Drága barátaim, magyarok, emberek, magyar emberek!
Most, hogy leráztuk magunkról mindazt, amit, és ismét emelt fővel tekintünk a jövő szemei közé, valamint új, eddig soha nem látott, azaz másmilyen minden, mint ami eddig gyönyörű szent magyar hazánkban az összefogást megelőzően, az elátkozott elmúlt nyolc év rabigája alatt volt, ideje, hogy a magyar szabadság és a szabad magyarság, valamint a szabar magyadság szent, soha el nem múló, haynau és sztálin által hiába taposott, rákosiszta és komunista, illetve asztalaviszta rongy emberek gyalázta, hol kezdtem a mondatot, segítsetek, fogjon meg valaki, el kell mondanom, hölgyeim és uraim, hogy a mai napnak a lényege, sőt. minden értelme, mi több, veleje az, hogy függetlenségünk kinyilvánítsuk azok ellenében, akik azt hiszik, amit! És nem szégyellik!
Hölgyeim és uraim: mi elbúcsúztunk a Nemzetközi Valutaalaptól akkor, amikor ők nem búcsúztak el tőlünk. Sőt, mi kivetettük a bankadót és a válságadót dacára annak, hogy már nem volt válságban az az ország: mi magyarok ugyanis nem ismerünk lehetetlent! Kiálltunk Magyarországért, amikor az árvízzel kellett küzdeni, amikor a vörösiszap árasztott el bennünket., úgyhogy jaj annak a földrengéssel súlyosbított cunaminak, amely földünkre és tengerünkre, mit akarok mondani, egyelőre csak tavainkra, de milyen tavainkra feni a fogait! Mi azonban nem vagyunk holmi vágott szemű köntösös nyomik, mi kiálltunk, amikor vissza kellett szerezni a nyugdíjrendszert a tőzsdecápák kezéből. És kiálltunk a hazánkért az Európai Unióban, amikor alantas és hazug támadások érték hazánkat: és egyedül mi, Magyarország miniszterelnöke mertük ezt megtenni! És tettük ezt nemzetiszocializmus és a kommunizmus ideológiájának feltalálói előtt, kik között egy magyar nevet sem találni, így azok a nemzetek igazán ne kritizáljanak minket, akikről ez nem mondható el.
És nem csak előttük! Minket ugyanis nem ijeszt meg sem a sótlan, karót nyelt pudingzabáló, sem a a barnasörös mámorban fetrengő szentpatrikőrült. És meg kell mondanunk, hogy szerintünk döbbenet, hogy nem szégyell előttünk szájalni az, aki pajellának nevezett tengeri mocskot vagy kagylót, csigát, sőt, macskát zabál, vagy fapapucsban flangál idétlenül kopogva, mintha muszáj lenne neki! De ott vannak azok a nyakatekert, kimondhatatlan szavaikkal hebegő mocskos szláv epilepsziások is, és mi még tőlük sem rettentünk! Nem beszélve azokról a szőröstalpú kecskepásztorokról meg a déli szomszédaikról, akik csak játsszák, hogy szlávok, valójában hazaáruló törökök! És még nekik áll feljebb! Nem tudják, hogy minket nem rettent sem a több ezer éves, tolvajcsaló filozófusok hada sem! Mi kacagva tekintünk azokra az északi, hulibuli kis pöcsömfaszom balti meg skandináv országokra is, akiket folyton kever mindenki egymással, és valljuk be, van is miért. És itt szeretném elmondani, hogy azok az országok, akiket kihagytunk, köcsögök, valamint a kurva anyjukat!
Kedves Barátaim, Hölgyeim és Uraim, Biciklisek és Lélekben Bélyeggyűjtők, Magyarok! Örülök, hogy ilyen szép számmal jöttetek össze, és ígérjük, hogy jövőre is kijöttök, csak még szebb számmal! Gondoskodni fogunk róla, hogy az, ami most nem az, jövőre sokkal inkább lesz közelebb ahhoz, ami az, ami! Addig is, maradjunk együtt, köpjük büszkén a világ arcába: hajrá Magyarország, hajrá magyarok, és: ria, ria, Hungária! Valamint: mocskos EU, mocskos EU, és végezetül: nézzetek a táblára, húzzatok a picsába! Olé, oléoléolé!
