Avagy mit érezhet az a kommunizmus legmélyebb szarkupacait is megjárt, mindazonáltal minden rendszerrel kompatibilis, gusztustalan kis pondró, aki egy ilyen, hogy is mondjam, durvábban, szóval egy ilyen pokolbéla, ha egy reggel alkotmánybírónak változva találja magát az ágyában?

A kérdés abból a szempontból nem tűr halasztást, hogy mivel éppen nemrég, szinte hogy pont a minap volt szerencsém (aktuális bérbloggerkedésem ideiglenesen megszakítva, hogyne, de erről majd később) az interneten szembesülni azzal a nem mindennnapi ténnyel, hogy ez a velejéig lealkotmánybírásodott pokolbéla még mindig megvan. Méghozzá mint ahogy a szú a fában, féreg a nyúlban, vagy vérképben a májcirózis van meg, tévedhetetlenül és kiirthatatlanul, a maga bosszantó magavalóságában. De nem csak, hogy megvan, hanemhogy még beszélni is szok, mármint a maga sajátos, sokakat állathangokra emlékeztető módján szok. És teszi ezt azért, mert mérges, mert hogy megébredett nemrég, és mindeközben rökkenten tapasztalta, hogy ő most már hogy nem csak alkotmánybíró, de őt ebbéli minőségében némely bérbaloldalra tendált bloggerbogár csesztetni is nem átallni mer!

És bár ugyan ez neki nem fáj, hisz piha oda, szúnyogok, csak szőnyeget nekik, de azért mégis, hogy ezt így hogy? És hogy miért engedi a hatóság, tulajdonképpen, őtet inzertálni. (Vagy mit akarok mondani, inzultálni: az inzertálás már megvolt korábban, sajnos.) Meg hogy akárki baromarcú, akár ő maga is, ha beüti a keresőbe, hogy Béla, meg alkotmánybíró, elszabadul a pokol. És őrjöngenek. Hisz vannak bérbloggerek is.

Namármost. Bár én egyelőre még nem tudom, melyik komcsipártba, náciképzőbe, egyéb fasiszta szerveződésbe kell belépjek, hogy bért is kapjak a véleményemért, fennáll a veszélye, hogy rám (is) gondolt emberünk. Szerencsére azért vagyok annyira jelentéktelen, eltaposni is kár bogár, hogy ez csak elvi lehetőség marad, jegyezzük meg: szerencsétlen hülye pokolbélánk ugyan nem tőlem fél, mégis, szerepéből kiesve (vagy épp kőkeményen, hogynemondjam, gránitszilárdan benne megrohadva) egy új, érdekes bogárfajról, a bérbloggerekről értekezik az ellenség sajtójában. Akik, ugye, bérért és fizetésért őrjöngenek, őmiatta.

Tegyük tehát ezt rendbe.

Először is: a fentieket, mármint hogy sajtó, meg hogy ellenség, természetesen úgy értjük, hogy illető sajtó nevezett pokolbéla előző életében volt ellenség. Hisz mint tudjuk, darab ideje a pokolbélák, handótündék, egyéb boldog trafiktulajdonosok nem tartoznak a fidesz kötelékei alá! Ők tudniillik egynémely különféle szerencsés kimenetelő balesetek, úgymint pályázat, kinevezés, egyéb lófasszá ütési szertartást követő első megindult pillanatban mintegy levedlették imágójukat, s azóta mint némi lepkék, pillangók és egyéb fennen imbolygó bizbaszok önfeledten csapdosnak a nekik kiutalt hat, hét, kilenc, tizenhuszonnegyven év mélytorkozással súlyosbított, ezzel együtt azonban jól fizető magánboldogságának trágyaszagú mocsarában.

Torkig nyelik a szart,  szóval. És ráadásul mindeközben ahelyett, hogy jól függetlenek lennének, amint azt elő is írja számukra a saját ízük szerint (lásd: ízeltlábúak rendje) megalkotott képes fogalkoztatókönyvük (a.k.a: Alkotmány), és az az alapján megalkotott sarkalatos törvényeik is (lásd még: repedtsarkú), inkább ők a saját, jól felfogott érdekükben építenek vagy aláaknáznak serényen. Attól függően, hogy épp ki adja a tápot. A gazdi-e, vagy az ellengazdi. Ezt gondolja ez az ember, hogy ez helyes így.

Mintha a gyerekem akváriumában csak akkor úszkálnának a halak szép színesen, ha az én gyerekem eteti őket. Ellenkező esetben basznának a dolgukra, és leülnének durcásan a köcsög aljára, kurvaszürkén, tarokkozni. Kiváló féket és ellensúlyt képezve ezáltal, gondolom, a díszállatok színes világában, továbbá rohadjon meg minden guppi.

Bélánk ezen okosságokra talán még akkor jött rá, amikor alkotmányjogot kutatott. Igaz, akkor ezért elvileg fogház járt volna – de megúszta, hogyne: párttagokat ritkán basztattak akkoriban, és emberünk 1976 és 1988 között bizony boldogan koptatta a pártszékház padsorait a taggyűléseken! Ma már persze úgy emlékszik, hogy a nyolcvanas években is kutatta ezt a területet, pedig akkor rajta kívül csak három-négy öregebb professzor és néhány fiatalabb foglalkozott az ország egyetemein államjoggal. Leszámítva persze a teljes kommunista (népköztársasági, hagyjuk) pártvezetést, Elnöki és Minisztertanácsot, amely utóbbinak ő maga 1989-ben, a rendszerváltozás dicső, forradalmi forgatagában még tanácsadója is lett. (Most mit mondjak, no pasarán, last man standing, ha partizán vagy, vigyél el innen.) Onnan nyilván már egyenes út vezetett a komcsifaló torgyándoktorig, akinek ily módon tanácsadója is lett.

Szedjük tehát össze: Bélánk a kommunista párt, az Államigazgatási Főiskola, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet (az valami derék antikommunista kiképzőtábor lehetett, hisz a bajszos is ott nevelkedett!) és még ki tudja, milyen sötét brigantik működtette diktatúra strukturális emlein felnevelkedve, sőt, azokat csontosra szopva, ám onnan torgyángazda személyes tanácsadójává átváltozva (lásd: Kafka: Die Verwandlung), még később a torgyángyilkos orbángazda kedvenc alkotmánybírájává avanzsálva megpihen kicsinyég, hogy önnön magas egeibe, vagy ki tudja, még milyen mélységekbe vesző pöcegödréről letekintsen ránk, nyomorult kis bérbogarakra. Még egyszer: az az ember nevezi bérbloggernek az őt és a neki (per pillanat) kedves rendszerét kritizálókat, aki legalább háromszor keresett új gazdát magának rövidke pár év leforgása alatt: bolha, tetű vagy galandféreg ebbe ennyi idő alatt legalábbis kicsikét elpilledne.

De nem, ő nem: hisz fáradhatatlan, mondhatni. Most épp azt gondolja helyesnek, ha minden diktátor kinevezi maga alá a klozettet is, amibe beleszarik, hogy ha netán megbukni méltóztat, utódjának konkrét ideig szarni se lehessen nyugodtan. Mert mégis milyen, hogy ahol milliók szavaznak, végül tizenegy ember dönthet? Rendőrség, ügyészség, meg a bíró is, minek van?! Demokrácia, ne szívassuk egymást! Fel kell koncolni az összes játékvezetőt is a picsába, éljen a Videoton!

Mert jó, persze, éljen, hogyne, de kérdem én, nagy szeretettel: a kenyéradó gazdié már lassan a nyolcharmad is, mindenki meg is van rendesen félemlítve, a fű is már csak éjszaka mer nőni, ha egyáltalán, és az összes birka is élére állítva szarik, de mégis: Bélám, nem-e lehet-e, hogy ezt most már egy kicsit túltoltátok? És ha igen, nem férsz, hogy visszatoljuk?