Létezik egy rendkívül fontos, első látásra egyszerűnek tűnő, de később szinte teljesíthetetlen feltételeket támasztó életvezetési szabályrendszer, amit csak a férfiak ismerhetnek, hiszen csak ők találkoznak vele: a nyilvános helyen való pisilésről lesz szó.

Illetve ne finomkodjunk, pisilni legfeljebb az angolkisasszonyok szoktak, mi, férfiak nem tökölünk, a mi esetünkben ezt bízvást nevezhetjük hugyozásnak. Hiszen, lássuk be, a nyilvános férfivécék egy légtérben, intenzív húgyszagban elkövetetett, obligát köpködéssel, valamint alig is leplezett fingással eltöltött intim együttlétét nehezen is hívhatnánk másként. Ez amolyan férfias dolog, talán a tesztoszteron hozza ki az emberből, vagy a hagymásbab, fene tudja. A lényeg nem is ez, hanem sokkal inkább a tény, hogy a női vécék intim kis szeparéival ellentétben a klozettba érkező férfiember azonnal az élet sűrűjével szembesül. Ahol is nincs mese, döntenie kell. Illusztrálom:

(Kép innen.)

De az életben vannak persze ennél súlyosabb döntések is. Például az, hogy milyen nyelvet tanuljon a gyerek. És bár a piszoár is angolvécé (mivel vízöblítéses), esküszöm, nem erről jutott eszembe ez a hoffmannrózsa. Mármint nem konkrétan a hoffmanrózsa, hanem a legújabb csodálatos ötlete az angol nyelv visszaszorításának kívánatos voltáról. Hanem onnan jutott az eszembe, hogy végső soron az angol is egy szabályrendszer, ami az államtitkárság szerint szintén túl egyszerű, és akár a piszoárválasztás szabályait, az angolt is maguktól elsajátíthatják a diákok, például a videoklipekből. Más szóval tehát az angol ragad az emberre, akár a húgyban ázó vécépapír a cipősarokra.

Ez az a pont, ami még a mandinernél is kiverte a biztosítékot – felteszem, ez a kedves rajcsányigellért nem vette észre, hogy az angol nyelv világjárványszerű terjedése tulajdonképpen a nemzethalállal egyenértékű, sőt, nem egyértelműen kizárható, hogy az angol voltaképpen a magyar nyelv kipusztítása végett jött létre. Mondjuk, emiatt nem aggódom, majd a kedves, vérszomjas szittya kommentelőik helyrebillentik, ami láthatóan kizökkent itten, hagyjuk. Ellenben magam is érintett vagyok a kérdésben. Több okból is.

Az első ok egzisztenciális: feleségem franciatanár, így nyilván anyagilag igen jól járna a készülő tervezettel; de na bumm, legfeljebb kevesebb téliszalámit veszünk (bár ennél kevesebbet már nem lehet nem venni, mindegy). Érintett vagyok azért is, mert az angolt én tényleg harmadik idegen nyelvként tanultam (vagy kettő és feledik nyelvként, hiszen a német után a holland jött), és bár nem volt könnyű, az meg nyilván az én hibám. (Naná, majd az államtitkár asszonyé!) De főként azért vagyok érintett, mert nyelvész a végzettségem, és történetesen én ehhez értek.

Ami azért fontos, mert az államtitkárság meg szemlátomást nem. Ez elég egyértelműen látszik: nincs ugyanis olyan, hogy könnyű nyelv.Minden nyelv pontosan ugyanolyan bonyolult, amin emberek beszélnek egymással: hiszen beszélnek egymással az élet bonyolult dolgairól, az élet meg bonyolult, hisz trolibusz, lábkörömgomba, meg hogy messzebb ne menjünk, államtitkárság is van benne, és azt azért ne gondoljuk, hogy egy angolnak, franciának vagy hottentottának egyszerűbb az élete. (A rasszizmusnak is van egy határa.) Másrészt az is tény, hogy az, aki kétnyelvű közegben nő fel, könnyebben tanul meg később egy harmadik nyelvet, és ezt mindenféle kutatás igazolta, azt meg semmilyen kutatás nem igazolta, hogy kivéve, ha az egyik első nyelv az angol. (Ennyi erővel az angol anyanyelvűek nem tudnak megtanulni más idegen nyelvet…) Az meg, hogy videoklipekből (tényleg, van még ilyen?!) meg lehet tanulni egy nyelvet, már tényleg a dilettantizmus szédítő mély sötétjével játszik.

És ez, ismerve az államtitkárasszony eddigi teljesítményét, joggal villantja fel a döbbent kérdést: ezt a nőt mi a túróért fizetik?! Más szóval: ha megígérem, hogy csak feleennyi hülyeséget beszélek össze, ám szintén nem csinálok jóformán semmit, lehetnék én is államtitkár?

Én legalább a férfivizeldék szabályaival tisztában vagyok. És, elnézve a felhozatalt, az is valami.