Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Mennyit érek, lázárjani?

2011.03.19. 19:24 Humperdickk

.

Szart se érek?

A rendszerváltozás idején 14-15 éves voltam. Anyám épp akkor vált el második férjétől, mert nem bírta tovább annak alkoholizmusát. A „vagyon” (bérlakás Pesten) addigra már elúszott. Vidéki városi lakásunk árán telket vásárolt, maradék pénzt, plusz a három gyerek után járó szocpolt vállalkozónak adta. Vállalkozó tönkrement, pénz, telek elúszott. Tehát gyakorlatilag hajléktalanokká váltunk.

Bár semmi esélyem sem volt rá statisztikailag, mégis leérettségiztem, egyetemre mentem. (Bölcsészkarra, de akkor ennek még rangja volt.) Majdnem színjeles eredménnyel végeztem úgy, hogy szinte végig dolgoznom kellett, hogy ne haljak éhen: volt olyan szemeszter, hogy vajas kenyéren kívül csak elvétve ettem mást, ha megszánt valaki. Állásba kerültem, informatikus lettem: annak idején arra volt kereslet. Később megpályáztam egy PhD-ösztöndíjat, és el is nyertem, és végig is jártam a három évet, de munka, otthonteremtés mellett nem volt esélyem megírni az értekezést is. Feladtam. Azóta is bánom.

Megismertem egy lányt, akit megszerettem, eljegyeztem és feleségül vettem. Ő, ha lehet, még nyomorultabb volt, mint én (de erről ezen a blogon nem beszélhetek). Semmink nem volt tehát, szó szerint a nulláról kezdtük. Csekélyke (közalkalmazotti) fizetésünkből megélni is nehezen tudtunk, ezért túlórákat, mellékállásokat vállaltunk. Házra, lakásra esélyünk sem volt: feleségem fél évre külföldre ment, keresményén vettünk hát a hegyen egy zártkerti présházat, amit részben saját kezünkkel tettünk lakhatóvá. Mivel hitelt, szocpolt zártkertre nem adnak (de adót szednek utána!), nekünk magunknak kellett előteremteni a rávalót. Élére tettük hát a garast, és a napi nyolc óra főállás és akár 4-5 óra mellékállás mellett kevertük a betont, hordtuk a téglát, és közben próbáltuk karban tartani a 2000 négyzetméter szőlőt, gyümölcsöst is. A család (feleségemé) legfeljebb munkáskézzel tudott segíteni: a tetőt ők rakták a fejünk fölé.

Összevissza 35 hasznos négyzetméter az, ami így összejött. Ezen laktunk először ketten, aztán anyósom halála után hozzánk vett kiskorú sógorommal hárman. Majd jött az első, majd a második gyerek. Most négyen lakunk a kis házban: sógorom időközben szakmát tanult, saját lábára állt. Kicsit úgy érezzük, ő volt az első „gyerekünk”.

Szart se érek? Van egy diplomám, egy felső, egy középfokú nyelvvizsgám, értek öt, beszélek három nyelven. Tudok programozni, értek az adatbázisok felépítéséhez, magam is részt vettem már nem egy ilyen megalkotásában. Tudok házat, kerítést építeni, villanyt szerelni, szőlőt, gyümölcsfát metszeni. Képes vagyok láncfűrésszel, fűkaszával, flexszel és egy rakás egyéb géppel dolgozni, van jogosítványom. Értek a szőlőhöz, gyümölcsfákhoz, tudok iható bort, pálinkát csinálni.

Milliós állami fizetésem mellé havonta milliós költségtérítéseim, méregdrága céges sportkocsim, svájci számlám nincsen. De saját kezemmel felépítettem egy házat és ültettem nem egy fát. Gondozok 500 tő szőlőt, boromat dicsérik. Gyönyörű gyerekeim vannak: fiam még pici, de lányom már négy éves: két nyelven beszél, egyedül internetezik. Ő már biztosan nem ott kezdi, ahol nekem kellett. Ennyit tudtam elérni 36 év alatt.

Elmész te a vérbe, lázárjani.

48 komment · 3 trackback

Címkék: fidesz hülyemagyar jános lázár pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr892753855

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János lett a falu kapitalistája 2011.03.21. 11:23:26

Nagyjából eddigre sikerült végigolvasni a legújabb Lázár-gate kommentárjait, és nem tudok szabadulni a kétségbeeséstől, mennyire könnyen dobunk máglyára embereket ebben az országban; pláne nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire torz és képmutató sokak é...

Trackback: Lázár: "akinek nincs semmije, az annyit is ér" 2011.03.20. 11:08:30

Előkerült egy hangfelvétel Lázár Jánosról. A Fidesz frakcióvezetője a következőt találta mondani a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén:"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen...

Trackback: MAI PRÓFÉTA ÁTKA 2011.03.19. 20:00:14

   "...A föld rakva vérnek ítéleteivel és a város rakva álnoksággal... Békességet keresnek, de nem lészen. Egy romlás a másikra jő..." (Ezékiel próféta, 7.)  Alázottnál jobban alázva Vizsgálom szívem, izmom, kedvem: Hol a pr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanko13 2011.03.19. 20:40:49

Ja és ez (direkt nem ő) beszél a munka becsületéről, amikor életében nem végzett becsületes, normális munkát! Én a fiacskája tanítói helyében megüzenném apucinak, hogy a 2-es ára 1000CHF/tantárgy/hó, ha jobb jegyet akar akkor jegyenként +500CHF. Számlát ne kérjen, mivel ez csak a személyes költségek megtérítéséhez szükséges!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.03.19. 21:42:53

@Sanko13: nem dolgozik, sosem dolgozott, tehát nem ért hozzá, de beleugat. Politikus.

lbea 2011.03.19. 21:49:18

Nagyon hasonló cipőben járunk, de Te legalább megírtad. Köszi! Hol lehet itt lájkolni?

gyilkos fűegér 2011.03.19. 22:19:20

@Humperdickk:

Könnyű úgy emberkedni a parasztjának, hogy ő állapítja meg a saját fizuját... nyomorult.

Akos75 2011.03.19. 23:18:29

Jó hogy megírtad. Gratulálok így ismeretlenül is.
Ez a lézerjani is csak egy "perc-emberke".

macamuca [IHUN] 2011.03.20. 05:35:07

Tartok tőle, hogy nem megy el.... Elvégre csak őszinte volt: kimondta azt, amit gondol azokról, akiknek (végső soron...) a jólfizető pozícióját köszönheti: a megvezethető, hinni akaró, ezért aztán gondolkozni rest tömegekről. Akik tőle (meg a hasonszőrűektől) várták, hogy majd jobbá teszik az életüket: anyagi biztonságot, biztató jövőképet, lehetőségeket, efféléket reméltek tőlük. Ehhez képest kaptak, amit kaptak. Meg most az eddigiekhez egy lesajnáló, lenéző, cinikus dumát, bónuszként.
De nem csak azok részesülhettek az eddigi és mostani adomyányban, akik magukénak hitték őket, hanem mindenki.
Most már csak 2 dolog érdekelne:
1: a fityesz-hívők és szavazók miként vélekednek? (érdekesség gyanánt: bár 2/3-dal nyertek, én még nem találkoztam olyan emberrel, aki kimondta volna: rájuk szavazott. Pedig szép nagy ismeretségi köröm van, a munkahelyemen pld kb ötezer ember dolgozik, közülük pár százzal vagyok beszélő viszonyban /mármint ennyivel van alkalmam-lehetőségem szót váltani akármiről is/. Szóval: hol a búsban vannak a szavazók??)
2: lesz-e ennek a kijelentésnek valamiféle következménye, mármint a fityesz-vezérkar részéről kommentálják-e, és ha igen, hogyan, eme kijelentést? Mert gondolni-érezni valamit-valahogy, az egy dolog. De kimondani, az egy másik...

Merthogy vettük ám észre, csókolom, hogy így teccenek gondúni, ám aztat nem gondútuk vóna, hogy eztet a pufánkba is bele merik mondani!
Hijába', illen egy tökös magyar politikus!
..........

zilus 2011.03.20. 07:21:33

Lázár János is ember volt valamikor? ("A politikus is ember volt, csak Te megválasztottad" finn falfirka)
Ez a pofátlan cinizmus teszi Őt olyan naggyá bölcs vezetője szemében, vagy a kontraszelekciós kiválasztási módon Ő lett a rosta alján csak?
Attól tartok, hogy Ő csak kimondta, amit a fiúk gondolnak azokról akikből élnek, és akik tűrnek, mert nem akarnak az Ő szintjükre süllyedve utcára menni hülyeségeket kiabálni.
Jellemzően kedves politikustársa szerint a sajtószabadságért tüntetők nem is voltak, hiszen nem gyújtogattak fosztogattak mint néhány éve az ő felheccelt csőcselékük.
Miért is lett ez az országunkból? Érti ezt valaki?

kaqkkfioka 2011.03.20. 08:02:08

@Humperdickk:
Úgy gondolom nem vagy egyedül.

tavarisikonyec 2011.03.20. 08:20:56

Te és a hozzád hasonlóak mentik meg Magyarországot. köszönöm.

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.03.20. 08:27:35

a lázár pont az véglény, aki boss öltönyben, S8 audiban is ugyanaz a szaroscsülkű suttyó marad, a zalcsúti zsebtolvajjal együtt, akiből klonozták...

Klárifári 2011.03.20. 09:03:36

Gratulálok! Ha sok ilyen fiatal lenne mint Te, és így vállalnák is a véleményüket, talán még lehetne remény!

reservatio mentalis 2011.03.20. 09:54:30

A mondatainkban, gondolatainkban benne van az értékrendünk. Az örömmel tölt el, ha azonosulni tudok valakivel, a gondolataival, érzéseivel, mert megértem, s értékei egy kicsit az enyémek is lesznek. Annyit érünk, amennyi értéket adunk és átveszünk. Én most egy kicsivel többet érek, hogy ezt elolvastam...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.20. 09:55:07

Szia Humper!

"ismersz", tudod, hogy nagyon messze all tolem a fidesz es gondolkodasmodja.

eppen ezert en ezekben a mondatokban nem azt nezem, hogy ki mondta, hanem azt, hogy mit mondott - ugye engem pont az a karaktergyilkos ideologia taszit a fidezben, hogy "ki mondta? o? ja, akkor az csakis hulyeseg lehet"

es sajnos lazarnak egyszeruen igaza van. igy, vagy ugy az embernek a sajat felelossege felepiteni az eletet. es ha ez nem sikerul, akkro senki mast nem okolhat erte magan kivul.

es neked meg teljesen felesleges volt magadra venni, hiszen egyaltalan nem neked es rolad szolt. te kemeny vagy, szorgalmas, kitarto es tiszteletremelto. es nem vagy szegeny. nem hever romokban az eleted.

igen, lazarnak nagy az arca. igen, lazar pokhendi. igen, amit lazar mondott az meglehetosen nyers es provokativ.

de ez a valosag. az ember felelos az eleteert, a sorsaert. es nagyon, nagyon le kellene mar az orszagnak vetkozni azt a beteges gondolkodasmodot, hogy a sorsunkert mindig valaki mas a felelos. a kormany, a miniszterelnok, a kommunistak, az izek meg az azok...

Juzer 2011.03.20. 10:49:58

@az igazi Sipi:

Édesanyám négyőnket nevelt fel, egyedül, varrónőként. Segélyt, támogatás se a szocializmusban se a rendszerváltás után egy forintot se kapott. Mindannyiunknak állása van, szakmája.
Ja, hogy édesanyámnak semmije sincs? Végülis egy életet gürcölt át és adott 4 egészséges dolgozó fiatalt az országnak.

Tényleg szart sem ér amit tett. Tényleg egy senki, mert ezek után semmije sincs. Leszámítva a 4 szerető gyermekét, 4 unokáját, anyagiakban nem bővelkedik.

Postolonak: Némileg fiatalabb vagyok, de a főiskolát énis párizsis kenyéren toltam végig, a zártkert nálunk is megvolt. Hál istennek nekem sikerült kicsit továbblépnem, de amit leirtál mind végigmentünk...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.20. 10:57:59

@Juzer: ertem en, hogy ha az ember erzelmi alapon kezelei az anyagi helyzetet es fel akar haborodni, akkor fel lehet ezen haborodni.

mivel en nem erzelmi alapon kezelem a penzt es nem celom mindenaron idegesnek lenni, igy racionalis szempontbol neztem lazar megszolalasat.

megprobalhatsz edesanyad peldajaval erzelmileg manipulalni, hogy hatha a konfliktus elkerulese vegett megvaltoztatom a velemenyem, de megmondom oszinten, nem fogom.

ha hajlando lennek, ha kepes lennek hazudni azert, hogy te egy kicsit jobban erezd magad, akkor megtennem. de nem tudok es nem is akarok.

Juzer 2011.03.20. 11:17:12

@az igazi Sipi: Dehogy akarlak én manipulálni, csak arra akartam rávilágítani, hogy az ember értékének mércéje nem egyedül a pénz, az anyagi javak megléte.

Pénz nélkül is lehet valaki sikeres a szakmájában, a társadalomban, élhet teljes életet stb.

Dehát ez van a köztudatban, az ember sikeressége = az összeharácsolt vagyonával. Sajnos.

Egy politikus szájából akinek úgyanúgy kellene az összes társadalmi réteget képviselnie, elég súlyos kijelentés ez.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.20. 11:27:51

@Juzer: valoban, nem az egyetlen merce

csak a legfontosabb, ha azt nezzuk, hogy az eves, ivas, lelegzes mind az "anyagi javak" halmazba esik...

edesanyad remek anya, minden tiszteletem az ove, hiszen negy remek embert felnevelt a sajat elete aran. ezt oszinten igy gondolom.

de mint onallo gazdasagi egyseg - mert azok is vagyunk - nem tul sikeres.

de ez ugye az en ertekrendem. ha boldog igy, akkor orulok neki. ugyis csak az szamit, hogy az ember boldognak erzi magat, avagy nem. az lenyegtelen, ,hogy milyen ertekrend menten boldog...

de azert lassuk be, hogy amikor nap mint nap mindenki a boldogtalansagat a financialis helyzete kilatastalansagaval magyarazza, akkor nemileg kepmutatas felhaborodni lazar kijelentesen....

Juzer 2011.03.20. 11:40:43

@az igazi Sipi: Ez már társadalmi kérdés, hogy vajon miért is búvalbaszott a magyar.

Egy hete voltam New York-ban, érdekes mód ott alig láttam orrát lógató embert, még a forgalomirányitó építési munkás is mosolyogva kalimpált. Pedig hát anyagilag ő nem lehet annyira eleresztve.

Itthon meg minden ember leszegett fejjel, fapofával szaladgál.

Csakhogy a boldogtalanság és Lázár emberértékelése két külön síkon mozgó dolog. A Lázár féle szemlélet nem vizsgálja a vagyonszerzés módját, aszerint akár a rablógyilkos is lehet értékes ember, mert nyilván több pénze van mint az egyszeri kétkezi munkásnak..

takacs56 2011.03.20. 13:36:44

@Juzer: Édesanyád százszor gazdagabb lázár janitól
(100x)...

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.03.20. 13:52:31

@az igazi Sipi: bocs, nem voltam, dolgom volt. Mondjuk, jellemző, témábavágó dolgom: búvárszivattyú után rohangásztam. Mert az is mikor szarjon be, ha nem vasárnap reggel, nagymosás közben. De ez semmi, egyszer karácsony előtt adta meg magát, ráadásul még vendégeket is vártunk... Mákom volt, hogy egyáltalán még nyitva volt a praktiker. Mínusz tízben, félméteres hóban cseréltük. (40 méter a csőhossz!)

Na, ilyet ez a lázár nem él át, tudod. És értem én, hogy meg akarod magyarázni, és még értelme is van annak, amit írsz, de vegyük azért szó szerint: mindenki annyit ér, amennyit összegyűjtött. Csakhogy én havi százból százötvenből gyűjtök, ő havi egy, másfél millából. És vannak ápolónők, "költők is bűntelen": havi 70-75 ezerből élnek. És ez a lázár még egy deka értéket sem teremtett, hacsak a jobboldali (bármilyen oldali!) politizálást nem tekintjük annak.

Nem tekintjük.

Kelma 2011.03.20. 14:27:21

Hééé Humperdickk! Szard le a lázárjanit, majd pont az ő értékítéletétől leszünk depresssziósak. :D Nincs az a pénz a világon, amiért elcserélném(elcserélnénk) vele az életemet. Vagy nem?

macamuca [IHUN] 2011.03.20. 15:13:58

@az igazi Sipi: azzal egyetértek, hogy mindenki maga felel sorsáért, minden tekintetben. Amit elér (bármit, tehát nem csak az anyagiakat tekintve, kiindulva abból az egyszerű -számomra- alap-igazságból, hogy nem a pénz az egyedüli érték /nem tagadva annak jelentőségét/), arra büszke lehet: nem feledve, hogy egyéni tettein, hozzáállásán kívül a legtöbb esetben sok más tényező is közrejátszott abban, hogy elért valamit (pld: jeles végbizonyítványt szerezni valahol egyrészt a tanuló eredménye, elvégre ő tanult és vizsgázott, másrészt az egyéni szorgalmon és tetteken kívül szükség volt ehhez arra is, hogy mögötte álljon 1 vagy 2 szülő: megvegye a könyvet, bérletet, fizessen menzát, kollégiumot, stbstb /általánosságban írok/. Vagy egy sikeres cég eredményei sokban múlnak azon, milyen a vezető(ség), ugyanakkor a legkiválóbb szakember, üzletember is nézegethet szerteszét, ha nincsenek jó melósai is.) Ugyanez áll a sikertelen húzásokra is: nagy mértékben múlik az egyénen (hozzáállás, rugalmasság, mentalitás, stb). De összességében véve nem hiszem, hogy csupán fekete és fehér lenne a dolog: ha akar és tesz, akkor sikeres lesz, természetesen anyagilag (hazai fogalmak szerint jól él, és meg is tud takarítani), ha viszont anyagilag sikertelen (megélhetési gondjai vannak vagy/és nincs megtakarítása), akkor annak az az oka, hogy nem akar, nem tesz, lusta, kényelmes, jobban szeret siránkozni, mint cselekedni. Nos, szerintem nem így van (függetlenül attól, hogy a pesszimizmus, a "megmondásra" várás, a más(ok) okolása valóban jellemző nagyon sok emberre).
Az alapkérdés az, hogy kinek milyen az értékrendje. Amennyiben elsősorban (pláne kizárólag) anyagi javakat tekint valaki értéknek, nos, ezesetben az ország nagy része értéktelen. Ugyanis az ország nagy része mindennapos megélhetési gondokkal küzd, változó mértékben ugyan, de ezzel együtt nem tud anyagi javakat felhalmozni. Ha netán mást is értéknek tekintünk, akkor már más a helyzet, ezesetben sok-sok értékes ember van országunkban.
Nem érzelmileg kell a pénzt kezelni, ebben igazad van, ezügyben az értelemé kell, hogy legyen a főszerep. De az értelem azt is észreveszi, ami közgazdasági tényező: a munkanélküliséget (minden munkanélküli élhetetlen, értéktelen? merthogy nekik sincs vagyonuk), a gazdaság toporgását, az elöregedő társadalmat (miért nem születik elegendő gyerkőc? nem hiszem, hogy minden sacc 20-40 közötti pár fullextrás saját lakásra várna, mielőtt gyerekvállalásra adnák a fejüket, függetlenül attól, hogy első vagy többedik gyerekről van szó), az ezzel kézenfogva együttjáró nyögdíj-problémát (bár még jócskán odébb van, de részemről nem bízok abban, hogy a majdani állami nyögdíjamból fogok megélni), etcetcetc.
Azt hiszem, nagyon leegyszerűsített nézet az, miszerint csak a pénzügyi helyzet milyensége alapján minősitünk valakit sikeresnek vagy sikertelennek. Juzer példáját véve: ha anno a szülei nem vállalnak, csak 1 gyereket, akkor minden bizonnyal vaskosabb anyagiakkal tudták volna ellátni azt az egyet, és -téged idézve- mint önálló gazdasági egység is sikeresebbek lettek volna. Mármint ha a Te nézetedet veszem alapul. Kérdés viszont, hogy mi az értékesebb? Nem pénzügyi és nem egyéb szempontból, hanem mindent összevetve: 1 gyerek bőséges anyagiakkal vagy 4 gyerek, szűkösebb anyagiakkal. És hogy ne csak Júzert említsem: páromék öten vannak testvérek. Mindet tisztességgel felnevelték, taníttatták (szakma), embert, sőt, EMBERT neveltek. Sok lemondással. Amit pedig nem tudtak megadni (diploma), azt megszerezte utóbb, önerőből. Mert nem másra várt, önmaga tett, önmagáért. De vagyonunk, az nincs. Albérletből még jó darabig nem is lesz: most meg mi "invesztálunk" a gyerekbe, viszont részben emiatt, mint önálló gazdasági egység nem vagyunk valami sikeresek. Nopersze, ha az adott összeget nem rá költenénk, akkor tán már saját lakásunk is lehetne. És mivel csak 1 gyerek van (több, sajnos, nem lesz), mi is csak a népességfogyáshoz járulunk hozzá. Majdan ketten leszünk nyugdíjasok, de csak egy (remélhetőleg) aktív befizetőt "produkáltunk". Most akkor mi is a sikeresség mértékegysége? De komolyan: csakis a pénz? Mert ha igen, akkor vagyunk ám tényleg nagy bajban...

hower 2011.03.20. 15:18:29

@az igazi Sipi: "es sajnos lazarnak egyszeruen igaza van. igy, vagy ugy az embernek a sajat felelossege felepiteni az eletet. es ha ez nem sikerul, akkro senki mast nem okolhat erte magan kivul."

Ez igaz. Ennyi az igazságmagva Lázár mondanivalójának, és el is fogadnám, ha... ha nem az ő szájából hangzott volna el, hanem egy olyan emberéből, aki tényleg megdolgozott azért, hogy tisztelhessem. Pl. mint ennek a blognak a gazdája.

Capisce?

Táskás Tóni 2011.03.20. 16:04:32

@Baresi Boriska: A fidesz -celeb V. kerületet eladósító régi megmondóemberről , az újdonsült kommandósról se feledkezzünk meg, Rogán Antal.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.20. 20:21:13

@Humperdickk: @macamuca: @hower: lezerjani egy szardarab.
eben egyetertunk.

ettol fuggetlenul amit mondott, az igaz es mivel szolasszabadsag van, joga van ilyet mondani.

az mas kerdes, hogy ez ot milyen embernek festi le es hogy fogjak a szavazoi ezt meghalalni.

de nem vagyok hajlando atvenni azt a mentalitast, hogyha hallok valamit eloszor azt nezem, hogy ki mondta es nem azt, hogy mit..

sajnalom.

mellesleg elsiklottatok valami mas mellett, ami igazan felhaborito az egeszben...

"ha a kamat és a forint-euró árfolyam jól alakul a következő években..."

na EZ itt a vezercsel.

de mar megint mindenki valami olyanon puffog, ami alapjaban veve igaz. meg ha kegyetlenul is hangzik...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.20. 20:35:22

@macamuca: "Most akkor mi is a sikeresség mértékegysége? De komolyan: csakis a pénz? Mert ha igen, akkor vagyunk ám tényleg nagy bajban... "

mellesleg akkor 10.000 eve vagyunk bajban...
de mivel a penz nem gonosz dolog, hanem a birtokolt eroforrasok mertekegysege is, igy valoban a sikeresseg jele. nem azert mondom, mert nekem olyan sok van belole, hanem mert egyszeruen a fold elolenyei arra torekednek, hogy minnnel nagyobb elohelyet, vadaszteruletet, eroforrast birtokoljanak.

a vilag mar csak ilyen vilagias:-)

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.20. 21:13:33

@az igazi Sipi: Ennek az egésznek semmi köze ahhoz, ki miért felelős. Lázár világosan kimondta, hogy akinek nincs semmije, annak az élete számára NEM ÉR SEMMIT. Ez logikailag egyértelműen következik a mondataiból. Aki _bárkiről_ úgy gondolja, hogy az élete semmi, az nem alkalmas politikusnak. Azt meg kell szégyeníteni, azt a pártjának és a teljes szellemi elitnek ki kell vetnie magából. Pont.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.20. 21:16:39

@Bokortalan Lajtalan: ennek igy se fule, se farka.

buntetni akarsz valamiert, amit meg sem ertettel.

es neked sem az jott at, hogy lezerjani forintromlasra es kamatemelesre spekulal...

ugyesen jatszanak veletek:-)

Sanko13 2011.03.20. 21:21:29

@macamuca: "én még nem találkoztam olyan emberrel, aki kimondta volna: rájuk szavazott" Én ismerek ilyeneket, az értelmesebbje már régen megbánta (pl. a családomban is van ilyen), a kevésbé értelmes pedig továbbra is szajkózza a kormánypropagandát...
Egyszer én is szavaztam rájuk, igaz akkor még ők is mocskos libsik voltak mint én. Csak én nem váltogatom a világnézetemet mint más az alsógatyáját, de ez már az én hibám... :-)

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.20. 21:27:55

@az igazi Sipi: kurvára gázos a devizás eszmefuttatás is, de a hozzászólásod, amire válaszoltam, egész egyszerűen nem erről szólt. Ha rendben lenne a szövegértelmezési képességed, nem vonnál le ebből olyan következtetéseket, hogy ez nekem nem jött át.

"Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér." Ebből logikailag következik: "Akinek nincs semmije, az semmit (sem) ér."

"Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete." Ebből logikailag következik: "Aki nem vitte semmire az életben, annak az élete semmi (sem)."

Ezen nincs mit relativizálni, ezen nincs mit mentegetni.

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.03.20. 21:31:32

@Táskás Tóni: a fél parlament az alcsúti disznóólba van bekötve, reggel kipucolják őket és mennek a "munkahelyükre tovább disznólkodni...

Sanko13 2011.03.20. 21:34:30

@Juzer: "vajon miért is búvalbaszott a magyar" Ez azért pontosításra szorul! :-) Pontosan: a magyarországi magyarok többsége! Én sok határon túli magyart ismerek, közöttük nem jellemző ez a határtalan önsajnálat. Talán azért mert sokkal rosszabbat is megtapasztaltak! A lézerjaniról meg csak annyit, hogy én többre tartom nála azokat a nővérkéket akik a hematológián tartották nekem a vesetálat miközben kaptam a kemót, pedig biztos vagyok benne hogy "lézeres értékrenddel" mérve ők egy kis senkik. Én még ezen is tudtam röhögni! :-)))))))) (mármint a kemón)

Sanko13 2011.03.20. 21:43:04

@az igazi Sipi: Értem az eszmefuttatásodat és részben egyet is értek vele, de ezek szerint aki tanítónak, tanárnak, nővérnek stb. megy az szerinted csak egy vesztes lehet??? Márpedig, ha szívvel, lélekkel csinálja, akkor nem marad ideje meggazdagodni, azaz valakivé válni. Ezért nem tudom elfogadni a csupán anyagi értékrendet! De én egy hülye idealista vagyok! :-))))
Ja és könnyen beszélek informatikusként... :-))))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.20. 22:01:04

@Bokortalan Lajtalan: @Sanko13: aki ismer, tudja, hogy kurvara nem vagyok fideszfan, sot..

de mindig igyekeztem kovetkezetes es objektiv lenni, ahogy az tolem tellett.

ezert ajanlom ezt figyelmetekbe...

mandiner.blog.hu/2011/03/20/a_hirszerzo_kalandja_a_kuruc_infoval

macamuca [IHUN] 2011.03.20. 22:08:00

@az igazi Sipi: "de nem vagyok hajlando atvenni azt a mentalitast, hogyha hallok valamit eloszor azt nezem, hogy ki mondta es nem azt, hogy mit.."

Ezesetben bennem van a hiba. Mert én viszont nagyon is nézem, hogy ki mondta (bármiről és bárkiről legyen is szó). Tudod, hitelesség címszóval. Ez nem azt jelenti, hogy x illetőtől mindent elfogadok, elvégre ő mondta!, y-tól meg semmit, ugyanezért. Nem. Az elmondottak hitelességét (=hihetőségét egyrészt, másrészt feltételezhető megalapozottságát) számomra befolyásolja az, hogy ki mondta, szimpátiától függetlenül. Aki süteményt csak cukrászdából tud beszerezni, az ne adjon sütési tanácsot, pláne ne adjon instrukciót. A tolvaj ne papoljon tisztességről, a helyesen írni nem tudó személy pedig ne nyelvészkedjen (pld az "álamfő" sem). Véleményemtől függetlenül megteheti-megteszi, csak éppen (számomra legalábbis) nem lesz hiteles, mérvadó. Hitelesnek tűnő személy szavain-véleményén-kritikáján minimum elgondolkozom, de mindenképpen figyelembe veszem. A hiteltelentől pedig dícséret sem kell: nem lesz súlya, jelentősége.

Az pedig, hogy az ember elégedetlen (=mindig többet, jobbat akar), az nem más, mint a fejlődés hajtómotorja. Nem jó, ami van, jobb kell. Ennek különféle módjai vannak, nem véletlenül alakultak ki az erkölcs, morál, etika, tisztesség fogalmaink, tartalmukkal együtt, no és persze az ellenkező viselkedés- és magatartásformák megnevezései is, valamint ezek minősítése, elfogadása vagy elutasítása. Nagyon leegyszerűsítve: ha a sikeresség mércéje a pénz és sikeres akarok lenni, akkor dönthetek úgy, hogy elveszem attól, akinek már van (=lopás valamely formája) és dönthetek úgy is, hogy munkával szerzek pénzt (nem csak a kétkezi munkát értem ezalatt, félreértések elkerülése végett). Előbbi gyors és viszonylag fáradtság-mentes, utóbbi tovább tart és strapásabb, ráadásul lehet, hogy nem a vágyott összeget eredményezi, hanem attól kevesebbet. Mégis, részemről utóbbit tartom elfogadhatónak, konkrét összegtől függetlenül. Ez ugyanis részben lelki nyugalmat is ad (számomra lényeges szempont), részben társadalmi elismerést (értve alatta szűkebb pátriámat, vagyis az egyén szűkebb pátriáját), megbecsülést is ad. Utóbbi pénzben nem kifejezhető, tehát a pénz felől nézve sikertelen produktum. Szerintem nem az, de ez ismét csak értékrend kérdése.
Azokról az ismert, elismert és becsült művészekről nem is beszélve, akik saját korukban jobb esetben a tisztes megélhetéshez szükséges anyagiakkal rendelkeztek (kevesen voltak valóban tehetősek), rosszabb esetben inkább nyomorogtak, mégis inkább "művészkedtek", munkájuk eredményeit pedig köszönettel fogadjuk. És sikeres, nagy művészként emlegetjük őket.

Fenntartom, hogy a pénz fontos (hogy kinek mi a sok és a kevés, az eléggé változó), de nem a legfontosabb. Természetes, hogy többet akarunk (pénzt vagy az általa megszerezhető, egyénenként eltérő különféle javakat), éppencsak az elérési útvonal és az eszköztár nem mindegy. Mert akinek mindegy, annak a pénz a mindene, és fordítva.
Az elméletek a gyakorlatban igazolódnak vagy buknak meg. És bár az érzelmeket valóban nem tanácsos a pénzügyekbe belekeverni, a lelkiismeretet (ha már egyszer van egy ilyenje is az embernek... állítólag ez is megkülönböztet bennünket a szintén az erőforrásokért, szaporodásért, fennmaradásért, stb harcoló állatoktól) nem árt időnként legalább megkérdezni: helyes?
Amúgy a "fenntartható fejlődés"-t sokáig úgy értelmezték, hogy a hangsúly a fejlődésen volt, melyet fenn kell tartani, folyamatosan, bármi áron. Manapság már eljutottunk odáig, hogy kezd áttolódni a hangsúly a fenntarthatóságra: fejlődni kell, de nem bármi áron, nem gondolhatunk csak magunkra, mert (reményeink és vágyaink szerint) lesznek utánunk is generációk. Rájuk pedig nem csak pénzt, anyagiakat, technikát kell hagynunk, hanem valami mást is: gondolkodásmódot, szemléletet, értékrendet. Hogy nekik is legyen esélyük élni és hagyni valamit az utánuk jövőkre.
Ha ez a szemléletváltás nem következik be a most élőknél, ha nem is kezdődik el, akkor a régi szemlélet marad. Aminek a következményeit simán ki lehet számolni. Meg is tették arra hivatottak. Nos, nem túl rózsás eredményt kaptak. Egyre több ember a Földön, egyre kevesebb élelem- és energiaforrás. Amiből mindenki részesülni akar, elvégre enni akar, mindig, eleget, lehetőleg jót, stbstb. Ez pedig konfliktusokat eredményez, nem pofozkodás-színvonalút. Megoldás? Vagy az erősebb kutya gyak-elv érvényesítése: aki bírja, marja, vagy átgondolt, megvalósítható megoldások keresése és megvalósítása, minél nagyobb mértékben, úgy, hogy hosszú távra jelentsen megoldást. És elkezdődött az alternatív energia, a géntechnológia és sok más tudományos és technikai eredmény gyakorlatba történő átültetése, valamint maguk a fogalmak kikerültek a köztudatba. A folyamatnak nagyon az elején vagyunk, csak reménykedem, hogy lesz megoldás. Hogy mindenkinek jut étel, víz, fűtés, ruha, stb.

Én így gondolom.

macamuca [IHUN] 2011.03.20. 22:09:06

Bocs, ez kissé hosszúra nyúlt: belemelegedtem :)

macamuca [IHUN] 2011.03.20. 22:11:40

@Sanko13: nos, '90-ben fiatalnak tartottam őket a kormányzáshoz (voltam 20 éves :DD), ezért nem rájuk szavaztam. '94-ben viszont igen. Aztán már egyszer sem......

:(

Mert tényleg sajnálatos, hogy ennyire kifordultak egykori önmagukból.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.20. 22:13:21

@az igazi Sipi: olvastam a fityiszes magyarázkodást az indexen és megvolt a mandineres szerecsenmosdatás is. Ezeken a mondatokon a kontextus nem segít, ezeknek önmagukban van jelentésük, kontextustól függetlenül. Ha valaki azt jelentené ki, hogy ezt vagy azt a népcsoportot ki lehetne irtani, akkor is kibebaszottul mindegy lenne, hogy csak indoklásnak vagy példának hozta fel valami másra. Az, hogy egy vállalhatatlan vélemény nem az elmondott szöveg elsődleges tartalma, hanem csak mellékesen szerepel benne, nem változtat a vélemény morális értékén.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.20. 22:15:06

@macamuca: "Ezesetben bennem van a hiba. Mert én viszont nagyon is nézem, hogy ki mondta (bármiről és bárkiről legyen is szó). Tudod, hitelesség címszóval. "

na erre az emberi gyengesegre epitve nyirta ki a fidesz a teljes magyar politikai eletet...

semmi mast nem csinaltak az elmult 17 evben az 1994es torespont ota, mint azzal tamadtak masok mondanivalojat, hogy azt x, y vagy z, vagy ennek, vagy annak a politikai eronek az embere mondja, mondja, tehat nem lehet igaz....

"A folyamatnak nagyon az elején vagyunk, csak reménykedem, hogy lesz megoldás. Hogy mindenkinek jut étel, víz, fűtés, ruha, stb."

nem akarlak elkeseriteni, de ennek a folyamatnak a kiserlete 1990ben megbukott.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.20. 22:16:47

@Bokortalan Lajtalan: ez hulyeseg

a kontextusbol kiemelt mondatok csakisi demagog hazugsaggyartasra alkalmasak.

lasd oszodi beszed.

macamuca [IHUN] 2011.03.20. 22:48:53

@az igazi Sipi: nem szorosan a magyar politikai és társadalmi életre gondoltam, de oké, akkor alkalmazzuk arra.
A "mindenkinek jut stbstb" szerintem sem a szocializmus vagy pláne kommunizmus "által" érhető el (nagyon szép eszmerendszer, pont, mint a kereszténység, meg a többi vallás, egyetlen ok miatt nem tudnak igazándiból úgy működni, ahogyan megálmodták őket: az emberek miatt. Pontosabban az emberek telhetetlensége miatt: mindenki többre vágyik. Akár egyházi hatalom, akár gazdasági, politikai hatalom kerül a kezébe, még többre vágyik. És átgázolva másokon -mikor mire hivatkozva: hit, üdvözülés, gazdasági érdek, haza érdeke, stb- igyekszik megszerezni a még több akármit, ezzel szembeköpve és megvalósíthatatlanná téve az eredeti elképzelést).
Ez tehát működésképtelen. Állítólag nálunk is bedőlt. Ja. Csak éppen nem váltás történt, hanem hatalom-átmentés és újrafelosztás. Amiből ugyanúgy kimaradt az, akinek a nevében -állítólag érte is- tették, mint '90 előtt. Tehát nem más van, hanem ugyanaz, csak átfestve. A rozsdára kent festék alatt tovább eszi a rozsda a bringavázat: előbb-utóbb marha nagyot taknyolunk a bicajjal...
Mi a megoldás? Valódi kapitalizmus. Mert ami most van, az vadkapitalizmus, színtiszta gengszterizmus. Mindig, mindenütt voltak - vannak - lesznek kevesek, akiknek több jut, és lesznek sokak, akiknek kevesebb. Amíg a hatalomban lévők kizárólag azzal lesznek elfoglalva, hogy nekik minél több jusson, lényegtelen, hogy a többségnek mennyire kevés, egyáltalán: mennyi jut, addig -akár felismerik, akár nem- maguk alatt vágják a fát. Ugyanis a végletekig ki lehet zsigerelni adott népcsoportot, országot, de előbb vagy utóbb robbanni fog. Marha nagy pusztítással (szó szerint értve), túlkapásokkal, etc, de alhajtja a vérbe a nyakán ülőket. Nem lényegtelen, de igazából részletkérdés, hogy ez itt nálunk meddig tart: 3 év? 7? Még ehhez is plusz 4 év? Minél később, annál nagyobbat fog robbanni. És rombolni. A "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" nem üres szólam: szépen, simán átmentették a hatalmat és a vagyonkát, azóta ismét megizmosodtak, kinevelődött az utódok szintén (hatalomra, pénzre) éhes csapata, akik detto ugyanazt folytatják, mint elődeik. Lényegében semmi nem változott. A másik variáns, a robbanósdi már durvább mód, az csak akkor következik be, ha a többségnek oly kevese lesz (nem csak anyagiakra gondolok, hanem pld. remény, bizalom, jövőkép, effélék, melyekért sokat eltűr ugyan, de nem mindent), hogy azt mondja: törött a nyél, vesszen a fejsze is! Egy ilyen mindent beterítő és bemocskoló robbanás egyben tiszta lapot is nyit: muszáj romeltakarítani, újraszervezni mindent. Mint a konyhában felrobbanó kávéfőző: ha most volt éppen festve, az sem számít, mindent újra kell festeni, takarítani. Még ha közben sűrűn káromkodik is az ember... :)

Őszintén szólva tartok egy efféle robbanástól. Jobban szeretnék bízni az értelemben, abban, hogy végre gondolkozni kezdenek az emberek. Úgy tűnik, ez csak vágy.... sajnos.

macamuca [IHUN] 2011.03.20. 22:56:07

Kenyeret és cirkuszt a népnek! Nem új gondolat, anno működött is. Amint elfeledkeztek a kenyérről, menten bedőlt...
Nálunk van cirkusz (politikai is, meg VV4 is: kinek-kinek gusztusa szerint), de a kenyérből egyre kevesebb jut....

Szerinted mi lesz ebből?
Szerintem ha adnak ismét kenyeret, akkor tán van esély az értelem győzelmére. Igazából a vezetőknek (=a hatalom birtokosai) is ez lenne az érdekük. De nekem nem úgy tűnik, mintha adni akarnának bármit is (elsősorban esélyt és lehetőséget, nem pedig ingyenleves-osztásra gondolok).
Ha elfogy a kenyér, akkor viszont nem nehéz megjósolni, mi lesz. ha egy kis nacionalizmussal és rasszizmussal is megspékelődik a dolog, akkor még nagyobbat robban, netán hamarabb.
De jó vége nem lesz. Sem most, sem akárhány év múlva.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.03.21. 01:28:59

Nem elolvasva a többiek kommentjeit:
Nem ilyennek képzeltelek a postjaid alapján, egy picit (3-4 évvel) fiatalabbnak, mindenesetre elismerésem, szép teljesítmény.
Arra figyelj, hogy a lányod a fiatalkorában megtanult nyelvet ne felejtse el, és akkor hihetetlen előnye lesz 18-20 évesen a többiekkel szemben.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.03.21. 09:44:31

@Tzimisce: agyondicsérsz te engem... Még hogy 3-4 évvel fiatalabbnak? A fantomképemet ne vedd alapul, azt 3-4 éve készítettem! :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.21. 10:52:47

@macamuca: mivel nem nagyon erek ra, leven ma mar dolgoozm, ezert rovidre fogom.

ideje lenne mar vegre tullepni azon, hogy mindig, mindent erzelmi alapon, zsigertbol reagalunk le..

tetszik, nem tetszik, ilyen anyagias vilag van, ilyen vilag van azota, hogy az elso ember felismerte, hogy o tobb szelet mammutcombot vehet el, mert o tud legnagyobbat utni a bunkojaval. es az o genetikai vonala dominalt a tovabbiakban, mert nobol is tobbet dugott meg, mert a tobnb kajatol erosebb es nagyobb lkett, a nokj szamara kivanatosabb, aki tobb etelt es vedelmet tudott nyujtani, mint gyengebb tarsai. tehat igen, az anyagi javaktol sikeresebbe valt.

ha megsertodunk, ez akkor sincs maskent. lehet, hogy jo _lenne_, ha maskent lenne. de igy van.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.03.21. 23:15:40

@Humperdickk: Lehet, hogy az zavart meg :)
De szívesen innám a pálinkád :)
süti beállítások módosítása