisták is irtották a zsidókat, ha nem is iparszerűen. Nem véletlenül alakult meg a zsidó autonóm terület Szibériában.

csi szi 2014.01.15. 08:05:43

@GeoCracker: Ez erős túlzás (össze tetszik téveszteni az USA-t Egyiptommal, Szíriával meg ilyen helyekkel), viszont a Tasert könnyen használhatták volna rajta az nem vitás.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2014.01.15. 08:14:07

@csi szi: Nem tévesztem össze. Révész Máriusz fellépése tekinthető provokációnak egy fegyveres beavatkozással is fenyegető felvonulási helyzetben. Lehet, hogy nem lövik le, de hogy gúzyba bilncselve verték volna össze egy olyan helyen, ahol nem mindegy, hogy parkolsz, és a rendőr fenyegető helyzetben érzi magát, pl, ha a kezed leveszed a volánról akár lőhet is.....

csi szi 2014.01.15. 08:31:49

@belgabela: Az antiszemita elsősorban magának árt, nem a szidóknak, nekik még hasznos is egy bizonyos fokig az antiszemitizmus (ahogy Heller egyszer mondta). Aki viszont elhiszi, hogy pl. azért sikertelen az életben, mert a szidók így meg úgy, az magát hülyíti. Más kérdés, hogy pl. nekem sem szimpatikus sok minden a kultúrájukban, mentalitásukban de nem gondolom, hogy nekik köszönhetően vagyok szerencsétlen. :) (persze ez is antiszemitizmus egyesek szerint, alá is írom, vannak bennem előítéletek)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.15. 10:41:05

@Ezek Mennek: ja, én meg akkoriban úttörővezetői táborban is voltam, MSZMP-párttag anyám intézte el nekem. Ne érdekeljen, de négy nap után hazajöttem, miután lelepleztem (11 évesen!!!) egy koncepciós perbe illő álbűntényt (azaz: kibasztak, mint macskát szarni, plusz elvették a nyakkendőmet, megint), de akkor is. A rendszer elvtelen kiszolgálója voltam, elvetemült vörösnyakkendős briganti, gondolom.

Fogalmad sincs, mi zajlott akkkoriban. Illetve van fogalmad: az, ami most is zajlik, csak most (méG) nem visz be a rendőr, ha hülyeségeket kommentelsz, blogokba. Ennyi a különbség, de tényleg.

Ja, mondtam, hogy csak ebben az évben hány forint bírságot akasztott a nyakamba az ilyen-olyan adóhatóság, szaré-hugyé, csak mert csak alapon, apróságokba belekötve, beadott, szabályos bevallásomat elveszítve, majd ezért engem megbüntetve? Vissza is adtam a vállalkozóit, biztos ami biztos alapon. Erre megbüntették az asszonyt.

Nincs új a nap alatt: továbbra is megvannak az eszközeik. Van még kérdés?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.15. 10:43:19

@Mitya Ivanov: az átvitt értelem nem volt rendesen beleírva a sziliposztba. Mert a szili nem tud írni, vagy mert én ne tudok olvasni.

Vannak tippjeim a megoldásra.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.15. 10:46:17

@floatleft: te hova jöttél? Milyen "antiszemita írás"? Milyen "szerzői"? Nagyon nem érdekel, csak gondolom, segítek: a manndiner innen jobbra van. Nagyon jobbra. Igazán nincs mit.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.15. 10:50:25

@csi szi: nem, az az előítéletesség, fajokkal kapcsolatos válfaját rasszizmusnak hívják. Az antiszemitizmus durvább: az 160-os IQ alatt nem is ajánlják. Afölött viszont magától elmúlik. :)

floborm 2014.01.15. 17:08:34

@belgabela: dehogynem. aki zsidó emberre kritikát mond, az antiszemita. esetleg nem mond, de úgy gondolják h mond.

ezt már igazán megtanulhattad volna az elmúlt 25 évben.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2014.01.16. 09:58:14

Esetleg tovább kéne gondolni:
2040-ben az fenti aláírogatók nagy része békésen hever két méter mélyen, Szily pedig átveszi szerepüket. Minden hónapban aláírja a nyugdíjszelvényt, és ezzel belülről bomlasztja az akkor éppen a-fasz-tudja-mit.

a 17 éves Parker Schnabel 2014.01.16. 16:37:34

Köszi-köszi Humperdickk. Hiánypótló ez az írás.

Ezek a szilik olyan sokan vannak. Az időm meg olyan kevés a gyalázásukra.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2014.01.17. 10:19:41

@floatleft: nincs olyan hogy "zsidó ember". Zsidó emberek vannak. (Meg románok. Meg szőkék.) Aki a zsidó embereket en bloc, válogatás nélkül kritizálja, rasszista, antiszemita geci. És még ráadásul síkhülye is. Kapis?