Csodálatos, megismételhetetlen dolog történt a minap: világszínvonalú miniszterelnökünk ismét szólt az övéihez. Ez nekünk öröm, és eszünk ágában sincs kisebbíteni annak jelentőségét, hogy az immáron szinte hibátlan alaptörvényünk szerint újraértelmezett magyarországban a miniszterelnök bátran, őszintén, ellentmondást nem tűrően mer bohócot csinálni magából. És hol máshol, mint a rendőrök tisztavatási ünnepségén.
Mert ugye, küldhette volna a bohócügyi államtitkárát is, gyáva, megalkuvó módon. De nem, ő személyesen ígért emelkedő fizetést és biztonságos idős kort a ma huszonnemsokéves fiataloknak! Igaz, egészen konkrétan ők majd harmincöt, uszkve negyven év szolgálat után lesznek biztonságos idős emberek (újabban, ugye), de semmi csodálatos nincs abban, hogy a Vezér már előre megköti a nemcsak a következő évek, de a következő negyven év történéseinek kezét. Mert hogy olyan nincs, hogy van, és nem tudtuk előre, hogy lesz. Kizárt, hisz akkor tévedtünk volna.
Persze semmi sem tökéletes, hiszen vannak, akik „szembefordulva a becsületes emberek többségével a bűn útjára sodródtak, és munka helyett mások tulajdonának elvételéből akarnak megélni.” Ezért „megnyugtató érzés, hogy minden évben százával vállalkoznak fiatalok arra, hogy megvédjék a magyar emberek életét”. Gondolom, a nem magyar emberek életével szemben. Valamit valamiért.
Ezek után még elmondta fiatal rendőreinknek, miszerint jelentős átalakulások vannak a világban, illetőleg összeomlás, koldusbot, adósok börtöne, valamint lovak a szakadék szélén. Ezen plasztikus képek, felteszem, hamar elfeledtetik a frissen felkent, életüket kockáztató, áldozatkész rendőrtisztekkel azt a nem kevesebb, mint havi legalább plusz százezezer forintot, amit nem kapnak meg bérként, pedig megérdemelnék. Hiszen a viccek is úgy tudják, hogy a rendőrök hülyék.
És most tényleg nem az itten a probléma, hogy a Vezér a jelek szerint a közhelyszótáron kívül legfeljebb viccgyűjteményeket olvas. Mert kezdetben voltak ugye a székely viccek, és ahogy most kinéz, felfedezte magának a szép emlékű Ludas Matyi és Hahota csodálatos világát. Onnan gondolom, hogy a minap még csak a Kínával ápolt hatvan éves kapcsolatról beszélt, de most már odáig merészkedett, hogy Magyarország visszatér a munka elsődlegességéhez, azokhoz az értékekhez, amelyek „az önök szülei számára még olyan természetesek voltak, mint a levegővétel”.
Nos, igen. Ezek konkrétan azok az idők voltak, amikor szintén büntették, ha valakinek nem tetszett a verébszámolás a tanácsháza udvarán. Sőt, neve is volt: közveszélyes munkakerülőnek hívták az ilyet. Ma simán csak cigánynak.
Tagadhatatlan: fejlődik a világ.