Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Kis Magyar Tündérmese

2012.06.11. 21:07 Humperdickk

Sosem jó, ha az ember elveszíti a kapcsolatot a valósággal: onnantól csak sodródik saját elméjének árjában, boldogan, önfeledten. Így tehát észre sem veszi, hogy rajta röhög mindenki.

Volt nálunk a faluban egy fura alak, a Tündér Lali. Eredeti nevére már senki sem emlékszik, talán Gyuszi vagy Gyuri – legalábbis a Málcsi szerint, de amióta nem iszik az epéje miatt, nem megbízható a memóriája annak se. (Régebben fejből visszamondta a fogyasztást este tíz után is a Kiskulacsban, és ha olykor-olykor hozzá is emlékezett egy-két felest vagy vermutot, sose volt harag, mert mindenki tudja, arany a szíve a Málcsinak.) A Lalira egyébként a Gansperger ragasztotta rá a Tündér nevet, mert olyan elvarázsolt. Mi tagadás, különös alak: csak járt-kelt fel-alá a faluban, megbocsátó, üdvözült mosollyal a képén, meg bandzsítva a vastag szemüvege mögül a külvilágra. Betért mindenhova, hol is meghívatta magát kedvező kisfröccsökre, boroskolákra feszt. Utálta is mindenki – már nem azért, mert iszik, hisz mindenki iszik, hanem mert nem a sajátját issza. Borvidék vagyunk, és nem is akármilyen: tavaly óta rá vagyunk csatolva a Tarnaaltáji-Sárazsadonyi Borvidékre. (Mármint délnyugatról, a Kránic-szilvás felől, a Magdiék mögött vagyunk rácsatolva.) Nem is isszuk más borát, csak ha feltétlen muszáj.

De ez a Lali amolyan faluhülyéje volt: mindég akadt valaki, akinek valamilyen unokája vagy egyéb leágazása ünnepnapos lött, oszt hogy őrajta is nehogy röhögjenek, hogy minek hívja meg ezt a hülyét, hát koccintsunk a kis Benetton egészségére, Lalikám, az Isten megáldjon. Lalikám pedig koccintott, és darab ideig sunyin vigyorgott, hátha kerül egy ünnepelt másodunokahúg is az előbbi fröccs mellé – de amint egy pillanatra csend lett, azonnal kezdte a hülyeségeit.

Pedig nem volt ám mindig ilyen: állítólag postaforgalmit végzett, bár szakmájában egy percet nem dolgozott. Vendéglátózott inkább Kishalmon: felszolgáló volt, meg csapos sokáig. Ott lett alkoholista, és pár év alatt ügyesen le is itta magát közénk. Alkalmi munkákból élt, meg csapódott erre-arra: egy ideig a kályhás Béla mellett volt segéd, de kibaszta a Béla gyorsan, amikor egyszer belehányt a szódás agyagba. Nem lenne egyébként teljesen hülye: pár éve még csak lecsúszott alkesz volt, mint mi mindannyian, akkor azonban történt vele valami, amit azóta sem tudott feldolgozni. Tudniillik feltalálta az örökmozgót.

A perpétum móbilét, mondta mindig. Az az ő nagy találmánya. A gép, ami csak úgy megy, magától, nem kell bele se benzin, se dízel. Ilyen béna háromszögekből áll, egyébként, amiknek a végén súly van, és azok meg húzzák egymást. Meg kell csak lökni egyszer a szerkezetet, és sosem áll le, mert hogy ha az egyik bizbasz meg akarna állani, a másik a súlyánál fogva megrántja őtet. Mert az a kontraxa neki, mármint a súlynak, a másik súly. És ez egy csoda, egy valódi csoda, mert szinte hihetetlen, mire képes az emberi elme. Mármint az övé. Az ő elméje.

Namármost: a Lali alapból mindenféle témában képes volt lökni a hülyeséget, és ráadásul csupa olyan témában, amihez minálunk senki sem ért. Utoljára például az ősmagyar történelemmel kapcsolatban verték meg – és ahhoz képest, hogy pont a másfél mázsás kőműves Antin akarta demonstrálni az ősi magyar agysebészetet, igazán nem kapott olyan nagy tarkónverést. Az ügyelet sem kellett kihívni, a pultos Klári is el tudta látni. (Neki ugyanis még friss a jogsija, úgyhogy könnyedén fel tudta idézni az eü-oktatásról, mi a teendő csigolyarepedés esetén.) Lali tehát, mondhatni, egy önpusztítóan szószátyár, okoskodó kis geci, de az örökmozgóról normál esetben nekünk már nem beszélt. Belátta talán, hogy hülyék vagyunk hozzá, hogy úgysem értjük, vagy csak félt, hogy megint megverjük nagyon. Abban a pillanatban viszont, ha idegen tévedt a Kulacsba, aki még a Lalinak is szimpatikus volt (ez a harmadik ingyenfröccs után szokott elkövetkezni), a Lali gyengéden félrevonta őtet, és beavatta. Mármint az elméletbe, az örökmozgóval kapcsolatosan.

Mert elmélet, hogyne, az is van hozzá. Tudniillik hogy ezt már számtalanszor feltalálta az ép, helyes eszű parasztember. (Lali városi fickó egyébként, harmincöt éves kora előtt földet csak kivételes alkalmakkor, és akkor is igen leittasulva látott.) Ám mindig volt egy olyan hatalom (az olajlobbi, a szénbáróréteg vagy mittom, a lókupeccéh), ami meggátolta az emberiséget a helyes fejlődésben. Mert van helyes és helytelen fejlődés: van az ingyen energia szavatolta boldogság, öröm a családnak, meg van ez a mostani, amiben folyton meg kell szakadni a melóban és nincs ingyen a boroskóla se. És bár időről időre felbukkan egy kivételes elme, mint amilyen ő, a Lali, a Tündér Lali, hiába: a hatalom elnyomja, elhallgattatja, félreállítja őtet. De most majd ő megmutatja: ez egy sikertörténet, mármint az övé, a félig összedőlt, salétromos falú vályogházzal, meg az egész elrontott, tönkrement életével. Egy csőd az egész ember, de ha egyszer ez volt az ára annak, hogy háborítatlanul kidolgozhatta az örökmozgót, az ő találmányát, méghozzá pénzt, családot, megbecsülést is boldogan odavetve. Mert neki mindegy, neki csak a mi, a zemberek érdeke számít, értünk tesz ő mindent, íme, feláldozta magát a jólétünkért. És semmise számított, csak te ne hagytál volna el, drága Anikóm, sose feledlek téged.

És Lali talán örökké a nyakunkon maradt volna, itta volna a borunkat, ha el nem éri a végzete. Történt, hogy a Lököd Megyei Harsona riportere is elkövette a hibát, hogy jó ötletnek találta, ha falunkon keresztülhaladva megiszik egy kávét a Kiskulacsban. Nem számolt azonban Lalival, úgyhogy miután a hetedik boroskóla után végre szabadult, már mindent tudott Lali zsenialitásáról. Csodálkozni nincs mit tehát azon, hogy vitriolos hangvételű cikkben emlékezett meg a találkozásáról a világcsodával – az azonban már váratlan fejleménynek bizonyult, hogy a TV4-től a Súlypont című műsor is kivonult Lalihoz. Két kocsival méghozzá, melyből az egyik ráadásul egy furgon volt. És az országos ismertség meg is tette hatását: Lali végre megérdemelt helyére került.

Tőlünk azóta csak a falu bolondja, a Győző látogatja. Szerinte jól van, amit az is bizonyít, hogy az Intézetben sem lazsált: állítólag feltalált egy kockát, amit ha meghámozunk és kibontunk, lesz belőle egy másik kocka, amit szintén meg lehet hámozni és ki lehet nyitni. Győző szerint van benne ráció, bár azt ő sem tudta elmagyarázni, mire jó egy meghámozható kocka.

És, mi tagadás, mi se nagyon értjük.

1 komment

Címkék: bolondok tündérmese fairytale

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr654581676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.15. 07:53:20

Értem, hogy a cikk az Elmebeteg Focistáról, és az ő Jobb Kezéről szól (vagy az van, hogy nekem a sárlizteront leszámítva minderről ez a két balfasz jut az eszembe), de ki fogja őket elvinni?
süti beállítások módosítása