Már nem abban az értelemben mit keres, hogy mifaszköze van hozzá bárkinek, hogy mit keres, hanem hogy mi a magyar most?

Mielőtt továbblépnénk: érdemes tisztázni ezt-azt. Egyértelmű például, hogy a magyar nemzet jelenleg különböző történelmi és egyéb zsidó világösszeesküvési okokból (valamint saját össze nem esküvési okaiból, lásd később) kifolyólag joggal illethető a „rút sybaríta váz” jelzős szerkezettel. Azok számára, akiknek nem adatott meg a csodás lehetőség, hogy érettségizzenek, illetve érettségiztek, ám az kimerült abban, hogy megkérdezték őket nagyon óvatosan, vajon el tudnak-e olvasni egy szöveget viszonylag kevés hibával úgy, hogy egy csekély részét fel is fogják (azaz érettségiztek, de újabban), mondjuk el, hogy a „rút sybaríta váz” a magyar irodalom egyik legnagyobb költőjétől való, és nagy vonalakban azt jelenti, hogy milyen tápos hülye kis gecik ezek a magyarok manapság. Mármint akkoriban értve a manapságot, de a téma a jelek szerint örökzöld.

Ennek a nagyfokú tápos kis geciségnek az egyik legkézzelfoghatóbb jele az ország rettentő, mi több, fejebúbjáig történt eladósodottsága. Az állam viszont attól adósodik el, hogy többet költ, mint amennyit keres – és ebbe például a „zsidóknak” nem sok beleszólása van, mert mondjuk szarul működő ingyenegészségügyet fenntartani nem muszáj szerintük se. Érdemes tudomásul venni ugyanakkor azt is, hogy az államadósság nem fog attól lecsökkenni, hogy a pénzügyminiszter nagyon szúrós tekintettel többször gonoszul ránéz – még akkor sem, ha a a nyugdíjvédelem terén komoly eredményeket érünk el mindeközben, és a pénzügyminiszter is kancsal. És azt már tényleg csak a rend kedvéért tegyük hozzá, hogy ezen mit sem változtathatnak a saját nyálukon elszámolási kormánymegbízottá csúszó, messziről nézve eszelős őrülteknek tűnő véglények sem. (Tőle származik a címben citált mondat.)

Ami viszont változtathat, az az állampolgárok okos, belátó gyülekezete, együttműködése, együttakarása – és bár a szuperlatívuszoknak nem vagyunk barátai, ki merjük mondani, hogy akár még Nemzeti Összefogása is. Pláne, ha rendszeresül az ilyen. És pont ez az, aminek esélye sincs. Kurva nagy molinók mögött ugyanis félmillióan békésen és gyarmatmentesen vigyorogni lehet lelkileg felemelő, de mégsem elég pénzügyileg. Nekem például egy kurva felesre nem futja belőle másnap a Kiskulacsban, és egy feles nem sok: én mondjuk fogyasztok erősen, de tartok tőle, hogy egy államadósságnyi mennyiséget még én sem tudnék elinni. Márpedig annyi kéne. A helyzet ellenben az, hogy nincs a világon annyi ingyenbusz, ami elég lenne ahhoz, hogy olyan szinten töltsük meg fészbukjegyessel és fidesznyugdíjassal a Sportarénát, hogy kifizetődő is lehessen az az összefogás. (Énekeljék akármilyen szépen és akármilyen együtt is a maroknyiszékelyt.) Főleg, hogy az egykulcsos adóval helyzetbe hozott felső tizensokezer is köszöni, de beleszarik a magyar gazdaság fejlődésébe. Hiszen esélyes, hogy pontosan attól lett gazdag, hogy leszarta a többi embert: nem baj ez, persze, ehhez neki joga volt és van, de ezektől segítséget remélni több, mint unortodoxia.

Itt tartunk tehát: nyilvánvalóan nem megy egyedül, sőt, a jelek szerint még saját kedves barátaink sem akarnak változtatni a rendszeren, sőt, annak konzerválása jelenti számukra az életük értelmét. Annyira, hogy nem kizárt, hogy erre még különböző ingyenbuszokkal is áldozni hajlandó. Jelenleg tehát az időhúzásra játszik pártunk és kormányunk: azaz öljük csak a focit, és bízunk benne, hogy elmúlik valahogy a hülyeségünk. Magától. És ne legyenek illúzióink: az Uniónak ez most éppen pont, hogy megfelel. Legfeljebb jövőre nem ad pénzt negyven centis kilátókra és félkész metrókra. Pláne, hogy utóbbi gazdája épp most készül becsődölni.

Ja, el is felejtettem: a WizzAir. Köszöni szépen, elvan, sőt, szépen fejlődik: most készül átvenni egyik csődbe ment kelet-európai versenytársa piacát. Igaz, kibaszott jó metrófékrendszerekkel vagy véget és célt érni nem akaró elszámolással ők nem foglalkoznak. Nem beszélve a nyugdíjvédelemről.

Nem tudom, Viki, nem kéne államosítani őket is? Vagy legalább az Oszkó Pétert belőle?