Mindenki minden dőreséget összeírt már erről a gyöngyöspatai helyzetről, még arról is megjelent egy közlemény, hogy nincs is helyzet, illetve hogy mégis van, bemondta a híradó is, hogy semmi baj, épül, szépül az ország, egymillió fogorvos országa leszünk úgyis, sőt, még én is ráfutottam, mint döglött nyúl a rohadt káposztára. (Képzavar, semmi értelme, de a lényeg, hogy sok expresszív kifejezés legyen benne, mint a vér, verejték illetve péniszpumpa, mert arra klikkol a paraszt. Ennek a posztnak például az lesz a címe, hogy „A teljes, kendőzetlen igazság Gyöngyöspatáról!". Kicsit tudok, mi?) Egyszóval: volt itt minden. Csak az igazság nem hangzott el. Az igazság, amit csak itt, csak ma, csak tőlünk tudhat meg a nagyérdemű. (Ez van, megy a hírverseny, nem maradhatok le, bármilyen frejtamásosan is hangzik mindez.)
Kezdjük az elején: odáig rendben van, hogy a cigányokat nem evakuálta a kutya se. Ezt értjük, ezen nem csodálkozunk. Tudjuk ugyanis, hogy a magyarság 85-90 százaléka utálja a cigányokat, ergó nekik jót nem akar, tehát megvédeni sem óhajtja őket. (Ezt én már saját cigánytárgyú posztjaim lájkarányából is le tudom venni, nekem ehhez nem kell a szondaipszosz.) Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyar ember egy olyan, hogy legszívesebben cigánygyerekek agyvelejében tapicskolna sáros gumicsizmában! (Jaj, ezek a fasza kis plasztikus képek! Kezdek belejönni ebbe a médiába, mi?) A gyilkoláshoz ugyanis erő és teljes, totális hülyeség kell, és e kettővel egyidejűleg csak kevesen rendelkeznek. (Egyelőre, de ezúton jelezzük: többre volna igény!) De mondjuk honfitársaink jelentős része az út szélén hagyna saját vérében megdögölni bárkit, amennyiben az a bárki egy kicsit is bajuszos cigányembernek néz ki. A magyar ember ilyen: én mondjuk egyszer három és fél órát álltam lerohadt autóval mínusz tíz fokban, éjszaka, egy kéthónapos csecsemővel fagyoskodva. És senki sem állt meg. Pedig nem is vagyok bajszos. (Nem tom, ha kicsit is cigánynak nézek ki, lehet, ki is köptek volna az ablakon?)
Tehát: cigányokat nem evakuálunk. Elegánsabban csináljuk: cigányokat mink üdültetünk. Olyankor különösen üdültetünk, amikor katonásdit játszó pattanásos masztibajnokok gyakorlatoznak a szomszédban! Ezt mondjuk meg is tudom érteni: ha nekem itt mindenféle hülyén kinéző bohócok számháborúznának hangosan kurjongatva naphosszat a szőlősorok végén, csak kikapnám hirtelengyorsan a sifonérből a télire eltett üdülési csekkeket, és felpakolnám a családot, és csak kivennék egy hét velneszt. Gondolom, ezzel a szegény északmagyar cigány is így van. (Mínusz velnesz. Segélyként üdülési csekket nem osztanak, ugyanis.)
Tudjuk továbbá, hogy a magát véderőnek nevező, ám szellemi értelemben veve simán csak egy recskabrigád nem, még egyszer, nem áll kapcsolatban a jobbik nevű másik gülledt szemű fasiszta társasággal. (Nem tom, ezek közösen járnak magukon könnyíteni is? Guszta lehet.) Sőt, nem hogy köze nincs hozzá, egész más a célkitűzés is: ez már abból is látszik, hogy a véderő magának csinál tábort, a jobbik a cigányoknak szeretne. (Fasza kis szövegdrótost, lehetőleg.) Namármost: ha tudjuk azt is, hogy az az amerikai, aki tehát a nem létező fasiszta fenyegetés miatt nem evakuálni, hanem üdülni segíteni hívta a selymeserik nevű fontosember barátját, szóval hogy ez az amerikai elempé-támogató(!!!), minden világossá válik. Márminthogy már megint ez a baloldal támadt rá a nemzetére.
Tegyük tisztába: az elempé kurvára nem baloldalon van. De tőlem akárhol is van, akár politikai ételemben fel is fordulhat, ha akar, nekem sem az elempé sem a baloldal nem barátom, „nem olyan családból származom". Én magam szimplán értelmes embernek szeretem tartani, és ebbe nekem a mittomilyen oldaliság nem fér bele. Az olyan snassz, oldali lenni, mint valami hülye tüdőgyulladásnak! Én csak szeretek gondolkodni, mit szeretek, sportot űzök a gondolkodásból. Mert az olyan szexi, okosnak lenni.
És akkor most, ezen az emelkedett ponton idézem a fontosembert:
„A Magyar Vöröskeresztet kedden kereste meg egy roma családanya, és arra kért minket, hogy a húsvéti szünetben szervezzünk a gyermekeik és az édesanyjuk számára egy tábort. Ezt mi meg is tettük, kérésüknek eleget téve, nagyon sok focilabdát, pöttyös labdát és egyéb sport- és játékeszközt vásároltunk a gyermekek számára.” (Hírtévés hír, csak szólok. De biztos igaz.)
Nos. Ezen a ponton igazán fontos a mértéktartó, higgadt attitűd. Javaslom tehát, hogy ne röhögjünk azonnal! Ízlelgessük elébb, forgassuk meg az elménkben a nagyember szavait! Például a következőképp tegyük ezt: képzeljük el, amint a cigányasszony felhívja a vöröskeresztet. Miszerint őszerinte mekkora mondás lenne, ha néhány száz embert buszokkal elvinne Csillebércre meg Szolnokra a nagyember cége! Csak úgy, üdülni! Ja, meg ha nem túl nagy kérés: pöttyöslabda, is nem-e volna-e? Labdázni, mert milyen jó is az! Önfeledten, míg otthol csattognak a héjaszárnyak!
És nem fogjátok elhinni: mint a mesében! Az egyszeri asszonyember szavára minden lett: busz is lett, labda is lett. Csillebérc nemkülönben lett (de mondjuk az volt is). Immáron tehát teljes a boldogság: labdázó cigánygyerekek kacaja árad a csillebérci lombok alatt! Az ország most már méltón ünnepelheti meg az Új Alkotmány Ünnepét! Mert Húsvét Hétfőre az is lett!
Na, most lehet röhögni.