Kedves Látogatók!
Az oldal gazdája és főszerkesztője, Kálmán kért meg, hogy tájékoztassalak Benneteket az alábbiakról.
Előzetesesen előre szeretnénk bocsájtani, hogy nem ez volt itt az utolsó poszt: blog fő publicistája, Humperdick nem távozik az oldaltól, és egy éves felső-patagóniai túlélőtúrát sem tervez. Ebből kifolyólag logikus, hogy Humperdick nem is adott interjút semmilyen rádiónak ebben az (így tehát nem létező) ügyben, így azt nem is tilthatták le.
Tájékoztatunk mindenkit továbbá, hogy a kikellennejonni.blog.hu-t főszerkesztője, Ubrizsi Kálmán nem is hagyta el azon a napon, amikor egyik beosztotta elfelejtette beszerkeszteni, hogy már megint mit hazudik a vikilíksz Orbán Viktor (csókoljuk az aranyos okos kezit-fejit innen is!) igazmondásáról, azaz nem igazak azok a feltevések, hogy jobbra tolódik a blogoldal.
Hozzá kívánjuk fűzni mindehhez még azt is, hogy fő és legkedvesebb szerzőnk, Humperdick nem nyilatkozott semmilyen portálnak később, így nyilván nem is fordulhatott egykori főszerkesztője, Ubrizsi Kálmán ellen, így Kálmán nem is háborodhatott fel a blog kormányzati befolyásolával kapcsolatos gyanúsítgatáson. Végezetül Kálmán cáfolta, hogy Humperdick a hvg-hez igazolt volna, valamint hogy őneki egy kiskereskedelmi webszájt indítása szerepelne a tervei között. Mint elmondta, őneki még most már csak max két kisröccs kifröscs kisfröccs elfogyasztása a célja, mert már így is keresztbe állnak a tökei, és különben is, szarik ő ezekre a médiaribancokra.