Mert sikerült: keresztülverték a társadalmon nem csak a saját, új alkotmányukat, de a központosított média, közoktatás, művészetpolitika, autópályaépítészet és egyéb nyilvánosvécé-direktíva (tudniillik sok pénzért szart termel) minden komolyabban vehető szegmensét úgy, hogy toronymagasan vezetik a közvélemény-kutatásokat. Hogy csinálták?

Föl, föl, ti rabjai a népnek

Mielőtt továbblépnénk, soroljuk azért tovább: a világon sehol sem látott mértékben rontották le a szabadságjogokat (állítólag még a távoli Chile is felhőtlenül röhög kifinomult hajléktalanpolitikákon); semmit sem tettek a leszakadt társadalmi rétegek felzárkóztatása érdekében (integrálásról eleve nem volt szó); hogy akármely, akár értelmes cél érdekében is képesek meghozni azt az egyetlen helyes döntést, ami a célt véletlenül sem, saját érdekeiket viszont hajszálpontosan kiszolgálja; és mindezek mellett akármilyen sumákságot, törvénytelenséget, sőt, gyalázatot képesek elkövetni úgy, hogy vagy letagadják, vagy az ellenkezőjét sulykolják. Összefoglalva: folyamatosan rontják a társadalom alsó hetvenöt százalékának életszínvonalát a felső tíz érdekében úgy, hogy közben, passzióból saját szájízük szerint alakítják a közjogi berendezkedés akármely szeletét, amennyiben kiderül, hogy orbánviktornének van még egy kedves barátnéja.

Akármeddig sorolhatnánk: a magyar kormányzat, ezen keresztül az egész ország rohamosan zuhanó nemzetközi megítélését például nem is említettem.

A győzelem napjai jönnek

Ehhez képest nem hogy össztársadalmi elégedetlenség nem tapasztalható, de a katasztrofális gazdaságpolitika sem döntötte be az országot: mert bár a magyar államadósság nem csökkent, nem is nőtt; a munkanélküliség, ugyan részben a közmunka és az emigránsok hatására, de csökkent; sőt, újabban a nemzetgazdaság értékteremtő képessége, azaz a bruttó nemzeti termék (igen, a GDP) is nőni kezdett. És az a gazdaság, ahol az adósság nem nő, a munkanélküliség csökken, a termelés meg egyenesen növekedik, minden tankönyvben sikeresnek mondható. Akkor is, ha ehhez elvették a magánnyugdíjakat és elkergettek félmillió embert: hisz mit ne mondjunk, mindennek ára van.

Rabságodnak vége már

És ez így zseniális, meg kell hagyni. Mert tudjuk persze, hogy amint egy kicsit csődbe megy egy kisebb-nagyobb déli ország az EU-ban, vagy amint komolyabban felmerül a válság legkisebb előszele Amerikában, dőlni kezd a dominó: aki azonban abban reménykedik, hogy majd egy újabb világgazdasági válság fogja ezeket eltakarítani a francba, egyrészt hülye, másrészt sosem látott még vargamihályt ájemeffel „tárgyalni”. Ebben reménykedni egyrészt perverz, másrészt olyan, mint komolyan elképzelni, amint az Európai Néppárt kizárja kedves magyar barátait a soraiból, hogy másnap feldüböröghessenek a hetescikkely testvéri tankjai. Tényleg, hallott efelől bárki bármit is április óta? Na ugye.

(Szigorúan zárójelben: volna itt még a demokratikus ellenzéki összefogás földomlásszerű győzelme, mint alternatíva. Ja, meg az ufók.)

Létrejött tehát egy szigorúan, hierarchikusan felépített maffiaállam, amely részben családi, részben baráti alapon felosztotta maga között a hatalmi struktúrákat, és szépen, sorban kebelezi be a társadalom, a gazdaság, a kultúra minden területét. És ennek a rendszernek csak kiszolgálója, beszállítója vagy hűbérese lehetsz: mert a közvélekedés szerint nem muszáj szeretned a focit. Akkor viszont csengetned kell.

A múltat végképp eltörölni

Az okokat persze nálam okosabbak biztosan sokan megírták: itt van például a rendkívül ötletes magyarázat a magyar néplélek szolgai mivoltáról − ha nem is mindjárt kertészákosi mélységekben. És én bár nem vagyok egy szociológus-politológus alkat (bár egyszer majdnem jártam egy néprajzos lánnyal, az meg rokonszakma), de azért ennél komolyabb okokat sejtek a háttérben.

Mégpedig: végiggondolták. Mindent, pontról pontra: tudták, hogy az EU egy ponton túl meg fog hátrálni, hogy a válság nem tart örökké, és hogy az embereket nem érdeklik például az energiaellátás biztonságának gazdasági-stratégiai szempontjai − többek között azért, mert az előbbi öt szóból hármat nem is igazán értenek. A rezsit értik, meg hogy drága. A többi meg úgyis csak arra jó, hogy a politikusok ellopják.

A lényeg az volt, hogy ne hirtelen történjenek a dolgok: hisz a magyar, de semelyik nemzet sem szereti ezt a hamari kapkodást. Olyan nincs, hogy megígérem az egészségügy reformját, majd hűbelebalázs módjára bevezetem a vizitdíjat: az kell, hogy nem ígérem meg, aztán megpendítem, hogy bevezetem a felét, majd bevezetem a kétszeresét, végül letagadom az egészet. Az egészségügy például, ha már szóba került, menthetetlen: ebben az országban nincs annyi pénz, hogy jól működjön.

De ki mondta, hogy jól kell működnie?

Rabszolgahad, indulj velünk!

A lényeg csak az, hogy a család, és annak barátai, beszállítói és egyéb üzletfelei számára jól működjön az egészségügy − vagy akármi más. Annyi pénz viszont van: beszedik a néptől adó, nemmegszorítás vagy rezsicsökkentés formájában (mert áthárítják, igen, a pékek mondjuk biztosan), és elverik protézisre, stadionra, vagy bármi hülyeségre, kisvasútra Felcsúton. A többi meg kit érdekel. Még azokat sem, akiknek tényleg fáj.

A lényeg: eleve nem volt cél Magyarország felzárkóztatása, fejlődése, jobbá, szebbé, igazságosabbá tétele: azt ugyanis helyből reménytelennek ítélték, magukat meg nem elég tehetségesnek, vagy akár csak becsületesnek ahhoz, hogy belevágjanak mégis. És ez már eleve látszott, még a választás előtt: senki sem értette, hogy ha mindent csak tagadnak, mit fognak csinálni „a választás másnapján”. Pedig hát világos: semmit. Ők a történelem legelső gazdasági-politikai érdekcsoportja, amely választási program nélkül nyert választást: azt viszont betartja, kőkeményen.

Semmik vagyunk, minden leszünk

Tudjuk, a Föld fog sarkából kidőlni: dehogy fog. Jövőre legfeljebb választások lesznek, azok meg tudjuk, mekkora megtakarítást jelentenek a magyar emberek, a magyar családok, magyar háztartások számára. Lesz majd ingyen nyugdíj, ingyen kakasos nyalóka, meg ingyen tűzifa mindenkinek: így mulat egy magyar úr. Az meg, hogy a mi erdeinket vágják ki miatta, legfeljebb a semjénzsoltnak fáj.

De neki is csak a le nem lőhető szalonkák miatt.