Nyomozunk. Papírhalmok fölé hajolunk, lázasan, izzadtan szorongatjuk a tollat, nagyítót, sorkihúzót. Meg kell találnunk. Bármi is az, de meg kell találnunk. Bármit, de találnunk kell.

Az nem lehet, hogy nincs itt semmi. Az elmúltnyolcév nem múlhatott el nyomtalanul az utóbbi nyolc évben. Vagy kilenc évben, mit is beszélek. Vagyis a kicsivel több, mint az egy évvel ezelőtt elmúlt nyolc évben. Na, így a jó. És akkor, ott, ott, valahol, akárhol, de lennie kell valaminek. Meg kell lennie a nyomnak, a nyomnak lennie kell. Nem igaz, hogy nincsen egy árva hosszú lejáratú államkötvény ezeknél valahol eldugva otthon. Kamrában a szilvalekvár mögött, vécétartályba rejtve, mindegy. Keressétek. Keressük. Lennie kell. De ha nincs, akkor lesz. Legyen. Hiszen tudjuk, mindig is tudtuk, miattuk nő az államadósság 2001 óta. Ők felelnek érte, akkor is ők feleltek, amikor még nem ők feleltek, és akkor is ők feleltek, amikor már nem ők feleltek. Mindenért ők felelnek. Miattuk ígértünk tizensokadikhavi nyugdíjat, ingyen káposztasalátával. Miattuk kértük meg a szociológus asszonyt, találna ki adósságnövelő szociális népszavazást, elszámoltatást, akármit. Miattuk akartuk emelni az államadósságot, hogy aztán miattuk ne akarjuk most már meg. Hogy rohadnának meg. Visszamenőleg. A külföldi barátaikkal együtt.

Nyomozunk. Nem adhatjuk fel, nem arra kaptunk felhatalmazást, hogy feladjuk. Hiszen itt liheg a nyakunkban a sok felhatalmazás, hogy mi lesz már, fel vagytok hatalmazva a kétharmaddal, aztán tessék, hogyhogy ilyen drága a svejcifrank. Mintha mi tehetnénk róla. Holott ők tehetnek. Mindenről ők tehetnek. De nem ússzák meg. Meg fogjuk találni a módját, hogy ne ússzák meg, hogy felállhasson az a vizsgálóbizottság, ami meg fogja találni a módját, hogy ne ússzanak. Hiszen nehogy már. Ők voltak hatalmon, miattuk ilyen magas a svejcifrank. Amikor meg mi voltunk hatalmon, akkor is miattuk volt magas. Sőt: akkor is miattuk lett magas, amikor miattunk lett magas.

Mit képzelnek. Hűtlen kezelők, hazaárulók ezek mind. Eladták a Molt, anyjukat is eladnák. Vagy már el is adták. De mi kinyomozzuk, megvádoljuk őket. Titkos nyomozással és titkos vádolással. Azt az örömet nem adjuk meg neki, hogy megmondjuk, mit csináltak. Nekik semmi közük hozzá, mi meg úgyis tudjuk. Mindenki tudja. És jól tudja, mert tőlünk tudja jól. Tehát: börtönbe velük. Titkos börtönbe. De nem mondjuk meg, mennyire titkos börtönbe. Titkosítjuk a titkosítást is. Még azt is, ki titkosította a titkosítást.

Nem adjuk fel. Harcolunk. Csapataink harcban állnak: megyünk a Híradóba, hátha odakapcsol véletlenül valaki. Sose nem lehet tudni. Meg kell jelenni, ott kell lenni, hírnek kell lenni, tóksóba kell menni, détótkrisztivel, hajdúpéterrel, akárkivel, csak bele a bulvárba, keményen. És el kell mondani, oda kell hazudni, ha kérdezik. És kérdezik. Azért maradhattak ott. Azért kapják a fizetésüket. Hogy kérdezzék.

Még két év, tíz hónap. Húde messze még. Ki kell húzni addig valahogy. Tenni kell valamit, mert a végén még kiderül, hogy fogalmunk sincs, mi a teendő. De bebizonyítjuk, hogy még azért is ők felelnek.

De megfizetnek érte.