Egynegyed lett a kétharmadból. Vagy még annyi se.

Most abba végképp ne menjünk bele, hogy sosem volt az kétharmad, fénykorában is csak 53% volt – ez ugyanis nem igaz, hisz csak azokat szabad számítani, akik tényleg el is mentek (volna) szavazni. Ez ugyanis egy olyan meccs, ahol csak annak a góljai számítanak, akik a pályán is vannak, így értékes kapcsolatrendszerünk, kiterjedt ismeretségi körünk, régi dicsőségünk, meg hogy azénapukámazerősebb, nem számít a végelszámolásnál.

A kétharmad mondjuk ettől függetlenül is csak később volt meg, egy éve, a Fényes Győzelem – Forradalom a Szavazófülkében utáni hetekben, amikor pediglen sokan hajlamosak úgy emlékezni, hogy elmentek szavazni, és a győztesre voksoltak. (Ezt egyébként egyszer megfejthetné már valaki, hogy miért van. Hogy jön az Anonim Kérdőív, úgy is, mint bögyös szőke cica vagy jóképű kajakos srác, és ettől sokan összefossák, majd közvetlen utána összecsapják a bokájukat, hadd tocsogjon. És készek bármire emlékezni. Hátha az vezet valamire.)

De nem ez a lényeg: a teljes népesség 24%-a lett a hajdani több, mint 50-ből. Ehhez képest kisebb baj, hogy a biztos szavazók 68-ról csak 48-ra csökkentek: valamiből a Hírcentrumban is muszáj dolgozni. Mert azt, ugye, mégsem írhatják, hogy egynegyed, de azt igen, hogy minden második biztos szavazó a mienk a kormánypártokra szavazna. Számolni a híradót néző pógár pediglen nem szeret, tehát nem is fog, tehát nem is számolja ki, hogy 2 723 747 szavazója volt a Változásnak, és ebből mára csak 1 926 140 maradt. Ez nagyon veszélyes, mert ha ezt kis jóakarattal kétmillióra kerekítjük, máris megkaptuk a felnőtt lakosság negyedét.

És ez lenne a Nagy Nemzeti Összefogás. Minden negyedik ember. És ezek tényleg összefognak, és kizárják a másik háromnegyedet úgy, hogy lehetőleg a portásig lemenőleg maguk közül választanak ki mindenkit, és aztán jól egyeztetnek egymással minden piszlicsáré ügyben. Hogy én, aki tehát nem ők vagyok, miben higgyek, mit olvassak, hogy szerintem ki a művész, valamint én melyik sarokba szarjak. Hiszen nem törnek át, hazánk bástya, légy résen. Mindegy, melyik kultúrkör, ami éppen jön, tehát ilyen értelemben teljes az ideológiai szabadság: a lényeg, hogy épüljön az Szebb Jövő Rendszere.

Apropó, diktatúra: olvasom, omlik éppen össze a példakép, a Fehéroroszország. Azért gondolom, hogy példakép, hiszen itt megvalósult a teljes összefogás: békésen kormányoz nemhogy a kétharmad, de a háromharmad. Igaz, nem volt minden törvényes, de ők meg arra kaptak felhatalmazást, hogy elcsalják a választásokat, zágsón. Nem is lenne baj, hiszen eddig az oroszok finanszírozták is a bulit. Most viszont benyújtották a számlát. Eddig volt az ingyenebéd, most akkor kéne a stelázsi, meg a nagymamától örökölt ezüst étkészlet, mondják. S ha már arra járnak, vinnék a belorusz cégeket is. Mármint baráti áron, ha lehet.

Mi meg most pateroltuk ki az ájemefet, és szépen, lassan összeveszünk az oroszokkal is. Mert az ajemef beleszól, és közben még törvényességet akar, meg az oroszok is beleszólnak, csak ő meg éppen hogy törvénytelenséget akarnak. MOL-ügyben, legalábbis.

Így meg nehéz lesz: ezek láthatóan nem tudják, hogy pénz nélkül még rendes diktatúrát sem lehet csinálni. Az meg, hogy akkor viszont mit lehet, őket speciel nem érdekli. Lesz valahogy, eddig is volt. És még csak a választók 54%-a íratkozott ki a Nemzeti Egymásnakhazudás Rendszeréből. Lehet ezt fokozni.

Ne legyen kétségünk: fogják.