Hévízen rohadok már egy fél hete. (Családostul, egy lepusztult ezeréves laptoppal súlyosbítva, mobilnettel, emiatt mind nem üzemel a blog darab ideje…) Innen, az ország, azaz mit akarok mondani, a Nemzet majdnem leggazdagabb városából látszik igazán, míly fennen szárnyal a Haza.

Rohad az is, konkrétan. Épül az Új Magyarország – jellemző módon alig találtam meg a linket : sebaj, uszkve négy év múlva az Új Széchenyi Tényleg Nem A Szocik Régi Szarát Másoljuk De Esküszünk Vakuljunk Meg Ha Mégis Terv lesz gondosan eltitkolva. Megszoktam, itt élek darab ideje, nem csodálkozom én már semmin. Mondjuk nem látszik, mit fejlesztenek újólag magyarul, de a tábla szépen kinn van. Biztos azt fejlesztették. A táblát. Ugyanez Sümegen is összejött: sitthalmok, itt-ott mintha bármi is alakulna, de böszmenagy tábla itt is róla, milyen szép lesz a jövő. Pont, mint a tábla. Arról viszont, hogy a főútról merre a kurvaanyámba kell melyik nénikém térgyekalácsa felől kanyarodjak, sehol semmi jelzés. A Spart hamarébb megtalálnám – ha lenne. Hamarosan persze nem lesz, ha idióta nemzetellenes, extraadó-szabotáló hülyemagyarokon múlik (a linket a Varánusztól loptam).

Mindegy: Hévízen a romlás jelei mutatkoznak, és persze nem a zorbán óta: régi nóta ez. Úgy kezdődik, hogy jön majd a gazdag külföldi, és lesz valahogy. Hát, nem lett. Ahhoz ezt-azt nekünk is tenni köllött vón'. Épül, szépül ez a Tófürdő is, de mindenhol máshol a rohadás ütötte fel a fejét. Nehéz ezt elmagyarázni, de valahogy kopnak a falak: eladó, kiadó, rohadó minden. Mintha menekülne innen mindenki. Az az egy vendéglő is szinte üres este, ami még nyitva tart. De lehet, csak én látom így. Mittom, biztos öregszem, „owê war sint verswunden alliu mîniu jâr?” (Bocs, érettségiztem német irodalomból is, ennyi maradt.) Meg az elmúltnyócévmindenbűne. Ez is milyen. Hogy minden arról tehessen, és akkor mánis levan a gond. A minden bűne. Melyik, baszodalássan, jobbos barátom? A hagyó baszta el hévizet is?

De persze minden jobb lesz nemsoká. Leszarjuk mink az EBESZ-t, nem szól be az IMF , most meg éppen az Európai Parlament szopjon le. Az Orbán-kormány válságadóit már tíz országban kopírozzák, a médiatörvényt is fogják. Lesz itt rend. Különben is, ez a Kroes, vagymi, nem olvas, csak dumál, de majd a navrasics orvosolni fogja. Azt a hét meg a nyolcát, mi több, visszamenőleges kilenc és fél tizedét a judeobolsevik lukszenburgi anyjuknak!

Hadd ne ragozzam. Ellenben, ha már családdal lettem egy hétre szigorítva, egy anekdót, amolyan gyerekszáj (majdnem olyan, mint ami a nőklapjában ment régen nagyon komoly erőkkel, csak ennek értelme is van). Összevesztem ugyanis a négyéves lányommal, mert szerinte az egy faszság (ő mondjuk árnyaltabban fogalmazott), hogy az emberek repülnek a mesében. A madár, az repül, hogyne, van hogy a ló is. Meg az angyal. De így konkrétan az Árgyélus nem bír. Mert emberből van. Dixi.

Persze, hogy kurvára igaza van. Annyira, hogy biztos meg is írta ezt már valami néprajzos Proppivadék: a hajdani mesekitalálóknak is volt annyi eszük, hogy azért teljes marhaságot ne, mert azon már röhög a pórnép is. Mittom, változzon át macskává, lóvá, kredenccé, de azért repülni már ne tudjon a paraszt. Mert az hülyeség. Mert olyat meg már ki látott. Senki se, quod erat demonstrandum.

Csak ez a zorbán nem olvas mesét. Ez bazmeg repülni akar. Ez teleszarja az Uniót, mint valami rohadt galamb, még begyét düllesztve burukkol is hozzá. Hátha.

Innen üzenjük: szarni mi is tudunk. Repülni csak te, kismajom. De ahhoz is mi kellünk.