„Ha az adott településen az előzetes tapasztalatok alapján a közvéleményben meghatározott nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók esetében fokozott bűnelkövetés valószínűsége vált bevetté, a magánfelek közötti viszonyban e kisebbséghez tartozók vonatkozásában az egyenlő bánásmód követelményétől az (1) bekezdés alá tartozó viszonyokban el lehet tekinteni. Amennyiben a későbbi tapasztalatok alapján a közvéleményben már nem állapítható meg a jelzett kivétel indoka, az egyenlő bánásmód követelményétől való eltérést azonnal meg kell szüntetni. Az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak az etnikai kisebbséghez tartozás esetén a panaszok elbírálásánál mindig az érintett település közvéleményének előzetes tapasztalataiból kell kiindulnia.”
(Pokol, Béla: Magánszféra és egyenlő bánásmód; Magyar Nemzet, 2010. augusztus 17. A teljes cikk elolvasható itt.)
A szerző alkotmányjogász, egyetemi tanár. Én meg egy büdös paraszt vagyok.
Lehet, hogy ez az oka, hogy úgy vélem, hogy ennél a pokolbélánál csak az alkalmatlanabb alkotmánybírónak, aki ki fogja nevezni ezt a pokolbélát alkotmánybírónak. Sőt, ha még teljesen hülye is lennék, és nem tudnám, hogy a jogtudomány nem ismeri a „közvélemény” fogalmát, mint ahogy az egyes zenei stílusokról sem szokta hülyén összefröcsögni a jogtudomány, hogy nem teccik, tilcsákbe, akkor úgy is fogalmazhatnék, hogy szerintem ez a pokolbéla egy barom. És akkor az már közvélemény – hacsak nem definiálja a pokolbéla, hogy hány embertől vagyok én egy köz. De ha definiálja, akkor én meggyőzök pontosan egy egységnyi, közvéleménynek minősülő embert a településemen arról, hogy a pokolbéla nem normális. Ily módon eleget téve az elegen levésnek, kezdhetünk elégtételt venni (bocs…): alapíthatunk tehát egy közvéleményt, és vehetünk például cuki fekete játszósmellényt a fehéringre, valamint köthetünk helyes kis piros-fehér masnit a hajunkba. Például.
Namármost ilyetén módon kellően felfegyverkezve a pokolbélák ellen, elkezdhetünk akár ideológiát is gyártani a hülyeséghez. És mivel a pokolbélák akármilyen népes családjából csak a pokolbélát ismerjük, a negatív evidencia elve alapján ettől kezdve azt is gondolhatjuk, hogy ezek a pokolbélák mind ilyenek. Továbbmenve: nincs tehát annak akadálya, hogy mi nagy-nagy szeretetben, nagyközösen azt is gondoljuk, hogy a Pokol-család generációk óta, hetedíziglen nem normális, ami nem csoda, hisz minden Pokol-gyerek egy ilyen degenerált fajzat, genetikai hulladék. Velük szemben tehát kívánatos volna az egyenlő bánásmód követelményétől való kurva gyorsan történő eltekintés – azaz végső soron pofán is vághatjuk a rohadékokat, ha erre járnak. Sőt, tulajdonképpen mi el is mehetünk oda, ahova ők járnak, például azért, hogy megvédjük az ottani közvéleményt. Ennek érdekében mink egyenruhában fenyegetően vonulgathatunk fel s alá, és ha nekik ez nem tetszik, és verekedni kezdenek, ismételten pofán vághatjuk őket. Ám ezúttal is csak pedagógiai célzattal és a legmélyebb keresztényi könyörülettől vezérelten: hisz össze is fogdoshattuk volna az összes kis Pokolt, nemre, korra való tekintet nélkül, aztán zsupsz, megy a gőzös.
Hisz úgy döntöttünk, hogy rájuk nem vonatkozik az egyenlő bánásmód elve. Egyelőre. De ha majd ismét vonatkozni fog, szólni fogunk. Ígérjük.
Így gondoltátok, Béláim?
