Mármint ahhoz képest, hogy kurvára nem szeretem. Sőt, konkrétan idegel a faszi, ahogyan nyüzsög, meg lamentál minden ötpercben, morzsinkálva a megmaradt kis szikkadt, plöttyedt liberálszocializmusát, vagy mijét. Szánalmas.
Jobb helyeken az ilyet kellemes rekreációkba zárják, ahol vagy leszokik a jancsika tutujgatásától, vagy addig verik, amíg nem lesz mit tutujgatnia. Ám a mi helyünk, ahova szopni rendelt a balsors, tudjuk, nem ilyen „jobb hely”: itt az ilyen negyedtehetsegű, félművelt faszkalapok, mint ez a Fletó is, komoly potenciállá válnak a gyöpön. (Tudniillik azon a szép, zöld gyöpön, amin annak idején ulmanmónika játszotta el a holováckettőt, de olyan, de olyan hitelesen, hogy nemhogy a crnagorai filmszemle zsűrije, de a bélapátfalvi Jenő bácsi sem tudta érdemben honorálni a teljesítményt. Pedig ő még a románmagyar nullhárom után is talált bíztató jeleket. Igaz, őt már kétszer elmeszelték, méghozzá pedofíliai területen.)
De hiába, a Feri reménytelen. Ez a faszi leginkább egy majom, akit ágakon ugráló, banánzabáló vágóképeken tudok elképzelni, mármint ha nem vagyok muszáj elfogadni, hogy ő az egyik nagy magyar államvezető-jelölt. Sőt, konkrétan nekem ez a majom ugyanis olyan, mint szegény Bumszli kutyám: ő annyira hülyének bizonyult már nagykölyök korában is, hogy jobbnak láttuk kiherélni, hátha lenyugszik – ám miután ez nem hozta meg a kívánt eredményt, durván egymillióért forintért kerítést építettünk az udvar köré, nyolcvan centis betonalappal megerősítve, hogy ki ne szökjön állandóan. Azóta tehát megvárja, míg kinyitjuk a kaput, és akkor szökik meg – más érdekesség híján, zabálni. Ilyen hülye szegény, és bár örülünk a két méter magas, fagyhatár alá betonozott, fasza kerítésnek, nem nagyon szeretjük őtet.
Demost nem is ez. Hanem ez a ferenc, na ez se feltétlenül hülyébb, mint a herélt kutyáim közül a bármelyik, akik pedig megeszik a saját szaruk is. Joggal merült fel tehát a kérdés: akkor miért is szavazok én erre a demokratikus kloákára, vagy mire, amiben is ez a kiszből kirendszerváltozott, volt szarházi a főérdekelt – úgy is, mint aprópiroskai értelemben vett főelien. Akitől talán még a kövérlaci is fél egy picikét.
És nem tudom megmondani, hogy miért.
Mert ha hagyjuk is a szegény kis bajszos óvodást, mármint a lacit, rögtön itt van nekem másik, a kicsi fiam, aki bár nem bajuszos, mégis szobatiszta, azaz nem szarik maga alá. Időnként persze szintén jelzi, hogy szörnyek vannak a szobában: ő mondjuk ettől nem igazán fél, mert nem az a fajta. Szerintem hat-nyolc komolyabb szörnnyel is tisztességes döntetlenre hozná a meccset – ennek megfelelően keményen kimegy a hátsó kertbe esténként, cseppnyi zseblámpával, szörnyeket keresni, és mintegy sportérték gyanánt az extrémnek mondhatóan hisztérikus anyai sikoltozás esetén is képes szinte perceken belül haza is jönni a koromsötétből anélkül, hogy akár cseppnyi jelét is mutatná annak, hogy gond lenne abból, hogy ő negyedórákig el volt tűnve a semmiben. Sőt, hogy benne volt sűrűjében a semminek, ami pedig sötét, ijesztő és rideg. Neki nem gond, hogy darab ideig komoly résztvevője volt a sötétség gonosz, elvetemült, kisgyerekeket elemésztő érthetetlenségének, amiben egyszer csak feléje nyúlhatna a valami, hogy elragadja, hogy megegye – vagy ami még ijesztőbb, hogy az ő ellenfele nyerje a választást, és így az adja újra miniszterelnököt, és meg még házelnök se lehessen más, csak a tóbiásferi. Vagy a szanyikapitány.
Kicsiny gyermekem azonban nem retten, hanem hároméves öntudata minden szentségével keresztbe leszarja az apjátanyját, akik így hiába aggódnak a kis épsége felől. A következőkben tehát nyilván ollóval nyitja ki a banánját, mint legutóbb, mélységesen leszarva az olló éle által joggal vélelmezhető ujjbőrhámsérülés relatív valószínűségét. Hiszen a szülők kedvesek, ám kicsit hülyék, gondolja, így bár vágta el már ujját lényegesen többször, mint kellett volna, még így is lényegesen kevesebbszer tette, mint ahányszor elvágni egyáltalán esélye volt.
És ez a lényeg: komolyan hisz benne, hogy bár tizedszer is kiömlött az a kurva tea bödönből, elképzelhető, hogy legközelebb nem fog. Nem adja fel: neki az a lényeg, hogy megértse a nagyvilág, hogy őneki mennek ezek a dolgok, bármilyen bonyolultak is, sőt, bármennyire szemel láthatóan nem is mennek. Őt nem zavarja, ha többet kell várnia annak, aki azonnal akarja a megoldást. Ami persze az ő fejében megvan, csak még túlságosan hároméves ahhoz, hogy kifejezésre tudja juttatni őket. De lesz ő még hatéves, és akkor a jóisten irgalmazzon minden fasisztának.
Esküszöm, ha indulna jövőre, rászavaznék.
