Az úgy volt, hogy volt már két gyerekünk, de mindig is hármat szerettünk volna, meg hát ott van a szex is, az sem esik rosszul időnként. Mondok hát asszonynak, mi lenne, ha.

Most azt nem tudom, ki hogy van vele, de feleségem szerint bizonyos mennyiségű, házasságban letöltött szigorított után az ember már meggondolja, mennyit feccöljön bele az erotikába. Valahogy úgy van ez, hogy olyan tíz, uszkve tizenöt év után a házastársi ágyban a hanyattfekvésből stabil oldalfekvésbe gördülésen is komolyan elgondolkodik az ember: kvázi végiggondolja, megéri-e, vagy várja-e meg vele a reklámblokkot a barátokközt szünetében. Nem hogy mindenféle kunsztokra vetemedjen, pláne pucéran, égnek meredő seggel: ebben a korban az ember már magára szed némi céltudatosságot. Így tehát stratégiát készít, projektet állít fel, és meglehetős racionális célzattal, hogy úgy nem mondjam, ésszel dug: majd kefélünk, ha köll a gyerek. Hagyjuk meg az erotikát a serdülő kamaszok ópiumának, mondja mindig az asszony, és neki én hiszek, mert van vagy három diplomája, rakat nyelvvizsgája, OKJ-s szakmája, szóval okos asszony az.

A gyerekkel meg az van, hogy manapság az már luxus mifelénk. Mert mi volt, ugye, régen: a gyerek eleinte akkor is csak vitte a pénzt, de aztán ki lehetett csapni egész napra a sárrétre a libákkal. Addig se volt útba, enni se kért, evett, amit talált: szöcskét, áfonyát, szedret; bánta a fene, elbogarászott naphosszat. De most ilyen kerettanterv van, meg gyermekvédelem, meg gyámügy, úgyhogy rendesen fel köll öltöztetni a kölket minden nap, el köll indítani toronyiránt, az iskolába, és még uzsonnát is köll adni melléje, mert különben elviszi, ha nem is a ludvérc, de az önkéntes polgárjogi aktivista, hogy a Jóisten rogyassza reá az eget. Ha meg felnő, tarcsa a markát, vagy jobb esetben lelép a városba, vagy még jobb esetben agyondrogozza magát, de mindenesetre haszna, na, az nem nagyon van. Tiszta ráfizetés, nem hozza vissza magát. Inkább disznót fedeztet az ember, azt legalább a zsírjáért megéri tartani.

Na, de a szex, az azért mégis jó néhanap, egyszer az évben. Kerestem tehát az alkalmat, de az asszony hajthatatlan volt, mondván, jobb helye is van annak a pénznek, a farkamról nem is beszélve. Utóbbiról nem tudom, mire gondolt, de eszembe jutott róla, hogy új kormány van, ami első intézkedésként rögtön megígérte, hogy vissza leszen állítva a gyes három évre. Na, mán horgadt is bennem a készség, futok haza, messziről kiabálok az asszonynak, dobjon le mindent, ruhát meg főleg, megint lesz gyes, dugunk. Ő viszont azon minutában, még a pitvarajtóban lelohasztott, mondván, ő azért a huszonkevésezerért itthon nem marad böcöllézni a tyúkszart, hanem megyen vissza dolgozni, amint lehet, így tehát helyezzem végre méltó helyére a szerszámot, mert neki ettől még ugyan meg nem jött a kedve.

Teltek a hetek. Hallom ám, egykulcsos adón gondolkodik a kormány – hogy az Atyaúristen tartsa meg a jószokását, mármint a gondolkodásra értve, mert az adókhoz részünkről nem ragaszkodnánk. Alig vártam, hogy kiteljen a szolgálat a cégnél, futok haza, gatyám korcát már a sarkon bontanám, de kedves feleségem jó érzékkel megszagolta, mi a szándék, meg otthol van még a kisebbikkel, és ő is hallgat rádiót, így már eleve azzal fogadott, hogy én egy hülye vagyok, és nem csoda, hogy mindég rittig arra a félalkoholista, félidióta Marján Győzőre szavazok a polgármesterin. Kiszámolta ő tudniillik otthon, és mutatta is a kockás papírt, hogy ha egykulcsos lesz, akkor az én megemelt targoncavezetői minimálbérem tizenötezerrel lesz kevesebb, és amit eddig zsebbe adott a főnök Marci, abból is le fog venni, ha egyáltalán megtart. Ami meg az ő tanári fizetését, főleg az abból számolt gyedet illeti, hát az most ippeg ötezerhatszázzal lesz kevesebb, de ez kész szerencse, mert ha visszamenne állásba, kevesebb lenne a fizetése, mint ami gyedet most kap. Ezt kicsit furcsálltam, de mutatta a papírost, nem volt apelláta. Úgyhogy nekem megint csak maradt a Tutti Frutti Party a kertvégében a budiban, bújhattam ahhoz bánatomban.

Nade a legközelebb, akkor már biztosra mentem, mert bemondták, hogy gyerekkedvezmény is lesz, meg családi adódzás, erre már igazán nem mondhat nemet az asszony! De hiába, vagy ennyire okos egy nő az, vagy ennyire undorodik már tőlem, de kihozta, hogy az pont jó lesz, az a családi adózás, mert így legalább nem fogok sokkal kevesebbet keresni. Így tehát ha hozzávesszük, hogy viszont nemcsak, hogy a létező összes adót megemelték, beleértve az ÁFÁ-t, az EVÁ-t meg a jövedéki adókat, de még újabbakat is kitaláltak a hamburgertől az ingatlanig, pont elképzelhető, hogy lehet, hogy nem halunk éhen.

Ezek után a médiatörvény, a magánnyugdíjpénztárak megvédése vagy az egyházügyi törvény kapcsán már csak legyintettem: erre is biztos csak lesz valami riposztja a drágámnak. Még tettem azért egy tétova megjegyzést az új alaptörvényre, főleg annak magzatvédelemmel kapcsolatos kitételeire, de erre is csak annyi volt a válasza, hogy az alaptörvény a magzatot védi, nem az én magomat. Azt szórjam továbbra is a klozettpapírba, vagy ahova jól esik, bánja is ő.

Így állunk. Várom azóta is a kedvező híreket, hátha végre megenyhül az asszony. Most volt egy kicsi reményem, mert bekérte a kormányhivatal a tanárok privát imélcímeit: reméltem ugyanis, hátha a kormányhivatalnak az én nejem lelkére méltóztatik beszélni, hogy ugyan, ne makacskodjék már. De az emberjogiak itt is közbeléptek, így nyilván ugrik az egész, úgyhogy én inkább előfizettem a Tutti Fruttira, egész évre, és direktbe szertehagyom a lakásban mindenütt.

Hátha az megmozgatja az asszony fantáziáját. Ha már az kormánynak nem sikerült.