Tusnádfürdő (románul Băile Tuşnad, németül Bad Tuschnad, Kaiserbad) város Romániában, Hargita megyében. Országos hírű gyógyfürdő és üdülőhely, Románia legkisebb városa. Csíkszeredától 32 km-re délkeletre, az Olt bal partján fekszik, 1968-óta város. Gyógyfürdője és számos nevezetessége ismeretes: ilyen a sziklaszirten álló egykori őrtorony, vagy a kápolna, de katolikus temploma és ortodox temploma is van. Természeti képződményei is egyedülállók: Tusnádi-szoros, a Szent Anna-tó (Európa egyetlen természetben megmaradt vulkáni tava), a havasi tőzegláp. További nevezetessége az orbánviktorbeszéde.
Ez utóbbi csak az év bizonyos időszakában figyelhető meg, véletlenül pont ilyenkor, nyár közepén. Ez úgy szokott lenni, hogy az orbánviktorbeszéde egyszer csak felüti buksi fejét Tusnádon, de nem csak úgy, hűbelebalázs módjára: őtet oda ugyanis hívják, mert a nép őt akarja, sőt azt akarja, hogy ott legyen. Az orbánviktor ekkor persze ott terem, és üstöllést ráront a baloldalra, vagy, mint újabban, a nyugat összeomlásáról értekezik: amit az úri közönségnek rendelni tetszik. Az úri közönségnek a jelek szerint most egyébként valami ínyencséget, az ún. Megoldást tetszik rendelni: a megmaradt harmadnyi szavazó most már tényleg tudni akarja, mi a Vezérelv, hogy miért kellett összerúgni a port a Nyugattal, miért kellett leváltani ezt az egész magyarországot, hogy mire volt jó az új alkotmány, vagy mindközönségesen: miért kellett azt hazudni 2010 decemberében, hogy a magánnyugdíj rossz? (Vö.: „akiknek hozamuk van, és sajnos ők vannak sokkal-sokkal kevesebben”. Hogyne.) Az úri közönség tehát belehallgat az orbánviktorbeszédébe, és várja a csodát. Mint hülyegyerek a kagylóból a tengerzúgást.
Illető hülyegyerek én voltam, kábé 5-6 évesen. Érdekes módon a nyugat akkor is haldoklott, és akkor sem éltünk teljesen szabadon, de nem az a lényeg: akkor mondta nekem ugyanis a drága jó anyám, hogy márpedig a tengeri kagylóban a tengerzúgást kell hallgatni. (Naná, majd az észidíszit!) De milyen szépen is mondta az én anyám: olyasmiről volt benne szó, hogy szegény kagyló sokáig benne volt a vízben, mármint a tengervízben, és ennek a sok-sok vízben levésnek a következtében a tenger zúgása valahogy így elmerült a kagylóban, kvázi asszimilálódott, és szegény kagyló ezt adja most vissza, ezt mediálja tovább, mintegy az elveszett tengermélyi életének szép emlékezetét, nekünk, embereknek. Az ember szíve szakad belé.
Ettől függetlenül persze teljes hülyeség: két perc guglizással ki lehet deríteni, hogy a helyzet az, hogy valójában a kagyló a hozzáérkező sokféle hangrezgés közül egyszerűen csak kiválasztja a saját rezgésének megfelelőt, és azzal együtt rezeg, a többit le se szarja: ezáltal a hang megerősödik, és ezt halljuk. Azaz amikor azt akarjuk hallani, hogy zúg a tenger, valójában csak az történik, hogy a rengeteg gyönyörűbbnél gyönyörűbb hang közül csak a buta kagyló által önkényesen kiválasztott bugyuta zúgást hallgatjuk. Még hozzá örökkétig, vagy amíg le nem vesszük a fülünket a kagylóról.
Milyen szerencse, hogy most már ezt is tudjuk. De azért el kéne mondani ezeknek a tusnádiaknak is.
