Egy bizonyos Dörner Györgynek nevezett szinkron- és egyébszínész fogja váltani a fesztiválrendezésben és egyéb langallósütéssel kapcsolatba hozható performanszszervezésben járatos Márta Istvánt az Új Színház élén. Azon túl, hogy most már tényleg a legközelebbi napokra várom az Intergalaktikus Rendfenntartó Hadsereg intervencióját, elmondom, miért nem baj ez.
Persze olyan jól nem fogjuk tudni elmondani, mint a hvg.hu újonnan szigorúan nem közbeszerzett gyorsreagálású csapásmérő publicistája: ő gyakorlatilag már a döntés publikálásának éjszakáján kitalálta, hogy mondott csepűrágó jelenleg éppen csepűt rág. Ez a bértollnok (nyilván, én meg bérprogramozó vagyok, és?) ezzel nyilván vagy csak hülyéskedik, vagy hülyeséget beszél, de nem számít: a lényeg, hogy cikkének záró gondolatával („az elesettektől ne tagadjuk meg a csoportterápiát”) nem lehet nem egyetérteni.
Mert mi is történt? Kaptak a szegény nemzetsérültek egy színházat Pesten, ahol megmutathatják például azt, hogy a zsidógyűlölő is ember. És ahogy a hallássérültek, a látássérültek is élhetnek teljes életet, jogos a felvetés, hogy a nemzeti értelemben vett fogyatékosokkal is kezdeni kell valamit. Azokkal, akik nem akarják a nemzetiségüket alázattal, csendben, ajakösszeszorítva elviselni, és igaztalannak érzik, hogy például ők magyarnak születtek. (Ha már itt tartunk: én leginkább zöld-foki-szigeteki portugál akarok lenni. Legalábbis amióta megismerkedtem Cesaria Evorával.) Nem: ők ki akarnak törni ebből a bezártságból – hogy még jobban bezárkózhassanak egy másikba. Ennyiben különböznek például a festésben boldogságukat megtaláló autistáktól vagy az értelmi sérült színjátszóktól. De tényleg, több különbség nincsen. Mert az, hogy a termék önállóan meg tudjon főzni egy kávét vagy ismerje a színeket, valamint szolmizálja el a fürelízt, nem tartozik az emberi lét alapcsomagjába, tehát teljes mértékben irreleváns is. Úgy is mondhatnánk, hogy ezek nélkül is elfut a hardveren a Homo_sapiens_v01.exe.
Ami nélkül viszont nem fut el, az az olyan alaphibás elmék esetében a legszembetűnőbb, mint amilyen ez a bajerzsoltnak nevezett létforma is. Szerinte ugyanis mindössze annyi a hír, hogy nyert a dörnergyörgy, illetve a csurkapista, a többi pedig a sok agyonsztárolt, minden nyelvre lefordított zseni szájhabzása. Gondolom, Justin Bieberhez hasonlóan Shakespeare-t, Tolsztojt, Thomas Mannt is csak a popszakma tette híressé: speciel egyik se volt zsidógyűlölő, amiatt gondolom. (Bár a Velencei kalmár kétesélyes…) Akárhogyan is: őszerinte tehát a fordítás bolsevista trükk, ellenben az olyan atavisztikus ügyeket és gondokat, mint nemzeti múlt, nemzeti lét, magyar történelem, magyar fájdalom és szenvedés leghitelesebben és legmagyarabban úgy lehet képviselni, ha például azt hazudjuk, hogy minket támogat az Aradi Kamaraszínház,vagy a Bocsárdi Miklós.
Konkrétan mondjuk ez a Bocsárdi Miklós nem létezik, ami látszólag baj: el tetszettünk ugyanis baszni a keresztnevet a nagy lendületben. De a fentiek szerint mégse baj, hiszen a Csaba királyfi se létezett sose, meg mi sem vagyunk éppen azok a kiköpött hunok. Halzabáló finnek vagyunk, akik kivakaróztak az ősközösségből, egyenesen bele a töröksége. De nekik ez nem fér bele, nekik e helyett azonnal hazudni kell valamit. A nemzeti múlt ugyanis nem úgy múlt, mint mondjuk a Biblia, mint az Ószövetség, aminek minden sora igaz, mint tudjuk. (Mernénk csak nem tudni: jövőre talán kötelező lesz még a mise is.) De nem: a magyar múlt folyamatosan változik: abban minden úgy volt, ahogy egyszer, korábban kitaláltuk, hogy majd úgy lesz, hogy úgy volt. A magyar múltban mi hol meg akarjuk menteni a nyugdíjpénztárakat, hol nem, hol a kormány tehet a 300 forintos euróról, hol nem, hol egyszerűsíteni akarjuk az adót a sörkarikáig, hol meg nem.
Ez tehát a szép, igazi futballokos kreatív magyar múlt. Ez az ő világuk: a semmihez nem értő, ámde hülyeségét a világba bőszen beletvitterező magyar tökösgyerek világa. Mert az elhiszi. Tényleg elhiszi. És ennek nem tudsz olyat mondani, amit nem hisz el, magának, nekik. Világrendszereket alapoztak ezekre az orkokra. Most is ez történik: Mordor hadba hív.
És ebbe a világba a kedveskonzi rendező, de még a marhára nem kedveskonzi rendező sem fér bele. Kérdés tehát csak az: be lehet-e áldozni egy Márta Istvánt azért, hogy röhögjünk egy jót a fogyatékosokon?
Igen, be lehet áldozni. De röhögni nem ér. Rajtuk se. Legyen már tartása az embernek.
