Egyre inkább azt gondolom, hogy az emberek vagy hülyék, vagy rohadékok, vagy rohadékok és hülyék. (Nem tudom, biztos van kivétel. Mondjuk én például viszonylag ritkán járok a Magyar Tudományos Akadémián, egyrészt mert Pesten van, én meg nem, másrészt mert ott nem adnak sört. Ez utóbbit viszont biztosan tudom, a jómúltkor is komoly vitám volt a portással emiatt. És még neki állt följebb. Felháborító.)
Nos, amiatt gondolom most ezt megint, mert most elég nehezen tudom eldönteni, mi van ezzel a csányisanyával. Tudják, ez a nagybajuszú – és nem, ez nem az esosesszerelemben játszott, az egy másik csányisanya. Ez inkább olyan bokros-szerű bankárgyerek, akiről kurrens labdarúgásunk nagyobb dicsőségére újabban kiderült, hogy őhozzája is ért. (Régóta gondolom, hogy a focihoz ugyan minden magyar ért, de csak egy részüknek van elég pénze is hozzá, hogy be is bizonyítsa az ellenkezőjét. És labdarúgás, mert focinak meg azért ne hívjuk, körberöhögnének a többi országok. Elég bajunk van így is mostanában.)
Namost persze én tudom, mit tudom, egyenesen meg vagyok győződve felőle, hogy áldásos sporttevékenysége következtében 2014-ben kétharmadban mi nyerjük majd a vébét, szóval most nem ezzel van a gond. Azzal van a gond, hogy tudomásom szerint ez az ember szinte tényleg konkrétan szarból kikecmeregve, csak saját eszére és tehetségére támaszkodva jutott el hazánk legnagyobb bankkonszernjének vezetéséig, ill. halmozott fel milliárdos magánvagyonokat. Azt akarom tehát állítani, hogy a leghatározottabban azt hiszem, hogy a szép magyar népszokást megkerülve nem lopta, amije van, hanem ez az ember nem buta, hovatovább tulajdonképpen okos, ezért tehát sikert sikerre halmozott mind munkájában (ótépé), mind magánéletében (Pick, Herz, Délhús, Sole-Mizo, villányi Csányi Pincészet, de biztos sokat kihagytam). Szárnyal a cég, nemkülönben a cégbirodalom, minden a legnagyobb rendben látszik lenni.
És ekkor, amikor tényleg senki sem számít rá, beüt a ménkű: az OTP magánnyugdíjpénztára elvesztette piacvezető szerepét: 17 641 tagjával szemben az ING-nek 19 197 van! Pedig alig néhány hete még milyen fényesen szerepeltek! Még csúnyább a helyzet, ha az elvesztett tagok számát nézzük: az OTP 746 090 tagot vesztett ezen a fronton, míg az ING csak 507 872-t. Százalékos arányban nézve az ING 1,4-gyel jobb „maradási mutatót” ért el, ami elég sok, ha azt vesszük, hogy eszerint a több, mint másfélszer nagyobb volt az esélye annak, hogy nem veszítik el a kuncsaftot (3,7 az OTP 2,3-ával szemben). (Ezen a ponton abbahagyom a számok random felsorolását. Kezdek szédülni, nem vagyok én szokva ehhez.)
Valami itt végletesen el lett kúrva. Nem gondolom ugyanis, hogy az állna a dolog mögött, hogy a versenytárs ING tagonkénti átlagos egymillió feletti vagyonával szemben az ótépé csak kevesebb, mint 920 ezret tud felmutatni: ez elenyésző különbség. A két pénztár teljesítményében sincs egetverő eltérés, tehát ez sem okozhatta a megingást. Más lehet a baj: ez pedig a „nagyság átka”. Az ótépé más, kisebb pénztárakkal ellentétben nem volt képes időben tájékoztatni a pénztártagokat a dolgok állásáról! Ezt személyesen is meg tudom erősíteni: bár én már január elején kézhez kaptam a pénztáramtól a színes-szagos-pucérnénis tájékoztatást, bé nejem csak nüansznyi késéssel, 2011. február második gyönyörű, ámbátor emlékeim szerint kissé fagyos-jeges napján részesülhetett ebben a kegyben. Mintegy két teljes nappal tehát a (személyes) nyilatkozattétel határideje után. (Ami nem jó, a népi megfigyelések szerint az ilyesmi árt a vetésnek.)
Pedig az ótépé mindent megtett. Január 15-ére keltezett levelüket szinte mindjárt utána, 28-án fel is adták: igazán nem ők tehetnek róla, hogy a Postának derogál hétvégén is dolgozni, így csak hétfőn (31-én) tudtak érdemben foglalkozni a küldeménnyel, hogy az szerdára (2-ára) oda is érjen. Szinte hallom a postáskisasszonyok gúnyos kacaját: „máskor tessék elsőbbségivel feladni, oszt jónapot!” (Egyébként a Posta is egy gyanús hely, megfigyelésem szerint ugyanis sört ott sem adnak.)
Nem sikerült tehát időben tájékoztatni a tagokat arról, mennyi pénzt is kockáztatnak. Az üzleti világban ez súlyos hiba: az ilyen magas labdára a piac könyörtelenül lecsap. Ami nagyobb baj, hogy belegondolni is iszonyat, hány munkatárstól kell megválni emiatt pont most, az Egymillió Munkahely Tíz Év Alatt Pusztán Nemzeti Akarás És Odafigyelés Segítségével De Az Első Év Az Alkotmányozásé Hajrámagyarország Hajrámagyarok Programjának feszes tempójú végrehajtása idején! Szégyen! A nagybajuszú pénzügyi zseni nagyot hibázott.
Jobb esetben. Mert ezen kívül még három dolog lehetséges: a csányisanya hülye, rohadék vagy hülye rohadék.
Még szerencse, hogy erről már végképp nem nekem kell döntenem.
