Hoffmann Rózsa azt mondta, a kormány oktatáspolitikája az ország felemelkedését szolgálja, amit köztudottan nem szociológusokkal lehet gyorsítani.

Az, hogy szellemileg súlyos kihívásokkal küzdő ázalékállatok, hogy ne mondjuk, papucsállatkák mit gondolnak például a szociológiáról, másodlagosan érdekes szempont, tekintve, hogy az ázalékállatok aránylag ritkán kerülnek abba a csodás megtiszteltetésbe, hogy különböző kormányok államtitkári pozíciókkal kínálják meg őket, pláne az oktatáspolitika ezernyi szépségű, tarka-barka mezején. Ennek egészen egyszerűen az az oka, hogy a kormányzatok (és azok háttéremberei) általában papucsállatkáknál, amőbáknál, vízibolháknál árnyaltabb értelmi képességekkel rendelkeznek – például nem csak akkor csapkodnak a csillóikkal, ha valami ehető kerül a közelükbe, hanem például a vezér látványa felett érzett spontán örömüket is ki tudják fejezni ezzel a módszerrel, ha muszáj. És hogyne lenne muszáj.

Olyik alkalmakkor mégis elképzelhető, hogy egyes fontos kormánypozíciókba szükséges az, hogy, hogyan is mondjuk finoman, sok tekintetben korlátos gondolkodási potenciájú lényeket ültessünk beléjük. Erre olyankor szokott feltétlenül nagy szükség lenni, ha mi magunk eljutottunk már az omnipotencia legmagasabb fokáig, azaz tudunk mindent a mindentudó hülye gondolkodók nélkül is, és szakértünk mindenhez szakértők nélkül is, és mindent el is tudnánk intézni is, egy füst alatt, tehát felettébb felesleges, mi több, irracionális mindenféle államtitkárokat, minisztereket, köztársasági elnököket kinevezni pusztán azért, hogy végrehajtsák, amiket parancsolunk nekik. De egyszerre mindenhol nem lehetünk, de ez a kisebbik baj: nagyobb, hogy velünk ellentétben a világ buta, semmit nem ért, ami miatt el is van maradva mélységesen, és ezért hát mindenféle buta konvenciókkal jön a hatalom egészséges működéséről. Kinevezünk hát a nép örömére nagyon buta, nagyon szervilis, nagyon önálló gondolkodásra nagyon képtelen majmokat – hogy a példánál maradjunk: bohócügyi államtitkárokat –, mintegy saját lényünk, lényegünk, sőt, leglényegünk virtuális kivetítődéséül! A leglényegülés átérzéséhez ugyanis elengedhetetlen, hogy az átlényegülés alanya, célpontja, végpontja, hogy tovább ne menjünk, véglénye teljes egészében olyan hülye legyen, hogy amit belemondok neki az arcába hóttkomolyan, azt ő készpénznek vegye, és amikor vissza kell mondani a nagy nyilvánosság előtt, meggyőzően vissza is mondja. Mert színészkedni, na azt aztán nem tud. Ahhoz is hülye, tudniillik.

A példa kedvéért: tegyük fel, hogy azt mondom a kedvenc véglényeimnek meghitt, szűk körben, hogy szörnyű, háromlábú és hárombetűs (IMF, CNN, MTK stb.) puccskísérletek árasztották el a hont, de én levertem őket, mint az a bizonyos ingyenélő látássérült rokkantnyugdíjas a poharat. Ezt követően én, a vezérhülye elvárom, hogy a kedves droid ne gondolkodjon, hanem megfelelő időben elugassa azzal a buta arcával, ami van neki azt, amit elmondtam neki. És persze pontosan azt. Az persze nem baj, ha kicsit cifrázza, vagy ha mondjuk a három lábból csak kettőre, sőt, csak egyre emlékszik – már ha persze ki tudja tölteni a maradék két lábat valami tartalmassal, mondjuk belemondja fröcsögő nyálú artikulálással a kamerába háromszor, hogy ultraliberális, ultraliberális, ultraliberális. Igaz persze, hogy annak, hogy ultraliberális, nincs sok értelme, hogy ez olyan, mint a hiperéletmentő, vagy a szuperhalál: ha valaki liberális, az liberális, azt nem lehet fokozni, de van benne egy csúnya szó (ti. a liberális), valamint sikerült mégis fokozó módba tenni (a liberálisabb, legliberálisabb bénán hangzana), tehát mission accomplished. Butafejű idióta következő szintre léphet.

Namármost: ha én például azt mondom a véglénynek, hogy jogász-fogász nem doktor, illetve a szociológus nem termel lófaszt se, akkor az ázalék nem mérlegel, ellenben visszamondja híven. Ergó nem nézi meg a vikipédán, mi az a szociológus, tehát nem is értesül róla, hogy ha valaki mondjuk azt szeretné tudni, mifasz legyen a 2012-es államilag finanszírozott felvételi keretszámokkal, akkor megkér egy szociológus szakértői csapatot, hogy ugyan, készítene neki egy fasza kis felmérést (diagramokkal, ábrákkal, megállapításokkal), hogy miből van hiány, meg hogy miből kéne, hogy kevesebb legyen, meg mi az, ami a szociológiai tapasztalatok, a szakirodalom, egyéb bölcsészfasság (társadalomtudomány, mindegy) szerint kifizetődő. Azaz: hogy pénzt csinál. Hogy azt ne mondjam: pénzt termel. És igen, a szociológus. És igen, azt: pénzt.

De persze ha ez engem nem érdekel, hanem inkább továbbra is baszok rá, mivel  utálom a szociológusgeciket a vérbe és punktum, akkor persze tárgytalan, és elnézést, hogy beleszóltunk. Tessék nyugodtan tovább hülyének lenni!