Bárminek a vezetését bízzák is az emberre, vezetni mindig felelősséggel jár. Lássunk néhány példát!

„Súlyos közlekedési baleset történt: a járdán parkoló autók közé vágódott egy gépkocsi. […] A balesetet az okozhatta, hogy a meglehetősen gyorsan hajtó autós a buszsávban próbált előzni egy másik járművet, […] azonban a manőver nem sikerült, először súrolva nekiütközött az előzött autónak, majd a sofőr elveszthette uralmát autója fölött, fölkapott a padkára és a járdán álló autók közé kanyarodott. A nagy sebességgel érkező, két autót szinte teljesen összetörő, egy harmadikat megrongáló autót végül a villanyoszlop fogta meg. […] A sofőr a helyszínen életét vesztette.”  (Az index.hu nyomán.)

Namármost. Kezdjük azzal, hogy buszsávba eleve csak meghatározott indokkal merészkedünk, mondjuk, ha szül a hátsó ülésen valami, ami spánielnél nagyobb evolúciós értékkel rendelkezik, és még érvényes TB-kártyája is van. Ez tehát azt jelenti, hogy mondjuk egy frissen lízingelt BMW 6 coupé jobbról előzéssel és buszsávval nehezített spontán gyorsulási tesztje nem tűnik elegendő indoknak. Még pedig azért nem, mert ilyen esetekben nem kizárt, hogy kiirtunk véletlenül egy egész családot – és hát kinek hiányzik az a tizenhat hónap felfüggesztett, nem beszélve a tetemes ügyvédi költségről. És bár nyilván minden élet érték, így még a buszsávban esze nélkül száguldozóé is az, én, bármilyen szégyenletes is, sajnos nem tudom teljes átéléssel tolmácsolni őszinte részvétemet az áldozat hozzátartozóinak – de legyen ez az én bajom, majd iszok rá még egyet, nem érdekes. Mindenesetre szolgáljon ez tanulságként minden, a közlekedés szabályait csak ajánlásként felfogni szándékozó polgártársunk számára: buszsávban hatszázzal nem eszetlenkedünk, jobbról nem előzünk, különben béke porainkra.

Azonban. A fentiek fényében is tényleg kezdeni kéne már valamit azzal a másik fittipaldival. Arra gondolok, aki nem holmi irányjelzés elmulasztását illetően él, hogy úgy mondjuk, unortodox megoldásokkal, hanem ő a világforgalommal szembeni közlekedést érzi  maga és országa részéről különösen indokoltnak. Ennek során emberünk fittyet hány a nemzetközi szerződésekre, egyezményekre, egyéb megállapodásokra – és ez még a jobbik eset, hisz az alapvető gazdasági törvényszerűségeket, de úgy általában az algebrát (különös tekintettel a háromelemű szorzatok előjeleire) egyenesen személye elleni támadásként éli meg.

Namármost: ahhoz nem férhet kétség, hogy pszichopata-gyanús egyedek cezaromániával elegyített üldözési mániája magánügy, így úriember nem alacsonyodik le odáig, hogy témát feszegesse – és egészen a harmadik pohárig még én is úriember vagyok. Ám tegyük fel, hogy ez a saját emberi nagyságától megrészegült sofőr elnézi a kijáratot, de mivel ontológiailag képtelenség, hogy emberünk tévedjen, inkább megreszkírozza a lehetetlent, és megfordul a sztrádán, hátha sikerül úgy is. Egy idő után persze nyilvánvalóvá válik, hogy szembejön az összes hülye: kijelenti tehát, hogy a sztrádát építették fordítva, majd laza csuklómozdulattal a felkeni a szalagkorlátra az országot.

Jobb országokban az ilyent még a felkenődés előtt megkérik utastársai, hogy hacsak nincs odanőve a jobb keze a kormányhoz, lesz szíves átengedni azt valaki másnak, továbbá innentől akkor takarodjon a busz hátuljába makramézni, vagy úgy kivágják, mint macskát szarni. De persze nálunk jelenleg ez nem aktuális: mi inkább megint megfordulunk, fékcsikorogva, kézifékkel, majd ismét jobbról előzünk. De a kormány, a kormány, és főleg, a kormány jobb keze, na, az a helyén marad, de nem hogy marad, ott matat ütemesen. Amíg világ a világ. Legfeljebb nem pont úgy hívják a madámot: a kurvák akkor is maradnak.

Apropó busz: a reggeli buszra, amivel munkába megyek, a második megállónál fel szokott szállni egy csapat, szemmel láthatóan szellemi fogyatékos fiú és lány. Vezetőjük, egy enyhén fogyatékos fiú, felelősségének teljes tudatában terelgeti őket. Szemében a küldetéstudat ég, és meg kell hagyni, kiválóan végzi a dolgát: flottul terelgeti a nyáját, nyugtatja riadt tekintetű báránykáit. Le a kalappal, tényleg, ügyes munka, nem csoda, hogy elismeréssel követi őket minden szempár.

De azért mondjuk az is egyértelmű, hogy a busz vezetését se bízná rá senki.