„A Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára azt reméli, az Európai Bizottság csak a jegybank ügyéhez kapcsolja a tárgyalások megkezdését és a másik két ügyet – az adatvédelmi ombudsman és bírák nyugdíjazásának kérdését – hagyja menni »a maga útján«, mert azok sem a makrogazdasághoz, sem a finanszírozhatósághoz nem igen kapcsolhatók.” (Forrás: index/MTI.)

A maga útján, hogyne: megyünk a magunk útján Strasbourgba, a többi meg le van szarva. Értem én, de addig is, amíg Strasbourgban elmarasztalnak minket megint a balliberális idióták, lélegezzünk egy nagyot, és mondjuk el bizonyos nagyon hülye államtitkároknak (nem, még véletlenül sem adó- és pénzügyekért felelős államtitkárokra gondoltunk!), hogy ugyan, mi köze az adatvédelemnek meg az igazságszolgáltatás függetlenségének a makrogazdasághoz! Sőt: a finanszírozhatósághoz.

De hogy ne terheljük túl az államtitkári agyakat, maradjunk inkább egyelőre az egyszerűbbnél, az igazságszolgáltatásnál: ez egy nehezen gépelhető szó, a továbbiakban tehát nevezzük egyszerűen csak szájernének. Nos, tegyük fel most a játék kedvéért, hogy ez a szájerné nem független. Mert mondjuk nagyfőnök feleségének a barátnője a szájerné, együtt szoknak kávézni meg makramézni, vagy mert rendszeresen dugja egy szájer – de ne gusztustalankodjunk, mindennek van határa: van tehát a szájerné, aki, mint olyan: az igazságszolgáltatás leválthatatlan, teljhatalmú feje. A létező összes peres eljárás földi (vagy legalább földrajzi) helytartója. A bírói kar mindenevő szuperatkája: nincs az a domesztosz, ami háziasítani tudná.

Tudom, nem könnyű, de képzeljük el még azt is, hogy ez a szájerné (érdemtelensége teljes tudatában) a harmadik hatalmi ág élére penderült (illetve penderítették). Ha ezen túl vagyunk, képzeljük el még azt is, hogy nagyon azonnali hirtelenséggel meg kell építeni egy gyorsforgalmi utat egy nemzetgazdaságilag roppant lényeges helyen. Mondjuk Alcsút és Felcsút között.

Ez egyébként nem egy nagy távolság földrajzilag, sőt, voltaképpen a Planck-hosszal rokon, mivel a két falu gyakorlatilag összenőtt, de tegyük gyorsan hozzá, hogy mindezt Tusnádfürdő érintésével kéne megoldani. Ha ehhez hozzávesszük, hogy közbeszerzéssel kell ráadásul megoldani, már mindjárt csak hatszáztizenkilenc-milliószor fog többe kerülni, mintha nem építenénk meg ezt az ökörséget, de helyette meghívnánk a haverokat egy körre a Kiskulacsba. Ez azonban nem járható út, mert a mi havereink nem járnak a Kiskulacsba, ellenben útépítő cégeik vannak.

Meg kell tehát építeni, és erről a Legfelsőbb Körökből történt intézkedés: Legfelsőbb Körök ugyanis szereti Tusnádfürdőt, szereti Felcsútot, még valamiért Alcsútot is – ami utóbbi számomra érthetetlen, hisz Alcsútdobozon volt szerencsém lakni két teljes évig, így egész konkrétan merem mondani, hogy csak azért nem Alcsútdoboz a Világegyetem seggluka, mert az meg Sárbogárdon van. (És igen, ott is laktam, úgyhogy tudom, miről beszélek.) De a lényeg: az okokat nem firtatjuk, és különben is, ennek fontos nemzetgazdálkodási okai vannak, amit kiszámolt a Századvég sokmilliárdért, úgyhogy biztos igaz.

Elindul tehát a rendkívül fontos, tehát nemzetbiztonságilag titkos útépítési tender, amelyen nyer a nyertes. Mármint nem az, aki a legjobb ajánlatot nyújtotta be, hanem aki benyújtott egy olyan ajánlatot, amiből lehet tudni, hogy hajlandó visszacsurgatni a 15 százalékot, valamint rokonsági kapcsolatban áll azzal, akivel útépítési ügyekben rokonsági kapcsolatban kell állni. (Tudniillik az egész família fel van már osztva: mással kell rokonnak lenni útépítés-, színházépítés- és marketingügyekben is. Rend van odafenn, nem összevissza barizunk a rokonokkal; azok az idők elmúltak.)

Igaz, ezzel csak további háromszor annyiba kerül a promenád Bálványosra, mint amibe akkor került volna, ha továbbra is teljesen feleslegesen ugyan, de valamelyik másik, rokoni és egyéb kapcsolatokkal kevésbé rendelkező befektetővel (továbbiakban: vesztes) kötöttünk volna üzletet, de annyi baj legyen. És nyilván kell az a három alagút, a két völgyhíd is, nem beszélve arról a huszonöt, egyenként negyvenezer fanatikus Felcsút SE szurkolót is befogadni képes FIFA-stadionról, amelyeket majd szintén oda kell építeni az út mellé, szeszélyesen szerteszórva.

De hogy szavam ne felejtsem: nyer tehát a nyertes, mindenki örül. Kivéve persze a vesztest, aki megtámadja a döntést Nemzeti Közbeszerzési Döntőbizottságon. (Igen, addig az is Nemzeti lesz, hogyne.) A Döntőbizottság persze megijed, kétségbe méltóztatik esni, hogy mostmilesz, repülünkmindbandikám, de aztán feltalálja magát, és két hónap elteltével közli, hogy a kiértékelési eljárás ugyan teljesen szabálytalan és törvénytelen volt, mivel a nyertes csalt (lopta a pályázatát egy bolgár hídépítő cégtől), de nem ő tehet róla, hanem a közbeszerzést kiíró minisztérium, amiért nem szólt neki időben, hogy nem szabad csalni.

Kezdődhet tehát a munka: másnap már verik le a teleszkópos szintező léceket a földmérők Felcsúton. Itt következik a fordulat: a vesztes nem elégszik meg ezzel, hanem határtalan önhittségében a független magyar szájernéhez fordul! Rendes jogállamban innentől tudjuk, mi fog történni: pontosan az, ami nem nálunk. Nem győz az igazság, hanem a független magyar szájerné tehermentesíti a bírókat a bíráskodástól, így megkeresi azt a Pereszteg járási albírót, aki még ugyan kicsit fiatal, tapasztalatlan, túrja az orrát és még csak most szoktatják a bilire, de már ilyen ifjan is tisztában van vele, hogy a smitpali ötnyelvenbeszél és kétszeresolimpiaibajnok. Épülhet tehát vidáman az a (immár) hatsávos autópálya Felcsúton!

Mi fog ezután történni hamarosan? Egyrészt előbb-utóbb a vesztes tönkremegy, hisz hiába olcsóbb, jobb, versenyképesebb, ha egyszer rosszul házasodott! Ha meg külföldi, eleve be se jön ebbe az országba, nem kockáztatja a tőkéjét, tudását, hisz belátja, hogy úgyis a CBA fogja felépíteni a völgyhidat is: na bumm, legfeljebb lesz akciós parmezánsajt a leállósávban. A magyar építtetők viszont külföldön lesznek esélytelenek: csak drága szarokat fogni tudni építeni, az meg pont hogy más országokban nem annyira kelendő. A többit már nem ragozom: a drága szarok költségesek nagyon, ami miatt még több adót kell majd szedni, ami miatt még többen fognak tönkremenni és/vagy adót csalni, ami miatt még kevesebb adó fog befolyni, ami miatt még több hitelt kell majd felvenni, ami miatt majd még tovább nő a hiány, ami miatt még több hitel kell majd… Satöbbi. És mindezt csak azért, mert valakinek egyszer utasításba lett adva, hogy nyirbálja meg egy kicsit a bírák függetlenségét. Plusz szájerné.

Érted, államtitkárka, vagy le is rajzoljam?