Egyetlen kulturálisan definiált, azaz abban fontos szerepet játszó dolog van, ami nem létezik a mai magyar "jobb" (azaz baloldali etatista) oldalon: ez a humor. Minden mást sikerült megoldani, de a humor valahogy nem megy. Magukon ugyanis ezek a karót nyelt, kvázi "értelmi" (= racionalitásbeli) fogyatékos kriplik nem tudnak nevetni; anélkül meg bajos lenne.
Természetesen tudom, hogy a fábrisanyi milyen tréfás időnként. Vagyis hogy milyen tréfás volt. Tényleg jó volt. De körülbelül úgy 5-6 éve egész egyszerűen uncsi. Uncsi, hogy mindenről az eddig obligát (és tréfásan előadott) baszáson és szaráson kívül csak a szocialisták jutnak eszébe,és persze a számukra kényelmetlen szituációkba helyheztetve. Hofinál ez vicces volt, mert a bőrét vitte vásárba egy diktatúrában: tétje volt a "sunyi" beszólásoknak. A fábri viszont nem érdemel még nagybetűt sem: se nem bátor, se nem ötletes. Nem látom benne a szellemi teljesítményt, hiszen bármit mondhat: pusztán az, hogy valamilyen véleménye van, nem juttathatja börtönbe. (Még.) A többi tréfarépa meg szót sem érdemel.
Értsük egymást: konkrétan én szarok a szocialistákra (eszdéeszre, emdéefre, satöbbifosra). Ellenben utálom a fideszt is. Mégis, valami különös okból kifolyólag a pelcnégálkatalin kecskékkel történő üzekedése nem fakasztana mosolyra, és nem akarom leköpködni a zorbánvikit, vagy annak mégoly visszataszító (mert milyen is lenne szétivott, önelégült feje) fotóját sem. Nemtom, biztos ez ilyen intelligenciaszinthez kötött "buziság": aki nem tud nevetni a primitív bakavicceken, semmire nem viszi a világban. Az ugyanis köcsög. (Újabb szép jobboldali szexista toposz.)
Mindegy, én nyilván tévedek: a blogom is "fos", írta ultima ratióként az egyik társblogon egy kedves fideszpárti kommentelő egy kommentemre, kvázi beköszönésképpen, minden további érvnek jó előre megágyazva. Neki az utolsó érv ugyanis rögtön az elsőként böffen elő; később ezzel legalább levan a gond. Ez olyan, mint a kormányzás a zorbánéknál: nem csak farkunk ívéhez passzítjuk az Alkotmányt (vagy bármelyik törvényt), még a fütyköst is mi nevezzük ki hozzá. Ez olyan, mintha nemcsak azt mondanám meg, melyik nőt dugom meg azonnali hirtelenséggel, de még azt is, kinek a faszával!
Így leszünk most egy darabig. Maradunk partvonalon kívül. És tudom, sovány vigasz, de mégis: ki emlékszik a szuhaibalázsra, az uszticsmátyásra? A selmecire? (Nem, nem a nyugdíjpénztáras szőkepicsa.) Élnek ezek még?
Ha igen, jó egészséget, sok boldogságot nekik! Ami meg minket illet: jobbat náluk, sokkal jobbat!
