Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Buzik, cigányok ne legyenek itten összevissza!

2011.02.15. 09:37 Humperdickk

Magyarországon etnikai tisztogatás folyik.

Ezt persze nem én mondom, hanem egy bizonyos vonagábor nevű természeti képződmény adta elő a magyar Országgyűlés plenáris ülésén. Tekintve, hogy még a felettébb tréfás játszósmellényét is felvette hozzá, nyilván ő ezt komolyból mondta.

Az illető etnikai tisztogatást egyébként a következőképpen kell elképzelni: sihederkorba még éppen csak belépő cigánygyerekek egyrészt lekapcsolják az öreg néninél a villanyórát, másrészt miután így kicsalogatták a nénit, agyonverik őtet, módszeresen. A terv szerves része, hogy felmenőik előre megfontolt szándékkal már generációkkal korábban bánya- és kohászvidékekre költöztek, hogy a magyar vaskohászat összeomlása után immár munka, megélhetés és bármilyen kilátás nélkül kvázi háborítatlanul végezhessék üzelmeiket. Sőt, még arra is volt gondjuk, hogy őket kulturális és antropológiai másságuk miatt a többség eleve elutasítsa, hogy ily módon a társadalomból kitaszítva gettókba tömörülhessenek, amelyekben ezáltal a többségi társadalom által elfogadott, részben őket elnyomó normák helyett saját normákat kezdjenek követni, kockáztatva ezzel az emberhez nem méltó elaljasulás útjára lépést is.

Meg kell hagyni, ördögi terv. Gyengéje ugyanakkor neki, hogy nem annyira hatékony: ennél még a magyar történelemben Magyar Nemzeti Történelemben is találunk produktívabb példát. De, ami késik, nem múlik: ez ugyan így meglehetősen lassan fog menni, de a demográfiai csapda és a cigányság indokolatlan szaporulata elvégzi úgyis a többit. Ezt az „indokolatlan szaporulatot” egyébként megint ez a vonagábor találta felvetni, és nem fogják kitalálni, ezt is a Parlamentben, annak gyönyörű üléstermében nochdazu. És nem hörcsögökre vagy az üregi nyulakra gondolt, hanem embertársait illetően tekintette indokolatlannak azok szaporulatát.

Ha ezek után esetleg most sokan úgy érzik, hogy a magyar Országgyűlés patinás épülete lassan vonagáborok és vonagáborokra legyintő gusztustalan, tályogszerű gennyek látványának elviseléséhez szükséges háttérré kezd silányulni, nem járnak teljesen messze az igazságtól. A helyzet az, hogy hazánkban a Nemzet Hazájában nem jelent komolyabb problémát, ha valaki a lelke mélyén kucorgó rasszista tömeggyilkost közszemlére teszi, mivel ehhez neki legfeljebb cuki piros-fehér vinnyettás mellényt kell fölhúznia – ami ugyan béna, de mégsem buzis. Mert bár a buzi nem produktív, így indokolatlanul szaporodni sem képes, de akkor is ne legyen. Vagy, ha már van, ne látszódjon, hogy van. Ne legyenek továbbá szocialisták, liberálisok, zsidók és zsidóknak tűnők, továbbá multinacionális, vagy legalábbis nem magyar dolgok, valamint le mindennel, ami másmilyen, mint ami olyan, mint amilyennek mi akarjuk, hogy legyen.

Vezérem: tulajdonképpen most már tényleg szeretnénk látni azt a listát. De tényleg, csak a miheztartás végett, nehogy megakasszuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Hisz nincs szörnyűbb, mint a bizonytalanság: kérlek, áruld el: ma miért vagyunk szarok? És holnap még miért leszünk?

310 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr422662298

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbik: Őfelsége ellenzéke 2011.02.15. 13:10:38

Ahogy minden ellenzéki párt, a Jobbik is a konstruktív ellenzék magasztos célját tűzte ki maga elé az országgyűlési választások után. Ezzel szemben az új kormány első ülésszaka alatt a két másik ellenzéki párthoz képest sokkal gyakrabban támogatta a ko...

Trackback: A melegfelvonulás törlése 2011.02.15. 12:29:35

Budapest rendőrfőkapitánya betiltotta az idei melegfelvonulást a "közlekedés aránytalan sérelmére" hivatkozva. A döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs.Kapcsolódó cikkek:Idén nem lesz melegfelvonulásStrasbourg: az államok kötelesek enge...

Trackback: És még buzik is! 2011.02.15. 12:11:36

p { margin-bottom: 0.21cm; }Coming out: a blog szerzője szurkol annak, hogy minél több férfi embertársa fedezze föl magában a meleg vonzalmakat. Így ugyanis több esély marad arra, hogy bájos lánykák pillantásukat szerénységére vessék – hogy egyeb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalahadin 2011.02.15. 14:46:21

Ha a bűncselekmény áldozata volt cigány, tilos volt megemlíteni.
Ez a mondat helyesen természetesen a következő:
Ha a bűncselekmény ELKÖVETŐJE volt cigány, tilos volt megemlíteni.

Bloberf 2011.02.15. 14:46:58

Lényegében a cigányság mindenhol probléma ahol jelen vannak, legyen az szegény vagy gazdag ország. Igaz a szegényebb országokban sokkal durvább a helyzet. Ezért szerintem kár ezt a sokat szenvedett magyar népet okolni a cigányok többévszázados különállása és problémái miatt.

Szalahadin 2011.02.15. 14:50:49

@Adam1027: Ha engem kérdezel, a magam részéről álszent hülyeségnek tartom mindezt. Ha ezek a roma mikiegerek olyankor tudnak vonyítani, ha cigány az áldozat, akkor tűrjék el ugyanennek a ténynek a közlését akkor is, ha az elkövetői oldalon bukkan fel valamelyik fajtársuk. Ennyi.

spinat 2011.02.15. 14:53:13

@b.f.: szerintem meg az nem normális, hogy te ilyen hülye vagy, de én ezt el tudom fogadni. Különbözöek vagyunk. De én ezért még enm akarlak rendörökkel veretni. Képzeld, az emberiség történelme során nagyon sok nagyszerü ember (férfi volt), akik festették magukat, mint a lányok, sot fiúkkal smároltak, meg kézenfogva jártak. Pont erröl beszéltem, hogy a középszer a kisebbségi komplexusa miatt verette azt aki más volt. Te pontosan erre vágysz.

Képzeld, doktori címem van, és néha festem, na persze csak a hajam, mert nekem így tetszik. Akkor engem agyon kéne verni?

Mondd csak, nézz magadba és meséld el, miért félsz azoktól, akik mások, mint te.

Orvos látott már?

b.f. 2011.02.15. 15:00:36

@spinat:
Szerintem orvosra nem nekem lenne szükségem. Inkább annak, aki eltűri ezt, sőt még támogatja is. De már megint a hajnál tartasz. Úgyhogy kb. 10-szerre is elmondom, hogy nekem nem a hajviseletekkel van bajom. Azzal van bajom, hogy a szemüket kihúzzák, kifestik, a körmüket lakozzák, és még büszkék is rá. Az meg a másik, hogyha valami nem tetszik nekik, akkor inkább az ereiket vagdossák fel, mert az a menő, az az elfogadott. Vagy ez szerinted egy normális dolog? Mert ha ezt annak látod, akkor akárhány doktori címed is van, hatalmas bajok vannak nálad fejben.

Bloberf 2011.02.15. 15:03:16

@Sanko13: Persze de a lényeg mégiscsak az, hogy az az öt-hat gyerek létszükséglet volt és munkaerö ez az öt-hat meg csak arra van, hogy minél több pénzt el tudjanak szedni az adófizetöktöl.

ö...mikó? 2011.02.15. 15:06:09

@Szalahadin: Teljes mértékben egyetértek!

b.f. 2011.02.15. 15:11:19

Emberek, szerintem felesleges a liberálisokkal vitatkozni. Egyszer majd minden liberálist elkap egy csapat cigány az életben, aztán akkor majd máshogy gondolkoznak róluk. Utána már nem veszik a védelmükbe őket, hanem megtapasztalják, milyen a valóság.

dipl-o-mata 2011.02.15. 15:17:32

Bevallom, nem olvastam el az összes kommentárt,de aki rasszizmusról beszél annak a következőket mondanám.Nem arról van szó, hogy nem bízom a cigány orvosban, gyógyszerészben, nem merem leengedni a gyereket a játszótérre, mert ott cigány bölcsészhallgatók fociznak cigány joghallgatókkal, vagy nem merek sötétedés után kimenni az utcára mert cigány esztergályosok bandái mászkálnak.És mi lesz, ha a sok analfabéta segélyért gyártott gyerek felnő és elkezdi amit otthon látott.A baj exponenciálisan fog növekedni, nem kell még húsz év a robbanáshoz.Évente csak nálunk több ezer szociológus végez, de még a világban sehol nem tudták őket integrálni, ez tény.Javasolnám a szociológus képzés megszüntetését és a már kiadott diplomák visszavonását, mert ezek szerint szart sem érnek.

cso zsi 2011.02.15. 15:18:26

@Adam1027: Miért? Otthon a segíjkét egymásnak dobják össze?

Adam1027 2011.02.15. 15:18:29

@Szalahadin: meg persze az is benne van, hogy kissé talán könnyebb azonosítani az elkövetőt, ha kiírják h roma származású. Képzeld el pl. ha az USA-ban kirabolnak egy bankot, és mondjuk színesbőrű volt az elkövető, nyilván beleírják a körözésbe mert így kb. 100 millióval csökken a lehetséges elkövetők száma... :)

spinat 2011.02.15. 15:20:05

@b.f.: nem, nem látom miért lenne baj, ha kifestik magukat. Csak divat, semmiben sem másabb, mint a hosszú haj. Az baj, hogy önygilkosok lesznek fiatalok, de a kettö nem függ össze.
Mindenestre a te kreatív javaslatod, hogy gyepáljuk el rendesen a gyerekeket mert kifestik magukat.
Aztán ha ezeket már átneveltük, akkor jönnek azok, akiknek hosszú a haja, aztán ha azokat átneveltük, akkor akiknek túl színes a ruhájuk, aztán meg mindenkit, akik nem olyan mint én.
ès itt visszatértünk a témához. Zárjunk el mindenkit, verjük össze öket, akik másak, máshogy élnek, másak a normáik, mint nekem.

A cigányság azért is jutott ide, mert a többség csak elkülöníteni akarta öket. Na persze mikor már a harmadik generáció is úgy nö fel, hogy csak azt a mintát látja, hogy putri, meg lopás, meg segély, meg családi potlék, akkor eszébe sem fog jutni, hogy mást is lehetne csinálni, mert sohasem látott, nem ismert mást. Hát persze, hogy a helyzetükért a legnagyobb mértékben ök hibásak, de azért, mert elképzelni sem tudják, hogy a helyzetöl ki is lehetne törni. Akik pedig kívül vannak és kiemelhetnék öket (sok munkával és hosszú idö alatt), azok csak még nagyobb falat akarnak köréjük építeni.

Vona egy idióta barom, viszont itt sokaknak igaza van abban is, hogy az elmúlt két évtized liberális politikája nagyban felelös a helyzetért. Bocs ha nem pontos az idézet, de növeli, ki lefedi a bajt.

Bár ez nem menti fel azokat, akiknek most lenne feladata, hogy a helyzeten változtasson.

ö...mikó? 2011.02.15. 15:21:54

@Legelő Őse: És ki fog ki állni azért a több százezer / millió emberért, akiket nap mint nap terrorban tartanak? Ki fog kiállni azokért a szerencsétlenekért, akiket megnyomorítottak, megöltek, rabszolgasorsban tartanak? Ki fog kiállni a normális értékekért?
Könnyű a budai hegyekről osztani az észt, hogy ezt el kell viselni, mert így van és kész. Ha így gondolod, járj elől példával! Költözz le Ózdra, Miskolcra, igazából bármelyik nógrádi, borsodi, szabolcsi, vagy hevesi településre! Költözz le, élj köztük, vagy rögtön fogadj be egy komplett családot! Költözz közéjük, s nézd nyugalommal, ahogy a kislányod kilép közéjük az utcára!
Elég már! Aki kiáll mellettük, az költözzön össze velük, mi nem kérünk többet a "színes kultúrájukból"!

Adam1027 2011.02.15. 15:25:10

@cso zsi: vicces lenne :)
meg a másik, amin elszáll az agyam, az a börtönkörülmények. Kb 3 csillagos szálloda, fűtés, aranysapkás szakács főzi az ebédet, kábel tv, konditerem, könyvtár, tanfolyamok, stb...mindezt a mi pénzünkből. Néhány egyetemi kollégiumban a jövő értelmiségei, hasznos tagjai a társadalomnak öten hatan egy szobában, télen fagyoskodva, semmi sportolási lehetőség, max emeletenként 1 tv. Kérdem én: van visszatartó ereje a börötönbüntetésnek????
Megnézném ha pl ilyen dél-amerikai szintű börtönbe zárnánk őket, hogyan alakulna a visszaesők aránya..
komolyan mondom, beteg világban élünk, ahol a rabló gyilkos tolvaj cigánynak (és persze fehér embernek) szinte luxus körülményeket kell biztosítani, mert rögtön mennek az obucmannhoz meg stráásszburgba sírni...

b.f. 2011.02.15. 15:27:24

@spinat:
Az a baj, hogy le vagy ragadva a hajviseleteknél. De ennél egyértelműbben nem tudom elmondani: NEM A ROHADT HAJVISELETTEL VAN BAJOM!!!
Hanem azzal, ahogy viselkednek, ahogy mindent megengednek nekik, mert nekik aztán jogaik vannak. Ugyanúgy, mint a cigányoknak. Nekik joguk van mást megtámadni, kirabolni, segélyen élni, szarni a világra. De kötelességeik azok aztán nincsenek. Sőt, ha valaki netán kezet emel rájuk, mert rajtakapja őket, hogy éppen kirámolják a lakását, akkor még az kerül börtönbe, aki a saját tulajdonát védte. És miért? Mert az elkövetők cigányok voltak, egy egy rasszista magyar megverte őket. Na ezek a kurva nagy problémák ebben az országban.

spinat 2011.02.15. 15:31:55

@b.f.: de, pont te montad hogy meg kéne verni azokat, akiknek a kinézete neked nem tetszik. Amúgy most kissé megkevertél. Azért mert a fiúknak joguk van magukat kifesteni, azért lopnak a cigányok?
Vagy téged az is zavar, hogy neked is vannak jogaid?

tényleg nehezen múlik a kádár korszak.

Adam1027 2011.02.15. 15:33:28

@b.f.: Lassan ha rajtakapsz este a lakásodban egy betörőt(függetlenül a származástól, de persze mindenki tudja h kb 90% az esély h cigány az illető) még majd téged zárnak be hogy nem mutatod meg önként hol a széf, nem nyitod ki neki, nem vendégeled meg egy kis harapnivalóval és nem segítesz neki kipakolni a cuccot a lakásból...
Magyarország, én így szeretlek!

Adam1027 2011.02.15. 15:35:17

@spinat: Ha jól tudom már sokan sok munkát és rengeteg pénzt öltek a kiemelésükre, mindenféle eredmény nélkül.(sőt, igazából sztem még rosszabbak mint 10 éve...).Emelje őket a hóhér, én azt mondom...

b.f. 2011.02.15. 15:39:09

@spinat:
Igen? Én nem azt mondtam, hogy meg kéne verni mindenkit, te akarod ezt belelátni a dolgokba. De tény, hogy vannak bizonyos csoportok, akik nagyon megérdemelnék, hogy néha határozottabban lépjenek fel ellenük, akár egy nevelő célzatú veréssel is. Mert elég sokan vannak, akik a szavakból nem értenek.
És ugyan már, nekem mihez van jogom ebben az országban? Semmihez. A kisebbségnek meg a homokosoknak vannak jogai, másnak meg kötelessége elviselni őket, mert ha nem, akkor egyből feljelentenek ám ők, hogy júj de csúnya rasszista ember vagy.

ö...mikó? 2011.02.15. 15:42:28

@spinat: Te szerintem direkt nem akarod érteni, mert elfogytak az érveid. Nem a melegekkel van baja a kollégának, hanem a PROVOKÁCIÓVAL. Nem érdekel mit csinálnak otthon, nem szokás nyilvánosan megbotránkoztatni embereket. Ugyanis tudni kéne tolerálni az ő érzéseiket is. Nem véletlenül szankcionálják a közszemérem sértést. D*gni mindenki szokott, azt mégsem lehet az Andrássy úton. Provokáció a rózsaszín tangás fiú bibliával. Miért kell másokat nyilvánosan megsérteni, provokálni? Buzi vagy? Igen? Leszarom. De ne sérts meg másokat. És NE ez legyen a példakép gyermekeink számára, hogy az a menő, ha két bácsi tangában csókolózik a Hősök Terén. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Az operába sem megyek melegítőben. Otthon a hálószobában (vagy a konyhában, fürdőben, vagy nem is otthon, hanem szexklubban, mindegy) úgy szeretkezik, perverzkedik, öltözködik, ahogy akar. Én viszont hányok a látványától, ez természetes minden heteroszexuális ember számára. Hadd ne kelljen néznem, jó?

b.f. 2011.02.15. 15:43:16

@Adam1027: Dehogyis cigány a betörő, hát most írták az előbb ezek a liberális valamik, hogy valójában nincs is cigány az országban, csak mi képzeljük ide őket :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 15:44:23

@ö...mikó?: miért kell általánosítani? aki nem rasszista az a budai hegyekben élő liberális? Vagy mi? Ki mondta hogy ezt így kell hagyni? Olvasd vissza a hozzászólásaimat mindegyikben kiemeltem hogy mekkora problémának tartom azt hogy nem történik semmi. De azt is, hogy nem ez a megoldás.
Te vagy a sokadik, aki azt javasolja, hogy költözzek le Ózdra. Nem értem hogy ez miért megoldás, költözz le Te! Ettől nem fog változni. Nekem itt Budapesten tavaly feltörték az autómat, kirabolták a lakásomat, a bringámat ellopták. Egy teljesen átlagos, kissé koszos lépcsőházunkból minden mozdíthatót elvisznek. Nyilván ez semmi ahhoz képest ami borsodban megy. A külvárosban nőttem fel, sok roma lakott a környezetünkben. Az osztályunkba is jártak. Nem Budán nőttem fel. De ez sem változtat azon, hogy a rasszizmus és a kirekesztés nem megoldás.
De hogy mitől lenne az, azt tényleg szeretném már ha valamelyikőtök elmagyarázná nekem... Mitől lesz több mint 4 általánosa, bármilyen végzettsége, több esély a munkaerőpiacon, mitől tanulná meg hogy másként is lehet létezni mint egy putriban, ha én kirekesztem, gyűlölöm, gettóba zárom (ráadásul akkor ki tartja el??) stb. Ha leköltözöm mellé, akkor sem változnak meg a körülmények. Tudom hogy nagyon fáj, de sajnos a többségi társadalomnak kell tenni azért hogy ez megváltozzon, és ez igazságtalannak hat. Nem babusgatni kell a problémát, és nem is hagyni csak legyen. De a rasszista köntös a legrosszabb, mert semmivel sem ad hozzá az eddigi semmittevéshez, mint azt, hogy lebénítja az egészet. Ráadásul valódi tetteket sem lehet végrehajtani, mert aki érzékenyebb majd rámondja hogy rasszizmus. Ezért gondolom hogy a legveszélyesebb amit a jobbik csinál. Mert sok ember számára, aki szintén nem él jól, vagy a környezetében sok bűncselekmény történik, ez egy egyszerű válasz. Lehet gyűlölni a romákat. De hogy ettől mi lesz jobb, azt tényleg nem tudom. Pusztán annyi, hogy a későbbi, lassú és nehézkes lépéseket tovább hátráltatja majd egy nem éppen befogadó társadalom!

b.f. 2011.02.15. 15:44:45

@ö...mikó?:
Igen, valami ilyesmire gondoltam én is. Bár ne várj ettől az embertől túl sokat. Mindjárt azzal jön, hogy bajod van a hosszú hajúakkal. Pedig doktori címe van...

Adam1027 2011.02.15. 15:45:09

@b.f.: Én kérek elnézést, összekevertem őket a svéd cserediákokkal.Mea culpa.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 15:46:32

@ö...mikó?: de mi a különbség egy meleg felvonulás között, ami egy évben egyszer van, és sokakat irritál, meg egy gárdaegyenruhás felvonulás között, ami szintén sokakat irritál? Nem értem. Abból a szempontból semmi, hogy mindegyiküknek joga van felvonulni. A Gárdának már nem szabad egyenruhában, ahogy a melegeket is megbüntetik, ha közszeméremsértést követnek el. Nem lehet csak egy oldalról nézni ezt...

Flava Mo 2011.02.15. 15:48:50

Meglátásom szerint, kik jónak látják a mostani helyzetet a cigánysággal kapcsolatosan, az egészen egyszerűen csak korlátolt, de az egészen biztos, hogy az értelmi képességei kb. egy marék giliszta szintjén vannak.
Az is szinte biztos, hogy ebben az országban bűnözőnek áll a világ, sokan arra utaznak, hogy meleg kábel tv-s börtönbe betegyék a seggüket, a mi pénzünkből, ahol esetenként még jobb körülmények között is él, mint otthon. Középkori börtönöket vissza! Akkor tudnák, illetve meggondolnák kétszer, hogy lopjanak.
Melegek. Különösebben nincs bajom velük. Sőt ismerősi körömben is vagy olyan fiú/lány páros kik melegek. Nekem ezzel egészen addig a szintig nincs is bajom, míg nem követelnek felvonulást, és házassági jogokat, és míg nem én vagyok a szenvedő alany. Ugyanis még nincs gyerekem, de egyszerűen nem örülnék ha két meleg párt látna az utcán smárolni. Azért a nyilvánvaló hovatartozást ebben az esetben nem kell kinyilvánítani, mert ez nyilvánvalóan nem egészséges, természethez hű betegség. Ugyanis ha mindenki ilyen lenne kihalna az emberiség. Persze egészséges úton világra jött gyerek az kell nekik... Nah mindegy. Ennek is gátat kell szabni.
Ami pedig a liberális felfogást illeti. Kicsit mint minden más, az is el van baszva ebben az országban (bár mit csodálkozunk, mint ahogy a baloldal is, mert az se baloldal hanem valami neoliberális kártékony massza.). Az alapgondolatot érdemes megnézni, elolvasni. Franciaországból ered. Bár meglátásom szerint nem egy követhető rendszer az se.
Cigánykérdést pedig egészen egyszerű úton meg lehetne oldani, úgy mint Kínában: szabályozni kell hány gyerek születhet cigány családokban. Kész túl is van tárgyalva. Csak mint ahogy ezt se sokan nem merik meglépni. Amúgy méghogy nincs országuk a cigányoknak. Ahogy ez a kormányzat halad az lesz pár éve belül. Mert egy normális magyar nem fog itt maradni, az is egészen biztos.
"Vissza kell csábítani 20-30 éves korosztályt az országba.".. Aha.. Majd ha tudom, hogy az adóm nem egy cigánynak a semmittevésére megy, akkor majd hazajövök/jövünk. Mert én nem vagyok hajlandó részt venni az ő istápolásukban, kitartásában. Én nem érzem ezt társadalmi felelősségnek!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 15:48:55

@b.f.: de miért kell ezt csinálni? Ki írt ilyet? Itt az általatok pusztán liberálisoknak nevezett emberek, érvelnek. A Ti érvetek az, hogy költözzek le Ózdra. Hát komolyan...
Ráadásul attól, hogy valaki nem rasszista, attól még nem automatikusan liberális. Ez fontos. Igaz ha mindent ennyire leegyszerűsítünk, és általánosítunk, akkor ezzel kapcsolatban is lehet erre a következtetésre jutni, de mi értelme van akkor vitatkozni?

ö...mikó? 2011.02.15. 15:50:14

@kamuszutra: Te beteg vagy. A gyerek érdekeit kell nézni. És bizony a gyerek érdeke az, hogy ne váljon belőle ingyenélő, segílyes bűnöző. Mert most még Kánaán van itt nekik, de nemsokára megelégeli a társadalom az elnyomást, a terrort, s akkor bajban lesz. Ezért hát, ha az anyja mellet predesztinálható, hogy bűnöző lesz belőle, akkor igenis el kell venni az anyától. És nem érzelmi intelligenciával, hanem intelligenciával hozzáállni a kérdéshez. Tudod mi az, vagy Te is szociológusnak tanultál / tanulsz?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 15:50:42

@Flava Mo: Rohadt idegesítő ez. Mutass már egy olyan nyomorult hozzászólást, amiből Te azt olvasod ki, hogy valaki szerint ami most van az rendben van! Itt arról beszélgetünk, hogy a problémára adott válaszok nincsenek rendben! EZ nagyon fontos, különben, tényleg értelmetlen vitatkozni!!!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 15:51:54

@ö...mikó?: tehát faji alapon vegyük el minden cigány származású anyától a gyermekét? ez lenne a megoldás? kérdezem?

spinat 2011.02.15. 15:52:07

@ö...mikó?: lehet, hogy te a buzikra szzsociáltál,de szerintem a kolléga az emösökra gondoltak, akik viszont nem buzik, vagy nem feltétlenül. Bár lehet, hogy ö is azt gondolja, hogy ha egy fiú festi magát, akkor az buzi, de erröl nem én tehetek.

Középszerüek vagytok, féltek mindentöl, amit nem ismertek, nem értetek, és el akarjátok pusztítani.

Ebben olyanok vagytok mint a borsodi tolvaj cigányok, csak egy más szinten. De ezt nem tudjátok belátni, mert nem láttok az orrotoknál tovább.

És igen, én is provokállak titeket. Néha a provokáció nagyon hasznos dolog tud lenni.
:)

ö...mikó? 2011.02.15. 15:53:51

@b.f.: Hát mondjuk, tényleg nem kedvelem nagyon őket... :)

spinat 2011.02.15. 15:54:56

@spinat: hogy én mennyit félregépelek!

Adam1027 2011.02.15. 15:55:57

@Legelő Őse: Szted az normális h 17 évesen már 3 gyerekük van? Mi lesz ezekből? Be kelll vezetni a születésszabályozást, vagy azt hogy 3 gyerekig jár a segély, 3 fölött nem...majd meggondolja hogy gyártsa-e a pulyát agyba főbe...
Normális, intelligens, felelősségteljes ember max 1-2 gyereket mer vállalni, ezek meg 10et 12-őt...

b.f. 2011.02.15. 15:57:43

@Legelő Őse: Szerintem kezdd el az elejétől elolvasni a kommenteket. Én úgy vettem észre, hogy millió más érvet is felsoroltak itt az emberek, hogy miért is nem kedvelik a cigányokat. Úgyhogy ne akard már bemesélni, hogy mi ennyire meg vagyunk áldva ezekkel az élősködő cigókkal, mert nem vagyunk. Nem bűnbak keresés ez, hanem tény, hogy az ország a költségvetése legnagyobb részét ezeknek a segélyezésére fordítja, míg tisztességesen dolgozó szülők a fizetésükből örülnek, ha ruházni meg etetni tudják a gyerekeiket, miután befizették a havi számlákat.

Flava Mo 2011.02.15. 15:58:10

@Legelő Őse:
Igen lehet rosszul fogalmaztam, túl sok már a komment, de végig mentem rajtuk...
Szóval a legnagyobb baj az, hogy írták egy páran azt, hogy ez a MI felelősségünk is, hogy itt tartanak, ahol. Ez a legnagyobb baromság. Ugyanis minden egyes ember a SAJÁT sorsának a kovácsa, értelmes lény SAJÁT döntéssel és szabad akarattal. Innentől kezdve ez csakis a személyek felelőssége.. nem az enyém. Én nem mondtam, hogy csináljanak 10 gyereket a segélyért.
De viszont minden döntésnek van valami következménye. Én büntetnék a kettőnél több cigány gyereket egy családban.

Adam1027 2011.02.15. 15:59:03

@Legelő Őse: jah, és jut eszembe: vegyék el és adják oda neked meg a hozzád hasonló felfogásúaknak, végül is ígyis-úgyis te neveled fel őket...:)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.02.15. 16:00:14

Bérpótló juttatásokra ("segélyekre") 2011-ben várhatóan 7 mrd 695 millió forintot fogunk költeni. Csak az Országgyűlés személyi juttatásai 9 mrd 179 milliót kóstálnak ugyanebben az évben (a teljes működési költség közelíti a 18 milliárdot). A fidesz mint párt majdnem egymilliárdot kap.

Csak a miheztartás végett. (Forrás: költségvetés, letölthető:
www.parlament.hu/irom39/01498/adatok/01_mell.pdf
)

Flava Mo 2011.02.15. 16:03:01

@Humperdickk:
Az nincs benne, hogy a cigányokra mennyit szarunk ki az ablakon segély címén. Az nem 9 milliárd. Meg nem is 18 esetleg. Hanem három számjegyű és nem 1-es a kezdő szám.
A miheztartás végett.

Adam1027 2011.02.15. 16:04:15

@Humperdickk: most nincs kedvem ezt végigböngészni, de ez sztem kevésnek tűnik...ez a jéghegy csúcsa...
mit nevezünk segélynek? Lehet h ezen kívül még milliárdok mennek el ilyen-olyan támogatásra, roma kultúrházak, szociális lakások építésére, purgyék kajáltatására,tanítására, stb...

b.f. 2011.02.15. 16:07:51

@spinat: Engem aztán provokálhatsz, mert ilyen dolgokat én nem veszek fel. Engem nem tud megvezetni a média, meg semmilyen politikai eszme. Én a földön járok, nem egy utópisztikus világban, mint te, ahol szerinted minden úgy tökéletes, ahogy van. Néha lépj ki az utcára, aztán majd meglátod, milyen világban élünk.
És most tudom, hogy azzal jönnél, hogy én utálom a hosszú hajúakat, de elmondom még egyszer, hogy nem, nem utálom.
Sőt, ha arra akarnál reagálni, hogy de hát mennyire odavagyok azért a politikai irányért, amit a Jobbik képvisel, elárulom, hogy nem vagyok oda érte. Utálom a politikát is úgy, ahogy van. Viszont egyetértek azzal, hogy indokolatlanul szaporodnak a cigányok azért, hogy minél több segélyt kaphassanak. Sőt, azzal is egyetértek, hogy van cigánybűnözés Magyarországon. Pedig az ország nyugati felében élek, és mik vannak, itt is megvernek öreg néniket a réti négerek, itt is ellopnak mindent, ami mozdítható. Itt is megverik a tanárokat az iskolában, itt is terrorizálják az osztálytársaikat, elveszik a telefonjukat, a cipőjüket, a zsebpénzüket. És akkor még én legyek toleráns velük, mikor csak rajtuk múlik, hogy milyen életük lesz? Mikor ha akarnának, kitörhetnének a nyomorból. Ha akarnának, tanulhatnának, érettségizhetnének, aztán elmehetnének egyetemre is (ugyanis lenne esélyük bekerülni, csomó olyan dologért kapnak plusz pontokat, amiért egy normális srác/lány nem). De ők a könnyebb utat választják, általában, úgy 95%-os eséllyel biztosan. És inkább más vérrel-verítékkel megszerzett vagyonát dézsmálják.

b.f. 2011.02.15. 16:08:56

@Humperdickk: és szerinted a bérpótló juttatás az ugyanaz, mint a segély? Inkább hallgattál volna, akkor bölcsebb maradsz...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 16:12:52

@b.f.: te ne haragudj, de ki mondta hogy kedvelni kell bárkit is? Ez fura lenne. Itt nagyon sokan arról beszéltünk, hogy a faji alapú megkülönböztetés, születésszabályozás, a segélyek megvonása csak a romáktól, a szimpla gyűlölet, önmagukban nemhogy nem hatnak, de nem egy demokratikus állam fegyverei. Arról is volt szó, hogy sajnos más nem történik, és ez a legnagyobb baj. De ez még nem azt jelenti hogy a legaljasabb rasszizmus az megoldás. Hát miért beszélünk el egymás mellet?
@Adam1027: most komolyan - újra ez az érved hogy vegyek magam mellé egy roma gyereket? De hát miért? Csak mert azt mondom hogy azzal hogy gyűlöljük gettóba zárjuk stb.....attól még nem lesz jobb a helyzet, Ez az érvetek? A fene vigye már el. Szánalmasabb ez mint gondoltam.. Azt hittem mérhetetlen egyszerűsítés és általánosítás csak a filmeken, vagy a múlt században van...

A legnagyobb csúsztatás azt állítani hogy a segélyekre megy el a költségvetés jelentős része! Ennyire nem lehettek tájékozatlanok!!! Komolyan! Csak a rokkantnyugdíjasokra (ami hazánkban 6x-a a környező országokénál) többet költünk mint a kimondottan segélyből élőkre!! Pedig közöttük minimális a romák száma, hiszen képtelenek lennének lefizetni az orvosokat!!
Ez nem azt jelenti hogy nem kell megoldani a romakérdést, hanem hogy nem kell csúsztatni!

Adam1027 2011.02.15. 16:15:33

ja, nem tudom erről hallottatok-e?Volt róla szó valamelyik országos híradóban/újságban? Ennyit arról h olvasszuk be őket...Nekik megvan a saját "kultúrájuk", "hagyományaik"...Én ezekből nem kérek...
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/az_uttest_kozepen_vagtak_disznot_a_cserepes_soron_-_kepgaleria/2202397/

b.f. 2011.02.15. 16:17:48

Nos, akkor lássuk a számokat valójában, mert nem gyenge 7 milliárdról van itt szó.

Pénzbeli szociális juttatások: 60 591,6 millió Ft.
Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai: 39 484,7 millió Ft. (5. oldal)

Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja: 500,0 millió Ft. (11. oldal)

Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása 95,0 millió Ft. (11. oldal)

Roma Oktatási Programok: 30,8 millió forint (11. oldal)

Magyarországi Cigányokért Közalapítvány: 289,8 millió Ft. (9. oldal)

Akárhogy is nézem, ez nem néhány milliárdocska, annál azért jóval többről van szó. És én csak felületesen futottam át ezt a költségvetést, biztos lehetne találni benne ilyen-olyan jogcímen még segélyekre kiosztott pénzeket.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 16:18:30

@Adam1027: ne haragudj, de tényleg nem tudok mást mondani, mert utálok személyeskedni, de Te ennyire egyszerű vagy? Mit akarsz bizonyítani ezekkel a linkekkel? Nincs szükség erre! Senki sem vitatja hogy nem óriási aprobléma, és hogy a nem európai körülmények között szocializálódó emberek, akiknek esélyük sincs egy átlagos mintát látni - hiszen egy magyar gyermek ha ilyen otthonból jön, akkor legalább az iskolában találkozik más mintákkal - szóval ki állítja hogy ez nincs, vagy nem probléma?? Komolyan! Egyetlen olyan nyilatkozatot , vagy írást, vagy bármit mutassatok nekem, amelyek ezt nem tekinti problémának, vagy azt mondja hogy hogy ez nincs, vagy nem kellene megoldani. A Probléma a származási alapú megoldásokkal van, te jó ég. Értelmetlen vitázni veletek... Te semmit sem értesz ha ilyeneket linkelsz? Kinek akarsz és mit bizonyítani? Szerinted van ember akit meg kell győzni,hogy ez nem egy hatalmas probléma? De komolyan felbasz*m magam most már. Pusztán annyi különbség a szélsőséges rasszista fajgyűlölő emberek meg a normális emberek között, hogy más a megoldás! Utoljára írtam ezt le, mert értelmetlen. Hiszen gondolom most jön hogy költözzek le Ózdra...Gratulálok!

Adam1027 2011.02.15. 16:19:53

@Legelő Őse: Szerinted mi a megoldás?Amikor a putriba, ahol semmi közmű, számolatlanul szülik a gyerekeket, akiknek jelentős hányada degenerált(vérfertőzés, szándékos alkohol-gyógyszerfogyasztás,fizikai bántalmazás a terhesség alatt a fogyatékos, tehát több segélyt érő gyerekért)... mi lesz itt 20 év múlva? Amikor a dolgozó kisebbségnek kell majd eltartani az élősködő jelentős többséget...lassan átbillen a mérleg, nem lesz aki dolgozzon, adózzon, nem lesz segély..akkor mi lesz??

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 16:21:29

@b.f.: ember...ezt a mondatot ízlelgesd..:

"A pártok támogatására fordítandó előirányzat összege együttesen 2.325,9 millió forint, mely összeg azonos a 2010. évi módosított előirányzattal."

Vegyük már komolyan! Nem ettől nem tud senki sem adni a gyerekeinek kenyeret, hanem mert nincs munka, alacsonyak a fizetések stb. Ne legyünk már populisták!! Ettől még ezt a problémát meg kell oldani, mert egyre rosszabb lesz, de őszintén mondom, ha ennyire tájékozatlanok vagytok, akkor ne a számok felől közelítsetek, mer az facepalm...

ö...mikó? 2011.02.15. 16:23:17

@Legelő Őse: miért ajánlom a leköltözést? Hogy értsd meg a problémát, ne csak beszélj róla. Az is idegesítő persze, ha feltörik a kocsidat, vagy ellopják a biciklidet. De nem (csak) ezzel van a baj. Én a mindennapi terrorról, a szükségtelen brutalitásról és az arcátlanságról beszélek.
Mindenki azon lovagol, hogy rossz a hozzáállás, rasszista a Jobbik. A kérdést máshonnan vizsgáljuk. Az áldozatok szemszögéből. És ez itt a lényeg. Nem érdekel, hogy hogy lehet kiemelni őket, mert ma már nem ez a kérdés. Ma az a kérdés, hogy hogyan tud boldogulni, normálisan élni a tisztességes ember. Mert azért mégiscsak itt az ideje, hogy a lényeggel foglalkozzunk. Mi a jó a (tisztességes) egyénnek, s mi a jó a társadalomnak. Aki nem tudja felvenni a minimális magyar (hovatovább európai) viselkedés mintát, annak nem kell itt élnie. Nem vagyok köteles eltartani azokat, akik kirabolnak. Ezért utaltam a leköltözésre, hogy a nagy empátiában értsétek meg azokat is, akiket terrorban, nyomorban tartanak, megnyomorítanak ezek az együttélésre képtelen férgek.

cso zsi 2011.02.15. 16:23:48

@Adam1027: index.hu/bulvar/hirek/2011/02/15/lejart_muszakival_jogositvany_nelkul_vezetett_a_korozott_ferfi/
Ebben ugye így még nincs semmi érdekes.
"Még át sem adták, máris lecsapott Szabolcsban a rendszámfelismerő számítógép. Épp az ünnepélyes avatásra tartott az új eszközzel fölszerelt kocsi az újfehértói rendőrökkel, amikor a rendszer egy lejárt műszakival közlekedő autót szűrt ki.
A sofőrről kiderült: már korábban eltiltották a járművezetéstől, ráadásul lakhelyelhagyási tilalom is érvényben van ellene, így triplán bukott. A férfit szabálysértési őrizetbe vették."
50% azért látatlanban megvan, ugye?

b.f. 2011.02.15. 16:23:57

@Legelő Őse:
Csak most itt nem a pártokról folyik a vita, az egy más témakör. Ne akard már a valós problémákról elterelni a figyelmet azzal, hogy most hirtelen a magyar pártokról dobsz be valamit. Ez is gond, meg is értem, mert tényleg idegesítő dolog. De hát közel sem erről beszélünk most.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 16:24:09

@Adam1027: a megoldást nem nekem kell tudnom, és valóban legalább 20 év kell hogy egyáltalán az első jelek majd megjelenjenek. Nagyon sok összehangolt lépés kell. Ahogyan az USA-nak sikerült közel 30 év alatt nagyon fordítani, nekünk sikerülhetne! A probléma ott sincs megoldva teljesen, ahogyan nálunk sem lesz.
De hogy a Ti megoldásaitok a legaljasabb emberi ötleteitek, és hogy legalább annyiba kerülnek mint a jelenlegi rossz helyzet, az bizonyos. Erről érdemes beszélgetni!

ö...mikó? 2011.02.15. 16:24:37

@spinat: Újabb érvek nélküli, semmitmondó, mocskolódó hozzászólás. Gratulálok hozzá.

cso zsi 2011.02.15. 16:27:21

@Legelő Őse: Ahammm. Van kb 3,5 millió keresőnk-adózónk.
Ha minden adózónak van két gyereke, megkapjuk az ország lakosságát.
Vagy inkább másképp van. De a lakosság az mégis 9,5 millió.

Adam1027 2011.02.15. 16:27:52

@Legelő Őse: Én sem akarok személyeskedni, de kívánom neked hogy 20 év múlva ebben az országban élj ezek között, akiket te és barátaid annyira támogattok. Magamról nem hiszem, hogy egyszerű lennék (PhD-t csinálom éppen-tudom,tudom, ez nem jelenti h ne lehetnék egyszerű...) csak kiábrándult és kétségbeesett, amiatt, ahová ez az ország tart, köszönhetően a cigányságot támogató,lopásra, csalásra, ingyenélésre bizatató liberális politikának...
ez kb ilyan mintha valakiben felfedeznek egy malignus daganatot, és az illető próbálja benignussá változtatni, pátyolgatja, becézgeti...nem, azt ki kell vágni annak érdekében, hogy az egész, a szervezet túléljen.Ennyi.Tudom,tudom, h itt emberekről beszélgetünk(persze a bűnöző segélyes életmódot folytató cigányokat és FEHÉREKET is továbbra sem tartom annak)de az evolúció az evolúció...

ö...mikó? 2011.02.15. 16:29:09

@Legelő Őse: 1. Nem kell lefizetni az orvost, írja az alá magától, félelmében. Miért kéne magadhoz venned? Mert alaposan lekicsinyled a problémákat. Ha nem így lenne, nem mondanád, hogy nem kell keményen fellépni ellenük.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 16:34:07

@b.f.: jesszusom, nem a pártokat dobtam be. Bedobhattam volna az utak kátyúzását, vagy a diplomáciára fordított évi költségeket, de nem ez a lnyeg, hanem hogy értsd, hogy bár sok pénz, nem ezzel van a baj. A bűnözés, a kilátástalanság, sőt, az hogy azok a gyermekek is magyar állampolgárok, és nekik is ugyanolyan jogaik lennének mint bármelyik más állampolgárnak, de ehelyett egy putriban élnek - és ők nem tehetnek a szüleikről, és belőlük is a szüleik lesznek...stb. Ezek a problémák!
@ö...mikó?: nagyon is értem hogy a környezetüknek meg joguk van a normális élethez, és ez így nem mehet tovább. De ennek ellenére sem gondolom hogy a megoldás valamiféle roma üldözés, vagy gettósítás lenne. Nem értem mit nem értesz ezen. Mindenki érti a problémát, látja hogy mi történik. Gyerekkoromban velemi is történt a külvárosban, elvették a cipőmet, elvették a walkmanomat, ami akkor a legnagyobb kincs volt amit el tudtam képzelni, pedig egy lehasznált ócsakaság volt..de beszélgetve a szüleimmel, tanárokkal stb, érdekes módon fel tudtam fogni már 12 évesen is, hogy a kibaszott nagy pofont nem azért kaptam mert romák voltak! ez nagyon fontos különbség. Kibasz*tt 12 évesen fel tudtam fogni, nem értem hogy felnőtt emberek miért nem képesek erre. Ha én ott születtem volna a külvárosi putrisor végén, és csak az erőszakkal tudtam volna kivívni az igazam, apám lopni járt volna éjszaka, az iskolába pedig leszarták hogy bemegyek-e vagy sem, ezért nem, akkor honnan a gyíkból tudtam volna meg hogy lehet másképp is? Sőt. Mivel az erőszak az alapja a környezetemnek, akkor az az egyetlen fegyverem marad. Szerintem ezt nem csak én tudtam felfogni 12 évesen, hanem szerencsére nagyon sokan, ezért nem élünk egy kibaszott náci országban, ahol más megoldásokat kínálnak a valódi problémákra! Amiért én az utcára mennék, az az,hogy végre tegyenek valamit, normális, európai eszközökkel. Sőt, egész Európának össze kellene fogni!

ö...mikó? 2011.02.15. 16:34:30

@Adam1027: Igen, a daganat jó hasonlat, csak kicsit erős lehet egy liberális fülének. Egyáltalán nem pc. DE IGAZ.

Adam1027 2011.02.15. 16:35:24

@Legelő Őse: És ezen is elgondolkozhatsz: kb 6 milliárd ember él a Földön, és ez csak növekszik. Kimerülőben a készletek( energiahordozók), fogytán az élelmiszer termelésre alkalmas földek mennyisége...Eljön az az idő amikor nem jut mindenkinek. És ezek ismeretében te nem trtod felelőtlennek a 10,jó eséllyel semmirekellő bűnözőt szülő cigányt?Ha választani kellene, hogy kikkel élj túl, kit választanál?

b.f. 2011.02.15. 16:35:42

@Legelő Őse: Csak ez a jelenlegi rossz helyzet évente kerül sok milliárdba, egy jó megoldás meg egyszer kerülne milliárdokba, és utána talán normálisabban működne a szociális ellátás minden téren, sokkal kevesebb pénzért.

cso zsi 2011.02.15. 16:39:45

@Legelő Őse: "Sőt, egész Európának össze kellene fogni!" Kanada is összefogott.
Hazatoloncolták őket hozzánk, Romániába, Bulgáriába.
Mi mit tegyünk?

Adam1027 2011.02.15. 16:40:18

@Legelő Őse: 1. Tipikus duma: jogaik vannak. És a KÖTELESSÉGEKKEL mi van??? Ha te náci államról beszélsz, akkor az erőszakoskodó cigáányokank milyen államuk lenne, ha lenne? Vadállati,kegyetlenkedő?
2. Érdekes hogy pont egy cigánygyerek lopta el a walkmened és adott egy pofont,és nem egy magyar...remélem amint felfogtad h tulajdonképpen ő jogosan cselekedett, utánaszaladtál, oda fordítottad a másik orcádat is + még adtál pár Bangó Margit meg fekete vonat kazit a walman mellé...

Adam1027 2011.02.15. 16:45:41

@cso zsi: Vissza Indiába, az a + 1 millió mit számítana ott?:)

ö...mikó? 2011.02.15. 16:48:46

@Legelő Őse: Persze, megint áldozatok. Értem én amit mondasz, részben egyet is értek vele, csak az a baj, hogy Te nem érted, amit én szeretnék közölni. Elfogyott a türelem, elfogyott a megértés. Nem azt mondtam, hogy vonatra kell rakni őket. Csak az, hogy nem mehet így tovább. Mi kellene?
1. Törvény előtti egyenlőség.
Ma ez nincs meg, van rá több példa (Kozák Rajmund gyilkosságért 1,5 év felfüggesztett (!!!) versus barcsi diákok, akik felpofoztak egy tolvajláson rajtakapott cigány nőt - 2 év letöltendő). Ne legyen enyhítő körülmény, ha az elkövető roma!
Ha megbüntetünk valakit azért, mert azt közli nyilvánosan, hogy el kell pusztítani a cigányokat, akkor azokat is büntessük, akik a magyarok kiirtását kívánják (ajánlom a facebook, iwiw, myvip oldalakat).
2. Nagyobb végrehajtási és intézkedési szigor
Azt kell megértenetek, hogy ők nem értenek a babusgatásból, ha bűnöznek (bárkit, fehért is, cigányt is) "fel kell pofozni őket"
3. Munkára való ösztönzés
Segély csak munkáért, ha valaki munkaképes, dolgozzon. Ehhez szükség van persze közmunka programokra, valamint figyelemmel kell követni a munkahelyi beilleszkedésüket.
4. Erőszakos, élet ellenes bűncselekmények azonnali, szigorú megtorlása. Akár a halálbüntetés visszaállítása kirívó estekben (Szögi Lajos, Marian Cozma, de sajnos szinte minden napról tudnék példákat felemlíteni)

És még lenne egy-két ötlet, melyet meg lehetne valósítani. Nem ördögtől valók ezek, s nem kell hozzá bőrszín sem.

Adam1027 2011.02.15. 16:49:53

@Legelő Őse: ÁÁÁ, szóval te linkelgethetsz, de én nem. Mondok valamit: jobb szeretnél egy olyan képet ahol -elnézést- de a nagyszüleid és a többi ártatlanul pár szál kolbászért segélyes cigányhordák által lemészárolt idős, életét végigdolgozott ember teste látható??

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 16:51:57

Tényleg utoljára, mert értelmetlen azt hiszem...
@cso zsi: ember, tényleg kicsit hasonlítsd már össze! Kanada a bevándorlókat kezelte így, ezt fentebb hosszan kifejtettem. akikről mi beszélgetünk, magyar állampolgárok!!
@Adam1027: hol a retkes fa*ba olvastad azt tőlem, hogy örültem annak hogy ellopták a walkmanem. Pusztán azt próbáltam leírni, hogy aki nem általánosít, és nem egyszerűsít le mindent, attől még fáj ha pofon ütik, és hiányzik a walkman, de véletlenül sem az a válasz hogy akkor ki kell irtani minden romát és így soha többet nem lesz bűnözés. De komolyan. Kib*szottul utoljára írom le, hogy nem a probléma meglété kell bizonygatnotok, meg hogy 20 év múlva mi lesz stb. Ezt minden értelmes ember látja! A kibaszott válasszal van a baj! Mit nem lehet ezen érteni? hogy írjam hogy fel lehessen dolgozni? Most írom le ebben a nyomorult blogban huszadszorra! Erre nem jöttök érvekkel, hanem hajtogatja mindenki a kibasz*tt jobbik kampánydumát! Hát mi van itt???
@b.f.: utoljára kérdem tőled, hogy akkor mi a Te megoldásod??? A gyűlölten kívül? Mert az eddig nem igazán segített, ahogy elnézem, nincs benn hiány!

ö...mikó? 2011.02.15. 16:52:12

@Adam1027: És ez nem történelem, hanem a mai magyar valóság.....

ö...mikó? 2011.02.15. 16:55:34

@Legelő Őse: Pár ötletet felsoroltam. Nem a gyűlölet a megoldás, hanem a racionális kezelés. Ami valakinek fájni fog. Jelenleg a magyar embereknek fáj. Most egy kicsit fájjon nekik, s ezt nem úgy értem, hogy akinek barna a bőre, azt legyilkoljuk. Aki támogatja azt a "kultúrát", azonosul vele, aszerint él, azt meg kell büntetni. Azonnal és szigorúan. Egy idő után tanulnak belőle.

ö...mikó? 2011.02.15. 16:57:17

@ö...mikó?: És a "kultúra" alatt azt értem, amilyen elvek szerint élnek. Hogy a munka szégyen, a gádzsó élete nem érték, bűnözni dicsőség, stb....

Adam1027 2011.02.15. 17:01:04

@Legelő Őse: Nem akarok lesüllyedni a te szintedre(bár én vagyok kettőnk közül az egyszerű, ezt már megállapítottad...) de hol a retkes fenébe olvastad tőlem hogy azt írtam hogy te örültél annak hogy ellopták a walkmened?? Mutasd már meg légyszi...Én csak azt írtam hogy remélem megköszönted h elvették a walkment meg hogy kiosztottak mellé egy sallert.Attól még mélyen magadban duzzoghattál emiatt, de semmiképp se örültél neki.Szerintem.
És szerintem azt elég világosan írtam le.Más is félreértette vagy csak te?

b.f. 2011.02.15. 17:08:42

@Legelő Őse: Ha eddig nem sikerült rájönnöd, milyen megoldáson gondolkoztam, akkor ajánlom egyik korábbi hozzászólásomat, amelyben leírtam, hogy nem pénzzel kéne tömni a zsebüket, hanem mondjuk kenyérjegyeket adni nekik, amin kenyeret és pékárut vehetnek, valamint havonta csomagokat utalni ki nekik, amiben tartós élelmiszer, tisztító és tisztálkodószerek vannak. Ha a gyerekeknek ruha kell, vagy taneszköz, akkor abban talán az önkormányzat a segítségükre lehetne, de csakis természetben kaphatnák meg, nem adnék a kezükbe pénzt. Ha mégis pénzt szeretnének, akkor tessék elmenni dolgozni, minden városra és falura ráférne a szemétszedés, és a parkok gondozása, csinosítása. Ez megfelel?

ö...mikó? 2011.02.15. 17:13:15

@b.f.: Hiába, érvekre nem válaszol, csak ajvékol, hogy ez az egyetlen megoldásotok? A rasszizmus? AAA

Adam1027 2011.02.15. 17:13:20

@b.f.: ebben igazad van, én egy Heves megyei faluból származom, ahol kb 40% a cigáy lakosság aránya...(megjegyzem ez 15 éve 20 volt...).
Amikor segélyosztás van, a kocsmák megtelnek, vedelnek,játékgépeznek,cigiznek, télen lecsót főznek a méregdrága paprikából és paradicsomból, Pick szalámi kerül a szendvicsbe...Így megy ez 3-4 napig, utána meg kezdődik a jájveszékelés h éheznek a pulyák, meg elkezdenek esténként lopni járni...
Ezek szerinted embernek tekinthetőek?(mármint viselkedés alapján, nem kinézetre és élettanilag)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 17:18:18

@b.f.: neked megfelelne ha holnap kirúgnának az állásodból?
@Adam1027: igazad van, ennél többet olvastam, azt hogy odamentem, és odatartottam a másik arcomat is..mi van veled? de komolyan - akkor szerinted emberirtás, vagy a nagyszüleim halála? tényleg így egyszerűsödnek le a dolgok?
@ö...mikó?: érdekes módon több dologban is egyetértek veled...de amit Te írtál, az gyakorlatilag egy működő igazságszolgáltatás, és semmi más. A legfontosabb probléma - hogy honnan lesz munka. Hogyan fognak a gyerekeik iskolába járni, hogy a probléma ne ismételje meg magát minden generációban? Láttam a vidéki közmunkát, jobb mint a semmi, de éppen megszüntette a fidesz, plusz az sem hosszútávú megoldás...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 17:20:50

@ö...mikó?: ajvékolok? csak van egy ilyen szalonzsidózás felhang mi? Nem lehet kihagyni a náci tempót? miért? Mi a hozzáadott érték ebben. A példáid több ponton ülnek, sok mindenben igazad van, miért kell neked is leegyszerűsíteni ezt az egészet ilyen kivágom a daganatot, meg aki nem rasszista az zsidó, liberális, ajvékol stb. szintre? mi a hozzáadott érték ebben? Miben segít ez? miben visz előre? komolyan kérdezem? ez valami fura pótcselekvés?

b.f. 2011.02.15. 17:24:30

@Adam1027: én zalai vagyok, nem mondom, hogy tele van a kis falum cigókkal, de míg néhány éve 2 család volt, akikkel semmi gond nem volt néhány betörésen kívül, addig ma már legalább 10-re nőtt a cigány családok száma (bár ez változó). Én sajnos személyes tapasztalatból tudom (nem mint Legelő Őse), hogy mit művelnek ezek a gyerekekkel, egymással, és mi történik segélyosztáskor. Előfordult, hogy majdnem meglincselték a postás srácot, mert "csak" 100 ezer segélyt hozott 3 gyerekre. Aztán 3 nap alatt a seggére vertek a pénznek, ittak, buliztak, törtek-zúztak. Szerencsére egyik tehetősebb ember megunta ezt, és megvásárolta a házat, ahol éltek, és el kellett menniük. Mondjuk nem nagyon akartak elhúzni, de azért csak sikerült kiköltöztetni őket :)
Azóta viszont egy másik család került az utcába. A cigány csaj 20 éves, 5 gyereke van már most, és úgy, hogy már 2-szer abortuszon is járt. Úgyhogy ennyit róluk.

b.f. 2011.02.15. 17:27:14

@Legelő Őse: szóval te azt mondod, hogy nem kéne dolgozniuk? Hát akkor gratulálok, gyönyörű hozzáállásod van. Idióta.

Adam1027 2011.02.15. 17:27:53

@Legelő Őse: Az emberirtást te hoztad fel. Volt rá példa, ahogy a mellékelt ábrád mutatja.Amit én írtam arra pedig VAN példa, rengeteg, így, jelen időben. Sőt, ha sarkítani akarom, emberirtás folyik Borsodban, Hevesben...csak kicsiben...Vagy te azt hogy látod hogy nap mint nap fölöslegesen vernek agyon időseket a cigányok?Ha már lopni ennek, törjenek be, kötözzék meg őket, és vigyék amit kell.Nem ők leállnak kínozni(lsd Dopeman nagyszülei) és agyonverni őket.Ezek szerinted emberek? Ezeket véded?
Másik: hogy honnan lesz munka: minek kell 10 gyereket szülni? szüljön 2-3mat. Azok talán találnának munkát. Vagyis dehogy, képzettség nélkül nem hiszem. És tudom, ez is a mi hibánk, mert nem kapnak megfelelő oktatást...

b.f. 2011.02.15. 17:32:01

@Legelő Őse: szerintem a legnagyobb daganat az országban az ilyen emberek jelenléte, mint te. Egyszerűen ész érvekkel, valódi emberek valós történeteivel sem lehet meggyőzni arról, hogy nem jó ami itt folyik. Hogy tenni kell ellene, bármit. Ha most nem történnek normális lépések, akkor nekem 10 év múlva ne siránkozz, hogy jobbról-balról cigányok laknak melletted, hetente törik fel a lakásod, meg hogy éjszaka nem tudsz aludni, mert szól a zene maximum hangerőn.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 17:35:22

@b.f.: honnan tudod hogy mit nem tudok személyesen? A külvárosban, majd utána a nyolcban laktam. Az sem egyszerű hely. A felsorolt példádra pedig egy egyszerű ellenpélda: Figyelem, nem ezt gondolom, csak egy példa, hogy milyen faramuci a helyzet!
Egy átlagos menedzser, elvégez két diplomát, ha jól tanul, akkor az adófizetői forintjainkból még kap ösztöndíjat is, sőt, ha okosan pályáz, akkor még többet külföldről is. Közben iszik, bulizik, tegyük fel szív is, mindezt az adófizetők pénzéből. Nem sportol, kicsit el van hízva. Hiába mondják neki hogy ez kockázat, leszarja. Eddig ő maga , igen sokba került az államnak, csak a fogorvosi kezelései megérnének egy misét.. Ez az ember elhelyezkedik dolgozni, két évig jól keres, fizeti az adókat, meg is nő az arca, hogy most már ő tartja el a fél országot, szóval kuss mindenkinek. De mivel továbbra sem mozog, iszik, és dohányzik, egészségtelenül eszik, megbetegszik. Mondjuk nem tehet róla, mindenki sajnálja, de komoly a baj, fél évre kórházba kerül. Az eddigi tb befizetéseit már az első MR vizsgálat valódi díja elvitte, minden ami utána jön, ha élete végéig magas a fizetése, akkor is képtelenség lenne fedezni... abban a fél évben amíg nem gyógyult, majd újabb fél évben amíg nem dolgozik - persze kirúgták, és utána egy évig nem dolgozik mert válság van... szóval ez az ember, ma egy rendes tagja a társadalomnak, és ő az áldozata azoknak, akik élősködnek a társadalom testén. Pedig ha nem inna rendszeresen alkoholt, nem dohányozna, mozogna, nem lenne beteg! De ha azt állítanám egyébként jogosan, hogy aki nem mozog rendszeresen, és dohányzik stb. azt nem engedném szaporodni, mert a kezelése hosszú távon az élete végéig, egy egész falú roma eltartására elég lenne, akkor biztosan furán néznétek rám... pedig ennek az embernek megvolt ez esélye hogy változtasson, hogy ne "élősködjön"! Mond meg, egy borsodi romának ha dolgozni akar, milyen lehetőségei vannak? Mit tehet arról hogy még iskolába sem tudott járni? A probléma nagyon komoly, de ha őket büntetjük, csak ellenségeskedést szül, és tényleg polgárháború lesz belőle.
A fenti példa csak érdekes felvetés, nehogy elkezdjétek ízekre szedni, mert nem ez volt a lényege!

Adam1027 2011.02.15. 17:37:23

Ja, és a másik: az hogy valaki szegény, még nem jelenti azt hogy ne lehetne igényes.Gondolok itt arra hogy ok hogy putriban lakik, de mivel úgyis egész nap otthon b*ssza (akarom mondani lopja) a rezet, simán lenne ideje hogy levágja a füvet az udvaron, renben tartsa a portát. Hol van az megírva hogy a szemetet, a szaros pelenkát az udvaron kell gyűjteni? Meg hogy mocskos ruhákban, büdösen kell járni? Ha más nincs, lemegy a patakra és kimossa. De nem, nekik jó állat módjára élni,, és úgy jájveszékelni..pedig csak minimális odafigyeléssel és igényességgel ezeken lehetne változtatni, de nem, nekik ilyen a kultúrájuk. akkor menjenek oda ahol ezt tolerálják, vagy fogják be a pofájukat hogy nekik milyen rossz itt.
Egy jó példa: tavaly megyek haza a munkából, 10 emeletes panelban van az albérlet. Hátsó bejáratnál a takarító néni nagyon szentségel, megkérdem mi baj, erre ő: képzeljem el, itt söprögeti a faleveleket, erre majdnem a fején lndol egy szaros pelenka amit a 4-en lakók dobtak ki az ablakon...hadd ne mmondjam h svéd cserediákok voltak. Szerencsére azóta elköltöztek, azóta nincs összeköpködve, napraforgóhéjazva a lift, nincs benne büdös.
Ennyi.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 17:38:34

@b.f.: ész érvekkel? komolyan! az első hozzászólásomtól kezdve folyamatosan állítom hogy a probléma szerintem is hatalmas, és meg kell oldani! azonnal el kell kezdeni, sőt, nem átallottam azt mondani, hogy nagyon nagy baj hogy nem kezdtük el sok évtizeddel korábban! ezek szerint ha nem azt gondolom amit te, hogy a terror a megoldás akkor engem is el kell távolítani? ilyen egyszerűen haladunk. Ez a vörösterror logikája egyébként, ha ismered a történelmet, akkor tudod miről beszélek, csak hogy a túloldalról is hozzak egy nagyon szomorú, de tanulságos példát!
TEHÁT UTOLJÁRA! ÉRTEM A PROBLÉMÁT!ÉRTEM AMI ITT FOLYIK! Azt nem gondolom hogy a rasszista alapú megközelítés a MEGOLDÁS! ÉRTED?

Adam1027 2011.02.15. 17:43:05

@Legelő Őse: De a manager nem fog téged a nyílt utcán kirabolni meg agyonverni.És ez óriási különbség.Szerintem.Akkor inkább ő mint a cigányok.
A másik: "még iskolába se tudott járni". Na ezen jót röhögtem. Mikor általános iskolás voltam voltak szép számmall cigány osztálytársaim, ők ingyen kapták a könyveket, az eszközöket( megjegyzem hetek múlva szétszaggatták, összefirkálták, stb), ingyen kapták a kaját, + akkoriban jött be az etnikai felzárkóztató óra, ami délutánonként volt a cigány gyerekek számára, kvázi különóraként-mert ez nekik JÁRT. A magyar meg-ha szüksége volt ilyenre mehetett különtanárhoz jó pénzért, hogy felkészítsék felvételire, nyelvvizsgára, stb...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 17:45:13

@Adam1027: érdekes - én is sok romával jártam egy osztályba. Elmondom neked, hogy a családból csak egy gyerek járt iskolába. Egy. nem az összes, egy. most felszolgálóként dolgozik a Kálvin téren egy étteremben. a többiek egy része börtönben, a többit nem tudja hol van. Ez ilyen...

Adam1027 2011.02.15. 17:49:20

@Legelő Őse: Látod, most pont magadnak mondasz ellent. Mert hogy otthon azt látja, h bűnözni kell, stb stb és úgyis csak bűnöző lesz belőle.
Ellenben az előbbi példa azt sugallja hogy ott a lehetőség, csak meg kell ragadni, ráadásul ami még jobban szépíti: a szereplők egy fészekaljából származnak. Tehát ott volt a példa a többi előtt is. mégse élt vele..Innentől kezdve sztem nincs miről beszélni, hogy nincs lehetőség, meg a család visszahúzza,stb.Te magad állítottál egy ragyogó példét arra hogy minden adott, csak akrni kell.
Én ezt hívom öngólnak! :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 17:50:31

@Adam1027: a manager nem fog, mert az állam eltartja, senkine eszébe sem jut, hogy kb. hatszor annyiba kerül az államnak mint egy komplett roma család...de ez tényleg csak egy példa. Megjegyzem, ha ezt a managert miután elhunytak a szülei, és a munkanélkülisége miatt elhagyja az asszony és lecsúszik, az utcára kerül, mondjuk hajléktalan lesz, akkor hirtelen átkerül egy olyan kasztba, akiért megint nem sokat adna a jobbikos propaganda.... csak érdekes így eljátszani a sorsokkal. Szóval ha mikor éppen nincs mit ennie, akkor simán lehet hogy ott alszik majd a lépcsőházban mikor hazaérsz, és büdös, oda is szart a sarokba. De előtte még kilopta a bringatárolóból a bringákat...ez egy ilyen hétköznapi történet innen ahol lakom... ezek komoly problémák mind. De a megoldás máshol van szerintem mint ahol Ti keresitek. Ez a probléma sem gyorsan alakult ki, nem lehet rá sajnos gyors választ adni. De el kell kezdeni, hatékonyan! De ha például csak szimplán a közbiztonság szigorítjuk - ami nagyon fontos lenne - de a túloldalon nem engedünk valamit, abban biztosak lehetünk, hogy ezek az emberek nem fognak önként éhen halni! Ez biztos!!

Adam1027 2011.02.15. 17:53:37

@Legelő Őse: Azért azzal vitatkoznék hogy mennyibe kerül egy 13 fős roma család és mennyibe a manager...
És hány ilyen manager van és hány 13 fős roma család?
egyszerű matek...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 17:54:36

@Adam1027: ne haragudj, de nekem vagy szövegértési problémáid vannak, vagy nem tudsz elvonatkoztatni.
Nem azért csak ő járt iskolába mert ő akart, a többi meg nem! Hanem mert csak neki tudtak cipőt, ruhát stb, venni! Ez nem vicc! Hol van itt öngól?
A többiek nem láttak más mintát, más lehetőséget, hogy máshogyan is lehet élni, kommunikálni, dolgozni, tanulni, érezni stb.
Az említett fiú, pedig látta, hogy van egy másik világ. Szerencsére elég értelmes volt, és a kettő együtt már kirakta a putriból. Most is albérletben lakik, és nem könnyű neki, de túl tudott lépni. De azt meg kell mondjam, diplomával sem veszik sehova, mert ahogy meglátják és a nevét elolvassák, a köszönjük már betelt, vagy nem aktuális választ kapja...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 17:56:26

@Adam1027: uh..olvass hogy nem egy konkrét példa, hanem analógia, a társadalom hozzáállására. De akkor felesleges volt... sajnálom. Én ezt a "vitát" befejezem, mert értelmetlen, csak bízni tudok benne, hogy többen vannak azok, akik valódi megoldásokat sürgetnek, és kevesebben akik a daganatkivágós módszer mellett teszik le a voksukat!
Szép estét!

Adam1027 2011.02.15. 17:56:35

@Legelő Őse: most mennem kell, de nemsokára visszajövök és folytathatjuk, ha van kedved...
addig is üdv

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.02.15. 17:57:49

@Adam1027: csak holnap, mert edzés:-) holnap meg munka, de ha belefér, szívesen...bár van értelme? :-) kicsi az esély hogy meggyőzzük egymást:-) de igazad van, sosem szabad feladni! üdv neked is

mokkaczuka 2011.02.15. 18:12:55

A cím szellemes, szellemes az egész írás is, dacára annak, hogy gusztustalan az a cinikus csavar, amivel mentegeted a cigányokat. De sajna, amíg a normális emberek normális módon nem fogják feltenni a cigánykérdést, addig a vonagábor-féle véglények és a rájuk szavazó lumpen hulladék fogja a maga módján feltenni. És mi nem fogunk tudni nekik mit válaszolni. Posztolónak most aztán igazán látnia kell már, hogy a jó szándékkal kikövezett út, amit liberáék sokáig követtünk, hová vezetett.

cso zsi 2011.02.15. 18:24:12

@Legelő Őse: "nem átallottam azt mondani, hogy nagyon nagy baj hogy nem kezdtük el sok évtizeddel korábban!"
Mária-Terézia óta folyik a dolog. Az utóbbi 60 évben viszont a szőnyeg alá söprés, majd a szembehunyás, és végül a dotálás volt folyamatban.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.02.15. 18:38:40

@mokkaczuka: mégsincs más út. Szopás, de ez van. Ez olyan, mint hogy meg kell halni. És nincs kibúvó: muszáj jófejnek lenni. Bizonyos Jézuskrisztus szerint legalábbis, akit én mondjuk csak hírből ismerek, de innen is puszilom!

mokkaczuka 2011.02.15. 23:36:02

@Humperdickk: Zsidó vagyok, kinyírtuk Jézust. Nem tudtad?

yanchi345 2011.02.18. 11:24:06

@mokkaczuka: Buktátok, mert feltámadt :) Nemsoká húsvét, ünnepeljük meg együtt (zsidók a pészachot, mi a feltámadást, a bárányhús meg finom).
Shalom!

cso zsi 2011.02.18. 22:53:43

@kamuszutra: "rengeteg rendes cigány él ebben az országban. ott van pl. bangó margit, mága zoltán, hogy csak az ismertebbeket említsem."
Már aznap akartam válaszolni erre, de ma már hírben szerepel az utóbbi, még csak "hegedűművész" néven.
Meg a tiszabői ügyek.
süti beállítások módosítása