Öt év gyest buktunk el a nyugdíjpénztárak miatt.

Ilyet szól. Nem érti, fogalma sincs. De ne gondoljunk róla túl sokat: az inkább a baj, hogy azoknak nincs fogalma se, akik alányúltak, és most mint valami kesztyűbábot, mozgatják őtet erőssen. Meg különösen azt gyönyörű száját őnekije, na azt különösen nagyon mozgatják. Hogy csak úgy dűl kifele belőle az a sok-sok okosság. Mindegy: játszásiból gondoljuk most egy kicsit mégis azt, hogy ezeket a dolgokat most tényleg ez a szőke dekoratív izé gondolja. Hogy nem hazudik, tényleg, hogy ő ezt elhiszi. Úgy kevésbé ijesztő. Inkább őt nézzem hülyének vagy hazugnak, mint a többit mind.

Tehát: az az érv, hogy ha állampapírba fektettük volna a befizetéseket, hétszáz milliárddal több lenne most. Tehát semmi más dolgunk nincsen a továbbiakban, mint a nyugdíjcélú befizetéseken államkötvényt venni. Azaz odaadni az államnak a nyugdíjjárulékot, ő meg odaadja saját magának. És még kamatot is fizet. Szintén saját magának. Zseniális. Jobb, mint a békekölcsön, pedig az se volt egy kispálya. És ez tényleg kiszámolja, illetve kiszámolják neki (felteszem, kockás papíron, koh-i-noor HB-s ceruzával, szagos radírral), hogyha a magyar állam fizeti a kamatot a magyar embereknek, az jobb, mintha a német állam fizetné a szintén magyar embereknek, csak a megvásárolt német állampapír után. Nem varr egy öltést sem a kristályépítményű logikán, hogy a nyugdíjpénzek fele eddig is magyar papírokba ment. Ez pedig eléggé egyértelmű, mivel éppen pont most sikerült nagy cécóval széjjeltépnie a Vezér Őkegyelmességének egy rakás papírost. Hogy csökkenjen az az államadósság, hisz egyszer élünk, a kutya keservit! Mit tépjünk még szét, hogy még ennél is jobb legyen?!

Meg az is a baja őnagyságának, nyalom azt a gyönyörű két szép igéző birkaegyszerűségű szemét végig, hogy túl sok volt a működési költsége a nyugdíjpénztáraknak. Százötven milliárd, döbbenet. És nem azt mondja, hogy négyegészhetvenöt, meg százalék, hiszen ezek kicsi, nagyon kicsi számok. Főleg, hogy százalék. Semmire nem jó. Nem, ő elkerekíti illető birkaszemeit, és úgy mondja: százötvenmilliárd. Meg hogy horribilis. Rettenet, dögvész, nemzethalál: eltették ezek az ilyenmegolyan magáncégek, amit a törvény megengedett nekik, hogy eltegyék. Na, ilyen nem lesz többet. Mármint, hogy törvény, az nem lesz. De ha nagyon megharagszik a tündibündi gazdija, akkor magáncégek se.

De hagyjuk is: nekünk nincs ilyen kockás papírunk, így nem tudunk utánaszámolni. Maradjunk az alapállításnál: öt év gyes. Ezzel érvel ő. A gyessel.

Tündérke: nem kell gyes. A gyes hülyeség. Az csak viszi a pénzt, nem termel semmit. Nem, gyereket se termel. Ami gyereket csinál, az a részmunkaidő, meg az adókedvezmény. Nem, nem az olyan, mint ez a „támogassuk a gazdaggyereket, jól” fantázianevű, amit csináltatok, hanem a rendes, ami a nyomorultabbaknak is jó. Meg kell még a biztonság, hogy lehessen előre tervezni, méghozzá sok-sok évre. (Nem, a négy nem sok-sok év. Számold meg még egyszer. Igen, a gyűrűsujjadnál kell abbahagyni.) Meg ami még jó, ha van, az a vállalati bölcsőde az uránbányában, hogy legyen hova betenni a szaros kölköt, amíg anya bányássza kifele a dzsídípít.

De továbbmegyek: nem csak a gyes nem kell. A családi pótlék se kell, meg az utazási kedvezmény se. Egyházaknak állami támogatás hittantanításra meg főleg nem kell. (Arra meg kétszányolcvanhárom évig lett volna elég ez a játékpénz, amiről beszélsz, egyébként.) De továbbmegyek: az ingyenes egészségügy se kell, hisz ami ingyen van, az olyan is.

Sőt, az állami nyugdíjatok se kell: nyilatkoztam is róla. Mert majd én teszek félre, ami erőmből telik. Különben is, majd eltartanak a kölkeim. Majd úgy nevelem őket. Ahogy engem is neveltek: hogy ne bízzak az államban. Hogy amit lehet, éljek fel, tegyek el, dugjak el, tagadjak le, ássak a kert végibe, mindegy, csak az államnak oda ne adjam. És ne is az államtól várjam a jótéteményt, mert az csak becsap, meglop, és hogy ez sikerüljön, mindent elkövet, hogy függésben és tudatlanságban tartsa a népet. (Igen, azokat a bizonyos Magyar Embereket is. Sőt, főleg őket.) Mert gyessel, családi pótlékkal, állami nyugdíjjal köti magához, akit lehet, és még a híreket is államosítja nekik. Sőt, ha tehetné, azokat be is tiltaná mind, népszabadságostul, internetestül.

De majd én megtanítom a gyerekeimnek, ami a ti dolgotok lett volna: hogyan legyenek bátrak, szabadok. Önállóak. Ha már mint felvilágosult állampolgárok nem kellenek a kutyának se.