Van valami a levegőben. Biztos Karácsony van. Ilyenkor szeretni szoktunk mindenkit és meg szokás bocsátani a bűnösöknek is bizonyos babonakörökben. Lássuk tehát, mi van ezzel a gyurcsánnyal megbocsátásilag!
Onnan gondolom egyébként, hogy Karácsony van, mert be kellett rángatnom egy kurva nagy fenyőt földlabdástól (mindig gyökerest veszünk, mégiscsak jobb, ha mi dobjuk ki a kiszáradt kórót tavasszal, és nem a kereskedő), plusz egész nap itt ugráltak a fejemen a kölykök, hogy mikor jön már a Jézuska. Mondtam, kérdezzék a lázárjanit. (Azt végül is nem tudom, megkérdezték-e, mindenesetre ezzel a válasszal elvoltak estig.)
Azonban én miközben eme szép, a keresztény babonakörök által rám hagyományozott néphagyomány értelmében zabáltam kövérebbre és ittam hülyébbre magamat folyamatos káromkodások és egyéb kedves családi üvöltözések közepette, azt veszem észre, hogy a világ másik fele azzal van még mindig elfoglalva, hogy most akkor rohadjon meg ez a gyurcsány, vagy ne rohadjon meg. Mindezt persze a szeretet jegyében. (És a greczyblog még nem is jelezte észrevételi szándékát ebben a rettentően fontos problémakörben, pedig szeretni, az aztán nagyon tud. Főleg, ha a gyurcsányt kell szeretni.)
Foglaljuk össze azok számára, akik az elmúlt két napot egy búvárharangban töltötték háromezer méter mélyen, vagy simán csak a családdal voltak! (A kettő ugyanaz, csak a búvárharangban csend van.) Történt, hogy a minap egy rendkívül szimpatikus, új magyar politikai formáció, a Lehet Más a Politika (vagy valami ilyesmi, nem figyeltem eléggé a Híradót) odaláncolta magát a Parlamenthez (épület, nagybetű), mert a fülébe jutott, hogy a kétharmad olyan választási törvényt fog megszavazni, amivel el fogja érni, hogy a következő országgyűlési választáson a jelenlegi négy pártból csak három legyen a parlamentben (gittegylet, kisbetű). És, mit ad Isten, ezek a rendkívül szimpatikus lehetmások lennének a kieső negyedikek. Ők tehát nem lesznek benne, és ezen megrettenve azonnal oda is láncolták magukat a kecóhoz, hátha nem veszi észre senki őket 2014-ig.
De persze nyilván én vagyok egy rosszindulatú kis pöcs, hiszen a lehetmások csak értem aggódnak: a saját egzisztenciájuk nekik mellékes, sőt, az a collateral damage, szégyellik is magukat miatta kellőképpen. És bár a lelkem mélyén még én sem tartom valószínűnek az önérdek ilyen dús felhabzását, azért az tény, hogy az elmúlt másfél évben aránylag ritkán láttam rendkívül szimpatikus ökofasisztát fel s alá lófrálni csini kis láncokkal a kosúttéren, azaz a jelek szerint a manyupeinstand, az alkotmánybíróság sokadik seggbekúrása vagy a bírói hatalmi ág családi vállalkozássá tétele valamiért mégse fájt ennyire.
És bár ebben osztoztak az összes többi párttársukkal, és azt is elhiszem, hogy az is fájt, csak elfojtották férfiasan, az azonban, ami gyűlölet megcsillan itt a szemekben, amikor a szocialisták, de legfőképpen a gyurcsány képe felmerül a szürkeállományban, több, mint nevetséges – pedig amikor egy ilyen jávorbenedek szemében a gyűlölet megcsillan, az még egy valami: nem lennék annak az atomerőműnek vagy plázának a helyében, akire ő megharagszik. De ha ettől eltekintek, valamint abbahagyom a poénkodást, a beállt nagy csendben nagy bátran mégis megkérdezném: mire fel ez a féktelen gyűlölet?
Félre ne értsen senki: az odáig rendben van, hogy a gyurcsány kapott esélyt (tőlem is), megpróbálta, elbaszta, ennek okán a továbbiakban nem kívánjuk miniszterelnökként alkalmazni. Ezt értem. De az Isten szerelmére: hogy lehet gyurcsány akármelyik cselekedetét (nem, nem lőtt ki szemeket, legalábbis személyesen biztosan nem) egy napon említeni például azzal, ami miatt a most ezek a lehetmások a láncaikat csörgetik? Hogy nem érzik, hogy az államadósság elszállása világválság idején szopás ugyan, és biztos lehetett volna másként is, de módszeresen lebontani a demokráciát és a helyébe kovácslajosnékat ültetni egész egyszerűen más súlycsoport?
Persze, lehet, hogy értik. Értik ők, és ezért félnek, mert ha a gyurcsányt akár egy pindurkát is elfogadják, azaz legitimálják, a végén még megeszi őket reggelire. És persze, Isten ments, az maga lenne a végítélet, meg a satöbbi, de könyörgöm, akkor mutassanak alternatívát: mutassák meg azt a lehetmásospólós szuperhirót, aki alkalmas lehetne az ország vezetésére. Mert a becsületesség, az őszinteség, a demokratikus elkötelezettség, sőt, az ökotudatosság bizony nem elég. Elhiszem, hogy kell, lehetmásoknak meg különösen kell, de nem, akkor sem elég. A feladat tehát adott: tessék felnőni. Tessék politikát csinálni.
Mert annyira azért nem lehet más: jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a sifferbandi rezignált félmosolya félmilliónál több embert nem érdekel ebben az országban. A félmillió meg (újabban) még egy parlamentbe jutáshoz is kevés. Úgyhogy lesznek szívesek megtalálni a vezérköcsögöt, és addig is azzal összeláncolni magukat, akivel értelme is van. Egymással nem annyira van. Nem tudom, lehet, hogy tévedek, de egyedül még baszni sem akkora élvezet.