Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Közmunka, köztévé, közröhej

2011.07.18. 15:55 Humperdickk

Száműzik a szórakoztató műsorokat a kínai tévéből. Ezeket a szórakoztató kínai műsorokat is:

Szomorú dolgok ezek. Mert most elképzelem én azt a szerencsétlen kínai munkást, aki megfeszített tizenkét órás éjszakai műszak után nem tekintheti meg a fenti csodát. Mert nem tekintheti, ugyanis most már pont hogy a nem szórakozás van helyette, sőt, nem hogy a nem szórakozás, egyenesen a közszolgálat. Tehát mondjuk dokumentumfilm van helyette Tibet szédítő, nem huszonegyedik századi eszközökkel felépített nehéziparáról. Amit persze nyilván nem pont Tibetben, sokkal inkább Sanghajban forgatnak, akár inkább előtte áthordva a fél Himaláját az állóképekhez, semmint odamenve a tibetiek arcába kelljen nézni, kockáztatva ezzel a tibeti szerzetesek rosszalló tekintetét. A végén még megint fölgyújtja magát valamelyik, és kinek hiányzik az, főleg ebben a melegben.

És ezzel, felteszem, Kínában elintézettnek is tekintik a pártatlan, elfogulatlan tájékoztatást – ha nem is a nyugati világ elvárásainak értelmében, de az emberi jogok fontosságát másként értelmezve. Ezek a szavak a rendkívül kiváló Heti Válasz nem kevésbé kiváló publicistája, elismert Kína-kutató szavai, aki szerint létezik olyan, hogy másként értelmezett emberi jogok. (Gondolom, ez olyan lehet, mint a maga nemében szépnek mondható.) A neves publicista úgy véli, hogy előbb az evéshez való jogot kell biztosítani az embereknek, minden más csak az után következhet. Azaz: zabálj, utána pofázhatsz. Merthogy kínai ember evés közben nem beszél.

A helyzet azonban az, hogy a kínai ember evés után sem beszél. Ebben a tekintetben hasonlatos azon hűséges, szorgos, azaz megfelelő magyar médiamunkásokhoz, akik a minap abban a szerencsében részesülhettek, hogy az ablakon át belülről integethettek távozó kollégáik után a magyar közszolgálatiság magasabb dicsőségére. Persze csak szótlanul, némán idézve a közös, szép emlékeket. És ha tovább bontjuk a hasonlatot, az is tény, hogy ők sem szórakoztatásra szerződtek: egyrészt most nem az a vonal van, hiszen most szigorúság van, fogak nagy erőkkel történő összeszorítása van, mert a végén még betör legfőbb ellenségünk, a hitel. (Hacsak nem kínai az a hitel, annak ugyanis külön örülünk, így akárhányszor csak betör ide, azonnali sürgősséggel tanulmányozni kezdjük a régi tibeti népszokásokat.) De másrészt nem is igazán volna kit szórakoztatniuk a lelkes televíziósoknak, mert például a magyar televízió nézettsége egy ideje már nem mérhetően kicsi, gyakorlatilag nem is létezik, így egyre inkább pusztán elméleti konstrukció – kész csoda, hogy nem került még fel a CERN kutatóit érdeklő, érthetetlen izék listájára. (Közvetlenül a Higgs-bozon mellé. Pedig milyen jól mutatnának együtt.)

De a köztévé nem is azért van, hogy nézze azt bárki: az ugyanis a kiegyensúlyozottság miatt van – adja meg az MTV Zrt. egy szinte még ropogósan friss, 2007-es felméréssel a csattanós választ. Persze gondolom, ez azelőtt lehetett, mielőtt beköltöztek volna a köztévébe a kormánytagok, sőt, az előtt, mielőtt a Médiatanács elmarasztalta volna az egyik hírműsort, mert az nem tájékoztatott elfogulatlanul. (Igen, ez az a szalaiannamaris cég. Lehet, nem egyeztettek előtte.) Sőt, még az előtt lehetett, mielőtt a világba beköszöntött az internet, és így akadálytalanul olvashatja boldog-boldogtalan, miszerint nálunk az van, hogy most akkor innentől pofa be, mert egyesek kívülről úgy látják, úgy tűnik fel nekik, mintha a Vezér szerint mindannyian idióták volnánk.

És voltaképpen ez az a pont, ahol el kell gondolkodnunk rajta: ha végképp kénytelenek lennénk választani, akkor a szegény sorsú kínai munkások életéhez, vagy a gerinctelen, a közszolgálatra tehát ab ovo alkalmatlan közmédiások életéhez hasonló életet akarunk-e inkább élni. Mert úgy tűnik, egyelőre nagyjából ez a kettő áll rendelkezésre a Nemzeti Összefogás Rendszerében.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr843077295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyfejű 2011.07.20. 12:23:29

Jól értem az aktuális trendet, záros határidőn belül már a miniszterelnöki szószátyár sem lesz látható/hallható?
Kit fogunk körberöhögni utána? Csak a szamizdatban terjesztett Hofi marad?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.07.20. 21:56:15

@egyfejű: ott lesz az. Az Önök kértéket nem szüntették meg. :)
süti beállítások módosítása