Nemrég a Facebookon kellett róla értesülnöm, hogy komolyabb, nemzeti polgári okokból vált izgalmassá az Univerzum oldalisága. És hogy ennek kapcsán természetesen azonnal kiderült róla, hogy jobboldali.

Örülünk neki, hogy a nemzeti konzervatív oldal végre kiszabadult önnön segglyukának macerálásából, és kinyílt figyelme az Univerzum további mélységei iránt, azaz hogy elérte az óvodaérett kort. Erre egyébként az jellemző, hogy már megjelenik az emberiség nemekre bonthatóságának problematikája, ezzel kapcsolatban pedig a saját nemi szerv iránti érdeklődés is, de még hiszünk az ördögben/mumusban, meg a Mikulásban. Azaz a jóban-rosszban, a bal-jobb-balban, és úgy en bloc, a világ kétosztatúságában.

Örvendetes dolgok ezek, de sajnos több szempontból is rossz híreink vannak. Az első az, hogy nyilvánvaló, hogy az Univerzumban nincsenek kitüntetett irányok, ergo oldalak sem. Ez nyilván ebben a formában úgy, ahogy van, el lett így baszva, fellebbezni viszont a tudomány legújabb állása szerint csak bizonyos szupermembránok felé lehetne csak. Ezek egyrészt viszont nem részei ennek az Univerzumnak, másrészt rosszabb esetben ők maguk a Magasságos Jehova, és ahova a Magasságos Jehova odabasz, ott semmi sem marad. És ezt a semmit meg úgy kell érteni, hogy sehogy se kell érteni, mivel nem is lehet érteni, mivel idő sem lesz, ami segíthet a megértésében. Ebből a szempontból tehát a Jehova nagyobb ember, mint majd a budai. (Nem, nem a szakács.)

A másik rossz hír, hogy nem hogy olyan nincs, hogy igazi baloldali, de olyan sincs, aki nem csak termel és félretesz, mint minden rendes jobboldali, de aki folyton adna is, csak szavazni kell rá időnként. Tehát hogy nincs Mikulás. Pláne jobboldali Mikulás nincsen.

Illetve persze lehet, hogy mégis csak van. Csak lehet, hogy alkoholista. Vagy munkanélküli, segélyért sorban álló szarember az a Mikulás. Sose lehet tudni, kiben bújt meg: figyelni kell, nem lehet felületesen csak dobálni záptojással a buzikat a Köröndön. Lehet, hogy aki nem köszön vissza a nyugdíjas pedagógusnak, az volt tegnap a Mikulás. Csak ma rossz kedve van. Vagy a suttyó, aki firkál a liftben, s ha rászólnak, köp. Vagy aki életében nem dolgozott, de végre lehetőséget kap, meg aki irigy, tehetségtelen (így kénytelen a magyarhírlapba írni az Élet és Irodalom helyett), de megsimogatja végre valaki. Aki nem csak az, aki valamit elért. Mert a Mikulásság nem lelki betegség. És magától is van Mikulás, nem csak ha uszítják és manipulálják Mikulássá.

Mert lehet, hogy Mikulás a Lukács György, a Heller Ágnes, a Szabó Ervin. Sőt, Mikulás még a tótavé is. (Néha.) (Nagyon néha.)

De Mikulás a Csontvári, a Kassák, meg a Picasso és a Chagall is, aki nem gyönyörű képet fest a csodás univerzumról, hanem pacákat halmoz és „másképp” látja a világot. Így hát Mikulás a Newton, a Darwin, az Einstein is. Sőt, bármilyen hihetetlen így, első olvasatra: a Jézus Krisztus nevű pofa is egy nagy, szakállas Mikulás volt.

Azaz baloldali.

Ez van, Pozsonyikám. És én nem vagyok ugyan egy Mikulás-alkat, de gyakran beszélgetek a baloldaliakkal, és tanúsíthatom, hogy még mindig vannak. És a rossz hírem az, hogy mindig is lesznek. Kazamatákban, lágerekben, internálótáborokban, vagy emigrációba, nyomorba, börtönbe zárva: bazmeg, töki, ezek sose fogynak el. Olyanok, mint a csótányok: mindig, mindenhol fennmaradnak, akárhogy próbálja irtani őket a fajtád.

És van még egy rossz hírem: jobboldaliak is vannak.

És van még egy legeslegrosszabb: te egyik sem vagy.

De hogy ne érezd magad egyedül olyan nagyon: nézegess egy kis csodás Univerzumot. Ugye, milyen szép az a sok kis paca benne?