(Ad notam: Hiperkarma: Zöldpardon)

Drága Kisasszony, Édesem, Egyetlenem, Drága Pubi!

Amiatt fordulok levelemmel Hozzád, mert a legmélyebb sajnálatomra a március tizenötödikére megbeszélt titkos találkánkat lemondani vagyok kénytelen. Indokaim számosak, valamint ellentmondást nem tűrőek. Tudom, hogy döntésemmel a legmélyebb kétségbeesésbe lököm ártatlan, huszonhárom éves gyermeki lelkedet, de kérem, értsél meg: nem tehetek másként.

Legalább azt mondd meg, hogy hová menjünk

Legelőször is tegyük tisztába: a közelmúltbeli sajnálatos, sőt, tragikus afférod a megélhetési fideszes szarháziakkal annak ellenére sem okoz nekem gondot, hogy tudom, hogy könnyű a Katit táncba vinni: a magyar Kati tudniillik annyira hülye, hogy elhiszi, hogy pusztán attól, hogy azt mondja a Fideszember a nagy, okosnak tűnő kerek szemeivel, hogy ő sohasem hazudik és innentől jó lesz minden, akkor az azt jelenti, hogy ő tényleg sohasem hazudik és innentől tényleg jó lesz minden. Hogy a klasszikust idézzük: lófaszt, mama. De erre mégis három, uszkve három és fél millió Kati emelintette fel a szoknyáját a minap, és azóta is zajlik a fülkeforradalomban a fétises gruppen. Ez azonban, megengedem, nem a Te hibád: megtévesztettek, megejtettek, és most már hiába törölgeted a csúnyádat ecetes kendővel a dézsa forróvíz fölött, kerekedel kifele. Sőt, újabban lengyel barátaid is lettek, de lassan végigmehet rajtad a teljes káeurópa, az sem változtat azon, hogy egy rendes pasit nem tudsz összeszedni már két éve: hacsak egyes alternatív módon inteligens gengszterreppereket nem tekintünk annak. De nem, nem tekintünk.

Az ostobákkal mit is kezdjünk

Pedig volna azért itt feladat. Az ember ugyanis az interneten, meg úgy egyébként jártában-keltében nem tudja megúszni, hogy teljes egészében nagyon ostoba emberekbe ne ütközzön, és nem kizárt, hogy megfontolja, mi lenne, ha megkísérelné megosztani azzal az ostoba barommal, hogy mi szépet lehet tapasztalni az értelem tündöklő kertjében barangolva. Mert vele talán még lehet. Mert nyilván egy selmecigabit az ember már nem próbál meg győzködni, hiszen ott a szemekben már tűz sem csillan, az ábrázatról meg a mérhetetlen, eszelős lojalitás árad, és az ember már komolyan várja, mikor tűnik fel az ominózus idióta nyálbuborék a tündérke szája szegletiben. Ott valami végleg és örökké teljesen el lett baszva. Vagy talán az egykori Lockhead-ügynek vannak előttünk ismeretlen, ám zsarolásra kiváló részletei, ki tudja. Nem is érdekes. De talán a többiek. Talán. Hátha.

És nem, nem. Az Istennek se.

Ott az első sorban ül és mégsem érti

Vagy talán értelemről nem is volt szó, leginkább csak hiszi az ellenkezőjét, kétség nélkül. Felszögelték, meggyilkolták, barlangba zárták, de feltámadt, kimászott, mennybement: nehéz sztori, nem véletlen, hogy ha ugyanezt a David Copperfield csinálja, nem hiszi el neki. Az már keményebb, hogy rosszabb esetben agyon is veri a szerencsétlent: mert ilyet csak Ő csinálhat. És legyen bármennyire is merőben unortodox: ha nem igazolják a tények, annál rosszabb a tényekre nézve. Nem leszünk gyarmat, gyurcsánytakarodj, orgovány, libajnai: neki minden könnyebb. Hisz ezzel ő elvan, többre nem is vágyik, csak néha felvonulhasson anyjukommal a tribün előtt, és integethessen a Szeretett Vezérnek, boldogan, mert újabb csatát nyert ezzel a béke frontján. Őrültség ez, nem vitás, de hasonló őrültségekre már nem egy világbirodalmat felépítettek. Majd pont nekik ne sikerülne: hisz segítenek a lengyel vendégtüntető elvtársak is. Meg az egész Béketábor. Majd csak segít még valaki, majd csak megúszzuk ezt is. Süket füllel könnyebb úszni.

Te mi a faszér' jársz el szórakozni

És van persze a másik oldal, és ott lehet reppelni is. Meg kihangosítani a Dorottyát az Astoriáig, és ha jók vagyunk, még a Kulka János is megsimogatja az okos buksinkat. De persze majd a következő héten ő is elmegy a közszolgálatiba tévéfilmezni, hisz tudjuk, a jáksó marslakóit sem forgatták ingyen. És olyan mindegy, hogy mit is gondolsz, de a sajtószabadságért való küzdés közben évente egy kurva adóbevallást azért még be lehet adni. Ha én, senki kis szar evás beadom minden negyedévben, meg még évente mégnégyszer, akkor más is megoldja. És igen, nekem harmincnyolc éve egyenes a gerincem: baszki, még egy kurva füves cigit sem szívtam el soha.

Ez a helyzet, ez csak a lóvét nyeli

Igaz, hogy meggazdagodni, de még tisztességes egzisztenciát teremteni sem voltam képes ezalatt. Hazudtam volna többet, talán lenne pénzem hóvégére. De jelenleg ott tartok, hogy hó közepére sincs, szóval nem látom be, mi okom lenni felutazni tizensokezer forintért a szabadsajtóútra, hogy egyórás kötetlen esztrádműsor után hazajöjjek fatornyos kisfalumba, és a szomszéd Józsibácsi aranyérmes borát szopogatva megbeszéljük, hogy szerintünk ki basszon kivel odafenn. De leginkább egyedül, ha meg tudja oldani. De, akárhogyan is, mindenképpen nélkülünk. Sok a dolog a kertben, még a metszéssel se végeztem, nem érek rá Pesten romantikázni.

Vége

Ennyi volt hát, drága Respublika, vagy ahogy leánykorodban becéztünk: „Köztársaság”. Köztünk mindennek vége, mert aki számít, azt te sosem látod. Akartál ellenben magadnak szép, kerek diktátort, hogy vágtasson végig rajtad a fakó kétharmadán. Megkaptad. Dugd hát fel magadnak. Vagy ami még jobb, kérjed meg, hogy vigyen fel a fehér lován téged is a Várba. Hallom, lesz ott minden, még CBA-étterem is. De szép is lesz.

De azt ne felejtsd el: hiába látod, hogy szép az élet. Ha nem látja senki más, cseszheted.