Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Nincs pardon

2011.09.24. 16:43 Humperdickk

Nem sokat tudok a Zöld Pardonról, közös ismeretségünk a Kiscsillag együttes Van-e szándék című slágerének egy félsorával kezdődik, és ott egyben véget is ér. De valahogy mégis zavar, hogy bezárják. Kevésbé érdekes lesz tőle világ. De persze lehet, hogy pont ez a cél.

A fenti címre egyébként közel százezer találatot hoz a legnépszerűbb internetes kereső. (Tudomásom szerint a legnépszerűbb internetes közösségi oldalnak csak névrokona!) Ez is mutatja, hogy nyilván létezik egyfajta, szépen kollektív tudattalannak, csúnyán genetikailag öröklődő nemzeti lustaságnak nevezhető valami, ami megakadályozza a különböző internetes tartalmak készítőit, hogy gondolkodjanak pár percig, és utána se az első eszükbe jutó olcsó szóviccel oldják meg az indexes címlapra kerülést. Pedig annál csak egy jobb van: miniszterelnöki bakának lenni.

De ne szaladjunk ennyire előre! A Zöld Pardon bezárásáról szóló határozat annak rendje és módja szerint megszületett, és annak rendje és módja szerint zárt ülésen, hiszen egy szórakozóhely közterület-használati kérelmének meghosszabbítása, mint tudjuk, hatósági ügy, ergó zárt ülést érdemel. Mi más lenne: a 1117/1526/VII.8./XI.ÖK számú, a „Lódarazsak irtásáról szóló és a kiskakasok különben is dögöljenek meg a gyémánt félkrajcárukkal együtt” nevű önkormányzati rendelet hatálya alá már tényleg nehéz lett volna beleszuszakolni. Köllött a XI. kerületi önkormányzatnak az a jó kis hídalatti terület – és ha nem is bazinagy országzászlóra, de hát akármi másra. Talán már vevő is akadt rá: nehogy már pont most szóljon be az a sok punk. És ebből a szempontból nyilván tisztességesebben jártak el, mint a Tűzraktérrel, amelynek egy másik önkormányzat által megrendelt hatósági vegzálásáról épp a minap közölte a Fővárosi Kormányhivatal, hogy a kiküldött rendőrök bizony jogszerűtlenül szállták meg, zárták be az épületet június 10-én, jogszerűtlenül küldték az utcára a rendezvény résztvevőit és az ünnepségtől függetlenül az épületben dolgozó képzőművészeket, és jogszerűtlenül pecsételtek le majd minden ajtót. Ja: szintén hatóságilag. Gondolom, kellett volna előtte hozni egy jogszabályt, és máris jogszerű lett volna. Nem értik még ezt, pedig az is lehet, egy apró kis sarkalatos törvénybe, alkotmányba is belefért volna ez is: mármint hogyha úgy érzi az a kétharmad , akkor bezárathat ezt-azt, kvázi ötletszerűen. De ezt elmulasztotta ez a terézvárosi gittegylet, akarom mondani, önkormányzat.

És azon most ne akadjunk fenn, hogy a Kormányhivatal is fideszes állami szerv: néha talán még a Nemzeti Összefogás is hibázhat. Viszont az az elvárás, hogy legalább ne túl gyakran tegye: sokak szerint pusztán ennyi csak az oka a jövő évi adórendszer balladai homályban tartásának is. Olyan ugyanis nincs, hogy tévedtünk, és innentől, ha nem is logikus, de az ő rendkívül ostoba szempontjukból legalábbis érthető, ha a tervezett második adókulcs szerintük nem adókulcs, hanem hozzájárulás, és ugyanígy: ha egyszer kijelentettük, hogy bezárjuk a zöldpardont, akkor innentől a sors kezébe adtuk magunkat. Olyan nincs, hogy visszavonjunk egy intézkedést. Az, hogy hülyeség, nem elég indok rá.

És így válik érthetővé, hogy hiába küzdöttek az érintettek, hiába próbáltak megtenni mindent, hogy a tömegesen jelentkező kettő, vagy lehet, hogy három panaszleveles panaszait orvosolják. A helyzet ugyanis valószínűleg az, hogy „ez a Zöld Pardon-ügy is ilyen, amibe a Fidesz gyakorlatilag saját magát pörgette bele. Generáltak egy támadási felületet, és ez az ügy úgy tűnik, önálló lábra állt” – ezt mondja erről a kerület volt szocialista alpolgármestere, és fájó szívvel áruljuk el, hogy speciel ebben a kérdésben nem tudunk nem egyet érteni ővele. És bármilyen hihetetlen: nekünk kellemetlen, hogy olyan emberekkel kell egyetérteni, akiknek mondjuk bejönnek még az ilyen puchlászlóféle izék is. De akárhogyan is: muszáj valahogy megtalálni a közös nevezőt a gyurcsányokkal, vonagáborokkal, sőt, sifferandrisokkal – bármilyen büdösek is így, első szaglintásra. Mert ha nem tesszük meg, még évtizedekig más szart kell szagolni: az ilyen bakaszagot. Ilyen pártállami párttagszagot, november 7-i és április 4-i rendezvényszervezőből chartássá vedlett szagot, megbízott kormányzati agitátor-szagot. A gyávasággal és butasággal kevert csontig benyalás áporodott szájszagát.

De hisz amikor két éve először értesültünk a centrális erőtér megszületéséről, már tudtuk: jönni fognak ezek a bakák, és velük a latrinaszag. Hát akkor inkább legyen a periféria a mi új hazánk. És lám, valószínűleg ez, a periféria, azaz a külváros, a külterület vár a Zöld Pardonra is. De hát annyi baj legyen. Ott legalább jobb a levegő.

1 komment

Címkék: hülyemagyar tűzraktér seggnyaló zöldpardon kerényiimre

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr773253359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyfejű 2011.09.26. 14:55:41

Elképzeltem a kérdéssort alá nyócker, ami a ZP megmaradásáról szól(na) egy kerületi népszavazáson:
- akar-e Ön nyugodtan aludni Óbudán?
- jobb-e otthon hányni?
- egyébiránt nem a polgi barátja, miért is van ott?
Személyes tapasztalatom, hogy a NER kitalájónák csatlósai a saját zsebük miatt bármikor együttműködnek, de pl. Esztergomban (sem) nem-nem-soha.
süti beállítások módosítása