Nincs benne az igazságszolgáltatás szabadsága, az öregségi ellátáshoz, nemi, vallási, világnézeti szabadsághoz való jog; és még ki tudja, mi minden nincs benne… De kit érdekel, hisz nincs benne a szabadság, és nincs benne egymás feltétlen és igazságos, mindenek felett álló tisztelete, nincs benne az Istenetek, aki türelmes, aki szeret és megbocsát. Nincs benne az Örömhír.

Nincs benne, mert nem fért bele. Kevés volt az idő: segíteni kellett a sorsnak, hogy kész legyen huszonötödikére, hogy kész legyen a Feltámadásra, hogy kész legyen a Győzelem Első Évfordulójára, ami vezéretek szerint egy és ugyanaz. Így hát nincs benne tehát a türelem se. És így nincs benne az értelem, a szerető és az odafigyelő értelem se.

Így hát nincs benne az út mellett megálló, az elesetteken segítő, a feltétel nélkül elfogadó értelem. Nincs benne a magadat más mellé egyenlőnek rendelő elme. Nincs benne az undor, amit elfojtasz, ha éppen undort elfojtani kell. Így hát nincs benne az alázat, amivel csak megfigyelsz, és amivel csak megszeretsz csendben.

És nincs benne a csend, amivel csak másokra figyelsz, és nincs benne a zsivaj se, amikor velük vitába szállsz. Nincs benne a vita, mert nincs benne a mások érve, mert nincs benne a mások érvének zaja, mert nincs benne a mások érvének zajának zenéje sem. Ami zaj van benne, az csak a tapsvihar. Ütemes, üres, kopogó.

Nincs benne a várakozás. Nincs benne a megérkezés. És nincs benne olyan, amire várni kelljen, mert megérkezik. Ami benne van, az itt van, és itt is lesz mindig, vagy jobban teszi, ha inkább semmit sem ér: jobban teszi, ha nincs is.

Nincs benne a küzdelem: nincs benne a türelmetlen, a toporgó vágy. Nincs benne az ércszobrokkal szemben érzett zsigeri, minden szobrot minden áron megdönteni vágyó szabad akarat. Nincs benne a tavaszi szél, a monstrumokat is ledöntő zivatar.

És nincs benne az alkonyatban egyet még megfürdő Nap fénye a badacsonyi kéknyelűvel töltött pohár karimáján, ahogy utolsót csillan. Nincs benne a hegyről leomló őszi pompa, nincs a fák alá szorult árnyakon áttűnő fénypaszomány. Nincs benne a hóvirág. Sem az orgona ága, a cseresznye pimasz mosolya. Nincs benne a tóba hulló forró este, nincs a szalonnánk, ami a tűzőn izzad. Nincs benne a szerelem.

És nincs benne a festékfoltos konténer mellett levarrt és otthagyott leány mosolya a kisbabára. És nincs benne az első alma, az első canga, az első szerelem. Nincs benne a megbocsátás.

És nincs benne a rákos tüdő levegőt síró szusszanása, és nincs ott a kézben a kéz sem, ami ilyenkor sosincs ott. És nincs benne a fény, ha elillan.

Mert nincs benne az Isten. Mert csak az áldása fért bele. Mert csak a hatalma kell.

Kit érdekel hát a Teremtése?