A fenti címet a nemzeti avantgárd géniuszától (nem vicc, linkem van róla!), vagy legalábbis a nemzeti avantgárd nevű idegbetegség alapos gyanújával megvádolható célszemély jutyubszemetétől kölcsönöztem. (Nagyon durva: olvasva beszél benne, de közben mozog feltűnően, hogy ne látszódjon annyira. Láthatóan kész van a pasi. Vagy talán még nincs, de egy-két pohár múlva biztosan az lett volna.)
Most persze joggal merül fel, hogy miért nézek én ilyen szemetet. Nos: nyomós okom van rá: kedves, udvarias és részben életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó felszólítást kaptam ugyanis egy elragadó ismerősömtől, hogy ugyan írnék már a Tótavéről. Mert hogy ők nem tudják, mi van ezzel a Tótavével. Mert hogy hallották odalent, hogy mi történt, hát hogy otthagyta az indexet, vagy mi van. Felbolydult teljesen az internet ott vidéken, dőlnek a hírek, tizenhatezerszám ontja a találatot a gugli is (nekem is az gurította a ki a fenti géniuszt), plusz még folyamat pittyeg náluk otthol a csirkekeltető is, bár azt azért unszolásomra elismerte, hogy ez utóbbi talán mástól is lehet.
De tárgyra: Tótavé. Azt konkrétan nem tudom, csirkekeltető-kérdésben ő mennyire felkészült, de arról már voltam kénytelen értesülni, hogy ő egy szemét gyurcsánybérenc ázalag, azaz zsidólibsi, más szóval Pulitzer-emlékdíjas internetes újságíró. És ezt így, együtt, egyidejűleg tudja, amivel szépen illeszkedik a kvantummechanika hullám-részecske kettősségről vallott elképzeléseibe, de ezen nem szabad csodálkozni: ebben a magyarországban a kvantummechanika már napi szinten irányítja a mindennapjainkat. (Más magyarázat legalábbis nem lehet a második negyedéves növekedési adatok siralmasságára.)
Ez a Tótavé tulajdonképpen nem csinál egyébként mást, csak élvezetesen és ötletesen, horribile dictu, kreatívan írogat ezt-azt az internetbe. És hát, hogy hogy képzeli. Hát, meg hogy ne írogasson. Még írogatni talál olyant is, hogy magyarnak lenni nem minden, vagy hogy a matolcsizmus egy csőd, meg vannak pedofil papok. Meg hogy a király meztelen, nem is beszélve az Isten faszáról. Főleg ez utóbbi az, amit a nemzeti érzelmű magyar konzervatív idegbajjal szeret kezelni. Az Istent, meg a faszát őneki. Hát hogy meri ő azt a szájára venni?
És hiába, hogy az értelmes embert az egyébként marhára nem zavarja, ha bizonyos másik értelmes emberek elmennek egy nagy tornyos házba, ahol is közösen gondolnak valakire együtt, aki minden rendelkezésre álló információ szerint nem létezik. Még az sem a világvége, hogy eme különböző szabadidőstevékenység-szervező egyesületek tevékenysége nem áll meg itt: őnekik szerintük ugyanis parancsba lett adva, hogy elhozzák nekünk, szerencsétlen tévelygőknek a jó hírt. (Mt.28:19–20.) Rendben, hisz kedves, szép dolog ez, részemről csak támogatni tudom: ez az Evangélium cucc se lehet rosszabb a bifidus effensisnél, és a telemarketingest is csak az első kérdés után nyomom ki. És még ez is hiába: hiába, hogy az értelmes embert nem zavarja a tévében a vallási félóra, a katolikus méltóság menete pünkösdkor, de még a karácsonyi céges partik mennybőlazangyalkázása sem. Hiába, hogy elviseli, hogy annak a másiknak ez a kultúrája, hogy ő ebben találta meg a magyarázatot a pattanásokra, a korai magömlésre, valamint a legyek és egyéb idegesítő repülő bizbaszok létezésére. Mert kevéssé valószínű ugyan, hogy neki van igaza, de mivel ezzel szemben értelmesember csak a Heisenberg-féle határozatlansági relációt képes szembeállítani, inkább hagyja az egészet a fenébe.
És mindez hiába. Ez kevés. Ezzel szemben inkább az lenne az üdvös, ha az értelmes ember befogná a pofáját, és nem írogatna arról, amiben ő hisz. Arról meg pláne nem, amit felháborítónak talál. Egyáltalán, ne írogasson. Főleg huszonegyedik századi eszközökkel ne tegye.
És érdekes, talán mellékkörülmény: Tótavé magyarhírlapba már egy ideje nem is ír. Ehhez képest a változás most annyi, hogy ezentúl az indexbe sem fog. És természetesen fogalmam sincs arról, mi áll Tóta W. Árpád döntésének hátterében, sőt, mi több, közöm sincs hozzá. De azért én nagyon azt akarom gondolni, hogy ezen két ezentúl nem írásnak semmi köze nincs egymáshoz.
Ugye, Árpi?
