Ránk zárult az Uniós tyúkketrec – írta az index.hu nemrég, és milyen igaza volt. Megváltoztak ugyanis Európában a tojástermelő szakmunkások kínzásának szabályai, és ez azt eredményezte, hogy büszke, szabad hazánkban (vö. „Foglalod a kurvanyádat” by Petőfi) a tojás ára hirtelen ötven forint felé kúszott.
Sőt, szavahihetőnek tűnő, de alkoholt csak módjával fogyasztó, ennek okán mégsem teljesen megbízható ismerősöm szerint látott ő már tojást hetvenért is. Mondjuk említett kolléga nyilván hülye: kiköltözik a budai Hegyvidékre és fáj neki az élet. (Plusz narancsos sört iszik, de ne fokozzuk.) Én itt vidéken tudok negyvenötért is, de ha szépen mosolygok a szelídgesztenyefához képest szembeszomszéd Áginénire, odaadja negyvenkettőért is. És az friss, szabadon tartott tyúkból származó házi tojás: úgy is mondhatnám, hogy a sok futkározásban szinte elfelejti az a szegény állat, hova nyomta ki a kis trónörököst.
Mondjuk, az is igaz, hogy télen nincs tojás. Tehát nem az van, hogy van tojás, csak nyolcvanszázhuszontizenkilencötért van, és ha nem kell, ott hagyod, hanem közli az Áginéni szadista kegyetlenséggel, aszott arcára azért mégis némi kedvességet erőltetve (vesd össze: berúzsozni a bioszszertárban a koponyát), hogy nincs. Mármint tojás, az nincs. Merthogy nem tojnak. Mert tél van, hideg van, azért nem tojnak. Mert fázik a seggük, vagy mijük van azoknak.
Télen tehát nem tojik az ökotyúk. És nem, akkor sem, ha tizenkét elempés aktivistalány szerelmesen néz reá. Namármost: engem mondjuk nem érdekelnek az egyenletes tojásellátás makrogazdasági vonatkozásai (szemben az aktivistalányokkal), mivel konkrétan a tojás se nagyon. (A tojás körülbelül az egyetlen dolog, amiből nem lehet pálinkát főzni, beleértve a használt biciklibelsőt is.) Ennek ellenére érdemes egy pillanatra végiggondolni ezt a tojáskérdést. A fentiek alapján ugyanis levezethető, hogy csak állatkínzással egybekötött haláltáborokban rentábilis a tojástermelés hazánkban, vagyis hogy itt csak akkor olcsó a tojás, ha saját szarában döglik meg érte az anyja.
Joggal merül fel tehát a kérdés: mi a fontosabb, a rántotta vagy a ökotudatosság? Nyilván, hogy a rántotta sifferbandi, de milyen áron? Kijelenthető-e, hogy érdemes méregdrága argentin ökotükörtojást reggelizni Karácsonykor? Vagy hagyjuk a francba, Karácsonykor nincs tojás, mert nincs neki szezonja? Kell a szarnak az sok bejgli! (Igen, ahhoz is kell tojás. Az asszony mondta, és neki hiszek, mert ugyan ő se iszik, de legalább ismerem a családját.)
De jó, nem eszünk tojást, kibírjuk, éljen a fenntartható szabórebeka. Volna itt azonban egy másik, súlyosabb probléma: hogyan van az, hogy kitalál az Unió egy ilyen valamit (huszonhat évvel ezelőtt!), ami azon minutában taglózza le a magyar tojástermelőket? Mármint úgy értve az „azon minutában”-t, hogy eltelnek az évek, évtizedek, nyárra tél jön, télre megint nyár (a köztes átmeneteket újabban takarékosságból ki szoktuk hagyni), és ezek a szép, egészséges magyar tyukászok (az elmúlthuszonkétév minden kormányának csendes asszisztálása mellett) mindközönségesen lófaszt sem tesznek, csak várják, várják az elkerülhetetlent? Azaz csak ülnek kint a padon, hullik fejükre a vérzivatar uniós direktívák képében, és az égvilágon semmilyen formában sem találnak ki semmit arra a fontos problémára, hogy a szlovák tojás olcsóbb lesz nemsokára. Tehát arra, hogy ők tönkremennek.
Illetve ne legyünk igazságtalanok, hisz újabban történtek intézkedések is: rendelkezve lett nagy tömeg előtt történő kinyilvánítás által, miszerint nem leszünk gyarmat. Kilépünk tehát az EU-ból, mert veszélyezteti az ősi magyar hagyományokon alapuló nagyüzemi tojástermelésünket, gondolom. Ez eddig rendben is van (eddig is a jobbik programjának konszolidálása történt fideszileg, most már ne álljunk meg), de akkor mi van, ha legközelebb nem az EU, hanem a vásárlók (ezek ugyanazok, mint a zemberek, csak nem hülyék) fognak kitalálni valamit? Például hogy nekik innentől nagyképernyős, távirányítós tojás kell, mert lusták elmenni érte a konyháig, de amíg sül, addig is nézni akarják rajta a diszkoverit? Vagy épp ellenkezőleg: a szabórebeka aláírásával hitelesített farmtojás kell nekik? Mert bizony az is diktátum lesz: a piac, a vásárlók, a fejlődés diktátuma. Akkor ki ellen fog vonulni a béketábor? Mi lesz a jelszó: le az emberekkel?
És hogy teljes legyen a káosz: napokban kelt ki magából egy bukott politikai államtitkár, amiért a kisparaszt helyett a fideszkompatibilis oligarcha kapott lehetőséget Lepsényben, vagy hol a bánatban. Mert hogy nem ezt ígérték. És tényleg nem: azt ígérték, hogy odaadják a kisparasztnak a földet, hadd kapirgáljon rajta a kendermagosa. De időközben fontosabb érdekek következtében inkább az állattartásra pillanatok alatt átállni képes, tőkeerős szolnoki ügyvédek kaptak lehetőséget a kétharmadtól. Ők egyébként meg tudnák termelni az uniós értelemben vett tojást is, igaz, a mélyalmos kitojása egyelőre még kifog rajtuk. Bár fene tudja, nem jártam még mezőgazdaságilag pallérozott ótépévezérek klozettjében.
Ez így tehát még nem konvergál. De ha jól értjük, már csak annyi a teendő, hogy megvárjuk, míg százforintos tanyasi tojást akar mindenki, sőt, egyidejűleg méla undorral köpi szemközt az ötvenforintos szlovákot kínáló multit. Ebben az ihletett pillanatban fog majd egymásra találni a nemzeti értelemben vett populista, az ökofasiszta, meg a nemzetiszocialista is, de még a Magyar Élményszocialista Muszájpártnak sem lehet egy szava sem. Addig természetesen tönkremegyünk, elhúz mellettünk a világ, de mi csak ülünk, ülünk a laposon, fittyet sem hányva a minket körülvevő világra.
De van másik lehetőség is: olvasom, külföldre költözik egy egész ország, mert a klímaváltozás elönti a szigeteiket. Nem tudom, de lehet, hogy le lehetne bizniszelni velük: ők jöhetnének ide, mi oda. Ők biztos elégedettek lennének, fizetnének akármennyit, nekünk meg olyan mindegy: tojás itt se, ott se lesz. Sőt, ha így megy tovább, más se.
És nem, nem süllyedünk. Atlantisz nem süllyedhet.
