Mint az sokak számára ismeretes, (ismét) megköttetett az a mindent elsöprő ellenzéki megállapodás, ami meghiúsíthatja fidesz nem csak hogy háromnegyedes, de akár az öthetedes, sőt, jó esetben még a hétkilencedes győzelmét is a tavaszi országgyűlési választáson.
Most, hogy a fenti hatodikos matekpéldával sikeresen összezavartunk minden politikust, használjuk ki a beálló döbbent csendet és próbáljunk meg konstruktívan, megértően fordulni mentális hátrányokkal küzdő, magát demokratikus ellenzéki politikusnak delíriáló embertársaink felé. Hisz nem lehet mindenki minőségi újságíró, időnként nem baj, ha gondolkodik is az ember, s mi több, ezúton szerzett tapasztalatait megosztja a nyilvánossággal. Hátha kedvet kapnak ők is, és önfeledten, vadul gondolkodásba fognak!
Tehát: az összefogás, mint olyan. Abból kiindulva, hogy egy nyamvadt népszavazást nem sikerült összealáírásgyűjtenie egyik fennen ragyogó elméjű (ellenzéki) lángoszlopuknak se, ami azért mindent elmond az ellenzék választási potenciáljáról, nem maradunk nagyon nagy tévedésbe hagyva, ha feltételezzük, hogy ezek a szerencsétlenek még ahhoz is hülyék, mit akarok mondani, demokratikusak, hogy egy nyamvadt miniszterelnöknek valót összedobjanak tavaszra – akár hátul a sufniban, flexszel meg dekopírfűrésszel, bánja a fene. Mi már egy hulladékdeszkákból rendesen összedűbelezett, viszonylag masszív kutyaházzal is beérnénk a részükről, ha azt állítanák az ellenzék vezére gyanánt, a hátsókertbe, a tuja mellé, de fájdalom, ennyi bizodalmunk sincs őbennük. Az viszont mégsem volna ildomos, ha még az utolsó szalmaszálat is elvonnánk szomjúzó ajkaik elől, már ami a tavaszi fényes választási győzelem esélyeit illeti, szigorúan szalmaszálilag releváns értelemben. Mert elbuknak, persze, de hisz azért is fogtak össze, hogy elbukjanak, majd ügyesen szétkenhessék ezt a legújabb saját szarukat egymáson, a rendes, jóravaló, mindazonáltal feltűnően nyáladzó idiótákhoz hasonlóan.
De hagyjuk is. Tehát, amit ígértünk, a megoldás, tehát a szalmaszál. Nyilvánvaló, hogy minden a megfelelő miniszterelnök kiválasztásán múlik. És az a megfelelő személy nem a mesterházyember. Sőt, még csak nem is „mövel” kezdődik a neve. De még csak bével se. Gyével meg pláne nem kezdődik.
Igen, a Szabó Tímeáról van szó.
Ki másról?!
És ez még semmi: meg is indokoljuk, hogy miért róla van szó: azért, mert jól néz ki.
Nos. Ezen a ponton egy kicsit etessük meg cicisnénis zsebnaptárakkal a lelkünkben megbúvó szexista barmot, majd, ily módon kellő távolságtartással, mondhatni, lankadtan tekintsünk vizsgálatátunk tárgyára. Igen, a nőre.
Először is: minden tiszteletünk a többi versenyző testi adottságai iránt megvan ugyan, hiszen kiváló arcélű, acélos tekintetű, kidolgozott felsőtestű csippendélfiú mindahány, de lássuk be, azt a minőséget, amit Szabó Tímea hozni képes a heteroszexuális férfiúi (és biszexuális női) társadalom alig is titkolt kánonjában, ők akkor sem tudnák felmutatni, ha egész valójukat eltakarnák egy baszom nagy fotosopreklámmal. Mert a Tímea jól néz ki, és ez tagadhatatlan, ami meg ezen bizonyos férfiak (és, esetleg, leszbikus nők) számára igen fontos. A többi férfinak meg be kell ígérni a melegházasság legalizálását, oszt jónapot.
Maradnak a heteroszexuális nők. Nos: nem lehet eleget beszélni róla, de büdöslábszagú, sört böfögő alsó-balkáni férfitársadalmunknak égető szüksége volna a megújulásra. Mi, hogy néger az amerikai elnök? Nuzagsón, nálunk meg bula! (Én kérek elnézést!) És még ráadásul nem is akármilyen bula, amit a boldogult emlékű, egykorvolt szabad és demokratikus Ukrajna rútul bebörtönzött julíjatimosenkója óta nem sok térségbeli, demokráciának hazudott diktatúra tudott felmutatni az utóbbi négy-ötezer évben. Ezzel viszont el lehetne indulni egy úton, aminek a végén a csillogó szemű Géza, az ívhegesztő megy gyesre Anita, a teszkópénztáros helyett! Tudom, ez mai ismereteink szerint még három-, négyszáz évet is igénybe vehet, és addigra nem biztos, hogy lesz még teszkó (az ívhegesztésről nem is beszélve), de valahol el kell kezdeni! Éljen a nemek egyenlősége! Ha erre se szavaz rá az összes Anita, akkor mire?!
Harmadszor: képzeljük el azt a fejetlenséget, ami a magyarhírlap, a magyarnemzet, vagy akár az emtévéá székházában kialakulna a Tímea nominálását követő tizenkettedik tizedmásodpercben − hogy aztán szakadatlanul folytatódjon, hosszú hetekig! Hisz, lássuk be, mi rosszat lehet mondani a Tímeáról? Hogy ő is volt úttörő? A kövér(!) kiszesek mélymagyar hazájában ez nem pálya, ráadásul addigra szépen összeomlott az előző orbánrendszer, amit akkoriban tréfásan kádárrendszernek hívtak, mire ő kiszes lehetett volna. (Az lett volna, nincs kétségünk, de ez most mindegy.) Vagy, hogy a volt férje jobbikos? Nos, ez bizonyos körökben akár még szimpatikussá is teheti − többet ér, mint akárhány tormaiszeszil a harmadikos magyarkönyvben. Timike támadhatatlan, valljuk be: addig meg csak nem süllyed a habonyárpádra aljasult fideszes kampánygépezet, hogy mondjuk leliberáliskurvázzon egy Magyar Anyát. (Bár ebben, mármint a lekurvázás lehetetlenségében azért nem vagyok annyira biztos.)
És végül: hogy nem ért semmihez? Ez először is nem teljesen igaz! Harvardra azért akárki hülyét csak nem engednek be. Másrészt meg: és? Mert a többi mihez ért? Jó, a bajnai kapusposzton mutatott erényeket, a fletó (saját állítása szerint) tud főzni, a mesterházi meg tud izé, nemtom, borotválkozni, de tényleg ezek volnának az igazi erények? Szerintem a Tímea is tud főzni, és jó, lehet, hogy kapusnak szar lenne, borotválkozás helyett meg a gyantát preferálja, de most tényleg ez az, ami számít? Mert a zorbán mihez ért? Mert mondjuk például a focihoz kurvaélet, hogy nem.
Nincs más hátra tehát: tessék csak nyugodtan bejelölni a Timcsit miniszterprezidentnek, és kezdődjék a gyönyör! Tessék hátradőlni, és élvezni a fideszes kínt: mert azt nem állítom, hogy ezzel meglesz a győzelem, vagy akár a kétharmad is megtorpedózható volna vele, de már maga az a látvány, ahogy a kósalali kínlódik, hogy nehogy valami pozitívat mondjon őnagyságáról, nos, már az önmagában megéri. Az a sok izzadt tenyerű tenyészbika, amint megerőszakolja a természetét, és huszadszor is beleröfögi a mikrofonba, hogy rezsicsökkentés, meg szovjet barátaink. Garantált röhögés, három hónapon át.
Hát, ennyit tudtam segíteni. Tudom persze, hogy nem sok, de azt meg magatoknak köszönhetitek: annak a sok önjelölt hazamegmentő díszfasznak, akik vagytok, egytől egyig. És még valami: ezzel még tehettek egy kísérletet, hogy jóvátegyétek az elmúltnégyévet. Faraghattok valamit a nagy, közös elbaszáson.
Igazán nincs mit.
