Kedves, néha kicsit korlátolt, ámde annál agresszívebb, azaz fideszkádéenpés értelemben vett jobboldali konzervatív barátaim és egyéb ellenségeim! Ha nem zavarok nagyon a ma estére tervezett mandineres fiatallánygyalázás közben (mandineres szart nem linkelek, nézzetek utána, annyit segítek, Dorottyának hívják a szüzet), elmondanám, ha nem gond, hogy szerintem mi legyen ezzel a kosúttérrel. Meg úgy egyáltalán, nemzetünk nagyjaival.
Először is: igen, tisztában vagyok vele, hogy azt igazából Kossuth térnek hívják, és hogy egy bizonyos K. Lajos szökött forradalmárról van elnevezve. (Még egy darabig legalábbis, amíg nála nagyobb formátumú nemzetmegmentő államférfi nem találtatik). Sőt, azt is nagyon jól tudom ezen kívül például, hogy a domináns hármashangzat G-ről indul, és még az sem elérhetetlen információ számomra, hogy a „bájos” kvark elektromos töltése egészen pontosan kétharmad. Ezek ugyanis olyan információk, amelyek (megfelelő forrásellenőrzést követően) megbízhatóan letölthetőek az internetről. (Egész pontosan innen meg innen.) Ezt-azt persze nem árt, ha tud hozzá az ember, de magyarul ezekhez az információkhoz bátran hozzá is lehet férni. És, bármily meglepő, nem kell hozzá az a sok furán középen kopaszra nyírt fejű papbácsi se. (Tudom, hogy szerzetes, de most tényleg mindegy). És tényleg, tényleg nem kell, hogy ők mondják meg, hogy mi van az internetbe beleírva. És még a latinul sem kell tudni hozzá. Ami külön öröm a dolgozónak.
Azaz: az információ olyan szabadon áramlik újabban, mint a cunami a japán atomerőművek környékén. Pajkosan, mondhatni. És nem kell hozzá kollokválni, vagy bérmálkozni sem. Látjátok, még ez a szerencsétlen semjénzsóti is szabadon letölthető. Ez persze veszélyes, így nyilván nem engedjük teljesen szabadjára, de azért a gyerek elől elzárni az egeret mégsem célravezető. Megtalálja ugyanis, vagy ha nem, feltalál helyette valami hasznosabbat. Ilyenek ezek a kölykök. Tehát nem lehet megspórolni, el kell magyarázni nekik tételesen, hogy hülyének lenni (hacsak nem írja ezt elő titokban valamelyik parancsolat) nem éppen a legjobb stratégia. Meg kell velük értetni türelmesen (tudom, kemény, de drogtúladagolásban meghalt tinédzsert eltemetni keményebb), hogy ne higgyen el minden hülyeséget. És így például ha mondjuk legközelebb találkozik a tisztességes, ámde bizonyos megfontolások miatt mégis fontolva haladó gyerekember azzal a kedves, politikai értelemben véve felettébb készséges akrobatával, akarom mondani, tornásszal, még az az lehet, hogy éppen ő fogja elárulja neki, hogy mielőtt említett jogi végzettségű funkcionális analfabéta azt hinné, hogy mondjuk a Beninben őt szeretik a négerek és éppen ezért rá kívánják hagyni a tavalyi egész éves dzsídípít, kérdezzen már meg egy random járókelőt a Szabad Sajtó útján, hogy ez lehetséges-e. Mert az meg fogja mondani. (Miután kiröhögte magát, persze.)
Sőt, még az is lehet, hogy meg se kell kérdezni, mert önállóan is el is akarja mondani az a szerencsétlen, (másik) (még)szabad(abb) sajtó útján már évszázadok óta büszkén lépdelő országnak az egyébként valamikori görög, de ma már amerikai nagykövete, hogy szerinte baj van itten, legalábbis szabadsajtóilag. Meg kéne tehát hallgatni. Meg kéne kicsit tehát állni annak a gyorsnaszádnak, és abbahagyni a keresztanyája térgye kalácsának a halaszthatatlanul fontos, ámde átnevezéssel mindenképp járó esetleges szétcseszését, és megérteni, hogy annak az exportból visszamaradt görög bigének nem feltétlenül az a jó, ha a vasalbert egy fasiszta állat. Sőt, ő szeretné esetleg a legjobban, még nálunk is jobban, ha nem az lenne az a vasalbert. Mert a biznisz, mint tudjuk, az biznisz, és neki (csak) ez a fontos. (Egyébként szarik ő a vaselbertre. Már amíg nem árt az üzletnek, ugye.)
És, tudjátok, az a baj, hogy nektek meg a biznisz, mindannyiunk biznisze helyett a bosszú a fontos. A bosszú például amiatt, hogy buta, tehetségtelen, másodvonalbeli karrieristák vagytok, akik azért vitték addig, ameddig, mert nem tűntek veszélyesnek azok számára, akik kineveztek oda benneteket. A lázárnak, a szíjgyártónak, a kocsismáténak igenis ez a világ teteje. Nektek is?
És persze fene nagy sértettségetekben meg lehet fogalmazni otthol a Nagy Igazságot: hogy nem ám a vitéznagybányai meg a buta slepppje, de egyenesen a Cohn-Bendit a jognak a tiprója . Javaslom azonban, hogy máskor ilyen esetben rögtön csenjétek is el anyátok vasárnapi misére félretett rúzsát, fessetek indián álarcot magatoknak, tűzzetek a hajatokba tollat a sezlony kispárnahuzatából, valamint futkározzatok fel s alá a gangon üvöltve, hadd rikácsoljon a Házenauer néni a negyediken. Tehát csináljátok rendesen, ha már csináljátok. Mert néha hülyének lenni jó, és felettébb gazdaságos, feltéve, ha még innotok sem kell hozzá.
És, tudjátok mit: tényleg van ez az antifasiszta, próbakommunista, antiklerikális liberális József Attila is. És ez aztán rohadtul tudott verseket írni. De nem akárhogy tudott ám: száz, ezer, sőt, kétharmad-nyolcmillió elsimonlászló együttesen sem tudna jobbat. (És persze én sem; állítás ellenőrizhető itt.) Annyira igaz ez, hogy Atesz szerint például hasznosabb lenne a „hozzáértő, dolgozó / nép okos gyülekezetében / hányni-vetni meg száz bajunk.” És nem, rosszul értitek: a helyi bibliaolvasó kör az okos gyülekezet fogalmát csak akkor elégíti ki, ha Joáb tőrhasználatának Dávid királyságára való kihatását kívánjátok értelmezni a rántott hús előtt/után. Vagy, bánom is én, helyette.
És igen ez a világ legnagyobb költője (merjünk nagyot álmodni!) írta azt is, hogy „nincsen apám, se anyám”, meg hogy „se istenem, se hazám”. És ez nektek fáj. Mint ahogy neki is fájt: olyan üresgyomrosan fájt, egész konkrétan a nyombele tájékán. Vegyétek tehát le a sötét kezeitek róla: meglehet ugyanis, hogy nem tudjátok, de éhezés közben az is előfordul, hogy magától is kinyílik az ember zsebében a versfaragó bicska.
És ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek. Mert más is belehalt már.
